Van magyarázat,

hogy miért kell az összes cipőspolcot leüríteni és a lábbeliket egyetlen polcba begyömöszölni:

Tesszük! Sokakat. Cepüket.

gyereknapi titok

Többször törtem a fejem már nyilvánosan is, hogy miért akarhat az ember gyereket, főleg, hogy én miért akartam. Nem, nem azzal a hangsúllyal, mint amikor felváltva feszegetem le A gyereket B gyerek nyakáról és a husángként használt játékpartvist B gyerek kezéből, amivel A gyerek fejét ütlegeli, miközben nekem valahonnan ebédet kellene varázsolnom - hanem őszinte megfejteniakarással.

Az egyik fejlődéspszichó kurzusunk is azzal kezdődött, hogy mindenkinek le kellett írnia, miért szeretne gyereket (ha szeretne persze). Én azt hittem, olyan már nincs, hogy "továbbvigye a nevemet", de még olyan is van - és bizonyára lehet magyarázatokat találni, hogy racionálisan ennek mi az értelme és a jelentése, de én most nem megyek el erre.

Van még "idős koromban gondoskodjon rólam" is, pedig a mi társadalmunkban nem az a gazdag (anyagilag) és nem annak könnyű az anyagi biztonságáról előre gondoskodnia, akinek (sok) gyereke van. A mi "nyugati" életmódunk mellett a gyerek már nem befektetés, hanem biztos ráfizetés (anyagilag), szemben mondjuk egy éppen letelepedett, földművelés alapú gazdaságban élő társadalommal.

A "gazdagítja az életemet" kicsit kétélű dolog. A gyerektelen pároknak ugyanis nem csak anyagilag jobb a helyzete, de egymásra és magukra is több idejük, energiájuk van, felmérések szerint "boldogabbak", mint a gyermek(ek)et nevelők.

A "tovább örökítse a génjeimet", akármilyen igaz is végső soron, azért nem az a fajta válasz, amire megdobban az ember szíve és felébred benne a vágy, hogy pár hónap hányás után Zeppelinné puffadva vonszolja be magát egy kórházba, hogy onnan kimerülten vigye haza új kis problémaforrását és mondjon le az átaludt éjszakákról, nyugodt beszélgetésekről, végigült étkezésekről (hogy az ellenkezőjét már ne is említsem - és nem, nem a végigállt étkezésekre gondolok) - miközben mindezt úgy éli meg, hogy Most Történik a Csoda: két pici sejtből egy mérhetetlenül apró tervrajz alapján igazi ember formálódik, világra jön és a gondoskodásunkra vágyik, ami ugyan fárasztó, de ha végre lehunyja a szemét, mi nem alszunk, mert őt csodáljuk és még egy B gyerekkel végigműszakozott éjszaka után sem könnyű eldönteni, hogy az alvás hiányzik jobban vagy A gyerek.

Minek hát az embernek a gyerek?

Az én válaszom - Szirkával épp boldog terhesen - kb. olyasmi volt, hogy a gyerekemmel együtt tanulva egy új világ nyílik meg előttem, olyanokat tudhatok meg a világról és magamról, amit egyébként nem és olyan készségekre teszek szert, amiket másképp így együtt nem kellene használnom semmihez. Különleges, komplex kihívás, nagy jutalommal. Emellett a gyerekeddel olyan a viszonyod, mint a világon senki mással: senki mást nem szeretsz úgy, mint őt. (Az jut eszembe, amikor még Márkus kicsi volt és valamit játszottunk, Andris meg azt mondta, hogy ez nem ér, mert én akkor is örülök, ha én nyerek, meg akkor is, ha Márkus.)


De most, amikor a madonnai átszellemültséggel, nyugodt mámorban mosolygás állapotából a két kis szipoly már alaposan kirángatott, végre rájöttem az igazi válaszra is (nem, nem 42):

A gyerekekre nyilvánvalóan azért van szükség, mert viccesek!
Ráadásul puhák és jószagúak!
(Jóllehet utóbbi kettőt a tapasztalat szerint kinövik, az első években mégis mindenképpen a létjogosultságuk másik pillérét képezi.)

Akarnak Önök vicces, puha és jószagú dolgot? Ugye hogy hogyne akarnának!

Ezzel a titkot megfejtettnek nyilvánítom.

tied, tiem, tie

A kulacsokon sokszor megy a huzavona, Ármin annyiszor hallotta már, hogy "Ez a Szirkáé, nem a tied. Ez a tied.", hogy a kulacsot úgy hívja, tie. Azt hittem legalább is, hogy a kulacsot hívja így, de a minap egy nagyobb húsdarabot gyorsan ketté akartam neki harapni és ahogy a szám felé közeledett a falat, rám kiáltott:
- Neee! Tie!

Szirka is elmagyarázza neki:
- Áminka, kulacsam! Nemmáték! Tiem! Nem kéred!
Néha hozzáteszi:
- Szirkáém.

