Bence

Down-szindróma - közelképben

Legalább egyszer az életben mindenkit megérint, amikor gyereket vár, ilyenkor óhatatlanul felmerül bennünk, hogy esetleg nem lesz egészséges. Rettegünk a gondolattól, és próbáljuk elhessegetni. És ilyenkor általában azokra a fogyatékkal élő emberekre gondolunk, akiket magunk körül láttunk, és akiket - ha nem volt ilyen a családban, vagy a közeli ismeretségünkben –, tisztességgel elkerültünk.

Mert nem tudtunk, mert nem tudunk mit kezdeni velük. Mintha kéne, mintha a mi feladatunk lenne. Pedig igen, de nem miattuk, hanem magunk miatt.


Ferenczi Gábor, dokumentumfilm-rendező a napokban nyíló Filmszemlén látható "Bence" c. filmjében a szokásostól eltérő módon közelít ehhez a témához. Éspedig úgy, hogy nem egy témához, hanem egy emberhez, egy down-szindrómás fiatalemberhez közeledik, és sikerrel. Értik egymást, mindketten filmesek. A közeledésük apropóját Szalay Kriszta "Kapcsolda" nevű programja adja, amelyiknek az a célja, hogy egészséges gimnazistákat egy-két napra fogyatékos fiatalokkal eresszen össze. Van egy tervezett program is persze, de nem ez a lényeg: legyenek együtt, ismerkedjenek, kommunikáljanak, úgy ahogy tudnak, úgy, ahogy sikerül. Nem kell "csinalni" semmit, csak együtt lenni. Ez a legkönnyebb, és ez a legnehezebb. Erről szól ez a film. És arról, hogy van élet a miénken kívül is, és nagy kérdés, hogy melyik a "normális".

A filmet február 8-án 13.15-kor az Uránia filmszínház Fábri-termében vetítik.

Gül Togay
kreatív producer



előzetes a filmből:

hát az van,

hogy a filmhét befuccsolt, mert a többi felvételt vágni kéne, arra meg most nincsen kapacitás mert feküdnöm kell.
Szirka viszont hétfőtől mehet oviba és reméljük, hogy egyszer tényleg meggyógyul.
Nade azért egy babafészket csak mutatok

alvó fészekaljjal

csapatcsütörtök

Kendős-kergetős a "bújjá!"-ciklusból:

filmhét: szólószerda

Egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy valahonnan szép zene szól. Szirka muzsikált (a kísérleti zene kedvelőinek ajánlva):




Amit pedig a szájharmonikával csinál, hát... asszem, ilyenkor szokás azt mondani, hogy "nem tudom, honnan látta", de tényleg annyira nem tudom, hogy azt kell gondolnom, hogy magától kombinálta össze, hogy hogy lehet a fújást az énekléssel váltogatni, sőt kombinálni (a végén beleénekel a hangszerbe), nem beszélve ugye a táncról:




Ezúttal a felvétel van meg és a gatya maradt lecsúszva meg a mosogató nyitva. A jelenet veszélyessége miatt természetesen Szirka szerepét egy dublőr játssza.

filmhét: keddi program

Azt ugye mindenki el tudja képzelni, hogy Szirka és Ármin felváltva dobálják a labdát, együtt futnak utána kacagva, Szirka kiabál, hogy Hutás, labda! Hutás, Ármin!, én meg a fényképezőt keresem. Na a felvétel ez után kezdődik, amikor a szoros koreográfia kicsit már kezdett szétcsúszni. Sajnos a hepiend is elmaradt, mert a labda tényleg úgy elgurult, hogy nem találtuk meg, pedig Szirka hosszan szólongatta, hogy Labda! Labda!, de a ravasz labda nem felelt.

filmhét* a szirkablogon

Ezen a héten a "semmi különös" témájú videókból szemezgetünk, nagyrészt a védőnő "És mit szoktak együtt játszani?" kérdése által inspirálva, amire akkor egy bamba "hááát, szaladgálnak"-on kívül többre nem futotta.

