sorsiróniája, móka, kacagás, zárójelek, capslock

Annnnnyira fáradt vagyok, hogy nem is értem.

A mai pakolós-főzős-sütős-takarítós-vendégetlátós-ötfogategyszerrenövesztősÁrminkás turbódélelőtt után épp lepilledtem egy csésze teával, hogy lustanyunál elolvassam a két nagyigényű gyerek mellett szinkronordítós-kiborulósat és még arra sem volt időm, hogy eszembe jusson a mi tegnapi kalandunk, amikor Ármint fel kellett hozni, mert bepisilt a homokozóban, mire Szirka átmenet nélkül fullintenzitású bömbölésbe kezdett, hiszen egy óra homokozás irritálóan kevés, taknya rögtön a szájába, Ármint letettem, hogy Szirkát megtöröljem, ekkor jött a Bogi kutya, akiből kb. 6 Árminka telne ki (pedig azt is épp a minap mondták, hogy ne etessem Ármint /HANEM?/, mert a kövér gyerekekből kövér felnőttek lesznek), amitől Ármin kezdett halálraváltan üvölteni, mire Szirka még jobban, és a 2 gyerek mellett még egy táskát meg egy labdát is fel kellett hozni (igen, mindet én vittem le, csak nem egyszerre).

Szóval ennyit végig sem tudtam volna gondolni, de még annyit sem, hogy fapapucs, mire odanéztem, Árminka a frissen feltöltött lisztesdoboz tartalmát szétterítette a kövön (annyira fáradt voltam, hogy ebből SEMMIT sem hallottam és semmit sem láttam, pedig 1,5 méterre voltam) és befeküdt a közepére, hogy ott nyalogassa azt a rendkívül finom lisztet. Ezért írják rá a zacskóra, nem?

Szirka már nagylány, nem csinál ilyen bohóságokat (máskor ilyen esetben már rég kiabál Árminnal, hogy nem, nem, mint egy kis nemtommilyen madár, ami riasztja a vadakat, hogy jön a vadász /vagy ez csak a Vukban van?/ én meg idejében elkapom az imposztort - de most nem), ő szépen illedelmesen a liszttenger partján feküdt, onnan lefetyelte a csodás port.

És a ribillió még csak ezután kezdődött.

Ármint gyorsan bekötöttem az etetőszékbe, Szirkát csak félreállítottam és partvissal sebesen összesepertem egy lapátra a nagyját. Ebben már rögtön két felháborító dolog is van, hogy PARTVIS meg hogy LAPÁT. Ármin torkaszakadtából üvöltött, hogy ezzel a két csodás kinccsel ott incselkedek előtte és ő nem kaphatja meg őket. Szenvedéseit - és hangerejét - tovább fokozta, hogy ezután porszívóztam is (PORSZÍVÓVAL!) és a kínzás csúcspontját az überkedvenc felmosás (VIZES FELMOSÓVAL!!! NÉLKÜLE!!!) jelentette.

Hittem én.

A fokozhatatlant fokozta, hogy ezután betettem a kádba és amit esti fürdés címén imád, hajszálra ugyanazt a procedúrát délutáni mosdatás címén a jelek szerint gyűlöli. A végére annyira kiborult, hogy azon csupaszon bevittem szoptatni/altatni és el is aludt - VOLNA!, ha Szirka nem ekkor próbálja levezetni az eddigi üvöltés keltette feszültséget. Azzal, hogy A BABÁK ÜVÖLTVE RÖHÖGNEK és társalognak egymással, szünet nélkül. Mikor Ármin 5 perc alatt ötödször kelt fel, már sivított a gőz a fülemen, mint a rajzfilmekben. Kijöttem leteremteni szegény Szirkát, amitől ő el is hallgatott, de Ármin elkezdett újra üvölteni.

És nem aludt vissza.