+ épp most hangzott el egy Szirkababáém

ogga

Az eddig kifelé igyekvő 4 rágó és 2 szemfog mellé - ha jól láttam - kezd felzárkózni az alsó 2 szemfog is, azaz Árminnak 8 (!) foga bújik egyszerre. Hullámzóan viseli, van, hogy a szopást is abbahagyja, hogy megmutassa, hol fáj. Legjobb rágcsa a fogkefe, miszerint ogga, amire időnként fogkrémet is kér (kimegy a fürdőszobába, megáll a fogkrémes polc alatt és izgatottan mondogatja, hogy ogga, ogga). Nem mindegy, persze, hogy milyen ogga.

Kedvence volt ez a kék itt a képen, de addig rágta, hogy kijött a feje (a kefének). Most az én fogkefémet szereti a legjobban.

Szirka egy kis thai masszázzsal enyhíti a fogzási kellemetlenségeket.

Árminka még sosem látta

az állatkert. Megmutattuk hát neki. Szirka is olyan régen volt már, hogy erősen újdonságszámba ment nála minden. Keveset fotóztunk, mert nehezen mertük elhinni, hogy az otthon permanens nyaficirkuszt bemutató dedekkel itt kellemes vasárnapi kikapcsolódhatunk - és előbb a fenntartott készenlét, aztán a sikeres kikapcsolódás miatt nem nagyon dokumentáltunk.

Pedig láttunk

félelmetes vizilovat is!

Az állatok 95%-át Ármin is ismerte és mutatta jelekkel és/vagy hangutánzással. Még az üvegfalakra ragasztott fekete madarakat is elkárogta. Majdnem végig a hordozóban volt rajtam, így nagyon bejött neki a dolog. Bújhatott, ha félelmetes medve közeledett és megbeszélhettük, hogy a süninek szúr a tüskéje.

Szirka nem rohangált el a tömegben, ami nagy megkönnyebbülés volt (lassan már a szemközti kis rétre sem tudok velük kimenni, mert egy pillanat alatt úgy elinal, hogy már nem is látom a bokrok között). Szorgosan megnézett minden állatot, de legjobban attól lelkesedett, amikor egymás közelébe kerülhettek:

Szia, kacsám!


A kecskesimogatástól szinte extázisba jött, de valahogy olyan természetes extázisba, nem túlpörgősbe.

Szerintem ha rajta állt volna, még mindig ott simogatná őket. Ami külön öröm, hogy kérdésre el is mondja, hogy mit simogatott, pedig egyébként nem nagyon mesél "régebbi" élményekről. Közvetlen az esemény után még elújságolja, hogy "Kaptam csokit anyához", de több napra visszamenőleg ez szokatlan.

Mivel ilyen jók voltak, maradt energiánk figyelni arra, hogy ne fáradjanak túl (láttam egy pár, fáradtságtól síró gyereket, ez figyelmeztetett) és egy idő után Szirka is nyakból nézte a látnivalókat. Itt pl. a mangalicát.

- Psssz! Malacka alszik!


- mondta erre az ólnyi jószágra.

Megvolt azért a túlpörgős extázis is, amikor a kijáratnál felmentek a pódiumra és az arra járó gyerekekkel fogócskáztak.

Elkaptucc!

Mivel ritkán látom más gyerekek között, ilyenkor mindig arra gondolok, hogy vajon az óvodában is ilyen-e a többiekkel. Itt nagyobb lányokkal kergetőztek és amikor Szirka lett a fogó, esze ágában sem volt megfogni senkit, csak szaladgált és ugrándozott tovább, pusztán azért tartott szünetet néha, hogy megpróbáljon ő is szamárfület mutatni, mint a többiek. Azt gondoltam, hogy egyébként tudja, mi az a fogócska, mert itthon is szokott úgy szaladgálni, hogy kiabál nekem, hogy elkaptucc és itt a lányok is kimondták a varázsszót, bár a közismertebb "Kapj el, ha tudsz!" formában. Itthon aztán babákkal kipróbáltam és lehet, hogy nem érti még ezt az érintéssel továbbadott szerepkör dolgot. Mindenesetre a lányok egy kicsit csodálkoztak csak, hogy Szirka nem is kergeti őket, de komoly fennakadást nem okozott az állatkert vasárnap délutáni rendjében.

Nagyon köszönöm

a kitartó, türelmes segítséget a gondolkodásban!

Közreműködésetekkel erre jutottam:

1. Ha Szirkának később rossz érzései lennének a bloggal kapcsolatban, megosztom vele azokat a történeteket, amiket ti küldtetek el magatokról, hogy hogyan változtatta meg a gondolkodásotokat az, hogy láthatjátok őt.

2. Szeretném, ha abban nőne fel, hogy van mivel a világ elé állnia: önmagával, ahogy van. Örülök, hogy sokan szeretik és remélem, meg fogja érteni, hogy az, hogy nem mindenki szereti, nem az ő hibája, hanem a világ rendje.

3. Kicsit (még)jobban megszűröm, hogy mit teszek fel, lényeges dolgok úgysem maradnak ki.

4. Megpróbálom kevésbé szívemre venni a negatív véleményeket, vagyis a 2. pontot kicsit magamra is vonatkoztatni :) Valamint még őszintébben mérlegelni, hogy mit teszek magamért, mit másokért és az előbbin nem sajnálni lefaragni.