Elsőként következzen két bújós, a legjobb mellékszereplőnek járó Oszkárra jelölt ágytakaró mellékszereplésével.

Bújás egyesével, mintegy egymás mellé sodortatva a körülmények által:




Bújás együtt, egymáshoz, egymásért (az ágytakaró jellemfejlődésének "vizes" fázisában):





*Ezt tegnap akartam bejegyezni, csak csúnyán belealudtam egy esti szoptatásba - ami talán jelzi, mennyire életrevaló ötlet hétfőn elhatározni, hogy a héten mindennap felteszek egy videót. De pusztán az a tény, hogy a terv már a megvalósítás kezdete előtt dugába dőlt, nem tántoríthat el. Ezt a bejegyzést mindenesetre diszkréten visszadátumozom.

Nyár van!

Legalábbis kendőileg. A sajátunkon kívül van nekünk egy új, használatlan Lana nyár mintás tuti hordozókendőnk feleslegbe. Ha érdekel valakit, jelentkezzen a szirka @ dzsíméles címen, vagy itt, kommentben hagyjon e-mail címet. Sajnos kisorsolni nem tudjuk (pedig az lenne az elegáns), viszont olcsóbb, mint a boltban.

Pont olyan, mint amiben mi is hurcolásszuk alkalomattán a kicsiszirkát/árminkocskát. na, na!? ;)

Jah, fejétől a farkáig 480 centméter a kendő.

Seprűzés

kezdőknek:




és haladóknak:

Haiti - unicef

Így is lehet segíteni.

Klikk a képre a részletekért.

EC télen

nagyon apró trükkök

Sok jó tanácsot, ötletet írtatok már nekünk. Most az jutott eszembe, hogy biztos mindenkinek vannak olyan nagyon apró trükkjei, amikkel akkor segít magán, ha az ereje már nagyon fogytán van (=teljesen ki van készülve) és nincs senki, akitől segítséget kérhetne. Gyűjtsünk ilyeneket a kommentekben és talán találunk köztük olyanokat, amiket még nem próbáltunk és egyszer életet ment majd. Olyanokat írjatok, amikhez nem kell nagy energiaráfordítás, mert amikor az ember le van merülve, nincs ereje semmihez.

Kezdem az én trükkjeimmel.

Ha eljutok sétálni, ügyelek rá, hogy ne a földet bámuljam, hanem amennyire csak a gyerekektől lehet, szemmagasság fölé nézzek: a fák koronáját, az épületek díszeit. Ha az ember kihúzza magát és felfelé néz, jobb kedve lesz, mint ha gubbaszt. (Séta nélkül is meg lehet próbálni, csak a magakihúzást, amikor szívünk szerint roskadnánk.)

Ha már úgyis muszáj a családot ellátni, valami olyat csinálok, aminek örülnek, abból én is tudok töltekezni. Pl. úgy tálalom az ételt, hogy a feltétből/díszítésből egy mosolygó száj és két szem jöjjön ki.


Utólag teszem hozzá, hogy lehetőleg olyanokat írjatok, amikhez nem kell lepasszolni a gyerekeket. Ha van olyan opció, hogy kicsit magunk legyünk, könnyebb regenerálódni, de mi van akkor, ha erre nincs lehetőség? Szóval tényleg nagyon apró és tényleg trükk legyen, hogy a magamfajták is tudják használni.
Köszi!

Az elsőnél még

nem tudtam, mi ez, csak azt, hogy

nagyon szép a kompozíció.

A másodiknál rájöttem.

Karácsonyfa!

Szirkaszövegek

Én még mindig a "bármit mond, örülök" állapotban vagyok, úgyhogy csendesen mosolygok azon is, hogy "Jaj, apa, nem kell!", amikor Andris hiába próbálja ráadni a szemüvegét (egyébként nagyon ritka, hogy nem akarja felvenni).

