Boldog új évet!

Köszönjük az érdeklődést, a kedves kommenteket és maileket, a sok bátorítást, a velünk levést! Jövőre veletek ugyanitt! :)

mackógida, vadmalac

Cserebogarak harcolnak a képen.
- Miért? - kérdezik a kicsik.
- Hogy kié legyen a nőstény - felelem.
- Az apáé! - vágja rá Ármin.

Ármin hízeleg:
Okoskám.
Tízórai vagy!
Édes málna vagy. Szétharaplak.
De ezeket a legmézesmázosabb, elvékonyított "babahangján".

Szóba jön, hogy a tigris meg az oroszlán nagymacska. Szirka azonnal újságolja Árminnak:
- Nagymacska, képezd el, mint a cicák!

Szirkának egyébként is megtetszett a hasonlítgatás, ilyeneket mond:

Mossuk meg a kezem, mert olyan vagyok, mint egy kis vadmalac. 

Apucikám a barátnővérem, mint egy csokor virág!

Szeretlek, mint egy macika/tolvaj szarka. 

Amikor mondom neki, hogy tettem a tányérjára egy kis kolbászos rántottát, megörül:

- Hűha, azt nagyon szeretem, mint a malacka - aztán kicsit elgondolkodik:

- Mi szereti azt?

Árminnak nem jut eszébe, hogy medvebocs, megteszi helyette a mackógida.

- Én vagyok a kiscsikó. Futok, amíg a patám bírja - magyaráz Ármin.

- Ne kapcsold fel a villanyt, mert nem látjuk az éjszakát! - tiltakoznak együtt.

Az Ikeában lehetett kapni játék macskaeledelnek szánt halakat. Egyik oldaluk rendes hal, a másik oldaluk már csak a maradvány. Szirka forgatja, gondolkozik, aztán azt mondja:

- Az emberek megeszik a halat és ez lesz belőle. Csont.
Aztán megmutatja Andrisnak is:
- Látod, megeszik a halat és csontváz lesz belőle.

Ármin mondókázik:
- Ala-bala-bim-bam-busz, orrod alá Kutyafülű Aladár!

Kiosztja a szerepeket:
- Laci medve vagyok. Apa meg Bubu.

Tervez:
- Kapcsolatba lépünk a Mikulással.

Ragoz:
Elsodrik a hullám tégemet.
Siklájj utánam!
És a műhanyag pohárból akar inni.

Szirka szívja az orrát, ezredszer szólok neki, hogy hozzon egy zsepkendőt és fújja ki, segítek. Már egészen megharagszom, de még mindig "Nem!" a válasz. Behozom én és kifújatom vele, de a haragom marad. Ármin látja, leszáll a nagy szék tetejéről és büszkélkedik, hogy lemászott. Nem nagyon értem, mit akar, de elmagyarázza:
- Most kedvesítelek téged!
Működik az ötlet, örülök, hogy vigasztalni akar a jól viselkedéssel. Hamarosan Szirka is bocsánatot kér, sőt, kijön és egyedül fújja az orrát. Fújni éppen tudja, de csak folyamatosan, az meg nem az igazi. Éppen a kenyeret formázom, csupa ragacs vagyok, nem tudok segíteni neki, csak magyarázom, hogy fogja be az orrát meg engedje el, mint ahogy a pipis mondókánál mozgatja a kezét (pipi-pipi-pipi-pi, így csipeget a pipi - közben a hüvelyk és a mutatóujjunkat egymáshoz érintgetjük). Párszor próbálja a szabad kezével, aztán cserél, de megint a szabad keze mozog, nem az, amelyikkel a zsepit fogja. Végül mégis sikerül és tökéletesen kifújja az orrát, teljesen egyedül. Nagyon örülök, Ármin csak ekkor nyugszik meg, hogy tényleg nem haragszom:
- Most már gyönyörű szép vagy? - kérdezi mosolyogva.

 

Szirka épít: romvárost 

Ármin szerel:
-Bele kell tenni az elektromot.
Majd:
- Megbütkőtem a helikoptert. Ez a fúró.
- Azzal bütykölöd?
- Nem. Azzal fúrom. A csavarhúzóval bütkölöm.

Fürdés után okosan beosztja az idejét:

- Amíg fel nem öltözök, addig szopizok.
Be is takarózik hozzá a pókemberes plédjébe:
- Búsan kuksolok a fészekben. Én vagyok a fióka.