Az ugye világos, hogy a gyerekek a rosszalkodásban merülnek ki estére, de hogy én mitől fáradok el mindig annyira, azt nem is értem.

születésnapkor

volt táncolás babamódra és nagylánymódra (a végén köszöntéskapás az unokatesóktól):


(utána számtalan mégeccer)


meg volt száguldás az új, nagylánybiciklivel, amihez ugyanúgy dukál a kalap, mint a régi kis motorhoz, és amit még időnként motojomnak hívnak:



volt új Scarry könyv*, miszerint kömmem:



meghívott zenebohóc:

(újak kedvéért: nem igazi bohóc van a képen, hanem a mesemondó lány a zsebtévéből, felnőtt nadrágban)

meg bohóckodás, persze:

kutya a házikójában, csonttal a szájában
(ilyeneket talál ki egy négyéves csudika)

*Köszi, Blacktulip, hogy eszembe juttattad! A Márkusék példányai többnyire ronggyá használódtak, de amit lehetett, megragasztottam, amit nem, azt meg megvesszük. Szirka is imádja őket :)

"Nagy vagyok"

- mondja, és milyen igaza van!

iszvattok ejekek

Amikor Szirka született, kapott egy tündérbabát. Nem igazán játék, mint inkább dísz, de persze azért odaadtuk neki. A kezébe ragasztott varázspálcát kb. első alkalommal el is engedte, azóta a baba hol itt. hol ott, a pálca meg hol ott, hol itt volt. Szirkának kezébe akadt a minap a baba és elkezdte mondogatni, hogy "Pálcát! Pálcát!". Először nem is értettem, mit akar, aztán esett csak le, hogy a rég elkeveredett varázspálcát keresi. Mondtam, hogy nem tudom hol van, mire a kis partvis lépett elő varázspálcává.
- Kérem kezedet! - mondta a tündérnek, hogy oda tudja neki adni a pálcát, majd rövid röpködés után megvarázsolt vele engem is meg Árminkát is (itt kellett véget vetni a mulatságnak, mert őt kissé erőteljesen böködte vele).

Csokiszószt csináltam egy gesztenyés sütihez (mert tudunk élni), ott maradt a lábasban, Szirka megtalálta:
- (lek)vár! Csoki (lek)vár! (Az Angelina balerinát, ami egy mese, azt bezzeg kimondja hosszan: Andzsina banina.)

Barátnőm jött hozzánk a gyerekeivel (5 és 6 évesek). Sajnos ritkán látjuk őket, Szirka nem tudja a nevüket. De ez nem zavarta a szeretgetésben: Amikor megérkeztek, "Szia, Babi!" felkiáltással ölelte át őket sorban, majd boldogan végignézett rajtuk és azt mondta:
-Itt vagytok, gyerekek!
(Ami kb. úgy hangzik, hogy iszvattok ejekek)

Álmosság ellen

Sokat voltunk fenn az éjszaka, álmosan rogyok reggel a kanapéra. Szirka rögtön ott terem, simogatja a hajamat:
- Nem baj. Nem baj.
- Nincs semmi baj, csak álmos vagyok.
Ezen kicsit elmorfondírozik, utánam mondja, aztán látom, hogy "gyógyítgatni" kezd.
- Hátadat!
- Fordítsam oda a hátamat?
- Igen.
Megfordulok, apró dobozokkal nyomkodja a hátam és mindegyik után megkérdezi:
- Jobb?
Egy kártyával kócolni kezd:
- Megmossuk hajacskádat.
Még egy tekerős zenedobozzal is leír néhány kört fölöttem, közben varázsigéket mormol, mint egy kis sámán. A végén bejelenti:
- Jobb!
És így is van, sokkal jobb, hiszen hangosan nevetgélek.

"Csak nem fogok lehajolgatni?!"

A jó apa körmöt vág balerina lánya lábáról

Ármin és az EC (technikai részletekkel)

A kórházból a 3. napon jöttünk haza és kb. a második-harmadik itthoni napon elkezdtük a pelenkázások alkalmával felkínálni neki a pisilési lehetőséget. Örömmel élt vele, de még egy darabig szó sem lehetett pucérkodásról, mert nagyon soványka és - ennek következtében - rettentő fázós volt. Az sem nagyon ment, amit Szirkával csináltunk, hogy amíg csak fekdesett, a takaró alatt puckó volt az alja, mert Árminka nem csak maga alá csorgatott, mint egy kislány, hanem spriccelt mindenfelé ügyesen.