Új sláger a "hoztam neked". A földimogyorót nagyon szereti, de az utolsóból azt a kis csíra részt odahozza nekem: "Hoztam neked pici mogyorót." Aztán persze megy a tányérral a szekrényhez, hogy "Kérek mogyorócskát".
Andristól meg egy kis aprót zsákmányol és nekem ajánlja: "Hoztam neked pénzecskét, kéred?"

Szintén viszonylag új aranyosság, hogy az Anya, Apa birtokos ragot kap. Valahol a rövid a és a hosszú á között: apam/apám, anyam/anyám
Pl. megörül nekem: "Anyám! Szia anyám! Szeretlek." És átölel.

A korábban kevert igen és jó áthidalására megszületett a gordiuszi szintézis, az igenjó, ez mindenféle egyetértésre használatos.

Családtagos könyvet nézegetünk.
Én: Ki ez?
Szirka: Mama. Édes Mama.

Egyszer azt hallom: "Szájamat..., orrocskájamat..." de nem tudtam, mit csinál. Később kiderült, hogy a fogkrémes tubusba dugdosta a mutató ujját és azzal kenegette magát.

Hintázó gyerekeket látott:
- Palintáznak! Én is palintázok!

A labdákat ketten elpakoltuk a helyükre, egy nagy műanyag ládába. Játék volt a pakolás is, dobáltuk be őketegyesével.
Én: Na, kész, elfogytak a labdák.
Szirka ártatlan szemekkel: Hova tűntek?

Ármin valamit akciózott, feljajdultam.
Szirka:
- Fáj anyának! - és megpuszilt.

Ármint szívesen irányítgatná, de nincs vele szerencséje, az önfej nálunk családi vonás:
- Várj, Árminkocska, ne menjél!

Megjöttek a dokitól, csak Árminnak volt hajlandó köszönni, neki viszont háromszor:
- Szia, Árminkocskám, itt vagyok!

Ármin minden zajra felkel, Szirka meg nem szokott halkan beszélni, sokszor rászólunk, hogy csendesebben legyen. Végül táncra perdül a konyhában két babával a kezében (ez nagyon jellemző) és suttogva énekel:
- Árminkocska alszik, Árminkocska alszik.

A tesódzkodásról

mindig szépeket teszek fel, ami érthető, mert egyrészt a szépekre akarunk emlékezni, másrészt ha csúnyák vannak, nem fényképezünk, hanem életet mentünk.

Mert természetesen nem mindig szeretik ám egymást annyira. A néhány "Odaadtad neki? Nagyon kedves vagy!" között elhangzik pár "Ne lökd fel! Ne szorítsd! Ne ülj rá!" típusú hirtelen jótanács is. A játékcserét is tanulgatjuk még, könyékkel, térddel helyezkedés is gyakrabban van, mint szeretnénk. A legdurvább eddig az volt, amikor Szirka hátulról elkapta Ármint és egy vonalzót a torkára szorítva tiszta erőből húzta hátra. Amikor megláttam, meg sem bírtam mozdulni a rémülettől, szerencsére Andris itthon volt és kiszabadította Ármint (kiabálni tudtam), aki annyi levegőt sem kapott, hogy egyet nyikkanjon. Valószínűleg ijesztőbbnek nézett ki, mint amennyire tényleg fájhatott, de a látvány túlságosan akciófilmes volt az én ízlésemnek. (Ha rá gondolok is ráz a hideg.)

Összességében azért szerintem nagyon jól állunk vagyis Szirka nagyon jól áll. Különösen ahhoz képest, hogy mekkora változást hozott Ármin (elsősorban Szirkának a velem való viszonyában), nagyon ügyesen tanulgatja a testvéres létezést. Ahhoz hasonlóan, ahogy 10 hónaposan már ő is ismételgette utánunk a szavakat, de aztán újra meg kellett tanulnia mindent tudatosan, kisebb korában volt egy veleszületett érzékenysége, amivel nagyon levette, hogy másokhoz mennyire lehet közeledni és nagyon finoman bánt mindenkivel, kicsikkel-nagyokkal, de valahogy ez is elmúlt és tudatosan kell újra megtanulnia ezt a társas "táncot": még szeretetből sem borítjuk fel a másikat, nem szorítjuk meg annyira, hogy fájjon neki, ha nyöszörög, elengedjük stb.

