Sukáta

Ármin köztudottan a madarak nagy barátja. Érdeklik, mint élőlények, érdekli a viselkedésük, a megjelenésük, a hangjuk (kikeresi a képet, kéri, hogy játsszam le a hangját és roppant koncentrációval hallgatja a füttyöket, huhogásokat, rikácsolásokat, hápogásokat) - és érdeklik a neveik is. Látható gyönyörűséget talál abban, hogy megjegyezze az egzotikusan hangzó neveket és időnként olyan bejelentéseket tegyen, hogy Zöldküllőt hallottam, Anya vagy: Megtaláltam kanadai ludat végre! Persze annyi van, hogy nem mindig sikerül, sőt annyi van, hogy mindig találkozik olyanokkal, amiknek még nem is hallotta a nevét. Ilyenkor kezdődik csak a remek móka, ezeknek a szegény, névtelen madaraknak csinos neveket lehet adni. Így bővül a fajlista olyanokkal, mint a sukáta, közülük a leggyakoribb az örvös sukáta, de időnként látni mandarinsukátát, erdei sukátát, sőt a szerencsésebbek egy erdei sukátapintyet is megpillanthatnak - ha megfelelő, sukátás erdőben keresik. Ritka, de káprázatos faj a galangóca is.

A madarászáshoz kevés köze van, de a nyelvújításhoz tartozik az a játék is, amiben a konyhakövet egy vállfával hosszasan és erősen ütögetve azt kiabáljuk:
- Kitöröm kovákot!
A kovák kitörése után elszaladunk másik vállfáért és azzal folytatjuk a kitartó kováktörést.