3 hónaposan még egész nap pelusban volt és gyakran pisiltettük. Kb. 3 és fél hós korától a nap nagy részében már pelus nélkül lébecolt, de még ez után is sokszor kapott egy összehajtott tetrát a nadrágjába. Szirkához képest sokkal többször is volt szüksége erre a vészpelenkára, bár őt jellemzően nem a mozgásfejlődés zavarta meg, hanem a (korai) fogzás.

Éjszakára eldobhatót adtam rá és reggelig nem is cseréltem. Elég sokszor kelt, de csak szopott és visszaaludt, én is csak félig ébredtem fel, mert közben végig feküdtünk. Esténként én gyakran fenn is maradtam még, hogy elvégezzem a nap közben elvégezhetetlen dolgaimat, felnőtt dolgokat csináljak és találkozzak Andrissal meg Márkussal is. Utána örültem, ha vége a műsornak és nem volt erőm még egy éjszakai műszakot is bevállalni. 6 hónapos volt, amikorra sikerült arra elhatározásra jutnom, hogy éjjelre is pelus nélkül hagyom. Erősen motivált, hogy egyszer láttam, ahogy álmában pisilnie kell, elkezd ébredezni, de félútról visszafordul, bepisil és alszik tovább, mintha tanítaná magát, hogy nem kell felkelni, ha jön az érzés.

Szépen megterítettem az ágyat vízhatlannal, arra nedvszívóval, bekészítettem a lavórt, tartalék felsőt, törölközőket, pelusokat és puci fenékkel fektettem le Ármint. Elég jól is ment a dolog, de egy hét múlva kitört nálunk a bárányhimlő, ami épp elég zűrös volt egy ilyen tanulási feladat nélkül is. Valahol sajnáltam is, mert a nappali EC szinte varázsütésre sokkal jobban ment, ahogy elkezdtük az éjjelit. Majdnem 2 hónapba került, míg kikeveredtünk a betegség nehezéből és újra tudtuk kezdeni az éjszakai pelenkátlankodást, egy darabig azzal a kompromisszummal, hogy amikor későn feküdtem be mellé, akkor pelusban fektettem le és csak akkortól volt meztelen alulról, amikor már mellette tudtam lenni (ha korábban is felébredt, ami nem volt ritka, akkor kínáltam a lavórral és visszapelenkáztam - szopás közben).

Azzal együtt, hogy minden gyerek más, mindegyikkel másképp is bánunk és hasonló evidenciák, szerintem annak az oka, hogy Szirka 10-11 hónaposan már megbízhatóan pelenkátlan volt, míg Ármin korántsem, elsősorban az az oka, hogy Szirka 2 hónapos korától full pelenkátlanul élt, míg Ármin csak kb. 8 hónapos korától kapta meg ezt és ami ezzel jár. Nem volt egészen tudatos, de azt hiszem, azért is alakult így, mert Szirka elé tényleg a lehető legegyszerűbb tanulnivalót akartam letenni: ha jön a pisi, jelzünk, Anya/Apa pedig segít, hogy hova menjen. Nem akartam azzal bonyolítani, hogy más a helyzet éjjel és nappal, itthon vagy máshol.

Más kérdés, hogy Árminnal ezt akkor sem tudtam volna megtenni, ha sokkal jobban akarom. Egyrészt hihetetlen, de a tennivalók mennyisége a gyerekek számának növekedésével nem csökken. Egyszerűen nem volt elég idő, hogy annyira "ott legyek", mint Szirkával. Másrészt pl. Ármin idegen helyen sem szopni, sem pisilni nem szeret. Egészen pici korában még olyan félidegen helyen, mint a tesómék, még pisilgetett rendesen, de legutóbb már ott sem. Nyilván nem harcolunk ezen, ha elmegyünk, pelust kap és kész. (Ennyiben ő még mindig nem is mondható full pelenkátlannak.) Hogy mókásabb legyen, a pelenkát sem szereti és azonnal le is tépi magáról, ahogy felragasztom.

