ötletbörze 2.

A múltkori ötletparádé sikerén felbuzdulva (ami egyébként annyira is jól sikerült, hogy a Kismamától megkértek, pofozzam az egészet megjelentethető formára az anyák napi számhoz - a legtöbbet jól átírtam, de természetesen minden ötletadó neve szerepel a cikkben) mostani szorult helyzetemben ismét a blognép bölcsességéhez folyamodom.

Hétvégén utazni készülünk. A két gyerekülés közé hátra nem férek be, tehát a kicsik egyedül fognak üldögélni, bekötözve a 2x3 órás (!!!) úton. Szirka már viszonylag elvan, ha nem is könnyen, de Árminnak ez olyan, mintha nekem, aki három tempó után elegánsan elsüllyed a vízben, azt mondanák, hogy holnap át kell úszni a Balatont.

Amivel készülök:
• enni-innivaló (kenyét, kóbászat)
• gyerekzenék, mese CD-k rogyásig
• Szirkának könyvek, babák
• Árminnak matatható játékok, bár még nem tudom, mi lenne érdekes 2 percnél tovább... á, most jut eszembe, kis darab festéket egy átlátszó flakon vízbe kell tenni és amíg az a rázogatástól lassan feloldódik, el lehet nézegetni - és 10 perc már el is telt a 6 órából! (ha nem kezd sipítani, hogy tekerjük le a kupakot és igyuk meg a vizet)
• talán 2-3 játékot madzagra kötök, mert nem fogom elérni, amit a padlóra dobálnak (csak nehogy a nyakukra tekerjék, mondja megint a pozitív énem)
• Ármin szeret nedves rongyokat szopogatni, teszek néhányat egy dobozba
• párszor valószínűleg meg is kell állni, mozogni a levegőn, ölbevevődni, szopni
• és reménykedem, hogy valamennyit alszanak majd

Minden további székberagasztó varázsötletet szívrepesve várok!

a babafészekben

nem csak úgy emígy-amúgy fekszenek a babák,

hanem kézenfogva.

És meg is számláltatnak: egy, kettő, három, négy, kettő, három, TÍÍZ!

tisztaság

az van, keményen:

kezdő szint: felmosás


haladó szint: felmosás és lábmosás egyben

valamint portörlés

és portörlés (és portörlés)

szülinap is volt megint,

nekünk a sokadik, Árminnak viszont az első. A testvérsorban egyébként is "a kutya hozza vissza a cumiját" pozíciót foglalja el, ezért nem terveztünk nagy csinnadrattát, pontosabban úgy gondoltam, hogy ajándékot nem is kap, inkább csak a figyelem középpontjában lesz, ill. tortázkodunk meg elhívjuk Paliékat vendégnek, ők úgy sem félnek a betegségtől. Aztán mégis becsomagoltam neki két vastaglapú könyvet, amit egyébként Szirkának rendeltem, de így elvben Árminé lett.

Ez nagyon is jó ötletnek bizonyult, mert borzasztó büszke volt, hogy neki becsomagolt ajándéka van.

Nagy hűvel meg hával fogadta

és peckesen hordozta fel-alá.

A nap fémpontyaként körbeültük a tortát,

de Árminnak valami volt a szájában.

(A gyengébb idegzetűek most ugorgyanak egy bekezdést, az apróbetű utánra! De télleg!)
Egy sütis tányérkára kiköpettem vele a pofazacskói tartalmát:

Ezt szopogatta.

Tudom, hogy ettől a legtöbben szívrohamot kapnak, a védőnő is ledermedt, amikor Ármin a szeme láttára kezdett szopogatni egy nagy gyümölcsös gyöngyöt, de én már azt fel sem veszem. Az üveggolyóktól jobban paráztam, de részben soha nincs vele semmi gondja, másrészt megmutatta nekem olyan "látod, anya, így kell" arccal, hogy ha kettőt vesz a szájába, tudja odabenn kocogtatni őket. Lenyelni nem nyeli le (a meggybefőttben elrejtőzött magot is szépen kiköpi), beszippantani nem tudja, mert ahhoz nagy, úgyhogy nagy titokban megengedem neki, hogy ilyeneket csináljon, de nem árulom el senkinek, csak lapítok. (Sima és lapos dolgokat viszont nem engedek neki szájba venni, mert azokat nem tudja ilyen ügyesen rakosgatni, elindul a torka felé és öklendezik.) És soha sincs felügyelet nélkül.

