szilveszteri heje-huja

és vigalom

volt egy olyan kívánságom

hogy ne legyen semmi nagy felhajtás, csak legyünk sokat együtt és Andris segítsen nekem minél többet.
Most mi van? Fél napokat fekszünk együtt a nagy ágyban, nem megyünk sehova és nap közben is pihenhetek.
Teljesült a kívánságom.

Mondjuk azt nem kértem, hogy legyen mellé mindenkinek láz, nátha, köhögés és fejfájás...
És baklövés volt Andrisnak is kiosztani a betegséget, mert 39 fok fölött kevésbé hatékonyan tud engem tehermentesíteni.

És Szirka?
Ülünk a kanapén, épp vége a mesének, nekem a nátha csavarja az agyam, várom, hogy lehessen fektetni és feküdni, ő is elég fáradtan piheg mellettem, próbál levegőhöz jutni, amikor megszólal a zene a tévében. Felugrik és elémpördül:
- Táncolunk, Anyám?

gyereknek való

Nagy kanállal kavargatja egyik kendőjét:
- Mit főzöl? - kérdezem és innen folyamatosan mondja (csak nem bírom mind megjegyezni).
- Káposztát. Húst is.
- Tejfölt is kérek.
- Tejfölt is kapsz. Kenyeret.
- Köszönöm szépen!
- Sok kenyeret kaptál. Kicsi sajtot is kapsz. Vágok kicsi sajtot. Fincsi lesz.

A "honnan tudja?" sorozat folytatása: Betegség miatt lemondtuk az utazást Mamához. Arról beszéltünk, hogy majd megyünk, de a gyerekek azt nyilván nem tudták, hogy mikor, nekik a huszonhetedike nem sokat mond. Mégis, aznap, amikor mentünk volna, Szirka többször is belekezd:
- Viszünk Mamának szép ajándékot.
Majd később:
- Mamához megyünk, Mamához megyünk.

Narancsot bontok, kivételesen nem hívom a gyerekeket enni, de Szirka ott áll mellettem és gyanús neki, hogy mire készülök.
- Gyereknek való, Anya, gyereknek való! - magyarázza felhúzott szemöldökkel, okosan.

A télapó bábbal a kezén megáll előttem:
- Ajándékot hoztam.
- Milyen ajándékot hoztál?
- Almás pitét.
- Hahaha, azt szeretem!
- Sonkát - kedveskedik tovább.

Varázsolunk, kört rajzolok a pocakjára egy szedőkanállal és amivé varázsolom, azt utánozza, pl. Csiribú-csiribá, változz bagollyá!, mire huhog, a csiga csúszik a földön, stb.
Végül ő varázsol el engem:
- Csiribá-hókuszdió, béka leszel!

Apja inni kínálja:
- Milyen szörpöt kérsz? Van alma meg bodza.
- Gabócca - választ Szirka.

Arról beszélgetünk Árminnal, hogy mi repül, mi nem. Repül a cinke, a szajkó, a szarka, a varjú, a galamb, mert azok madarak.
- Árminka? - kérdezi mosolyogva.
- Árminka nem repül - nevetek vissza rá. Felsorolja az egész családot, aztán megint pár madár jön, majd újra huncut képet vág:
- Bocika nem lehet.

A téli szünetben a tesók többet voltak együtt, jól összemelegedtek. Ármin egyedül van a gyerekszobában, sikertelenül próbál előcibálni valami nagy dolgot egy kicsi helyről. Hallom, hogy visít:
- Nagy! Nehéz! Nagy! Nehéz! Márkuskám! Nagy! Nehéz!

más tollával...

kívánok nagyon boldog karácsonyt a szirkablog minden kedves olvasójának és rajtatok keresztül a szeretteiteknek is!

a hó télen

Tervezgeti a karácsonyt:
- Karácsony lesz. Télapóbácsi hozza ajándékot puttonyba. Örülnek. Mosolyognak.

Gondol egyet ebéd közben:
- Megszámolom tányérokat: Egy, kettő, három.

A karácsonyi gyöngysort a nyakába teszi:
- Doktorbácsi leszek!
- Legyél inkább doktornéni!
- Doktornénike leszek!
Ebben kiegyezünk. A gyöngysor egyik végét a mellkasomhoz teszi és megvizsgál:
- Oviba mehetsz.
Apját is megvizsgálja, az ő diagnózisa részletesebb:
- Kilenc vagy. Mehetsz oviba.