Itthon is válogat. A nagy favorit, az erkélyláda mellett a másik adu ász, ha a kanapéra ülök vele és bekapcsoljuk a tévét. Erre azonnal csorgat, pottyant a lavórba. (Mi mást tehetne, ha Barney és barátai azt éneklik, hogy "fagyli, fagyli, fagylalt, nyalni jó"?) Szirka ezt mondjuk nem díjazza, mert mire odaszalad és leül ő is mesézni, Ármin már végzett és bizony kegyetlenül kikapcsolom, hogy csak egy óra múlva kapcsoljam be, megint egy percre. (Egyébként Szirka elvileg akkor néz tévét, ha Ármin szopik/alszik.)


Jelenleg tehát az van, hogy nem tudom azt mondani, hogy ez van vagy az van (különös tekintettel a vonatkozó szabályra - mit szabályra, törvényre!). Itthon már sosem kap pelust, simán csak egy nadrágot vagy éjjelre semmit. Mostanában éjszaka általában nem pisil be (megritkultak az ébredések is meg a pisik is, néha el is csúsznak egymástól), nappal előfordul, hogy hirtelen sokat iszik és ha olyankor nem figyelek, hogy kétszer olyan gyakran kínáljam, nagyon kiesünk a ritmusból és lesz egy pár pisis nadrág. Vannak időszakok, amikor egyáltalán nem jelez és van, hogy rendszeresen jön és nyifog, ha nem viszem időben. Most megint jönnek a fogai, két rágó kukucskál, de még soká lesznek kinn teljesen, ez mindent borít nála, alvást, evést, szopást, kakát, pisit. Ettől függetlenül szerintem jól haladunk, de mindig is így éreztem vele. Olyasmire, mint Szirkánál a 11 hónapos kori teljes megbízhatóság, ősznél (másfél éves koránál) hamarabb nem számítok. Aztán ki tudja, voltak itt már hirtelen ugrások.

van az a szabály,

mit szabály, törvény!, hogy ha valamit elmesélsz a gyerekekről, hogy így vagy úgy csinálják, másnaptól teljesen más lesz a helyzet. Egy rendes hogyvagyunkos bejegyzést meg sem tudok írni, mert mire befejezném, már másképp vagyunk. (Nem is mondom, hogy Szirka megint jár oviba, inkább csak annyit, hogy a múlt héten volt.)

Így történt, hogy a "Dzok!" felkerülésétől kezdve Szirkánál Apa is dógozik és dógozok, én is dógozok, illetve hogy a jódliolvasás publikálásának másnapjától Ármin babamódra mesél a könyvekből. Az alábbi az egyik kedvence, ebből sok mindent tud mondani, hármat itt be is mutat:



A hangyák egyébként is a népszerűségi lista élén állnak, (nekem sajnos) jól ismerjük őket, címük a címünk, ahogy a költő mondja.

Critical Moms: április 24. (szombat)

Idén is lesz Critical Moms (kritikus anyák) a Critical Mass felvonuláshoz csatlakozva.

Sajnos továbbra is a városban gyalogosan közlekedő kisgyermekes családok (babakocsisok, hordozókendősök, kengurusok) a
legnagyobb elszenvedői a városi közlekedési infrastruktúra hiányosságainak. A közterületek és közintézmények, valamint a közösségi közlekedési eszközök akadálymentesítésének elmaradásával
akár állampolgári jogaik is csorbát szenvednek. Akadályoztatottságuk miatt sokszor másodrendűvé degradálódnak a közlekedésben és ügyintézésben. Ők is egy élhetőbb város reményében demonstrálnak a járhatatlan utak, és a mértéktelen légszennyezettség ellen.


A gyalogosok, kisgyermekesek április 24-én, szombaton, 15:30-tól gyülekeznek a Kodály köröndön, majd a biciklisták mellett 16:00-kor ők is elindulnak a lezárt Andrássy út járdáján, a Hősök terén keresztül a Városligeti parkba. Itt a biciklistákkal együtt 17:30-kor lesz babakocsi/baba emelés.