Szóval tortázkodtunk, gyertyát fújtunk.

Nagyok vagyunk, villával sütizgetünk.

Szirka szegényke olyan kis betegke volt, hogy délután elaludt a Beus ölében. (Este meg felkelt sírva, tűzforrón.) Ilyenek mostanában az ünnepek meg a hétköznapok.

Asszem, most illenne még leírni, hogy mit csinál az egyéves Ármin.

Túlnyomó részt két lábon közlekedik, néha még négykézlábra vagy térdre ereszkedik. Ágyra, kanapéra felmászik, lemászik róluk. A kismotort tudja hajtani, de nem nagyon szereti. Cuppogva jön puszit adni, pápát int, utánozza a békát, halat, kutyát, oroszlánt, alkalomszerűen az elefántot, madarat. Szókincse kb. apa, banán, labda, baba (azaz Szirka), kukk - és utánozgatja, amit hall. Villával ügyesen eszik, kanállal próbálkozik. Toll kupakját leveszi, visszahúzza. Vastag lapú könyvet lapoz. A mondókákat szereti, a tapsolós, hadonászós részeket csinálja velünk. Zokniját leveszi, lábához nyomkodja, a sapkát a fejére teszi (a feje tetejére nyomkodja).

Minden percét velem akarja tölteni, vaskos kis testét (11,3 kg x 81 cm) cipelteti és a kezét nyújtogatja a tilos dolgok felé. Iszonyú visítással, csapkodással reagál, ha nem kapja meg, amit akar (kést, forró fazekat, atombombát). Leginkább akkor szopik, ha álmos. Nappal 1-2x alszik, éjjel sokszor ébred. Az elmúlt néhány napban csak 3x kelt fel, talán most vált. Remélem. Most már van, hogy 3-4 napig egyáltalán nem pisil be (se éjjel, se nappal), de még mindig válogat, hogy hova akar csorgatni.

Hát kb. ennyi, meg még sok minden más, egyéveskedés.

két személyes

guruló fotel

emberi meghajtással

alvósbaba

Szirka gondoskodik

dögös csaj motoron

és hogy mindkét nemnek jusson vizuális csemege, dögös pasi motoron:

"Az ág is húzza" c. sorozatunk

mai epizódja:

Találkozás a szekrény élével

(esik az eső, süt a nap)

csak egy gyorsat

Szirkának elmúltak a tüszői de van még hörghurutja és taknyogás. Hol kap levegőt, hol nem, de inkább hol nem. Ármin full takony, még a száján is csorog szegénykémnek. Éjszakánként lázaskodik, ölben alszik (én meg ugye nem nagyon).
A szép időben ki-kiszökünk a teraszra és reménykedünk az egészségi dolgok jobbra fordulásában. A többi dolog jól áll, csak az idő tűnt el valahova, pedig itt állnak a fényképek, videók, elmesélnivalók és alig várják, hogy a világ elé tárjam őket.

világbajnok jelölt

a blogunkra vezető hülye keresőszavak versenyében a...
várandós lett terhesen!

Nem jó,

nem jó - mondogatja Szirka és tényleg nem jó. Tegnap dokihoz vittük, aki ezúttal nem a szokásos "semmi baj" diagnózist állította fel, hanem tüszős mandulagyulát és bronchitiszt állapított meg. Kivételesen antibiotikumot is kapott. Ma reggel csak hőemelkedése volt, amiből azonban hipp-hopp 39 fokos láz lett. Még a pólóját sem engedte levenni (amit nagyon megértek, ahogy én éreztem magam lázasan), úgyhogy csak a kúp maradt. Ettől nagyon lassan vánszorog lefelé a hője. Most már kicsit jobban van; elkezdett enni - és a virslikarikákból szemüveget csinálni. Az én Szirkám.