Nekünk is tanulni kell, hogy hogyan óvjuk meg őket egymástól úgy, hogy ne maradjanak bennük rossz érzések. Van, amikor ez nekem nagyon nehéz. Pl. ha Szirka odamegy Árminhoz, kicsavarja a kezéből a játékát és eldobja, olyankor erőt kell vennem magamon, hogy ne fakadjak ki valami negatívat (a legrosszabb ilyenkor szerintem a "Ne legyél már olyan irigy!" - ami szinte automatikusan csúszna ki a számon). Vagy amikor látom, hogy valami rossz fog történni és időben szólok Szirkának 3x, hogy hagyja abba és nem fogad szót és bekövetkezik (egy mai: nem sikerült megállítani, hogy ne vágja fejbe Ármint egy vállfával, de a fojtogatós esetek is ilyenek, mondom, hogy ne szorítsa de nem hagyja abba) - szóval ezek nehezek és haragszom és néha azt sem tudom, hogy érti-e egyáltalán, hogy mit akarok, érti-e utólag, hogy mi volt a baj, vagy csak azt látja, hogy mióta itt van Ármin, azóta sokszor megharagszom rá, amikor ő csak játszani akar.

Most mégis az az érzésem, mintha az ilyen esetek ritkulnának, mintha a durvák kikopnának (a bejegyzés elejét régebben írtam és már távolinak tűnik) és mintha lassan kezdené megérteni, hogy hol vannak a határok Árminnal kapcsolatban. Remélem, az is segít neki, hogy Árminnak sem szabad mindent és őt is megvédem a kicsitől. És még ha Szirka is a "támadó" fél, neki is azt mondom, hogy "nem vesszük el egymás játékát" vagy "nem bántjuk egymást", hogy érezze, a szabályok őt is védik, nem csak neki állítunk korlátokat Ármin védelmében. Igyekszem azon is, hogy ne mindig negatívan fogalmazzam meg, amit szeretnék (pl. a "ne lökd el" mellett legyen egy "kedvesen!" is), de sokszor hirtelen kell reagálni és a reflexek szólalnak meg.

Néha idegesítő az is, amikor kontroll nélkül utánozza Ármint bármiben, rágcsálásban, kiabálásban, mindenben a világon, de nem hiszem, hogy ebben jó ötlet lenne korlátozni, sztem ez segít neki, mert talán csökkent azon az érzésén, hogy Ármin kiváltságos helyzetben van hozzá képest. Ahogy remélhetőleg segít az Ármin és Szirka baba páros is (legóból is megvannak), mert eljátszatja velük, amit elmesélni, másképp kifejezni esetleg nem tud. Érdekes módon egyszer sem láttam még, hogy veszekedést játszott volna velük.


Ugyanakkor nagyon toleránsan fogadja, hogy Ármin bizonyos dolgokból kiszorítja, pl. a kisasztalát mostanában egyáltalán nem tudja használni, mert Ármin letámadja, akár rajzolna, akár enne. Sőt, még a nagy asztalhoz is utána megy és a székébe kapaszkodva panaszkodik, hogy kimarad valamiből. Szirka egyik kedvence, hogy a kanapén ülve könyveket nézeget; Ármin ebben is gyakran megzavarja, csatlakozni akar a maga babamódján (már nem csak rágcsálnivalót lát a könyvekben, de azért még nem lehet vele úgy könyvet nézegetni, ahogy Szirkával). Vagy eszébe sem jut "hisztizni", ha táncolni akar velem és csak egyik kezét tudom fogni, mert a másik karomon Ármin ül.