5. Általánosan is megtanulom a dologból, amit lehet, aztán megyek tovább - dolgomra. (Egy ilyen általános tanulság az internetes meg a hús-vér kommunikáció különbségeiről, hogy az életben sok-sok apró jelből már a beszélgetés előtt van elképzelésünk arról, hogy valakivel szóba akarunk-e állni és velünk sem áll szóba minden szembejövő, míg a neten annak is megismerhetjük a legbensőbb gondolatait, akivel egy jónapotnál nem jutnánk többre vagy aki egyenesen utál minket és az is megismerheti a legbensőbb gondolatainkat /ha eláruljuk/, akiknek jó okkal nem mondanánk el sosem. Amit egyébként ki sem mondanának vagy maximum pletyka szinten pusmognának el /többen mentségnek is érezték a durvaságra, hogy nem a blogban mondják el - akkor is, ha valójában egy 10x nagyobb nyilvánosság előtt hirdették/, az most itt van egyenesen az arcodban. Az intellektuális oldala ennek persze nagyon érdekes, de érzelmileg elég megterhelő lehet - nem véletlen, hogy a való életben annyi óvatossági küszöb van beépítve az ilyesmi ellen. De a neten ennek nem is akkora a súlya, mint a valóságban, ahol nagyon komoly indulatok és egyéb okok kellenek ahhoz, hogy az emberek ilyen szintű sértéseket vágjanak egymás fejéhez. Itt elég indok, hogy szóba jött és eszükbe jutott, ezen a vegyiértéken érdemes kezelni is.)

Mégegyszer nagyon köszönöm a kommenteket és méleket!

Hordozásünnep - 2010. június 6.

2010. június 6-án (vasárnap) tartjuk – hagyományteremtő szándékkal – Magyarország első Hordozásünnepét, ahova szeretettel várunk minden kedves hordozó és a hordozás iránt érdeklődő anyát, apát, nagynénit, nagybácsit, nagytesót, nagypapát és nagymamát!

Találkozzunk 10:00-kor a Városligetben, a Budapesti Műszaki és Közlekedési Múzeum bejáratánál! Innen közösen sétálunk aKirálydombhoz (vagy más néven Szánkózódombhoz), ahol dr. Bagdy Emőke köszönti az egybegyűlteket. Ezt követően ünnepélyes keretek között bemutatjuk az egyesület tiszteletbeli tagjait, és átadjuk nekik a tiszteletbeli tagsági igazolványokat. A program további részében kötetlenül leszünk együtt: lehetőség lesz mindenféle hordozókendős játékokat játszani, labdázni, szaladgálni, hintázni, és csak úgy együtt lenni, feltöltődni, no és belépni az egyesületbe. A nagyobb gyerekeket kézműveskedéssel várjuk.

Hogy ne csak a babák, hanem a piknik is batyus legyen, kérjük, hozzatok egy tál süteményt, gyümölcsöt és innivalót (kút sajnos nincs a réten)!

A program rossz idő esetén sem marad el, azonban séta és piknik helyett a Közlekedési Múzeumban töltjük a délelőttöt, ahol kedvezményes (500 Ft-os) múzeumi belépő ellenében megtekinthetjük a kiállítást, és a beszédek idejére biztosítják számunkra a konferenciatermet.

Az eseményre a sajtó képviselőit is várjuk, hogy gyönyörködhessenek, és szebbnél szebb képeket készíthessenek a sok-sok hordozó családról.

Kérünk Benneteket, ha van olyan ismerősötök, aki hordoz, vagy érdekli a hordozás, továbbítsátok neki a Hordozásünnep hírét!

Gyertek, és ünnepeljük együtt minél többen a babahordozást!


Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület
www.olbebaba.hu

OFF: Látok egy filmet*

Egyszer egy nőnek születik egy fogyatékos kislánya. Összetörik, de feláll, mert a kicsinek szüksége van rá. Aztán megismeri a kislányt és onnan, hogy a születésekor legszívesebben meghalt volna vele együtt, eljut oda, hogy kiáll a többi ember elé és azt mondja: Látjátok, milyen csuda egy kisgyerek ez? Hogy féltem tőle, de már látom, hogy nem kell félni, ne féljetek ti sem!

És kimegy a főtérre és ott is megmutatja a kislányt, és elmegy a nagyvárosba és ott is kiáll és elmondja. És sokan meghallják és nem félnek többé és elhívják a saját városukba, hogy jöjjenek el, ott is mutassák meg magukat és mondják el, hogy nem kell félni. Oszlik is a félelem, ahogy látják a kislányt, de nem mindenhol örülnek nekik: van aki csak a nőt nem szereti, van, aki azt, hogy mutogatja a fogyatékos gyerekét, van, akiben egyszerűen a félelem az erősebb és olyan is van, aki nem ért az egészből semmit, csak véleménye van. Egy idő után már olyan sokan ismerik őket, hogy akad köztük az őrült rajongótól az ádáz ellenségig mindenféle.

Ekkor jutnak el egy városba, ahol rothadt paradicsommal és záptojással dobálják meg őket. Többnyire a nőt célozzák, de jut azért a kislánynak is - és a nő itt megrogyik. Sokan kiabálnak nekik, hogy menjetek csak tovább, sokan elmondják, hogy bennük is eloszlott a félelem, mert látták őket, van, aki még a tojások útjába is beáll, hogy védje őket, de a kislány hajában ott büdösödik a beleragadt paradicsom és a nő ott érzi magán a záptojás bűzét, miközben azokat is hallja, akik azt kiáltozzák: te hoztad ide, miattad kap a gyereked! És nem akarja, hogy a kicsit bántsák.