Kétlem, hogy vasárnap down napoznánk :(

picces vót

arc
(azaz baksz)

Szirka diót eszik az asztalnál, Ármin ott tolakszik, nyifog körülötte (ő nem kaphat, nem tudja megrágni).
- Ármin, ne! Ármin, ne!
- Mit ne csináljon Ármin?
- Nem kéri diókát! (= Ne pályázzon az én diómra.)

Fáradt vagyok, rossz kedvű is. Szirka az arcomba dugja az arcát, csacsog, egyszer csak azt mondja:
- Hoztam neked... házikót!
- Milyen házikót hoztál te nekem? - kérdezem nevetve.
- Picces vót! - kacag velem, hogy felvidított.

Andrishoz szalad, gyorsan az ölébe bújik és azt mondja: Elkaptál!
Andris: Hát, nem volt nehéz dolgom.

Nem beszéd, de beszédes:
Nagyon szereti a pattogót, ez az egyetlen, amiből nem szívesen ad senkinek. Régen egy nagy tálba öntöttük az egészet, de amit Szirka elé teszünk, abból másnak már nem lehet venni. Tegnap pattogót kért - ez általában úgy néz ki, hogy előveszi a pattogós tálat (én másra is használom, neki csak pattogós), nézi a mikrót és mondja, hogy gót -, elő is vette magának a tálat, meg még egyet Árminnak, odaadta neki és úgy toporogtak ketten a konyhában, hogy gót, gót.

Szirka, Ármin, Márkus, én és a fejlődés

(Ezt a bejegyzést nagyon régen kezdtem írni, Ármin pár hetes korában. Amikor mászni kezdett, megint hozzáfogtam és az első lépéseknél tovább írtam. Most, hogy egy éves lett, ideje befejezni.)

Az az összefüggés, hogy a gyerek akkor fejlődik jól, ha a szülei jól bánnak vele, illetve hogy ha jól bánnak vele, jól fejlődik, az én áramköreimbe is be van sütve, hiába tudom az eszemmel, hogy vannak fontos kivételek. Általában ez jól is működik és hasznos, hiszen mi lenne jobb visszajelzés a szülőnek, hogy folytassa tovább a gondoskodást, mi más adna értelmet az erőfeszítéseinek, mint hogy a gyermeke gyarapszik, tanul és egyre alkalmasabbá válik arra, hogy az adott kultúrában megállja a helyét.

Amíg Ármin meg nem született, nem is tudtam, hogy ez mennyire nagyon bennem van, csak akkor jöttem rá, hogy hiába tudom az eszemmel, amit tudok, a lelkem mélyén még vannak elvarratlan szálak, amikor Ármin nagyonkevésnaposan felemelte a fejét és körülnézett, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe és az a gondolat villant fel bennem hirtelen (engem is meglepve), hogy talán mégsem vagyok olyan rossz anya, ha így fejlődik.

Aztán jöttek az aggodalmak, hogy valami nincs rendben az izmaival - és tényleg nincs minden rendben. Most (amikor mászni kezdett) sem csinálja még szimmetrikusan a dolgokat, ballal csak támaszt és jobbal dolgozik, és az átlagosnál kissé kötöttebb az izomzata. (Jelenleg nem látni semmit, de a nadrágjainak csak a jobb térde kopik ki.) Amíg jól fejlődik, addig a gyógytornász szerint nincs tennivaló, de ez nyilván azt jelenti, hogy nem árt követni, hogy jól fejlődik-e. Pedig milyen jó lett volna most hátradőlni és nem törődni vele, mit mikor "kell"! Nem tudom, hogy képes lettem volna-e erre egyébként, mert arra is érzem a késztetést (bár ellenállok neki, mert taszít) hogy Árminból "másik pólust" csinálva folyton azon rugózzak, hogy mit milyen korán csinált (tehát milyen ügyes vagyok én, amikor nem kell behozhatatlan hátránnyal indulnom - mintha a gyerekek fejlődése valójában a szülők versenye lenne, na ettől viszolygok).