Máskor így közeledik:
- Szopizni akarok, el akar aludni a kisfiú!

Uzsonna, Szirka jön az asztalhoz:
- Hűha! Mi az, puding? Erről álmodtam!

karácsonyos

 

Készül a mézeskalács

Olvassuk a Pettson és Finduszt, amikor odaérünk, hogy Pettson a kerti lugasban kávézik Andersson nénivel, felsóhajtok:
- Na, ilyet kérek karácsonyra, ilyen kertet. Kávéval.
- Én meg a süteményt! - csap le Ármin gyorsan az ennivaló reményére.

Azért is mutatom, hogy aztán betehessem ezt a képet Szirka Pettsonjáról:

 Üvegajtóra varázsszínessel.

Az első karácsonyi ajándék már reggel várt: Andris megjavíttatta a fényképezőt. Így aztán le tudtam kapni az első napsugarat:

 

Szentdélelőtti díszítgetés, a fenyőfára került néhány csokidísz és persze szaloncukor is. Ármin igencsak izgatott a dologtól, mégse járja, hogy van csoki és nem kerül azonnal a gyomrába. Jövök-megyek, nem hallok mindent, de az feltűnik, hogy Ármin folyton ezt mondogatja:

- Vége van a karácsonynak!

Kiderült, hogy Márkus azt mondta neki, akkor eheti meg a csokit, ha vége van a karácsonynak.

Különben valószínűleg nem lett volna hiányérzetük, mert a karácsonyfadíszekre azt gondolták, hogy játékok, amiket ők kaptak ajándékba.

 

 - Kaptunk minden ajándékot!

Csengettyűszó, mondom, hogy lehet menni, megnézni az ajándékokat.

- Én a csokit eszem meg! Én a csokit eszem meg! - rohan ki Ármin és tényleg rá se néz az ajándékhalomra, csak ugrál a fa alatt a csokidíszek felé kalimpálva.

Aztán persze rámozdult a kupacra (minden apróságot külön csomagoltam).

Szirka olvasta fel a cédulákról, hogy melyik ajándék kié.

 

a Szirka által megrendelt "karácsonyi torta"

Ulwilás karácsonyi muzsika

(Két kottát rajzoltunk meg, a Fehér karácsonyt és A zöld fenyőfánt /az elefánt távoli rokona/, nincs bennük félhang és beleférnek egy oktávba. Letölthetőek innen.)

klasszikus karácsonyi vonatozás

bontogatós-építgetős

édes pillanatok
(nem vártuk meg a karácsony végét)

de a legjobb mégis az együttlevés volt

Ajándékilag az egyik telitalálatnak a világítós rajzoló bizonyult (a mágnesesek nálunk nem bírták túl sokáig, de erről a vonatkozásról még nem tudok nyilatkozni).

 

Szirka csuda jópofákat rajzol rá, csak ezt nehéz lefotózni.

Szirka esti fotója, Palinak ajánlva

Zsófika; közeledik

- Főztem petrezselyemlevest. Van benne fokhagyma meg csípősborsó. Finom lesz neked? - kérdezi Ármin. (csípősborsó = bors)

Már többször meséltem arról, hogy a költözőmadarak Afrikába repülnek.
- Tudjátok hova mennek ősszel a gólyák meg a fecskék?
- Délre - feleli Szirka szerény mosollyal. És ezt nem tőlem hallotta.

Ármin és Szirka egymás nyakába borulnak a konyhában:
- Kicsim! - mondja Szirka, mintha ezer éve nem látta volna az öccsét.
- Zsófika! - feleli Ármin ugyanolyan hangsúllyal, a név eredetét homályban tartva.

Ármin arról ábrándozik, hogy a cinkéket megdobja hógolyóval.
- Képzeld csak, ha téged dobna meg valaki egy akkora hógolyóval, mint te vagy! - próbálom ébresztgetni benne az empátiát.

- Akkor facipő lenne belőlem!

A Mama-levélbe végül csak került még egy Szirka-iromány. Míg írta, jegyzeteltem:
Kedves Mamám!
Elküldöm neked a levelet. Szeretlek! Boldog napot kívánok!
Örülni fog Mama. (Karlendítés a magasba, nyilván így fog örülni.)
Jó boldog napot kívánok. Megírom neki a levelet: Mama, szeretlek.
Elviszik a postások és örülni fog a Mamám. Rajzoltam neki babát.
Megírom Mamának a levelet. Mamának küldjük.
Odatesszük a borítékba. Megkeresem a borítékot és beleteszem.