Szóval van még hova fejlődnünk, de minden remény megvan rá, hogy egyre jobb lesz, mert szeretet is van meg igyekezet is. A kedves pillanatok megörökítése is segít, hogy a jó oldalt erősítsük, úgyhogy ezután is inkább a szeretős fotók és beszólások fognak dominálni, nem a panaszkodás. Ahogy egyébként a valóságban is a szeretésből van több.

mesét hallgatnak, egymást átölelve

oldalkocsis dobozban utaznak

etetőst játszanak

Rendjén való-e,

ha a még tíz hónapos sincs fiúcska összeillesztgeti az golyópálya építő játék darabjait? Hármat egymáshoz?

Mondjuk, rendjén, mert már hetek óta edz, különböző méretű kupakok illesztgetésével. Leveszi, visszateszi, leveszi, visszateszi.

Meg hát az én fiam, na.



Na de az rendjén való-e, hogy amikor a tizedik illesztésnél már nem jól fogja a darabokat és nem csúsznak össze, akkor azonnal lila fejjel visít?

Az apja természete, na.

szégyentelenül

Arról írtam cikket, hogy hogyan alszanak a kisbabák szerte a világban (remélem, tetszeni fog a főszerkesztőnek és meg is jelenik a februári Mindennapi Pszichológiában) és a neten bogarászva egy hongkongi Johnson's reklámba botlottam.

Hasonlót éreztem, amikor a nagy pelenkagyártók ázsiai terjeszkedéséről és módszereikről olvastam. A nyugati tudomány köpönyegébe bújva próbálják meggyőzni az anyákat, hogy szükségük van valamire, aminél azok sokkal jobbat tudnak, megkockáztatva akármilyen környezeti katasztrófát is, hogy meghódítsák a legtöbb kisbabát magáénak mondható kínai és indiai piacot és úszhassanak a dollárjaikban. Mert itt iszonyat mennyiségű pénzről van szó.

Most meg látom ezt a reklámot és ugyanúgy felkavarodik a gyomrom.
Saját online felmérésük eredményei szerint - amihez létrehoztak egy tudományosan hangzó nevű szervezetet is, hogy ne legyen annyira átlátszó - a hongkongi babák később alszanak el, mint a többi ázsiai és a "fehér" gyerekek, kevesebbet alszanak, többször ébrednek, a szüleiknek több gondja van a lefektetéssel és inkább gondolják, hogy a gyereküknek alvásproblémáik vannak, mint a másik két csoportnak (nem tudni, pontosan mely országok tartoznak közéjük).
Ezeket a gondokat a Johnson kozmetikumaival lehet orvosolni: fürdetőszerükkel fürdetve, testápolójukkal masszírozva a babák sokkal jobban alszanak és az anyák is sokkal elégedettebbek. Szuper.

Namost.
Tények Hongkongról és az alvásról:

A világon itt a legalacsonyabb a bölcsőhalál aránya (már ahonnan van megbízható adat). Ázsia egyébként is a sereghajtó, a legrosszabb a helyzet az USÁ-ban és Kanadában.

Az anyák itt együtt alszanak a gyerekeikkel.

Ez a két dolog nem független egymástól.

Az együtt alvó anya és gyerek felületesebben alszik és többször ébred, mint az egyedül alvók. ÉS EZ JÓ, mert a csecsemők idegrendszerileg annyira félkész jószágok, hogy még az alvást is tanulniuk kell és nem jó nekik, ha nagyon mélyen alszanak. Többek között azért sem jó hason altatni az újszülötteket, mert úgy mélyebben alszanak. A gyakoribb ébredés gyakoribb szopást és jobb gyarapodást is jelent. Amikor kitalálták, hogy a jó baba átalussza az éjszakát, akkor az alváslaborok időre etetett tápszeres babákkal voltak tele.

Hogy a babák mikor alszanak el este és mennyit alszanak egy nap, nagy kulturális változatosságot mutat. A holland babák pl. 2 órával többet alszanak, mint az amerikaiak. A hongkongi átlag még egy órával sem marad el a "fehér" átlagtól. Az amerikaiak vajon milyen holland kozmetikumot vesznek, hogy ezen a tragikus helyzeten javítsanak? Az rendben van, hogy az alvás fontos és a babáknak is "eleget" kell aludniuk, de mégis honnan veszik a bátorságot, hogy azt állítsák, a fehérek az alvásideje az "elég" és ahhoz kell igazodni minden ázsiai bébinek?