Reálisan nézve kb. átlagosan fejlődik, finommozgásban és értelmileg kicsit ügyesebbnek látom, de forrása válogatja, hogy a többiek elvben mit tudnak. Valójában nem is olyan nagyon számít, hogy mások mit tudnak: az én örömömet az első négykézlábas lépések fölött (itt tartottunk amikor írtam) nem csökkenti az, ha mások ilyen korukban már nyargalnak. Mindegy, hogy a többi gyerek mikor tanulja meg a csipeszfogást, én a hat hónaposomnak örülök, hogy két ujjal csippenti fel a morzsákat a szőnyegről (és gyakrabban porszívózok). Tudom, hogy nem csodagyerek és vannak, akik hat hónaposan már járnak vagy egy évesen verseket szavalnak, de ez nem nagyon hoz lázba.

Annak idején Márkussal csak nagyjából követtem a fejlődési mérföldköveket és nem volt igazán kiemelkedő semmiben (arra nem emlékszem, hogy a finommozgással kapcs. mennyire voltam képben), mégis egy angyalzseni volt világ életében. Csecsemőkorában alig vártam, hogy forduljon végre, üljön már fel, beszéljen már rendesen ("Tényleg nem beszél még? Azt hittem, csak éppen nincs kedve megszólalni, olyan okosan néz."), de nem sietett semmivel. 3,5 évesen a Barbi matekkönyvében mégis megoldotta az egyenleteket (elsősöknek való, 3+valamennyi=7 nehézségű egyenletek, nem kétismeretlenesek). És még csak nem is matekból a legjobb, csak át kell nézni a blogjára. Ráadásul nem ettől volt jó vele, bár kétségkívül mindig szórakoztató volt a kreativitása és sok mindent megkönnyített, hogy káprázatosan okos. De most nem az a lényeg, hogy vele dicsekedjek, hanem az, hogy babaként semmi extrát nem teljesített, egy pisálóversenyben valószínűleg alulmaradtam volna vele, ha akkoriban olyan közegbe kerülök. És róla már egész biztosan tudom, hogy ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs.

Szirkáról egyszer azt írtam, hogy annyira jól fejlődik, hogy nem tudom elképzelni, ahogy egyszer majd a többiek elhúznak mellette. Volt, aki ezt akkor úgy értette, hogy nem hiszem el, hogy ez majd bekövetkezik, pedig csak annyit jelentett, hogy nem tudom elképzelni, hogy ez hogyan zajlik, nem tudom beleélni magam. Nem is akartam, nem is tartottam jó ötletnek, hogy arra készüljek, hogyan "nyílik az olló" (ezt gyakran hallani DS gyerekekkel kapcsolatban; arra utal, hogy minél idősebbek, annál távolabb kerülnek a normál fejlődésűektől), nem akarom a lemaradást elvárni tőle. Azt akarom számára is közvetíteni, hogy ő egy kislány, aki egyre többet tud és egyre többre képes, nem azt, hogy egy szegény beteg gyerek, akinek az a sorsa, hogy el kell maradnia a társaitól.

(Itt most észrevétlenül visszatérünk a jelenbe - ami egy hónapja volt.)
Most már látom, hogyan zajlik a lemaradás és nem mondom, hogy sosem érzek semmi szorítót, amikor a különbségekkel szembesülök, de tényleg igaznak tűnik, hogy mire odaér az ember a problémához, addigra felkészül. A következőre még nem, de az aktuálisan átéltre már igen. Valószínűleg egy éves korában sokkal nehezebb lett volna elviselni a mostani mértékű hátrányát - de nem is kellett. Mostanra viszont átrendezte annyira az értékrendemet, hogy ez jóval kisebb probléma, mint korábban hittem. Büszke vagyok rá, szeretem az új életemet vele, örülök a fejlődésének is és mindennek semmi köze ahhoz, hogy a többi a gyerek mit tud. Nehogy már attól függjön, hogy mennyire ismerem el őt vagy a teljesítményét, hogy más gyerekek hogyan fejlődnek! (Valószínűleg elfogult is vagyok vele, de hát ki legyen vele elfogult, ha nem az anyja? - Valaki épp ezt írta a szépséges képéhez, úgy látszik, nem csak én gondolom így ;) )

