figurák

Szirka egész jó figurákat rajzol már, leltár szerint (Goodenough) már a hat éves szint alkatrészei is bőven megvannak, de nagy sajnálatomra nem áll meg, amikor szerintem készen van (amikor minden remekül látszik), hanem tovább rajzolja, míg egy nagy kriksz-kraksz lesz az egész.

Itt van (volt) pl. ez a remekbeszabott bohóc, nagy mosollyal, pofival, göndör bohóchajjal, magas kalappal, háttérben a cirkuszi sátorral (ezeket mondja is, mikor rajzolja). A három füstcsík felül a felirat: bohóc cirkuszba men. De aztán mégegyszer meg kell rajzolni mindenét, meg mégegyszer és a végére ilyen:

 

Alant Éva néni látható.

Az még teljesen rendjénvaló volt, amikor bejelentette (és megrajzolta), hogy sok keze van, de amikor újrakezdte a haját és besatírozta vele az arcát meg a szép mosolyát, meggondolatlanul feljajdultam, hogy Jaj, legalább az arcát ne fesd be!, mire Szirka keserves sírásra fakadt (és úgy satírozta be). Anya az ilyen? Megérdemelnék Susan Strikertől egy nagy tockost!

A rajz melletti szívecske az első gyöngyképe, (Hama Maxi, nagyon örülök neki, hogy van ilyen nagy és hogy milyen ügyesen pakolgatja) mindkettőt ajándékba vitte Éva néninek az utolsó koraira (jövőre is fog még járni). Szépen oda is adta "születésnapjára".

korais gyereknap

hát esse máma vót...

A koraiban minden évben rendeznek gyereknapot (és karácsonyi ünnepséget), minden évben kb. ugyanolyanok - mindig nagyszerűek! :) Régi olvasók ebből tudják, hogy idén májusban is hajókáztunk a Dunán (nem maradt le a kapitány!) és szaladgáltunk, játszottunk, meg bringóhintóztunk a Margit-szigeten.

Sorjában:

Szirka a hajón felfedezte, milyen remek műsort lehet adni a fejhallgatóval. Csak rá kell tenni valakinek a fejére, beleénekelni a másik végén a dugóba és kész a móka-kacagás.

Pontosítok. Az ő változatában fel kellett tenni mindenkinek a fejére.

(De tényleg mindenkinek feltette, aki csak hagyta. Legtöbben hagyták.)

Most ide írhatnám, hogy egy bolond százat csinál, de akkor be kellene vallanom, hogy Szirkának ki mutatta(m) az egészet.

A szigetre a koraisok mindig hoznak egy csomó játékot és a végén nagyon sokat vissza is visznek. Van mondókázás, éneklés, meg noszarajta.

Az alagutat Szirka nem tudja kihagyni (nem hiába született császárral):

Ármint nem érdekli az alagút (nem hiába született császárral), de a labdázásban ő is benne volt. A képeken most nem ezt mutatom, de így történt.

Meg az evésben is, ezt viszont bizonyítani is tudom:

"Akkorák a perecek, mint a malomkerekek"

De leginkább az egymással és más gyerekekkel játszásban voltak benne. Az, hogy mennyit nőttek tavaly óta, abból látszott, hogy most úgy éreztem, hogy alig értünk ki, már jövünk is vissza, tavaly meg olyan érzésem volt, mintha egész nap, reggeltől estig kinn lettünk volna (ugyanannyi idő telt el mindkétszer). Már a bringóhintóból sem akartak kiugrani, irányítottak, hogy merre tekerjünk (tengerpartra meg cirkuszba). Még egy sast is láttunk, a gazdája épp ott röptette.

Szóval remek volt most is, köszönjük szépen!

egélke

Az egérke házát durván leamortizálta az árvíz.

Szirka korrektül végigmeséli az egész könyvet, minden oldalról több mondatot, csak nagyon gyorsan és sok ejtési hibával, hegyezni kell a fülem. Ennél az oldalnál kicsit még be is kreatívol:

Egélke nadon szíl.

- Mét szílsz, egélke?

- Nem műkedik az ablak!

tizennyolcas (vagy valahanyas) karika

Előre szólok, hogy ez a bejegyzés nem való a finomlelkű, horgolt csipketerítős fotelokból internetező kedves olvasóinknak, akik nem szeretnek mások ürítési szokásairól értesülni. Meg azoknak sem, akik megbotránkoznak azon, hogy meglett kétévesek még anyjuk emlőjén csüggnek. Nekik szeretettel ajánljuk a többi posztot. (Valójában egy csomót görcsöltem, hogy feltegyem-e, hónapok óta itt áll piszkozatban.)