Blogbejegyzés a criticalmass.hu-n.

jódli nyelvű könyv

Ármin nagyon röviden (!) bemutatja, hogy szokott olvasni: jódlizva lapozgat és a kis húsos ujjával mutogatja a képeket:

babatáncoltatás...

most már kettesben:

a szívével lát

Megyünk a kocsival, az egyik lámpánál meglátjuk azt az óriásplakátot, amin a rákbeteg kisgyerek lenyírt hajjal, szomorú arccal kéri az egy százalékot. Az a tipikus "rákosgyerek" kép, ránézel, szánakozol, fordítod el a fejed. De Szirka megszólal:
- Baba. Szép baba.

földön kívüli dinasztia

ebben a borús időben

vigasztalásul egy napsugaras-mosolygós integetés:

az én anyukám

azt mondja a telefonba, hogy milyen jó, hogy Ármin megharapdálta a fényképalbumot, amit vittünk neki, mert mindig megsimogathatja rajta a kis fogai helyét

dínom-dánom

Főzzünk valami finomat. Pl. ebédet.

Kell bele: husi, kumprika, gombóc,

... meg tészta.

Jó étvágyat!

kifelejtettem

Mostanában gyakran úgy kedveskedik, hogy mosolyogva odabújik és azt mondja:
- Kicsi voltál.
Néha azt is hozzáteszi:
- Nagy vagy.

Barackbefőttet kapott, valahogy meg akarta hálálni (úgy látszik, ritkán kap enni), megint mondja:
- Kicsi voltál.
- Na ezt ki is felejtettem a gyűjteményből - mondom félhangosan.
- Nem baj - nyugtat meg Szirka, mire felnevetek, ő is velem.
- Picces vót. Nevettünk - teszi teljesen világossá a képet.

apróságok

- Dzok!
(azaz "dolgozok")

Andrist becézi:
- Apám, apám, kiscsillag!

Sorolja, amit rajzol: szeme, szája, haja... csapda!

Egy másik gyakori rajzolmány - vagy inkább iromány, mert akkor mondja, amikor olyan folyóírás-szerűt rajzol - a szabály.


Felkellékezi Ármint a motorozáshoz:



Problémafelvetés Ármin-módra:

Problémamegoldás Szirka módra: Vágom!

Ráül a kis partvisra:
- Repülni! Kány.
Addig mondja, hogy látom, komolyan gondolja, elmagyarázom, hogy nem tud repülni igazából a partvison, ő nem boszorkány.
- Árminkocska? - kérdezi, hogy neki vajon menne-e, mert akkor odaadná. Nemleges válaszomra tovább kérdez:
- Apa kány?


Ebben azt szeretem, hogy a bim-bamm helyett - a tik-takk mintájára - bik-bakkot mond. Néha bim-bakkot:

Ez pedig (Szirka szerint) harangvirág, azaz bimbakk.

Matematika Szirka módra:
- Kicsi kocka, nagy kocka - mutatja a nagy dobókockáját meg egy normál méretűt. - Szia kockám! - köszönnek a kockák és megpuszilják egymást. - Szeret.

bácsi

azért jó a terasz,

mert az ember ebéd után kiülhet a napsütésbe és a természettel mintegy egybeolvadva, zavartalanul megihatja a kávéját,

ha el tud tekinteni attól a körülménytől,

hogy két gyermek készül fel rajta a haladó artistavizsgára

a lényeg,

hogy a tányéron ne maradjon semmi

Most pedig kérem a fényképezőt!

az utazás, végül is

túlélődött. A tapasztalat és a tanulság az, hogy Szirka sok mindennel jól leköthető, jól utaztatható ilyen hosszú távon is, nála gyakorlatilag minden működött.

Babavetkőztetés óriási koncentrációval.

Nem láttam még ennyire összpontosítani soha, mint most, amikor ezekről a pici babákról hámozta le a szilikon (?) ruhájukat. A nyelvét egészen másképp dugta ki, mint máskor, valahogy megfeszítve, és egészen belepirult a feje is.