Ez azért kapott különös hangsúlyt bennem, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy félve vagy sehogy sem írom be a blogra, amiket Árminnal kapcsolatban szívesen rögzítenék - csak azért, mert annyira "előre jár" bennük a korához képest. Pl. félve tettem fel az első firkát és sehogy sem írtam meg, hogy pár hete (10 hónaposan) elkezdett gyöngyöt fűzni. Szépen fogja a madzagot (fa végű gyöngyfűző madzag), beszúrja a gyöngy lukába, itt segíteni kell neki, hogy elengedje, aztán a másik oldalon megfogja és lehúzza rajta a gyöngyöt. Nekem már az döbbenetes, hogy ebben a korban egyáltalán ilyen vágy támad benne, hogy ő gyöngyöt fűzzön, de hogy ilyen szinten meg is tudja csinálni, azt már nem szabad elmondani, mert óhatatlanul beszállnék vele a "kinek hord messzebbre" versenybe.

Azt hiszem, hogy mióta ezt felismertem, kevésbé görcsölök azon, hogy mit szólnak a blog olvasói, nem hiszik-e azt, hogy felvágni akarok vagy kompenzálni. Végül is ide intelligens emberek járnak ;) Ha örülök annak, amit a gyerekeim csinálnak és szeretném, hogy később ők is örüljenek, hogy örültem, hát megírom. Lezárásképpen jöjjön is egy gyöngyfűzős videó, amivel boldog március 18-át és a gyerekeiben való felhőtlen örömöt kívánok mindenkinek!

felfüggesztve

Szirka megint köhögősebb-taknyosabb-hőemelkedettebb lett, ezért fel kell függeszteni a tejterhelést. Ha meggyógyul (muhaha), újra lehet kezdeni, de nem kell megint orvosi felügyelet az elejéhez, lehet az itthoni terheléstől folytatni.

Egyébként a tejet jól fogadja. Tegnap megállt a doboz előtt és azt mondta: szeretem tejecskét. Andris elmondása szerint azért indult, hogy nekem mondja meg, hogy szeret (amikor egy helyiségben már mindenkit végigszeretget/puszilgat, rendszerint elindul a többieket megkeresni és hasonló jókban részesíteni).

színpróba

Szerintem teknős.

Vagy kalap.

mondja

Szirka: Krokodil megeszni.
Én: Mit eszik meg a krokodil?
Szirka (vidáman): Bácsikát!

Szirka (játék közben, derült égből): Megesszük.
Én: Mit eszünk meg?
Szirka: Krumplit. Nom.
Én (helyeselve): A krumpli finom.
Szirka: Kérek kettőt!

(Végignéz a polcon) Apám, apám, kérek egy sokat!

Ha nevetünk (ez elég gyakran előfordul), rendszerint bejelenti: Vicces volt (picces vót)! A kutyaugatásra csacsogással válaszolva "beszélget" a kutyákkal. Időnként műnevet és bejelenti, hogy kuta picces vót.

Ármin sétálgat a szobában.
Szirka (elismerően): Magas vagy!

Áááá, sárkány vagyok!

Szirka (kezében a kéményajtó kulcsával): Kuncs.
Én: Kulcs. Találtál egy kulcsot.
Szirka (a bejárati ajtó felé nézve): Ajtót.
Én: Nyissuk ki az ajtót?
Szirka: Igen. Puji!
Én: Engedjük be Palit?
Szirka (szalad az ajtóhoz): Igen! Puji! Puji!
Telefonáltunk Palinak és átadtuk a meghívást.

Andrissal ülünk az asztalnál, Szirka odapenderedik mellénk:
Sziasztok, gyerekek!

gyorsan lekaptam

Ármin táncos lépteit, mert nem sokáig sétálgat már ilyen dzsesszesen...