Elesik, panaszkodik, Ármin odamegy hozzá:
- Segítek! - mondja neki és felállítja. Szirka hálája nem marad el:
- Köszönöm, fiam.

Az egyik annapetiben téli történetet talál, nagy örömmel felkiált:
- Anya, itt van a hó télen!

Ármin nehezen aludt el nap közben, a vége az volt, hogy a lenti havazásból hozta fel Andris sírva (nem Andris sírt) és a vigasz-szopival aludt el. Még amikor felkel is rosszkedvű, Andris simogatja a lábát és mondja neki kb., hogy nem tudja, mi baja volt, talán a fáradtságtól sírt - amikor Szirka "Nem! Én!" felkiáltással félretolja a kezét és nagyon kedves hangszínre váltva ő kezdi simogatni:
- Álmostál, Árminka.


Ármin eltanulta Szirkától az anyám-apám figurát, nagyon vicces a szájából. Még ki is terjesztette: alig ébredt fel, álmosan kókadozik a kanapén a pattogót csipegető nővére mellett. De a hasa már felébredt:
- Kérek pokotót, Szirkám!

Ármin a fiókban régi számológépre bukkan:
- Nagy telesont találtam! - újságolja.

Nehezen kelek fel, Ármin kimegy, majd visszajön hozzám és megszeretget:
- Puszilom anyámat. Simogatom haját.

koraikari megint

Harmadszor is volt szerencsénk részt venni a Down Korai karácsonyra szervezett remek bábelőadásán. Szirkának a jelek szerint mindenki országos haverja és számomra tök idegen emberek beszéltek vele úgy, mint akik régről ismerik egymást: mosolyogva köszöntek neki, nevén szólították, ölükbe vették. És minden bizonnyal így is van, tényleg régről ismerik egymást, csak mióta Ármin megszületett, én alig voltam a koraiban és kimaradtam ezekből az új ismeretségekből.

Az én ölemből nézte az előadást és időnként kommentálta, amit látott (pl. baba moszojú). Amikor a kutya meg a cica veszekedett, most is félt egy kicsit, mint legelőször. A produkció utáni játékba érdekes módon lényegesen bátortalanabbul kapcsolódott be, mint korábban. Mondjuk a vonatkocsiként használt dobozba azért menet közben mászott be, de az elején kifejezetten noszogtatni kellett.

Annyira drága, ahogy így figyel!

Az előadás meg a játék együtt már túl hosszú volt Andris nélkül, gyorsan megkereste (Hol van Apa? Eltűnt Apám.) és az ölében kicsit visszarendezgette az energiáit.

Nyakból már ment a tombolás és a lógópofozás.


Sőt, amikor a nyak másra kellett, ment ugyanez más ölében is, harsányan kacagva.

Hogy mire kellett a nyak?

 Lovagi tornára!

Köszönjük szépen a lehetőséget!

honnan tudja ezt is?

Karácsonyra Legót kapnak majd, Szirka babaházasat, de nem árultam el neki. Tegnap játszottunk a régiekkel, összeszedte a gyerekméretű babákat, majd kérdezgetni kezdte:
- Hol van asztal babáknak? Hol van asztal babáknak? - és közben a szemével pásztázta a készletet, hátha megtalálja az asztalt, amit még nem kapott meg.

törvényszerű-e

hogy az elöregedett lufi kora hajnalban robbanjon szét a nappali közepén, amikor minden ajtó nyitva van?

Nem, törvényszerűnek nem mondható.

De azért előfordul.

honnan tudta?

Egyik nap szokás szerint le akartam sétálni a boltba Árminnal a hátamon, de annyira csúszott az út, hogy nagyon hamar vissza kellett fordulnunk. Próbáltam kerülgetni a jégfoltokat az úttesten, de nem látszott jól, hogy hol van felfagyva. Egyszer el is estem. Nem fájt semmim, csak vagy két nap múlva kezdett az egész lábam sajogni, valahogy olyan furán, a belsejében. Nem is látszott rajra semmi és inkább kellemetlen volt csak, nem is panaszkodtam, de nem akart múlni.

Tegnap aztán Szirka elkezdte simogatni a fájós lábamat.
- Fáj neked.
- Igen, de honnan tudod?
- Fáj neked.
- Igen, fáj nekem.
- Gyógyul.

Mára elmúlt, morzsája se maradt.

