Olvasunk

Szirka is.

(Viszonylag) biztosra tudja a saját nevét, Ármint, Apát, többnyire Anyát is. Mamát, Márkust hajlamos elfelejteni, de felfrissítés után mindet jól felismeri. Törtem a fejem sokat a továbblépésen, mert azt nagyon jó elvnek tartom, hogy kezdettől fogva minden legyen értelmes, amit olvas, de az előttem levő angol példákat nem nagyon lehet magyarra ültetni, a korábbi, családtagokról készült könyveknél meg még nem úgy válogattam a szavakat, ahogy most szeretném, pedig azoknak az "igazi" olvasására is jó lett volna rávezetni. Na meg hogy meddig gyakoroljuk a neveket, hogy ne legyen egyszerre nagyon sok a konszolidálni való, de ne is unjon rá (amire eléggé hajlamos, anyja lánya). Milyen jó lenne, ha értenék hozzá, ugye!

Aztán maradtam az ül és az áll bevezetésénél, először képkártyákkal, magukban, aztán megmutattam neki, hogy egybe lehet olvasni a nevekkel. (Majd elmondom részletesebben is, hogy mit hogyan tanulunk/tanultunk.) Szinte látszott, ahogy a kis fejében kigyulladnak a lámpák, amikor rájött, hogy működik az egybeolvasás és olyan erővel hatott rá a sikerélmény, hogy napjában többször kérte, hogy "kártyázzunk".

Azért van abban valami káprázatos érzés, ahogy ül velem szemben a kis szöszke fejével, látszik, hogy erősen gondolkozik, és csillogó szemekkel kiolvassa, hogy Apa ül meg Szirka áll. Tudom, hogy nagyon sok munka és gyakorlás áll még előttünk, de most annyira jó ebben a kezdeti sikerben megmártózni, (szídd fel begyem a sok sikert), hogy aztán átvigyen majd a nehéz, döcögős, megakadós, visszafordulós, újraindulós részeken.