Ármin viszont kicsi még ehhez a dologhoz (lehet, hogy nem minden 1 éves kicsi, de ő igen). Ha szopni, aludni szeretne, akkor nem lehet mással tartósan szórakoztatni egy székbe kötve. Amikor viszont megállunk, akkor szívesebben körülnézne, sétálna. Séta után elaltatva (mint a lerobbanáskor) pedig képtelenség a székébe visszakötni és úgy tovább indulni, mert felébred és vagy csak nyűgös marad, vagy csak szopival lehet újra elaltatni.

Nem szívesen vallom be, hogy mit csináltam, mert nem tartom megoldásnak és nem szeretném, ha bárki is azt gondolná, hogy "á, más is csinálja, én is megtehetem", de úgy érzem, hogy az előzmények után ennyivel tartozom. Nos, a két gyerekülés között van vagy 20 cm, oda beszuszakoltam a fél fenekem felét (bekötni nem tudtam magam) és Ármint menet közben álomba szoptattam, majd zötyögés közben bekötöttem a székébe. Akkor előremásztam és bekötöttem magam a helyemen.

Ha balesetezünk és Ármin az ölemben van, nincs esélye megúszni. Öv nélkül nekem se sok, autópályán nem hússzal megyünk. Baleset pedig nem csak azt érheti, aki rászolgál, hanem bárkit. Ráadásul hazafelé ez elég sokáig is tartott. Elég sokáig ahhoz, hogy közben lelki szemeim előtt ne csak azok a töréstesztek peregjenek le, amiket indulás előtt nézegettem, hanem számos személyre szabott forgatókönyv arról, hogyan repülünk ki a szélvédőn és hogy törünk darabokra (és a "mindketten azonnal meghalunk" még nem is a legrosszabb változat volt).

Szóval nem fogunk hetente lemenni ezután sem. Remélem, hogy egyre jobban ellesz Ármin is és idővel gyakrabban utazhatunk, de most még ez egy életveszélyes kaland.

A tesóméknál viszont nagyon jó volt. Kedves népek és még jól is főznek. Tényleg felüdülés volt náluk lenni és nem csak azért, mert nekem nem kellett csinálni semmit. Jó volt velük - és anyukámmal - beszélgetni, mert tele vannak szeretettel. A gyerekeik is. Mind a hat. De azért mi tagadás, az is jól esett, hogy üldögélhetek, nem kell se házimunkázni, se a gyerekek után szaladgálni (kivéve a lépcsőt). A kezdeti óvatosság után ugyanis még Ármin is a gyerekkupachoz csatlakozott. Muzsikáltak, babaházaztak. Hozzám csak a kb. 10 percenkénti ellenőrzésre jött oda, hogy megvagyok-e, puha-e még az ölelésem és ment vissza, felfedezni. Kicsit még udvarozni is tudtunk a végén. Csak nehogy odaszokjunk.

Ármin lapozta a kottát (a maga módján)

szólózott

és háromkezest játszott Szirkával, aki

játszotta a dszesszt.

Ármin a tapasztalt szakembertől leste el a babaházazás fortélyait


Kellene egy ilyen otthonra is?

Szirkával csak annyi gond volt, hogy nem akart hazajönni. Szívszaggatóan sírt, mikor be kellett szállni a kocsiba és még fél óra múlva is el-elkiáltotta magát, hogy Neeem!, ami nem lendítette elő túlságosan az Ármin altatását sem. Lehet, hogy legközelebb arra kell ötleteket gyűjteni, hogy hogyan lehet hazahozni egy négyévest az unokatesói szerető köréből? :)

az út maga

Nagyon alaposan felkészültünk az útra. Vettem pár új apróságot, felkutattam pár régit, pakoltam össze nekik játékokkal egy-egy hátizsákot meg egy-egy varázsdobozt. Andris belenézett az egyikbe és azt mondta:

Ezzel a Holdig is eljutunk.

Nagyobbat nem is tévedhetett volna. Talán csak ha azt mondja, hogy Minden rendben lesz, vagy ilyesmit.