Az pedig, hogy a szülők mennyire érzik problematikusnak a gyerekük alvását, talán túlzás nélkül állítható, hogy inkább a szülőktől, mint a gyerekektől függ, hiszen pl. épp a nyugatiak panaszkodnak legtöbbet, hogy sokat ébrednek a gyerekeik, holott kevesebbet ébrednek, mint más, "panaszmentes" gyerekek.

De az sem jó, ha a szülők elégedettek, mert akkor nyilván nem tudják, milyen a jó alvás - mondják pl. a filippínóknak, ugyanerre a felmérésre hivatkozva. A japánok is tévesen olyan elégedettek, és különben is jobban tennék, ha külön altatnák a gyerekeiket. Itt meg a szingapúriakat emelik ki - úgy látszik, minden ázsiai országban el lehet adni, hogy ők állnak legrosszabbul. És hát nyilván ez is volt a szándék, sajnos.
(Van lejjebb is, itt a hongkongi majdnem 1 óra lemaradásból 2 lesz és a felmérés eredményeként tüntetik fel azt is, hogy elhízottak és magatartás zavarosak is lesznek.)

Hogy a kutatásuk hány sebből vérzik, azt most nem sorolnám*, nincs rá időm és nem az bosszant, hogy módszertanilag milyen hibákat vétettek. Az bosszant, hogy a Nagy Fehér Tudományos Igazság meg akarja menteni a Szegény Nemfehér Babákat a saját, alacsonyabb rendű kultúrájuktól. Csúnya csúsztatásokkal.

Nem voltunk nagy Johnson's felhasználók eddig sem, de asszem, ezentúl az én tusfürdőm is más márkájú lesz.


* Csak egy példa: Az adatokat a szülők saját bevallásából veszik, semmi objektív kontroll nincs. Vajon hol valószínűbb, hogy a szülők kevesebbre becsülik az éjszakai ébredések számát és időtartamát: ott, ahol a jó baba végigalussza az éjjelt és a jó szülő ezt el is éri ("fehér" babák) vagy ott, ahol a gyerektől nem várják az éjszaka átalvását és az alvási szokásai nem számítanak be a szülői kompetenciába (ázsia)?

volt már ez a műsor

másik szereposztással, de ez az előadás is élvezetes:



A tili-tolit normál fejlődésű gyerekek számára ma is feleslegesnek tartom, de kétségtelenül változatosságot jelent a kisszék tologatásáház képest - mindannyiunk számára.

gumbac 2.

egyben válasz Adélék hajtépős gondjára

Téllegiből nem utánozóskodunk*, de Szirkának is most kezdett szokásává válni, hogy olyan gumbacokat csavargat a hajába, hogy nem lehet kifésülni és mindig ki kell vágni a fertőzött részt.


Mi két megoldást tudunk. Az egyik annyira nyilvánvaló, hogy talán nem is kéne mondani.

A bukósisak, ugye.

A másik, hogy a kezébe adunk egy poroló pamacsot, aminek nagyon vékony szálú szőre van, egészen olyan, mint a Szirka puha haja, és ezt morzsolgatja a saját sörénye helyett.

És számos más praktikus funkciója is van.

Port törölni ezek mellett persze nem lehet vele, ami megint külön haszon.

Örülünk, hogy segíthettünk.


* A gumbacos képet egy nappal hamarabb lőttem, mint ahogy náluk felkerült a poszt. Ez nagyon fontos.

Megy ez egyedül is

Márkus bement a szobájába és ez a látvány fogadta:


Szirka nekifogott rajzolgatni, választgatott színeket is, sőt még zenét is indított el magának. A fejhallgató azért van a nyakában, mert a fejéről lecsúszik, de szól belőle a muzsika. Külön kedvessége a helyzetnek, hogy bár Márkus nyilvánvalóan szeretne maga is (folyamatosan) hozzáférni a gépéhez, azért nagyon büszke Szirkára.