Nem tudom, mi lesz a film vége. Lehet, hogy a nő hazaviszi a gyereket és többet nem mennek sehova. De mit mond akkor a lányának, ha az felnő? Menj ki a világba, ha akarsz és küzdj meg vele, én elfutottam? Maradj a fenekeden, különben pórul jársz? Fogyatékos vagy, húzd meg magad, ne lógj ki még jobban?

Lehet, hogy folytatják az utat. De mit mond akkor a lányának, ha felnő? Te voltál a pajzs, amivel utat törtünk a félelmen? Normális gyerekkor helyett a világot kellett járnod, hogy az jobb legyen - de ha jobb is lett, mégis csak a te bőrödön vettük ezt a jobb világot?


* Bocs, hogy még mindig ezen vekengek, de még mindig ezen vekengek.

Esti nyűgösség,

Ármin megüti magát, ráadásul pizsamát is kap, nyifeg, panaszkodik.
Szirka eléáll, az arcát a tenyerébe fogja és azt mondja:

- Árminkocska, bajod, kincsem? Puszikát!

hókusz

Szirka ma reggel varázspálcát keresett:
- Pálcám hova tűnt?
Kisegítettem egy fakanállal, amivel Árminkát el is varázsolta.
Pókuszdióvá.

Mit gondolhatnak a szomszédok

amikor cérnavékony gyerekhangon sipítva ezt hallják:
- Nem dógozok, Apa! Nem dógozok!

Remélhetőleg azt, hogy a felszólító mód ragozása még nem tökéletes.

A gondos anya

gyermekei számára egész napos tartalmas elfoglaltságot biztosít:

sok mozgás a friss levegőn

csoportos hanyattvágódás a tévé előtt

szeretem gyerekeket

Andrissal megint azon tanakodunk, hogy menjen-e Szirka oviba. Most nincs túl nagy dilemma: csúnyán köhög, taknyos, maradjon itthon. Lehet, hogy egyébként is túl nagy stressz neki az egész, azért beteg mindig? Ezen már eldiskurálunk, amikor Szirka vágyakozó mosollyal közbeszól:
- Gyerekek. Szeretem gyerekeket.

Én pedig azon gondolkozom, milyen lehet úgy élni, hogy mindig azt figyeljük a világban, mit lehet szeretni.

reggel a tündérek

reggel a tündérek haja kócos
félig az örökben, félig a mában
éji magányban kihűlt szivem éled
lágy mosolyuk sugarában

- Madarak repülnek

- mondja, és tényleg:



Azt is megmondta, ezen mi van:

túc
vagy valami hasonló, nem értettem, vissza is kérdeztem:
- Milyen túc?
- NAGY túc!

nem vagyok vicces

Árminnal a teraszon olvasgattunk, Szirka inkább a hangyákat nézegette az erkélyládában. Egyszer csak szól, hogy
- Hangya sír! - és a tőle telő legelkeseredettebb ábrázatot ölti magára, eljátssza nekem a hangya érzéseit, hogy megértsem.
Elmagyarázom neki, hogy a hangyák nem sírnak, mert sose szomorúak.
- Moszojú! - győzköd tovább és az arcát is moszojúba gyűri.
Mondom tovább, hogy legfeljebb a mesében, de igaziból a hangyák nem szomorkodnak, amikor véletlenül ráfúj és a "moszojú" hangya arrébb libben.
- Nem jó - leli meg végül a magyarázatot a (kimúlt) hangya különös (nem)viselkedésére.

- Nem, nem! - tiltakozik hevesen.
- De, de - felelem nyugtatólag.
- Nem de! - tisztázza az álláspontját.

Jött fel a lépcsőn, számolta a fokokat és hibátlanul elszámolt egytől tízig. (Általában egytől négyig megy magától.)

Narancsot adtam nekik, elég savanyú volt, 2-3 falat után Szirka vagy félrenyelte vagy csípte a száját vagy nem tudom mi történt, de jajgatni kezdett:
- Jaj, nem jó! Mossuk szájamat! DOKTORBÁCSI! - majd eltolta magától a tányért és hozzátette:
- Nem sikejűt!

Kutyaugatás, jön a szokásos "nem bánt", majd felragyogó képpel, olyan léccilecci, legyen úgy! tekintettel hozzáteszi:
- Örül! Szeret!

Jó kis szavak mostanában:

sokakat vagy sokakakat - pl. ha egy egész kosár játékot ki akar borítani, azt mondja, sokakakat és néz rám, hogy szabad-e. Persze kérdés nélkül is kiborítják, de ha Ármin teszi, garantált a sopánkodás: Jaaaj, neee! Sokakakat!
Egyszerre szeret többféle kis vicikvacakkal játszani, azokat úgy hívja, hogy sokam.

pucsulya - vacsora. Az ebéd mellett a másik kedvenc étele. Összetétele többnyire krumpika, kóbász, tészta és kenyér.

Nemmáték! - Azt jelenti, hogy nem szabad tőle elvenni valamit. Elég vicces, mert többnyire ugye játékok vannak nála és azokra mondja (általában Árminnak), hogy nem szabad elvenni, mert nem játék.