Másképp is készültünk. Pali felajánlotta, hogy kölcsönadja a kocsiját, abban elférek hátul a két gyerekülés között, tudom őket szórakoztatni, az anyósülésen meg utazhat Márkus, akinek különben vonattal kellett volna jönnie.

A bajok nem is azzal kezdődtek, hogy reggel Ármin alaposan becserdítette az arcát az asztal élébe, mert ez mindennapos. Még csak nem is azzal, hogy nem tudtunk este bepakolni a kocsiba, ahogy szerettem volna, mert az utcán kellett vele parkolni - legalább amíg helyükre kerültek a csomagok, a gyerekek mozogtak egy kicsit a szabadban. Szirka kedvenc virágos kalapjában az egyik hátsó ajtón át valahogy beevickélt a vezetőülésre és lenyomta a központi zárat. Szerencsére egy ajtó nyitva volt, így azon kívül, hogy induláskor kicsit nehezményezte, hogy nem ő marad a volánnál, más baj nem történt. Amikor minden készen állt, bekötöttem a kicsiket és beszuszakoltam magam közéjük. Beültek a fiúk is és - nem indultunk.

A mi kocsinkon automatikusan kikapcsolódik a világítás, ha leáll, vagyis Andrisnak közel négy éve nem kell leoltani a lámpákat, ha leteszi a kocsit. Most le kellett volna. Sebaj, Márkussal ügyesen megcsipeszezték az aksit (asszem, ezek a pontos szakszavak), közben Szirka kicsit aggódott, hogy mi benn ülünk, a többiek meg nem (Márkuskám, te is! Márkuskám, gyere Mamához!), de aztán végre elindultunk. A kora reggeli startból ugyan fél 10 lett, de legalább úton voltunk.

Szirka továbbra is remekül szórakozott, először a Pali által otthagyott Garfield figurával (azt hittem, egész úton ellesz vele), de persze, amikor Árminnak osztani kezdtem a csodákat, ő is kért. Díjazta a dobozokat, a külön játékokat, nem dobált el semmit, nem nyafogott semmiért. Még a szalagot rögzítő gyöngyök is beszélgettek egymással (Szia, zöldem! Itt vagy!) Ármin viszont már álmos volt, igazából nem érdekelték a játékok, meg semmi más sem. A varázsdoboz csak bosszantotta, mert nem sikerült a szalagokról lecibálni a játékokat. Ami viszont nem volt felkötve, azt azonnal el is dobta. A nyafiszint lassan emelkedett, de kezelhető maradt. Egy órája jöttünk, amikor Andris azt mondta, hogy talán még nem kellene megállni, mert hogy ilyen későn indultunk és egész jól megvannak.

Öt perc múlva arra lettem figyelmes, hogy Márkusnak magyaráz valamit, hogy nem működik. (Mint kiderült, nem vette be az 5. sebességet. Pár perc múlva egyiket sem.) Leállósáv, meg sem mozdul a kocsi. Misztikus módon ekkor vagy 20 méterrel elénk beparkolt egy autómentő, mint amikor a keselyűk leszállnak a sivatagban látótávolságra jövendőbeli táplálékuktól - és várnak, hogy a sorsa beteljesedjen. A kocsit vontatni sem lehetett, felvarázsolták az autómentőre (még a kereke sem forgott) és lementünk az autópályáról.

Az árokparton romantikusan megszoptattam Ármint, el is aludt. Szirka közben Márkussal felfedezte a természetet és kavicsokat dobált. Olyan remekül érezte magát, hogy el sem akart jönni, amikor Andris apukája megérkezett értünk. Onnan kicsit nyűgösebb volt a dolog, mert Ármin még nem aludta ki magát, Szirka meg már elfáradt és kettesben ültek hátul. A dobozok sem nagyon fértek az ölükbe, de Ármint ekkor már végképp nem érdekelte semmi. Láttam rajta, hogy nem érti, miért nem csinálok semmit, amikor jelzi, hogy a közelségemre vágyik.