Egyszerre meg Ármin kiált boldogan:
- Én is tudok mamabetűt! Én is tudok mamabetűt! Ugye, Szirka?

 

 És én hiába mondtam, hogy igen, amíg Szirka nem hagyta jóvá, hogy ezek mamabetűk, addig nem nyugodott.

Szirka valószínűleg várja a karácsonyt. Abból lehet ezt sejteni, hogy minden áldott nap megkérdezi:
- Közeledik a karácsony?
Némelyik étkezésnél ezt is:
- Ez a karácsonyi ebéd?
És bejelenti:
- Nem kérek, csak karácsonyi tortát.
Vagy egyenesen:
- Legyen karácsony!

Egy könyvben az anyuka gyertyákat gyújt az étkezéshez:
- Biztos ők is várják a karácsonyt - kapcsol azonnal Szirka.

Van gondolkodás az ajándékok felől is. Kissé hátborzongató, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is átlátnak a dobozokon és a szekrényeken. Szirka két babát kér, egy pólyásat és egy sellőt - miután teljes titokban épp ezeket vettem neki. Ármin meg elmeséli, hogy karácsonykor legózni fog Szirkával. Az is ott van már becsomagolva egy dobozban a szekrény tetején.

- Adél új kistestvérét úgy hívják, hogy Kata - magyarázom Szirkának.
- Hűha, jól hangzik.

Ármin és a haladó EC:
- Kellemetlen volt, hogy pisilni kell.

Ármintélapó ajándékot hoz a Szirkafarkasnak: 3 kismalacot.
- Megeszed? - kérdezi kedvesen.
- Nem bántom őket - feleli a szelíd farkas.

Ragozási anomáliáink közül szilárdan tartja magát a "Tessétek!, mint a "tessék" logikus többesszáma, illetve a "Kergetjél! Futjál!"- jellegű hasonulatlanságok.

Első bejegyzés az iskoláról

Szirka öt és fél éves. Mi érdekelné, ha nem az iskola? Hátizsákot vesz és "megy az iskolába" meg ilyeneket rajzol:

 

Iskolás az iskolapadban

És ír:

Szorgalmasabban gyakorol, mint egy igazi iskolás.

Így hát amikor kitaláltuk, hogy Mamának küldünk levelet, a rajzok mellé levelet is írt. De előbb rajzolt egy Mamát, mindeféle szükséges rekvizitummal:

Aztán még egyet, egy "piros Mamát":

A szemek azért fontosak, mert az utóbbi időben arc nélküli embereket rajzolt. Még kértem is, hogy rajzoljon szemet-szájat, de nagyon határozottan azt felelte, hogy "Nem rajzolok olyat!"

Aztán írt egy levelet is. Leültem mellé, hogy ha mondja, mit ír, én is lejegyezzem. De azt mondta, ő csak a Mama nevét írja le sokszor. Javasoltam, hogy a kezdőbetűt próbálja utánozni a borítékról, amire ráírtam, hogy "Mama". Hát próbálta:

 és sikerült.

 Aztán később egy régi firka fölé már emlékezetből kanyarította oda ezt:

 

Jól felismerhető középen az a és a M, stimmel a betűk száma, és igen hasonlít a két "majdnem" betű is.

A mókához később Ármin is csatlakozott, aki egyébként ilyen tukánokat fest:

 

és rajzolt Mamának néhány szép csigát:

 

De mivel nehezményezte, hogy Szirka az első Mamás képről lehagyta a puskát, megrajzolta ő és kompozícióba foglalta:

 

örüljél!

A fényképezéssel kapcsolatban van néhány hendikepünk. Először is a gépünk eléggé köhög és zihál, bekapcsoláskor gyakran a "sajnos most nem nyert, próbálja meg később újra" felirat jelenik meg rajta. Másodszor is, ennek a legvalószínűbb oka az, hogy a testi épségére nem mindannyian vigyáztunk egyformán gondosan. Különösen Ármin Koma (született Veszedelmes Gézengúz) bánik mostohán a tárgyakkal, beleértve a fényképezőgépeket is. Ezek miatt eddig Szirka is igen ritkán fotózhatott, lényegében egyszer készített képeket tudatosan. A helyzet annyit változott, hogy Ármin váratlanul elfogadta, hogy Szirka fényképezhet, ő meg nem.