Még mindig fehér holló az igazi kérdés, de most kettőre is felfigyeltem.

- Almát kéred, Árminka? - és odaadja neki az almáját.

Ülök keserves ábrázattal, odajön hozzám:
- Moszojú vagy?
- Nem vagyok szomorú, beteg vagyok.
Hamarosan kijön Andris, újságolom neki:
- Szirka megkérdezte, hogy szomorú vagyok-e.
- Nem moszojú, beteg - fejezi be Szirka a történetet.

Nem tudom, a ti utcátokban van-e csapda, mert a miénkben bizony van (bármi legyen is az). Szirka vette észre a kocsiból nézelődve. Látott nénikéket is (12 év fölött mindenki nénike). Mondtam neki, hogy igen, ott mennek a nénik hazafelé. Otthon megvacsoráznak, olvasnak egy jó kis mesét aztán lefekszenek aludni.
- Igen! Én is szejetem kömmememet!
(Ezt azért szeretem nagyon, mert látszik, hogy figyelt, értette, elképzelte, összevetette a saját életével, megtalálta a párhuzamot, örült neki és megfogalmazta saját szavaival.)

- Kérek enni!
- Leves jó lesz?
- Nem.
- Hát mit ennél?
- Mesét!
- A mesét nem lehet megenni! Te viccelsz velem, ugye?
- Nem vagyok vicces!
(Valószínűleg arra gondolt, hogy inkább a tévé előtt eszegetne valamit, a leves meg erre nem alkalmas.)


- Hol a szemüveged?
(gondolkodás nélkül rávágja, de olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná, hogy a tatárok a földdel tették egyenlővé az országot):
- ÁÁÁRMINKOCSKA EELVETTEEE!
Ráadásul valójában Andris kérte el, hogy megtörölgesse az üvegét.

(zárójelben)

A cenzúrával ott tartok, hogy szövegeket nem fogok átírni, képtelenség. A képeket takargatom ki, de én is úgy érzem, ahogy írtátok, hogy sokszor épp a kitakarás hívja fel a figyelmet, hogy hohó, mi van itt és sokkal szebbek, emberibbek voltak az eredeti fotók. Ráadásul mindig elbambulok és Szirkát nézem, nem azt, hogy hol van végre egy punci az árnyékban. Szóval abszurd, különösen ha belegondolok, hogy így is marad épp elég beszólni való és mindig lesz olyan, akinek valami botrányos, csak én már nem tudom elképzelni (minden bántás nélkül, mert kedvesen kérték, de nekem ilyen extrém az, hogy lécci ne pöttyökkel takarjak ki, hanem levél alakú foltokkal vagy hogy Árminnak a pociját nem kéne megmutatni). Lehet, hogy csak arra jó az egész, hogy a lelkiismeretemet nyugtatgassam, hogy a legdurvább beszólásoktól valamennyire így megvédhetem a gyerekeket. Persze tudom, hogy ez nem igaz, lásd még: hülyeségre nincs orvosság.

Akartam még írni a porontyon felvetődött néhány kérdésről, de azt hiszem, egyelőre elég volt a vekengésből és ideje visszaadni a terepet Szirkának. Következnek az új Szirkamondások.

tulajdonképpen

a gondolkodásnak, hogy mi legyen a bloggal, még nem jutottunk a végére, csak úgy jártunk, mint Dallaszék, mikor a sok nézői levél miatt kénytelenek voltak visszaírni a forgatókönyvbe Bobijúingot. Sajnos a blogspoton még egy üzenetet sem lehet hagyni az olvasóknak, ha zárod a boltot, ráadásul az a szöveg jelenik meg, amit láttatok sokan, hogy csak meghívással lehet belépni, pedig senki sem jöhetett be. Erre szegénykéim kerestetek mindenhol, hogy kérjetek meghívót. Egy darabig még válaszolgattam, de aztán beborítottak a levelek.

És milyen levelek. Nem egyet megkönnyeztem. Nem azokat, amik arról szóltak, hogy megbecsültök minket és a blogot, mert ezt eddig is megmutattátok. Hanem azokat, amiket magatokról írtatok. Végül már nem győztem pityeregni, megbeszéltük, hogy kinyitom és úgy törjük tovább a fejünket.

Volt már egy olyan folyamat, amikor az első pár hónap után idegenek is elkezdtek minket látogatni, hogy másképp kezdtem írni és más képek kerültek fel (kevésbé pucérak). A képekkel egyre visszafogottabbak lettünk, de bevallom, hogy nekem egy pár hónapos baba popója nem bír szexuális tartalommal, csak a háta kerek vége és kész. Már elkezdtem átbogarászni a régi képeket, hogy maradt-e még fenn olyan, amit ma már nem úgy tennék fel (egyszer már javítgattam ilyen szempontból, de nem túl lelkiismeretesen) és satírozgatom ki meg vágom le a dolgokat, van amit egyszerűen kitörlök. Minimum ennyi változás lesz a blogon.