"tejet iszok és pipázok"

- mondta József Attila és a példáját mi most félig követjük.
Nem, nem pipázunk.
Szirka tejterhelése (a magándokinál) negatív lett, a terhelést itthon folytatjuk, napi 2x50 ml tej adásával 2-3 héten át, ha közben sem lesz semmi gond. Ne legyen.

lakberendezői tanulmányok

tanulmányi kirándulás

próbafreskó elhelyezése az étkezőben

mivel a freskót (és a művészt) még az alkotófolyamat közben leleplezték, sosem tudjuk meg, milyen lett volna a mű végleges formájában

író-olvasó találkozó!

03.21: nemzetközi Down világnap

A jeles alkalomból Szirka ellátogat a Vígszínházba és részt vesz a remek programokban, pl. Makámot vagy Almát hallgat, épít a Lego-sarokban, Csiri-biri tornázik, vagy amihez kedve lesz. Hogy a tombolán nyer-e, azt nem tudjuk, de garantáltan mosolyogva fogja ölelgetni régi és először látott barátait és barátnőit.

Gyertek, gyertek!

tápláléklánc

Ugatást hallunk. Ilyenkor Ármin mély hangon bejelenti, hogy vavava, Szirka meg hogy nembánt.
Hintázunk, ugatás.
Szirka: Nembánt kutya. Csontot.

Nem tudtam, hogy arra gondol, adjunk neki csontot és akkor nem bánt vagy csak nem bánt, mert éppen csontot eszik. Legközelebb viszont egy tányérka gyönggyel és apró babával indult el: Kutyának megeszni.
Mivel csak ültem tovább (kuncogva), hozzátette: Menjünk!

Andrisnak mesélem vacsoránál, hogy mi volt, Szirka gondol egyet (talán még éhes volt):
Szirka megeszni kutyát!

Na de kutyát magában? Kent hozzá magának egy margarinos kenyeret is.

A Szirka divatház tavaszi kollekciója

Délelőttre: bukjel-stílusban magunkra öltött pizsamanadrág. A szabad szárába a kezünket dughatjuk. Kiegészítő: pattogós tál.


A tavasz slágere a fekete férfialsó, térdre eresztve.


Hozzáillő férfipólóval viseljük.

Az együttest vállra terített óriáskendővel dobhatjuk fel.

Végül feldobhatjuk a mackónkat is a hátunkra.

Királynői méltóság nélkül fabatkát sem ér az egész.

Hidegebb napokon ne mulasszuk el a fejkendőt!

A sportos öltözékek kedvelői félig összecsukott mászóalagutat öltsenek magukra és már pattanhatnak is a motorra!

abszurd, Szirka módra

Ármin időnként lerántja Szirka szemüvegét. Általában ilyenkor már nyújtja is nekem, mert azt tudja, hogy nem szabad, csak megállni nem tudja, hogy levegye. Tegnap viszont nem akarta ideadni, sírt, ahogy elvettem tőle. Szirka, aki az előző pillanatban még kiabált vele, hogy Nem, Ármin, nem!, síró öccsét gyorsan átölelte és puszikkal vigasztalta.

eszembe jut

egy ismerős, aki a Szirka születése után nem sokkal meglátogatott minket és látta ugyan, hogy jól vagyunk, de nagyon megörült, hogy neki viszont "két szép gyereke" van. Nem akart semmi bántót, abszolút meg vagyok győződve a jóindulatáról és tulképp nekem is csak most esett le, ezt a képet nézegetve, hogy mi nem stimmelt abban, amit mondott.


Vagy én vagyok anyailag elfogult?
Asszem, tökmindegy.

étkes: a film

Ármin első találkozása a villával. Rögtön egész jóban lettek.



(A kanállal viszont csak csapkodja a tányért.)


A gasztrolinvisztikai kirándulás* után Szirka bevezet minket a gasztromatematikába:




* apropó: tudják-e önök, mi a "nom" ellentéte?

hát a "nemmincsi"!

velünk élő tájszavak

étkes

rajzok

Most már általában mondja, hogy mit rajzol, innen tudjuk pl., hogy ez

egy kutya és az ő lába.


Nézd csak, csíkos! ill. víz

Ezt nekem rajzolta: tam neked.

Itt a színekkel kísérletezett (tudatosan, mondta közben).