Fel is csendült az "Apa, megképezlek téged is. Örüljél! Csíííz!"

Szirkai bájossággal mindenki elé odaállt, hogy "Örüljél!", még a babájának és a halaknak is mondta. Ezen kívül lefényképezte szeretett könyveit és színeseit, az ujját meg a lábát és amit csak ért. A homályosság leginkább annak tudható be, hogy este, vaku nélkül dolgozott. A képeken egyébként semmit nem változtattam, csak kicsinyítettem.

Annyit mondhatok, hogy nem ez az utolsó fotós bejegyzés.

kismutató, mogyoró

Az Ármin-zoológiában a geopárd méltó társa a gombat és a taligátor.
Egyszer szóba kerül a dingó is.
- Tudod, mi az a dingó? - kérdezem tőle.
- Igen - feleli és már folytatnám a magyarázattal, mert a "Tudod, mi...?" kezdetű kérdésekre nem azért válaszol igennel, mintha tényleg tudná, hanem csak azért, mert érdekli a válasz. De mire kinyitom a számat, már mondja is:
- Egy emlős állat.
Ráadásul szerintem fogalma sincs, mi az a dingó, csak blöffölt és bejött neki.

- Én vagyok a Nünüke - mondja Ármin elvékonyított hangon, mert Nünüke egy kicsi kutya. Lefekszik a földre:
- Pssss, kak-kak-kak.
Aztán felugrik:
- Most labdát dobjál, Szirka.

- Olyat játsszunk, hogy ki a győztes - javasolja Ármin. - Én leszek a győztes.

Nem ismer lehetetlent.

Szirkát nagyon érdekli az óra és mivel éppen vár valamire, megmutatom neki, hova fog érni a kismutató, amikor eljön a várt idő. Ármin is részese akar lenni az izgalmas témának.
- Én vagyok a kismutató, látod? - mondja és szájával csücsörítve felemeli a mutatóujját.

Szirka megfázott, nem ment oviba. Együtt délelőttöznek. Egyszer csak beszaladnak, leülnek az asztalhoz és fennhangon levelet írnak:
- Kedves Télapó! Gyere el hozzánk!
A leveleket meg kimágnesezik a hűtőre.

Szirka bemászik az íróasztal meg a fal közé. Mivel az összecsukott csúszda is abban a 20 cm-s résben lakik, eléggé szorongató helyzetbe kerül. Sipákol is, hogy szabadítsuk ki. Ármin szalad a konyhába, keres egy lapos fakanalat (spatulát) és iszkol vissza, hogy megmentse:
- Szirka beszorult! Ezzel póbáljuk!

Ármin beszalad és az ölembe ül:
- Kívánok, Gólya úr!
Odabújik szopizni:
- Táplálkozik a mogyoró - mondja.
Másik alkalommal így bújik:
- Szopizni akarok. Imádom!

 

Van benne dobókocka, madzagra felkötözött síp, élén álló kosárra épített fal.

Amikor elkészült, lefényképeztem és megbeszéltük, hogy kinek mutatjuk meg.

- Hol van az én Mamám?

Megmondtam és megkérdeztem:

- Neki akarod megmutatni?

- Igen, az én Mamakómnak.

Letölthető számolókártyák

84 db 9x9 cm-es kártya számlálás, számjegyek tanulásához, számos játékokhoz letölthető innen.
További infó a kártyákról itt.

Return of the Mikulás

Szirka ma az oviban is kapott télapócsomagot.
- Mi volt a csomagodban? - kérdezem, mert én nem voltam ott, amikor megmutatta.
- Arany dió, meg alma, meg mandarin. Meg zöldség.
- Zöldség?
- Igen.
- Milyen zöldség?
- Uborka! - vágja rá. - Málnát, málnát hoztam. Szedert hoztam - helyesbít rögtön.
Aztán megmutatták, szerintem aszalt áfonya volt.