Valójában gondolkozunk olyasmikben is, hogy a továbbiakban írnánk egy szabadabb blogot a szűk családnak és egy nyilvánosat bárkinek. Ellenérv, hogy idő híján valamelyik idővel elhalna. A meghívásos rendszer több szempontból is értelmetlen. Először is csak 100 embert lehet meghívni. Hogy döntenénk el, hogy ki legyen az a száz a talán ezerre is rúgó rendszeres látogatóból? Másodszor pedig az egyik nagyon fontos értelme veszne el a blognak: hogy sok mindenkihez eljuthasson az üzenet, hogy a Down-szindrómásoknak van helye a családban, a közösségben, a világban.

Ugyanígy nem mehet tovább, ennyi negatív indulatot nem akarok se Szirkára, se másra rászabadítani. A családias jellegből be kell áldozni, hogy egyáltalán nyilvános maradhasson. Eddig ezerszer gondoltam át, hogy a gyerekekről mi kerülhet fel, mi nem, ezután ezeregyszer fogom. Amit én szeretnivalónak látok, mások szánnivalónak láthatják, a jég mindig vékony. A régi képeket mindenképpen átnézem, talán egyszer a szövegeket is kigyomlálom, nem tudom. Nem csak a sok munka miatt, amivel járna, hanem mert ezek nekünk fontos emlékek. Kezdettől úgy írtunk, hogy egyszer majd Szirka ezt mind megnézi és látni fogja, mennyire szerettük és milyen ügyes volt mindig. Most cenzúrázom a múltat, de ezt szeretném sértetlenül meghagyni.

Lehet, hogy túl sok mindent akartunk egyszerre és valami mindenképpen elvész most, hogy a többi megmaradjon. Köszönöm, hogy Ti is megmaradtatok!

egyelőre

ezzel a videóval szeretnénk megköszönni mindenkinek a kedves leveleket, üzeneteket, telefonokat, kommenteket, ránk gondolást, imákat. (Olyan sokan kerestetek, hogy nem győzök mindenkinek válaszolni, de este tervem szerint jövök írni ide.) Mert mégis csak ez a lényeg:

mi van a mérlegen

Tény, hogy az Internet bekötéséhez a szolgáltatók nem kérnek erkölcsi bizonyítványt és afelől nem volt kétségem, hogy olyanok is láthatják Szirkát, akik szerint a fogyatékosok undorítóak és max csak az nézi meg őket, aki perverz élvezetet talál a "katasztrófaturizmusban". Nem tagadom, hogy ennek a mélységeit valószínűleg nem tudom elképzelni, nem áll rá az agyam (a nagymamámat pl. roppant könnyen be lehetett csapni, mert ő mindig igazat mondott). Az sem kérdés, hogy nem tetszhet mindenkinek a blog, az életmódunk, a stílusom, a satöbbi, ez nem is izgat.

A kérdés az, hogy valóban olyan sokat ártok-e Szirkának a bloggal, mint azok mondják, akik elhanyagoló bántalmazónak tartanak miatta, akik szerint a fogyatékosságából csinálok cirkuszt, látványosságot és undorító módon kihasználom, hogy ő nem képes felfogni, mit művelek vele. Ezek rám vannak megfogalmazva, de számomra nem az a kérdés, hogy néhány ismeretlen ember szerint gonosz vagyok-e, hanem Szirkával mi történik. Nem az a kérdés, hogy számít-e annak a véleménye a blogról, erkölcsről, bizalomról, aki azzal viccelődik, hogy a downosok nem emberek és genetikailag kódolt a viszolygás tőlük. Az a kérdés, hogy tényleg ártok-e Szirkának.

Erre nem válasz, hogy milyen sokan meg szeretik a blogot, Szirkát, a satöbbit, vagy hogy milyen jó másoknak, "mezei" olvasóknak, érintetteknek, más DS gyerekeknek, hogy van ez a blog. A kérdés, hogy Szirkának van-e olyan jó, mint amilyen rossz, vagy lehetőleg még jobb: Puhít-e annyit a blog a downosok, a fogyatékosok társadalmi megítélésén, hogy abból lényegesen több jusson Szirkának, mint abból a mocskolódásból, aminek személyesen csak töredékét kapná meg, így meg szélesre tárom az ajtót a bántás előtt is.

Nem csak hogy nem tudom, de azt sem tudom, honnan tudhatnám meg.

És az élet nem csak egy szálon fut, változások vannak bennem is és egy ideje birizgál egy olyan érzés, hogy le kéne csukni a laptopot és egy Internettől független életet élni tovább.

Nem tudom.

4 éves a blog

Különös ünnepi köszöntő a sorstól ez a kommentzuhatag. Bevallom, nem gondoltam, hogy a blogunk ennyi és ilyen szintű negatív indulatot vált ki, ilyen sok rosszat tapaszt Szirkához. A gimis magyartanárom azt mondta, este nem szabad eldönteni semmi fontosat, úgyhogy nem nyomtam meg a gombot, ami zárttá teszi a blogot. Most gondolkozom, alszom rá, beszélünk róla, aztán döntünk. Lécci nem azért írom ezt, hogy most kiprovokáljam a folytatásra biztatást! Csak legalább a rendszeres olvasóknak szeretnék így magyarázatot adni, ha nem találják majd a blogot.