Don Ármin

valódi kubai "normaflore" szivarral

leszedtük a karácsonyfát

a nagy hóban

Hosszas tipródás után úgy döntöttünk, hogy betegség ide vagy oda, az mégse járja, hogy egész télen hullik ez a szép nagy hó, Szirka meg csak a könyvekben lát hóembert meg hógolyót. Alaposan felöltözve néhány percre levittük. Lehet, hogy nem segítette a gyógyulását, mindenesetre rosszabbul se lett tőle és persze nagyon élvezte (csak feljönni nem akart).

Először hógolyózott:




Aztán Andrissal hóembert építettek:





Kicsit mindketten magukról mintázták, így lett neki

nagy orra,

cemege

meg hajacskája.

Ármin egyelőre megfigyelői pozíciót vett fel, ezért a hóembernek csak jövőre lesz vaskos combja és pufók pofija. Reméljük, hogy csorgó nyálat nem kell applikálni neki jégcsapból.

Mik vannak

telefonközpont

hajvágás

flowerpower

vöröshagyma vadászat

sajnálatos közlekedési baleset

Szirka rajzolt

Márkussal, az ő Wacom táblájával, Photoshopban, kis segítséggel a színek kijelölésénél.

Ármin első lépéseit

még 8 hónaposan tette meg, rogyadozó lábakkal, kapaszkodva. Azóta már rutinosan halad a bútorok mentén.



Bátorságban nála sincs hiány, pillanatokra el is engedi a kapaszkodót és megáll vagy átkapaszkodik máshova. A lehuppanásért viszont haragszik, pedig van benne része bőven, mert nem óvatoskodik. Mintha azt várná az univerzumtól, hogy akármit is csinál, tartsa meg, az meg képes nem teljesíteni a kívánságot.

Szirka is megmondja ám

Rég nem látott bociját megtalálva (a játékok között, hihetetlen):
- Pilakócskám, hát itt vagy, édesem!

Tesóját ölelgetve:
- Árminkocska, nagyon szeretlek! Itt vagy - teszi hozzá most is, mintegy indoklásul.

Ármin megmondja

Mégis hogy lehetne

Szirkát rávenni, hogy csukott szemmel megüljön az infralámpa előtt?
A folyamatos taknyogás már arcüreggyulladást okozott, valamit muszáj lenne tenni.
Mesehallgatás nem jött be, se gépi, se saját szájú mesével. Minden ötletet előre is köszönünk!

alternatív hagyományok

kép innen

Alternatív a szülés, ha olyan testhelyzetben vajúdunk és tolunk ki, amiben a gravitáció segítségünkre van, alternatív a csecsemőgondozás, ha a picit hordozzuk, vele alszunk, igényeinek jelzésére reagálunk, alternatív az életmódunk, ha keressük az önfenntartás természetes lehetőségeit, kertészkedünk, főzünk, varrunk, újrahasznosítunk.

Hagyományos hanyatt fekve szülni, a gyereket babakocsiba tenni, külön szobában altatni, csecsemőkorától önállóságot várni tőle, bolti bébiétellel etetni, eldobható pelenkát adni rá, hagyományos fogyasztani és szemetelni.

kép innen

Nagymamám full alternatív volt, bár szegény talán ezt a szót sem ismerte (ellentétben mondjuk a prikuliccsal). Tudta, hogy lesz a lenből vászon, mit kell tenni a birkával, hogy gyapjú pulóverünk legyen, hogy kell salátaboglárkából levest készíteni, tök szárából dudát nyesni a gyerekeknek, hogy kell szappant főzni. Amikor pedig már boltból vette a tejet, a zacskókból lábtörlőt horgolt. A háza előtt - amit nagyapám, a durván alternatív arc a két kezével épített - sokáig nem is volt kuka. Nem volt rá szükség.

kép innen

2-3 generáció egy adott földrajzi és társadalmi környezetben elegendő ahhoz, hogy valamit hagyománynak érezzünk. A hagyományok térbeli és időbeli rendkívül változatossága mögött azonban létezhet egy alapminta, egy optimum, amelytől túlságosan eltérve már nem tudunk megfelelően működni.