Tegnap a Mikulás fürdés közben hozta meg a motyót, elkerülendő a reggeli oviba-is-épphogy-csak-odaérünk fokozódását. Ezzel még nem is volt gond, de Szirka a mai fürdésből is azzal jött ki, hogy
- Hol a Télapó?
Mondtuk neki, hogy a Télapó csak egyszer jön egy évben. Nem nagyon értette, mire elmagyaráztuk, hogy ez úgy működik, ahogy egy születésnap, egy karácsony van egy évben, a Télapó is csak egyszer jön. De tényleg nem jól tudtuk, Szirka rávilágított, hogy tegnap jött itthonra, ma az oviba, holnapután megy a muzsikára és ki tudja még mikor hol bukkan fel.

Az ovis arany diónak nagyon megörültem, eszembe juttatta a gyerekkori karácsonyokat. El is kezdtem lelkendezni:

- Amikor kicsi voltam, az én anyukám is készített arany meg ezüst diót, kályhaezüstből, meg...
- Meg rétisasból meg hóbagolyból! - zárta rövidre Ármin a nosztalgiát.

A Mikulás és a jó gyerekek

Uzsonnázunk, nagy Télapóvárás zajlik.
- A Mikulás majd csak este jön, amikor sötét lesz! - intem türelemre Szirkát.
- Oltsuk el a villanyt! - javasolja ő, az események felgyorsítása végett.
- A Mikulást nem lehet becsapni! - mondja az apja. - Ő akkor is tudja, mikor van este.
- Ha megcsapjuk, attól fél? - kérdezi Ármin, és tudom, hogy képes lenne tényleg megverni a Télapót, csak hogy megtudja, mit reagál.

büntetés

Ma elmentünk demonstrálni, de a gyerekeknek tüntetést mondtunk.

Tegnap délután mindkét kicsi elaludt, ez teljesen felborította a napi ritmusukat. Ármin ma is bedurmolt, mire Szirka hazajött az oviból. Nagyon szerencsésen ébredt, pont tíz percünk maradt a két gyereket meg magunkat felöltöztetni (máskor kb. 30-40 perc). Mindketten örültek a programnak, Árminka lelkesedett, hogy megyünk büntetésre, úgyhogy sikerült a lehetetlen. Még a csúcsforgalom is csak annyit tudott elérni, hogy 2 percet késtünk.

Szirka tavaly nyáron egyszer nagyon megijedt egy szabadtéri koncerten a hangos zenétől, azóta ez veszélytelen hangerejű hangosításoknál is eszébe jut. A demonstráció egyik fele ezért azzal telt, hogy "Félek a bácsitól/nénitől! El kell szaladni!" a beszédek/dalok végén meg boldog tapsolással, hogy "Már nem félek!". A másik fele meg azzal, hogy a "félelmetes" zenélésre táncoltunk. Ekkor Ármin is leszállt az apja öléből és körbe-körbe rohangált, miközben azt kiáltozta:
- Kapjuk el az ellenséget! Kapjuk el az ellenséget!

Még meg is kameráztak meg meg is mikrofonoztak, leginkább felváltva, úgyhogy nem ígérem, hogy újabb tévészereplés lesz, inkább elmesélem, mit mondtunk.

- Hány éves vagy? - kérdezi a riporternő.
- Hány éves vagyok - feleli Szirka.
- Három?
- Háromkettő.
- Öt éves vagy - segítek be.
- Öt éves vagyok.
- Hogy hívnak?
- Szirka.
- ??? - néz rám tanácstalanul a riporternő.

- Miért van itt? - kérdezi tőlem.
- Mert az én lányom is sajátos nevelési igényű és amikor majd iskolába megy, szeretném, ha lenne beleszólásom, hogy hova. Meg azért is, mert ha mindenki csak magáért áll ki, akkor a végén egyedül maradunk.
- Köszönöm.

Két perc múlva, amikor a kamera és a mikrofon egymásra talált:
- Elmondaná újra, miért van itt?
- Ugyanazt?
- Igen.
(Elmondtam.)

Egy váratlan pillanatban aztán Ármin rájött, mennyire igaza volt a szüleinek, akik egész idő alatt azzal nyaggatták, hogy vegye fel a kesztyűjét, ezért torkaszakadtából ordítani kezdett, hogy
- Áhááháááá! Hideeeg a kezeeeem! Áhááháááá!

Ezt végszónak tekintettük.
Remélem, az üzenet is legalább annyira célba ér, mint amennyire jó buli volt.