De nincs semmi gyász! A fontos dolgokat másképp is meg tudjuk oldani, ha kell.

bevallom,*

hogy az ilyen

meg ilyen képek

kissé félrevezetőek, mert az igazság az, hogy betegek vagyunk. Mind. Hogy a többiek pontosan mennyire, azt most nem nagyon tudom megítélni, mert az agyam 75%-ában teljes elsötétítés van.

A tények:
• Szirka egész héten nem volt oviban, ahogy köhög meg taknyog, a jövő héten se megy. Estére valami kiütések is megjelentek rajta, fürdés után viszketett neki, bekentem. Sikejűt! Köszi, anyácska! Nem tudom, mi lehet, milyen kiütéses nyavalyája nem volt még szegénynek.

• Árminnak 6 foga bújik egyszerre, 4 rágó meg 2 szem. Fogjövéskor meg is szokott taknyosodni, ez megvan, de arra nem emlékszem, mikor aludtunk utoljára rendesen. A nemrendes azt jelenti, hogy óránként ébred, vagy 10 percet ölben szopik, 10 percet hánykolódva alszik egész éjjel vagy csak nagy részében. Általában minden második éjjel kicsit nyugodtabb, pl. kétszer is előfordul, hogy 3 órát alszik egyhuzamban. Ma a húzósabb következik.

• Andris egész héten félholt volt, talán két olyan nap is akadt, amikor nem maradt fenn hajnalig dolgozni. Saját bevallása szerint ennyit szánt a betegségre, nem lazsálhat tovább. (Lehet, hogy tényleg jobban is van.)

• Ami engem illet, csak annyit tennék még hozzá, hogy a hirtelen nagy állatbaráttá avanzsált Ármin a lámát a lábával azonosítja - és nem az ő hibája.



* Ezt szombat este írtam, csak azóta nem volt net. Sajnos azóta nem javultunk semmit.

cseppet sem moszojú

Egész nap aranyosakat mond, de sajnos azonnal elfelejtem őket. Pl. ilyeneket:
- Főzöm ebédeket. Szép krumplikát.

És csupa találékonyság a játéka. A nálunk játékszerként működő etetőcumi előbb harang (csilingi), majd gesztenyékkel és kaviccsal töltött fagylalttölcsér.

Bohóckodok neki a kakas bábbal:
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
- Jó! - vágja rá a készséges török császár minden rikoltásra, de nem talál alkalmas félkrajcárt, amit ideadhatna, ezért jobbat gondol. Fogja a bábot és megy Andrishoz, a másik szobából hallom a "kakast":
- Kérek péndzemet!

Bújócskázik: A falnál eltakarja a szemét a karjával, számol, aztán odaszalad hozzám:
- Iszvagy! Elbújtál.

- Álmos vagyok. Alszok - mondja és bebújik a takaró alá. Kis idő múlva benézek rá.
- Nem kukucsni! - pirít rám.

Sokszor meglep egy-egy helyes szórendű, jól elragozott mondattal vagy pl. azzal hogy a használati tárgyas ppt-t nézve mindenre spontán elsorolta, hogy mire való (kád: fürdeni, hűtő: beletesszük stb.) vagy a "Vajjú. Eepűni. Madáj." összegzéssel, de legalább ilyen aranyos az a néhány Szirkamód megfogalmazott vagy ejtett kifejezés, amihez ragaszkodik, pl. a hosszú é helyett a szó végén az i (tévi, kávi, kanapi) a szótaghalmozás (megetetette - pl. ha Ármin megrág vmit: Jaaaj, ne! Megetetette!), az egyszótagolás: (Penanya! - azaz Köszönöm szépen, Anya!). Gondolkoztam, feladjam-e rejtvénynek, mit jelent az "Ülj ide visszám!", de szerintem kitalálhatatlan: Vegyél az öledbe.

- Kapcsold ki most már a tévét légy szíves! - próbálkozok be mese közben.
- Neeem!
- Szomorú leszek, ha nem fogadsz szót - zsarolom meg szemrebbenés nélkül. De nem sikerül kifogni rajta:
- Én isz moszojú!
Logikus: ő meg attól lesz szomorú, ha ki kell kapcsolni.

Mióta megszületett, most először lakkoztam ki a körmöm.
- Jaaaj, neeee! - sápítozik együttérzően - Kööörmed!
- Befestettem a körmömet, hogy szép legyen.
- Én is! - lelkesedik át a ló másik oldalára.

A lábam egy babatányérra teszi, egy másik edényből valami titokzatos, sziszegő anyaggal meglocsolja és mosolyogva biztat:
- Szép nagy lesz!

vizes rajzoló

A gyerekek kaptak egy remek vizes firkálót (aquadoodle), amivel Szirka ilyen szépeket rajzol:

ezen Szirka elmondása szerint egy fa van, amiről egy madár épp elrepül
(ilyeneket rajzol egybként mostanában, "kakast", ami "szép lett" meg "kettő pingvint")

vonat

átszállással a nappaliban

híres magyar zeneszerzők a szirkablogon

avagy Anya lassan tanul:

valakinek el kell pakolnia a lisztet az alsó fiókból

ugyanaz és mégis más

Szirka a fogason. Mármint a fogaskerekűn.