Ennél csendben lapított, mert a piros tollamat illegálisan szerezte meg. De szép lett.

Ezeket csak találtam, szerintem emberek és mindenféle más szépségek vannak rajtuk.

Ezen sorolta a testrészeket is: haja, szeme, orra.
Nagyon korrekt.

A nagy távolságok is

könnyen áthidalhatók egy telefonnal.

Hát még a kicsik.

Cség! Alaki! Akattam!

gasztro 1.: ide járunk Szirka pici kora óta. 2 éves kora körül orvosváltás volt. Az előző, aki csinált tojás- és szójaterhelést, úgy búcsúzott, hogy 2 éves korban tejterhelés tervezett, az új ezt az azóta eltelt 2 évben nem végezte el. Semmilyen más terhelést sem. Mindig csak a vérét veszik és megállapítják, hogy nem eszik olyat, amit nem szabad, jól csináljuk a diétát. Hogy valójában szüksége van-e még a diétára, azt nem tudjuk. Egyéb panaszainkra sosem kaptunk megoldást. Lehet, hogy 100% paranoia, de az az érzésem, hogy úgy van vele, hogy Downos, úgyis beteg, nem érdemes vesződni vele (ismétlem, ez csak az én érzésem, sosem mondott ilyet, csak sosem csinált semmit.) Kb. 2 hónap múlva járulhatunk elé, de a tejterhelést felejtsem el, mert nincs rá kapacitás.

gasztro 2.: ide "tartozunk", a doki ugyanaz, mint gasztro 1.-ben.

gasztro 3.: ide járunk neurológiára és endokrinológiára. Sokadik telefonnal végre elérem őket, szó nélkül mellérakják. Amikor a portástól kérdezem, hogy esetleg nem véletlenül tették-e mellé a kagylót és ha igen, nem lehet-e ez ügyben szólni nekik, olyan szinten oszt ki, hogy még egy óra múlva is bőghetnékem van.

gasztro 4.: neten találtam. Pár napon belül fogadják, tejterhelést is csinálnak, mindent, amit akarok. Első konzultáció 12 000 ft, kontrollok 8000, laborok 10000-től.


???

Még egy beszéd - a folyamatról

Kenyért! Kenyért! Főzzünk kenyért! (Fi)nom. Vágok. Késet. Kenyért, kolbászat.

Beszédek

Andris hazajön a fodrásztól (!).
Szirka: Eltűnt hajad! Jaaaj, ne!

A hálószobában ülve kiabál a kutyának: Kuta, kuuuta!
Ármin visszaszól neki valami hededejt.
Szirka: Nem, Ármin, nem kuta vagy!

Burjánzik a becézés: pici anyám

Én: Nézd csak, kilyukadt a pólóm.
Szirka (együttérzően gyászos ábrázattal): Baj!

Szirka: Csörgő. Golyó benne van. Vesszük.
Én: Nem vesszük ki, nem lehet.
Szirka: Vágjuk.

A nyűgös Ármint vigasztalgatja, játékot ad neki: Tessék, Árminkám, tessék.
Árminka csak nyifog, próbálja a figyelmét jó dolgokra terelni: Árminka, zene!

Olvasom a könyv címét: Kipp kopp a fűben.
Szirka: Benne.

Szirka: Ármin mérges.
Én: Nem mérges, csak süt a nap és hunyorog.
Szirka: Nap.
Én: Igen, süt a nap.
Szirka: Meleg.

Odaszólok Andrisnak, aki valamit nem úgy csinált, ahogy én akartam: Hékás, hékás!
Szirka odaszalad hozzám és megsimogat: Anyám nem mérges!

Varázsol, egy kendővel letakarja az arcom:
Anyám eltűnt, csibihú!

most érzett rá az ízére

a legózásnak.

Az összes elemet felrakta és közben mondogatta, hogy házikóm. Ármin persze felborította,

de jaj, ne! és sikerült! felkiáltások gyakori ismételgetésével

újraépítette.

Amikor elkészült, jöttek a babák: Megyünk nézni.

Párszor még leborult, de a lelkesedés nem csappant. Végül egy nagy torony lett belőle.