Szirka nagyon aranyosan vigasztalta,

a váratlanul megtalált műanyag állatkákból is adott neki. Megálltunk tankolni, Ármin ott rettenetesen örült, hogy ki lehet szállni, de a becsatolásnál keservesen sírt. Pár perc múlva láttam rajta, hogy beletörődött/megértette, hogy most ez egy ilyen dolog, hiába rossz, egyszerűen nem tudunk mást tenni. Megörült a Szirkától kapott kis műanyag elefántnak, azt rágcsálta hazáig.

Délután kettőre értünk haza, a fiúk meg még később. Pár falatot kaptak a kocsiban, meg amíg vártuk a hazafuvart, de mire megérkeztünk, farkaséhesek is voltak. Mindezzel együtt, ha főpróbának tekintem a mai kirándulást, azt kell mondjam, hogy jól sikerült: nagyon ügyesek, okosak voltak mindketten.

Fáradtságból nincs hiány, de mivel mi is össze vagyunk még pakolva az útra és a vendégvárók is készültségben vannak, holnap újra felkerekedünk.

A tanulság pedig megint Szirka, aki a nap minden pontján jól érezte magát, mindenből a lehető legjobbat hozta ki, végig vidám és kedves volt és megmutatta, milyen az, amikor az ember nem csak a célra tart, hanem az utat magát éli meg.

off: utazás előtti köszönöm

Van az a fajta problémafelvetés, amikor meg kell oldani valamit és praktikus útbaigazításra van szükségünk, pl. hogy kell tojás nélkül piskótát sütni vagy egy ikeás szekrényt összeszerelni. Van aztán a másik, amikor a probléma az, ahogy a helyzetben érezzük magunkat, pl. hogy kiborít az ügyintézés vagy már belefáradtunk, hogy nem találunk megfelelő autósülést. Hogy éppen melyikről van szó, azt nem feltétlenül a probléma jellege határozza meg: van, aki vigasztalást és bátorítást vár a szekrény romjai között és van, akinek praktikus útmutatásra van szüksége, hogy autósülést tudjon választani. Ráadásul ugyanaz az ember ugyanabban a helyzetben is várhat hol ilyen, hol olyan segítséget.

Gond akkor van, amikor a segítségkérő és a segíteni akaró nem jön szinkronba: ha gyakorlati segítséget várok, legalább is üres marad a markom az együttérző szavaktól. Ha pedig érzelmileg vagyok gatya, csak még jobban elkeserít, ha azt hallom ki a praktikus tanácsokból, hogy "látod, meg lehetne ezt oldani, ha jól csinálnád". Ilyenkor jobb, ha csak valaki odafigyel és türelmesen meghallgat (míg magamtól rá nem jövök, nekem mi is lenne jó) vagy valami olyasmit mond, hogy "Ez tényleg elkeserítő. Én is kibuktam, mikor így jártam, de aztán megoldódott." Ebből tudjuk, hogy nem vagyunk szerencsétlen semmirekellők, akik összeomlanak egy egyszerűen megoldható helyzetben, hanem esendő emberek, nem mellesleg remek barátokkal.

Ez így persze túl egyszerű lenne, mert az esetek nagy részében mindkét típusú segítségből ránk fér egy kicsi, változó arányban. Sokszor pedig nem is tudjuk, mi kellene, csak állunk a pánikban, hogy cség, alaki, akattam.

Most van az a pont, hogy elárulom, miért írom mindezt ide: A hétvégi utazás engem pontosan ilyen pánikkal tölt el, azt sem tudom, mi kellene, semmi sem jó, mindentől félek. A praktikus tanácsok is jól jönnek és a támogatás is. És tőletek, kedves blogolvasó barátok és ismerősök, ezt megkaptam a kommentekben és a mailekben. Amilyen remek pl. a cipős varázsdoboz ötlete, ugyanolyan jól esett látni, hogy - bár vannak, akik nem is értik a problémát, "hiszen a gyerekek alszanak az úton, nem?" - sokaknak ez hozzánk hasonlóan emberpróbáló feladat és ha egy 3 órás úton 3x kell megállni, az nem kudarc, hanem siker.

Köszönöm szépen és mindenkinek kellemes utazásokat!

minden kedves olvasónknak

boldog bolondok napját!
(háttérben a sztájliszt)