2009. február

2010. április

újrahasznosítás

Volt már több ilyen low tech játék a blogon (pl. itt, itt, vagy itt több is), a legtöbb a bedobós műfajban, de ez a mostani kettő kicsit más: a lényege, hogy egy perc alatt el lehet készíteni, gyakorlatilag szemétből, és csak arra szolgál, hogy míg a gyerek egyszer leamortizálja, nekünk legyen 10 perc nyugtunk.

1. teás zacskókból celluxszal összeragasztott könyv

Borítója itt egy darab vastagabb papír, amit Ármin a dobozból tépett le. (Nem érdemes a játék előállítására több időt fecsérelni, mint amennyit előreláthatóan a széttépése fog felemészteni.)

2. persely/postaláda

A klasszikus bedobós vonal képviselője. Egyik változatában kimosott gyümölcsleves vagy tejesdobozba vágunk lukat és ha beledobálták, amit bele kellett (mi ennek a játéknak a lapocskáival játszottunk), szétvágjuk a tejesdobozt és másnap lehet elölről kezdeni egy másik dobozzal. Az itt látható változatban hátul van egy csapóajtó, ahol kivehető a bedobható. Érdemes egy kis, félkör alakú bevágást tenni az ajtó mellett, hogy az ujjacskák mögé tudjanak nyúlni.



(Ha együtt játszunk, használhatjuk Karina szókincsbővítő postaládás játék ötletét. Noémi pedig két kreatívkodó oldalt ajánlott régebben: egyet angolul, egyet magyarul.)

Ja, és kitaláltunk még egy sk rajzolókát: nyálas keksszel anya fekete farmerjára kiválóan lehet műalkotni. Van a módszernek néhány hátránya, jelentkezünk, ha kiküszöböltük őket.

Anyukám,

akit Anyukának hívtam, míg az első unokával nem lett belőle Mama, kis koromban csodás ruhákat varrt és játékokat készített nekem. Amikor pisztolyra vágytam, még azt is faragott; még mindig itt érzem a tenyeremben a fenyő puha tapintását. Nem tudom, honnan volt ereje vezetni a háztartást, gondozni a kertet, az állatokat (kutyát, macskát, tyúkokat, kacsákat, de még disznótorok is voltak nálunk!), munkahelyen helytállni és felnőtt fejjel tanulni is (trombocikákat meg limbocikákat) és közben rólunk is így gondoskodni.

Sokat veszekedhetett volna velem, mert mindig a magam feje után mentem és volt egy pár fura ötletem, de inkább megbízott bennem és hagyta, hogy járjam a magam különös útját. Emlékszem, hogy irigykedtek az osztálytársaim, hogy tőlem nem kérdezik ki a leckét (miért is kérdeznék, a tanulás az én dolgom) és mindenhova elengednek. Hogy honnan tudta anyukám, aki nagyon ragaszkodóan szeret, hogy nekem a szabadságra van a legnagyobb szükségem, nem tudom.

A legkisebb, tizedik unokáját még alig látta és Árminka kimondottan az a fajta, akin van mit puszilgatni. Amikor majdnem fél év után újra találkoztak, indokolt lett volna egy alapos, mindent beborító nyaggatás. De Ármin nem szereti, ha idegenek hozzáérnek (sajnos egy éves korban egy fél éve nem látott nagymama is idegennek számít), ha nyűgösen ébred, még tőlem sem fogadja el a puszit. És Mama, akinél több szeretgetést kevesen adtak a világon, egy pillanatig sem erőltette a testkontaktust, csak lopva megpuszilta a kis feje búbját meg a kezecskéjét, amikor már Ármin felengedett valamennyire.

Sok mindenért tisztelem az anyukámat, de azt hiszem, leginkább azért, mert úgy tud tiszta szívvel szeretni, hogy nem köt gúzsba vele. Egy puha védőháló, ami fölött akármekkorát ugorhatsz, akármilyeneket szaltózhatsz, ha visszaesel, mindig meleg öleléssel kap el.

És mindig visszaesel.

mintegy

a korábbi két poszt illusztrálására, azaz erről beszélek:

hogy így szereti Ármin a felmosást


hogy ilyen állapotban vannak olyan 5 óra körülre
(teccenének aludni ebéd után!)

hogy így homokozunk a ház előtt
(találós kérdés: mi az a mondat, ami leggyakrabban elhangzik a homokozóban?)


és így háborodunk fel
(pl. ha Ármin megfogja a lapátunkat vagy bármi más esetben)

ugyanakkor

tisztában vagyok vele, milyen szerencsés vagyok. Pl.

• nem tettek kárt magukban, amíg elbambultam
• nem öntött el az ideg, amikor megláttam a pusztítást és minden erőm megmaradt a gyors cselekvésre
• Szirka megint leckét adott konfliktuskezelésből: nem számít, kinek van igaza, ki mit mondott vagy csinált, a lényeg, hogy szeretjük egymást (Amikor mérges voltam, simogatott, hogy bajod, bajod, megpuszilgatott és mivel nem viszonoztam rögtön /ilyen ostoba voltam/, meg is mondta, mi a teendő: puszikát! - Ettől aztán tényleg elszáll minden harag és szomorúság.)
• egyáltalán, hogy van ez a két kis csodám, akik kiborítják nekem a lisztet és megfürdenek benne

El is határoztam, hogy legközelebb másképp csinálom: mielőtt takarítani kezdek, mindenképpen készítek néhány fényképet!