Vécéről jövök vissza a szobába, Ármin úgy örül nekem, mintha hetek óta nem látott volna.
- Vártalak, Anyuka.
- Igen? Vártál? - kérdezem együttérzően.
- Nagyon vártam - feleli komolyan. - Szopizni akarok.
- Szopizni?! Már annyit szopizol, mint egy baba. (Egy lappangó betegség meg a fogjövés volt a dolog mögött. Vagyis inkább van, mert a foga még mindig jön és az általa ismert legjobb fájdalomcsillapítót akarja rá.)
- Nem vagyok baba. Ármin vagyok. Ármin baba - bizonytalanodik el a végére.
- Nem kérsz inkább egy narancsot?
- Nem. Szopizni akarok. Ármin vagyok - hajol célra, de még egyszer felemelkedik, hogy hozzá tegye:
- /Családnév/ Ármin - és a jövő 007-es ügynöke szopizni kezd.

Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Ármin sebesen teper befelé a Szirka bilijével, ő meg vetkőzik és ül rá.
- Te kérted Ármint, hogy hozza be a bilidet?
- Igen. Pisilek bele - feleli mosolyogva.

Aztán meg a fürdőszobában találom meg őket. Szirka feltette a szűkítőt és Ármint (feltehetően a zsámolyról) felsegítette a vécére, Ármin kissé bizonytalanul ül a szűkítőn. Szirka kiszalad, majd visszajön egy nagy könyvvel:
- Hoztam neked mesekömmet - mondja és elolvassa belőle a kiskakas gyémánt félkrajcárját, félig halandzsául, de sok érthető résszel. Én meg azon csodálkozom, honnan tudja, hogy melyik oldalt kell nézni: két mese van ott, ahol a könyvet kinyitotta és nincs kép egyik mellett sem.

- Pisi jön, pisi jön, pisi jön! - mondja Ármin vacsora közben. Andris visszakérdez, hogy nem valami bohóckodás folyik-e, mert az a tipikusabb, hogy nem csak hogy nem szól, hanem még le is tagadja, ha kell neki, csak táncikál. Most viszont tényleg pisi jön.
- Ilyen ügyesen szóltál? - kérdezi Andris.
- Ezt tanultam - közli a tényt Ármin.

Ármin szopik. Egyik oldalon végez.
- Nézzük meg a másikat is - javaslom.
- Jó - mosolyog. - Lakoma!

(Én szóltam. És azt a vitát még el sem meséltem, hogy kell-e a kakáláshoz mese. Se a körülményeit. Meg a kakák alakjainak, családtagjainak (!) és tartózkodási helyének ecsetelését se. Hát, gazdag az érzelmi életünk, az biztos.)

szajk, szajk

- Apa, gyere! - kiabál Szirka
- Apácalúd, gyere! - tódítja Ármin.

ökovurstli

Ármin mesél, két sztorit összeforraszt. Az egyikben az egér nem tud tortát sütni, mert nincs tojása és kölcsön akar kérni, de nem adnak neki. A másik egy klasszikus.
- Tojásom, tojásom, hol vagy? Keresi tojását. Tojás, tojás, miért fut?


Szól egy lakásriasztó a házban, Szirka fél tőle, de nagyon okosan kezeli.
- Félek kicsit - mondja és kiszáll a pancsolóból, bejön a teraszról. Próbálja megérteni, hogy mi ez a sírás-szerű hang, kell-e valakit sajnálni, aztán levonja a következtetést:
- Kell elszaladni mindenkinek!


Szirka megjön a játszótérről:
- (H)ahó, Anya! Jöttem hozzád. Főztél (n)ekem?

Szirka szerint ebben a levesben békalencse van.

Szirka piszkálgatja az ételt.
- Segítsek neked? - kérdezi Saci néni.
- Igen.
- Drága leszel, Saci néni koma.


Igyekeznénk az indulással, egyszerre ketten segítünk Szirkának az öltözéssel, naptejezkedéssel.
- Mindenki segít - mosolyog. - Drágák vagytok.

 

gólyaviszi haladóknak

Este elmeséljük, hogy lefekszenek a madarak is, többek között a rigók is.
- Hol vannak a fiókák? - kérdezi Ármin.
- A fészekben - felelem.
- Ott van az anyuka is. Meg az apuka is - gondolkozik el a világ rendjén.
- És ki hoz akkor gilisztát, hogy legyen mit enni?
- Az anyamadálka.

- Pucér Ármin vagyok. Játszok, olvasgatok. Ilyet olvasgatok - mutatja az egyik madaras könyvet.
- Madarasat?
- Igen. Elmósat is. Megkeresem Elmókat.

