társas készségek

Meg voltak bolondulva (remélem, tényleg múlt idő), a hisztinek, nyűgnek olyan fokozatait nyomták napokon át, amit tényleg évek óta nem produkáltak - és ez Árminra is igaz. Nyilván nem jó kedvükből csinálták, ők is szenvedtek tőle, de azon kívül, hogy front meg fáradtság meg hasonló konkrétumok, nem nagyon jöttünk rá, hogy mi a baj. Az explicite megnevezett indokok, Szirkánál  pl. hogy nem kap kutyaeledelt, nem tűntek eléggé komolynak.

Szirka éppen egy elviselhetetlen frekvencián nyávog torkaszakadtából:
- Neeeem vagyoook nyűűűűűűűgös!
Ármin vigasztalja:
- Semmi baj, Szirka, semmi baj - simogatja az arcát. - Jó barátok leszünk.
Szirka abbahagyja a sírást, de Ármin folytatja:
- Mesélek neked - és tényleg leül egy könyvvel és mesélni kezd neki.

Ármin egy velem folytatott közelharc után hozzám bújik:
- Bocsánat, Anyuka. Nem akartam galibát csinálni.

Szirka időnként a falra kerget a Mi az? és a Mit csinálsz, Anyuka? kérdések extrém halmozásával (Pl. "Kérek szörpöt." "Jó, adok." "Mit csinálsz, Anyuka?" "Adok neked szörpöt, amit kértél. Kiöntöm a pohárba." "Mit csinálsz, Anyuka?") Egy ilyen alkalommal, amikor Ármin szopott és Szirka ezt jól látta, de megkérdezte, hogy Mit csinál Árminka?, azt találtam neki mondani, hogy úszik a Balatonban. Azóta természetesen minden alkalommal megkérdezi, hogy Mit csinál Árminka?, amikor látja, hogy szopik. És ha én elmulasztom, ő mondja, hogy Balatonra megy. Sőt, saját poént is kitalált hozzá: Bort iszik. (Azt hiszem, itt illik eldicsekedni azzal is, hogy a gyerekek mindketten teljesen magabiztosan boldogulnak a koccintsunk-egészségedre kontextusban is.)

Egy ilyen szoptatós incidensnél, ahogy mellénk ült és simogatni kezdte Ármint, magyarázni kezdett:
- Nekem a testvérem. Kis drágám. Szeretjük egymást.
(Ami nála kb. úgy hangzik: Ekem a teszvélem. Kisz dálgám. Szeletjük mást.)