Pomogácsiában - 2. rész: odabe'

Pomogácsiában tett látogatásunk első részének második része következik itt (ismét a pomogácspikcsörz remek képeivel - ezt a múltkor szerényen elfelejtettem megemlíteni):

Adél nagyon jól indított, mert rögtön elővette és Szirka rendelkezésére bocsátotta az összes annapeti és bogyóbabóca könyvet. Mondjuk ott már hibázott, hogy egyet ő is meg akart nézni - Szirka erőteljesen lobbizott egy, a nullához némileg közelebb eső szám eléréséért (lásd: Én kaptaaaam!). Végül győzött a kíváncsiság (a könyvekre feküdve Szirka nem tudta nézegetni őket).

 

 Feladvány: melyik magyar madár és egyben angol étel nevét kiabálják a gyerekek?

Meg aztán volt ott valami, ami

 fonódott,

 szövődött,

 bontakozott,

 sőt talán dúlt is
(Hoppá, egy kinti kép. Na nem baj.)

Valami barátság-félére tippelnék.

Meg aztán kiderült, hogy pomogácséknál is van

Cucc, amit pokojni kell.

Pomogácsék beszámolója a "mindenki fekszik, mindenki ül" játékról - valljuk be - kissé egyoldalúra sikerült.

 

A "mindenki fekszik"-rész dokumentálása kielégítő volt,

a másik, dinamikus elem illusztrálása azonban érthetetlen módon egyszerűen elmaradt.

"Mindenki ül, ha mondom!"

Lehetőség nyílt továbbá némi

négyesikerkedésre

és a nemi szerepek próbálgatására, miszerint

 

világhírű főszakácsbácsi

családszerető kukásautósnéni.

A lehetőségeket némi nagyontartós élelmiszerrel háláltuk meg, aminek a megajándékozottak nagyon örültek.

Mondjuk nem pont a képen látható megajándékozott, de hát mit vártunk egy olyan gyümölcs-zöldség kosártól, amiben se autó se vonat?! Nem is értem az ikeát, komolyan.

nem biztos, hogy értik

a Télapó-koncepciót:
Szirka a kezére húzott egy Mikulás bábot és azzal kergette a lakásban körbe-körbe nevetve-visítva menekülő öccsét.

bújócska

Szirka módra:



(Felvétel Ármin módra)

elbüszkélkedek

Márkussal, aki az m1-en szerepelt az Optika 2010. december 8.-i adásában. Elmesélik, hogy készítik az animációs filmeket. Vagy ilyesmi.

Pomogácsiában

nem fújnak a fagyos szelek, ott még mindig ragyogó őszi idő van. Ezt mindjárt fényképekkel is bizonyítom.

 Íme, hogy milyen züld a fű és üde a pitypang!

 A pomogácsiai óriáspitypang szüretelése komoly fizikai erőt kíván

Közbevetőleg elmesélem, milyenek a pomogácsok a mi aprónépünkhöz képest. A két pomogács alapvetően optimálisan osztozik a játékkészleten, de ha valami váratlan helyzet adódik, pl. hirtelen ajándékot kapnak és az új elemek még nem tagozódtak be a rendbe, minek okán egyszerre ketten vetnek szemet ugyanarra, akkor felismervén, hogy a helyzetnek belülről nincs igazságos megoldása, kérdően néznek a közelebb található szülejükre, hogy ugyan mi a teendő. Aztán azt teszik, amit ő mond.

Nos, a mi kis imposzt büszkeségeink ezzel szemben alapvetően mindig egyszerre akarnak ugyanazzal játszani, pontosabban épp azért akarnak valamivel játszani, mert a másik a kezébe vette. El kell ismernem, hogy ilyenkor néha a kérem is elhangzik, de csak kiabálva és a céltárgy erőteljes ráncigálása közben. Jellemzőbb az Én kaptaaam! harsogása közbeni dulakodás, rugdosódás valamint egyéb, válogatott és válogatás nélküli fizikai inzultus, torkaszakadt visítozással mindkét részről.


Ezek után nem kell hozzá kifinomult matematikai gondolkodás, hogy a "2 pomogács, az ő 2 motorjuk és a mi harami csemetéink" egyenlet elemeit elrendezzük:

Az egyik oldalon kapunk 2 tanácstalan pomogácsot, a másik oldalon pedig 2 széles mellénnyel motorozó gátlástalan csirkef önfeledt kisgyermeket.

 Ilyen széles mellénnyel.

A pomogácsok nagy szerencséjére épp nálunk is volt egy motor meg egy tricikli, úgyhogy nekik is jutott valami.

Pl. örömbódottá.