 

derült égből Szirka

Mit kiabál a szajkó? Ármin fordítja:
- Szajk, szajk, micsináltok itt! Szajk, szajk, éhes vagyok! Sütikét akarok enni!


- Mi vót az? - kérdezi Ármin.
- Szerintem szajkó.
- Nem.
- Hát akkor micsoda?
- Csonttollú!

Szirka épít

- Istálló. Emberek nem mennek bele.
- Hanem kik?
- Lovacskák.

- Itt megy be az egérke a kicsi lyukon. A cica követi. Elkapja, megeszi vacsorára. Elkapja a farkát, ráteszi tányérjára.

síkbeli épület

(kedvencem a kék háromszög csúcsánál a kis pötty, ami a félkört tartja)

Annak, aki a múltkor kitalálta, hogy ez kutya (Szirka simán emlékezett rá 9 hónap távlatából!), nem jelenthet problémát felismerni ezt az építményt:

Igen, természetesen hóember.

Megyek zenébe!

- mondogatta Szirka egyre gyakrabban és egyre lelkesebben, sztenderdebb változatban: "Megyek muzsikálni Dórihoz!"

Zenébe ősz óta járt hetente (amikor nem volt beteg), Ulwila színeskotta módszerrel tanult muzsikálni. Én ezt még nem láttam sosem (olyan időpontban van, amikor Árminnal már nem lehet elindulni), annyit tudtam kb., hogy ha egy piros pöttyöt mutatnak nekik, akkor a piros fémrudat kell megütni, ha kéket akkor meg azt és így zenélnek. Meg azt, hogy Szirka szereti.

Most volt az évzáró koncertjük, végre én is láttam, mit csinál Szirka a zenében. Andris két hete bevitte Barbi régi "pimperéjét", egy kis keyboardot, amire felragasztgatták a színes pöttyöket. Ez bonyolultabb, mint ha fémrudakat kell ütni, mert mindig ott van előtte minden billentyű, akkor is, ha nem lesz rá szükség. De Szirka nagyon lelkes, örül neki, hogy "tud zongorázni", úgyhogy ő ezen muzsikált. Szerintem ennivaló aranyosan.





Minden gyerek előadott valamit, többségüket egyáltalán nem ismertem, de valami csoda volt látni őket, ahogy átalakultak, amikor muzsikáltak. Figyeltek, csinálták, dolgoztak, örültek. Míg zenéltek, nem SNI gyerekek voltak, hanem muzsikáló gyerekek, akik igazi zenét tudnak varázsolni.

elpocakodott

Mindennek van hangja:
repülés: rep-rep
pecsételés: pecs-pecs

Ármin a kezemet a szájához teszi:
- Megeszlek, te franc!
- Hát ezt honnan vetted?
- Apukától.
- Apa nem mond ilyet!
- A pukija mondta.

Ármin mesél:
- Egyszer volt egy fehérke. Pillanat, lapozok egyet, pillanat, mesélek.

Kávéfőzésbe gabalyodok bele (kávé előtt ez mindig kicsit bonyolult):
- Jaj!
- Mi volt az? - kérdi Ármin.
- Sok tejet öntöttem Apának - magyarázom.
- Elpocakodott?

Ármin viszonyít:
- Anya is kislány. Nagy kislány.
és:
- Te vagy Ármin. Óriás Ármin.

Szirka egy száraz levélkéből megágyaz a hangyának:
- Tettem neki párnát. Szépet álmodik. Megy a rakétával.

Ármin a játékseprű nyelére húzza a zoknit és azt mondja:
- Zoknivállfa!

Nézik a vihart

Szakad az eső,

potyog a jég

csapkodnak a villámok és hatalmasakat dörren az ég, mintha épp fölöttünk repedne meg az égbolt. Villanás-csattanás, nézem, hogy nem ijednek-e meg.
- Mégeccer, Apuka! - kiáltják helyette lelkesen.

unplugged

Ármin számítógépezik:

- Kifizetem, dolgozok vele, számítógépem.

Szirka tetriszezik:

Elsőre kicsit kócos lett az építmény,

de a második már egész rendezett.

arcfestés

Szirka már egy ideje mondogatja, hogy szeretné, ha lepkét festenének az arcára. A sor végigállása után ki is derült, hogy ez csak úgy lehetséges, ha csukva tartja a szemét. Nos, természetesen ilyen áron nem lett lepke, lett viszont virágtündér.

