nos

hát élünk, többé-kevésbé.
Úgy látszik, a lázas részén már túl vagyunk, a taknyos-köhőgősből még van egy kis ledolgoznivalónk. Ahhoz képest, milyen volt a két übernyűgös kicsivel betegen, ez már mókakacagásnak látszik.

Apropó mókakacagás. Kicsit jegyzeteltem közben is:

Ármin nagyon nyűgös beteg. Bújik hozzám, mászik el, bújik megint és így tovább. Megölelgetem, duruzsolok neki:
- Árminka, kiscsillag, kisbabája anyának. Nagy babája vagy már, ugye? Nem soká két éves leszel.
- Én megyek boltba!
- Igen? És mit veszel?
- Gombát.
- Az finom! És mit veszel még?
- Krumplikát - feleli mosolygós, ábrándos tekintettel.

Ármin is unja már a betegeskedést (hát még én), incselkedik Szirkával, aki szépen rajzolgatna az asztalnál: mindig elveszi a papírját és kacagva elszalad. Szirka méltatlankodva rászól:
- Uram! Uraaam!


Ármin rájött, hogy a legjobbak azok a viccek, amiket az ember maga talál ki. Elalvás előtt mondom neki az elgurult egy rézgarast. Tudni kell, hogy a versben a kiskakas a bögyébe teszi a rézgarast.
- ... Összeszidta a kakast: Búzát adjál, ne garast!
- Nem adok búzát! - szól közbe Ármin. Majd rájön, hogy ha a kakas a bögyébe tehette a búzát, akkor ő is teheti a testrészeibe. Rögtön választ is egy meg nem nevezhető testrészt és a nevetéstől pukkadozva bejelenti, hogy a búzát oda teszi be.
 Aztán még jobb viccet talál ki:
- Megette Saci néni kabátját.
- Ki?
- Apa! - vágja rá nagy röhincsélés közepette. - Apa megette Saci néni kabátját!

Reggel találkoznak a tesók:
- Szia, Árminka, drága kicsi baba! - azzal megfogja a két kezét és megtáncoltatja.
Ármin cserébe nagy szeretettel nevezi nővérét kicsi Szirkának és amikor szopik, egymást simogatják, szeretgetik, és időnként megegyeznek, hogy Ármin kisbaba. De fog ez még fejlődni is, engem ma Ármin puszedlikének hívott.