Mivel a triciklit egyelőre csak Szirka tudja hajtani és neki több kedve volt motoron száguldozni, egy idő múlva férfias kompromisszumra kényszerültünk:

Ármin valójában kifejezetten kedveli az efféle tologatnivalókat. Szekérnek hívja.

A beltéri interakciókra a pomogácsblogon már vethettünk egy-két pillantást. A történeti hűség kedvéért azért én is szót kérek - egy következő posztban.

palacsinta lettél

A Télapó jó érzékkel eltalálta, hogy Szirka már nagyon otthonosan és élvezettel mozog a hosszabb mesék birodalmában és Piroska-farkas ujjbábokat hozott (karácsonyig még megkapódik a nagymama és a vadász is, meg a Pankinó-Dzsepitó páros) Reggelre csak a farkas volt meg, sokáig kerestem Piroskát. Mikor végre meglett, a két szereplő nagyon megörült egymásnak:
- Farkas! Farkasam! Szeretlek! (cupp-cupp) Pajoszka vagyok.
Később:
- Pajoszka tényleg gyönyörű. Sétál mamához. Farkas, farkas, itt vagyok!

Este mesél az apjának (csak foszlányokat hallok, mert Árminka is karattyol):
- Télapó kőbe elesett. (Aztán cifrázni kezdi, hogy miben esett el:) Elesett mézeskalácsba /csokoládéba /csokifagyiba. Megütötte táskáját. Megütötte szakállát. Fáj neki.

Arról beszélgetünk, hogy ma jön az oviba a télapó:
- Minden jó, minden jó! - énekli jobbra-balra billegtetve a fejét, mint aki nagyon énekel.

- Apa, edd meg Anyát!
Aztán huncut mosollyal rám mutat:
- Anya, palacsinta lettél! - nagyot nevetek, közben újat talál ki:
- Szőlő lettél!

Nagy bolondjai a tévének, mindenképpen nagyobbak, mint én szeretném. Épp egy reklámot kaptunk el, ráadásul azt, amiben Menő Manó a barátnőjével sétál és találkozik egy magasabb nővel, akire a régit lecseréli. Ahogy kezdődött, nyúltam a távkapcsoló után, és arra gondoltam, milyen hatással lehet ez egy gyerekre (még azt hiheti, hogy ez így normális). Még nem is tudtam elkapcsolni, Szirka máris megmagyarázta, miért repülnek a szívek a nagy nő felé:
- Anyukája.

Van egy szörnyes is, amiben formátlan fekete pamacsok jelenítik meg a fájdalom különböző formáit. Azt hittem, ez meg félelmetes lesz, de ahogy vonultak, Szirka szaporán felsorolta mindegyikről, hogy milyen állat. Csak azt jegyeztem meg, hogy amelyikből kiállt valami szúrószerv, az volt a madálka.

Ármin az élet rendjéről:
- Szirka ojiba ment. Nagy. Mákuszka etemre. Nagy. Áminka kicsike.

Felsőlég út három alatt megnyílott a kutyatár

- Hogy érzem magam?
- Mint egy hosszú élet (?) munkájában megfáradt, nyugdíjazás előtt álló zombi.
- Ki tart velem a nagy kalandban?
- Apraja-nagyjám.
- Mondhatni, hogy aludtunk az éjjel?
- Nem.

Csak azt remélem, hogy a Télapó nem kapta el.

ez meg Ármin

Árminnak megengedtem, hogy nézegesse a fényképezőt. Amikor legközelebb ránézek, már valamelyik menüpontban navigál, csak szövegek látszanak.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezem tőle szokás szerint.
- Dógozok.

Ábrándozik a tejhabosító megszerzéséről:
- Nyomok gombot, zúgok: mmmm.

Az ajtó kis ablakán nézünk Szirka és Andris után, akik Éva nénihez indulnak. Épp akkor jön fel a lépcsőn az egyik itt lakó, idősebb házaspár. A férfit csak hátulról látjuk: ősz haja van és lassan megy, teljesen nyilvánvaló, hogy ő Nagyapó. (Hát legfeljebb nem a mienk.) A feleségét már rendesen meg tudja nézni: csinos fekete kabát, szűk, fekete nadrág, fekete, magas sarkú csizma - róla pontosabban meg is tudja állapítani, hogy kicsoda: boszorkány.

rajzolok Apának mókuskát

Gyönyörű lesz!

És tényleg:

(Nem utólag látta meg benne a mókust, hanem előre mondta, még az üres lappal a kezében.)