Jó munkát végzett az arcfestő néni, nagyon szép kislány lett Szirkából!

sokra megy

A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre abból a célból, hogy hozzájáruljon az értelmi sérült emberek társadalmi esélyegyenlőségének megvalósulásához és egy sokszínű, befogadó társadalom felépítéséhez. 1996 óta értelmi sérültek munkába állását segítik, hogy saját egzisztenciát építhessenek fel maguknak, képességnek megfelelő munkát találjanak és önálló életet élhessenek. A munkába állás nehézségeinek legyőzésében nem csak az ügyfeleiket segítik, hanem a munkáltatókat is.

A "kreatív sok kicsi" nyereményjáték most őket támogatja.

Az akció keretében húsz kreatív alkotó, iparművész tett tárgy- vagy programjellegű felajánlásokat. A támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a húsz izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolnak.




A befolyt összeget tárgyadományokra fordítják: az alapítvány elsősorban az értelmi sérült támogatottjaik felméréséhez szükséges szakanyagokat, autista ügyfeleik munkába állását segítő vizuális kártyák készítéséhez szükséges eszközöket kért. Ezen túlmenően már három Dolgozók Klubját működtetnek a már munkába állt és még munkakereső ügyfeleik számára, ahol tapasztalatokat cserélhetnek, beszélgethetnek, programokat szervezhetnek, megoszthatják egymással élményeiket - ide bútorokra lenne szükség.

Az akció szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy országunk befogadóbbá váljék, és legyen természetes az, hogy az értelmi sérültek is hozzáadnak egy szép színt a társadalom palettájához. Aki játszani szeretne egy jobb világért - és a szuper nyereményekért! -, itt tudhatja meg leggyorsabban, hogy mit kell tennie. A játék jún. 10. éjfélig tart!

lepkert

A várakozó bejegyzésanyagok elé most jól idebrékingelek, mert állatkertben voltunk. Már a múlt hónapban is akartam szólni,

 

hogy kikeltek a flamingófiókák,

de nem szóltam!

Most viszont megnyílt a lepkekert és ez nem csak annyit jelent, hogy

van egy csomó virág és némelyik időnként arrébbrepül.

Pedig azt is megkérdezhetnénk, hogy hova repülnek a lepkék. Alapból nyilván virágról virágra, de uzsonnaidőben

 

a lepkeetetőre.

Az igazi szenzáció mégis egy kicsi szekrény.

Kis farudakra gombostűzve ott lóg többszáz lepkebáb!

A szemünk előtt bújnak elő, pumpálják fel és nyitják szét a szárnyukat! Bámulatos!
Egyben hátborzongató!

Időnként a lepkefelügyelő kinyitja az ajtajukat, és aki megszáradt, mehet játszani. 

Persze tudom, túl szép, hogy igaz legyen. Igen. Van a lepkék múltjában egy sötét folt, amelyről egyikük sem beszél.

Az állatkert honlapján egyébként mindig meg lehet nézni, melyik családban van éppen szaporulat. Többek között most éppen

 

Prérikutyáéknál,

ami azért is jópofa, mert a prérikutya alapból úgy néz ki, mintha valamelyik rendes állatnak a kölyke lenne.

Az első tőkésréce fiókák viszont már ilyen nagyra nőttek (balra):

A páva is nagyon barátságos volt, csak sajnos - a kép tanúsága szerint - kissé életlen.

Nyitva tartás (érdemes korán menni), jegyárak (fogyatékkal élőknek és kísérőiknek 350 Ft-os jelképes jegy).

a jó gyerek falramász

Gyereknapon mi mást is csinálhatna a jógyerek, ugye.

Korához és (öröklött?) természetéhez képest meglepően türelmesen kivárta a sort. Mondjuk minden váltásnál odaállt a kötélhez, hátha most őt húzzák fel (el is magyarázta, hogy mit akar), de amikor türelmesen és mosolyogva, de minden alkalommal elküldték, hogy álljon be a sorba sisakért meg beülőért, nem visított, hanem jött, visszaállt - majd újra elszaladt. Az elszaladások és utánabámulások remek alkalmat adtak a verbálisan befolyásolhatatlan népeknek, hogy az előttünk álló sarka és a mi lábujjunk között keletkezett több centis résbe beálljanak (amin csak én húztam fel magam, az összes többi családtag jófej).

Az adminisztrálós pavilon oszlopán közben kicsit bemelegített.

Miközben a beülőt rácsatolták, már boldogan mesélte, hogy fog a kötélen repülni a magasban.

Aztán rögtön az elején kiderült,  hogy a kötél elengedéséhez nagy bátorság kell,

hogy a pöckök nem ugranak maguktól a talpunk meg a tenyerünk alá,

és hogy a lent a fenttől sokkal messzebb van, mint a fent a lenttől.

Nagyon ügyes, nagyon bátor volt, jól megszorongattam, mikor lejött.