Egyes antropológusok véleménye szerint ez az alapminta akkor alakult ki, amikor az emberi nem (Homo), de bizonyos jellemzők már korábbi evolúciós ősöknél is jelen lehettek, így ezeket akár az emlősöknél vagy legközelebbi rokonainknál, az emberszabásúaknál is megtalálhatjuk. További támpontot adhatnak a ma is vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek, akik - bár minden bizonnyal nem pontosan ugyanúgy élnek, mint évmilliókkal ezelőtti őseink vagy akár a 100(-200?) ezer éves Homo Sapiens, mégis a legtöbb információt adják arról, hogy az adott létfenntartási minták nagy vonalakban milyen viselkedési formákat segítenek elő.

kép innen

A vadászó-gyűjtögető életmód azért is tekinthető az ember alap működési formájának, mert kb. 10 ezer évvel ezelőttig így éltünk. Ekkor a mezőgazdaság forradalma elhozta a letelepedett földművelést, néhány száz évvel ezelőtt pedig elkezdődött az iparosodás. Ezzel alaposan megváltozott az életmódunk, jóllehet abban nincs egyetértés, hogy ez a saját magunk által létrehozott környezeti változás evolúciós szempontból mekkora is pontosan (még kezelhető vagy túl nagy-e?) illetve hogy mit is jelent a "megfelelő" működés (megfelelően működünk-e ma vagy a világ "beteg"). Az evolúciós cél a szaporodóképes utódok létrehozása (nem maga a szaporodás!) és ez kétségtelenül megtörténik ma is, mégis sokan úgy gondolják, hogy sok civilizációs probléma mögött húzódik meg az, hogy az ember alapvetően nem a mai, nyugati életkörülményekre "van kitalálva".

kép innen

Az újszülöttek ill. a csecsemők szempontjából kb. az történik, mintha a fogantatással beszállnának egy időgépbe és 9 hónap utazás után megérkeznének egy sokkolóan idegen korba, ahol az elvárásaik és a valóság sokszor pont olyan messze vannak egymástól, mint a kőkorszak a XXI. századtól. A babák ugyanis e szerint az elképzelés szerint úgy születnek, hogy alapvetően a 150 millió évvel ezelőtti gondoskodást várják el: állandó testközelséget, lényegében folyamatos lehetőséget a táplálkozásra és gondoskodó reakciót a sírásukra.

kép innen

Az már nem szerepel az elvárások között, hogy ezek az igények pontosan hogyan elégüljenek ki: a testkontaktust megadhatja az anya, más felnőttek, testvérek, rokonok, de akár a szoptatást is megoszthatják egymás között az anyák: Ma is van olyan közösség, ahol bármelyik anya bármelyik csecsemőt megszoptatja és egy-egy gyereknek akár két tucatnyi gondozója is van, akik persze nem csak őt gondozzák, hanem sok másik gyereket is.

kép innen

Lehet, hogy ha a csecsemők el tudnák mondani, szerintük mi a hagyományos és mi az alternatív, sokan találnák magukat másik kupacban, mint amiben eddig hitték magukat. Én mindenesetre örülök, hogy olyan korban és olyan kultúrában élek, ahol különböző "hagyományok" és különböző "alternatívák" elférnek egymás mellett és ha az ismereteim és az ösztöneim egybehangzóan azt mondják, hogy "öleld magadhoz!", megtehetem.

kép innen

2009. első félév

Ennek a nehéz évnek azoknak a szép pillanataiból válogattam, amikből a maguk idejében nem lett poszt. Itt az első rész:

új évre Márkus

megint beletrafált a lelkem közepébe

minta-nap

Valamelyik éjjel a nagymamámról álmodtam. Sirattam, hogy meghalt. Azt hiszem, tényleg sír utána bennem valaki, pedig hosszú évekkel ezelőtt elment. Sír a kisgyerek, akinek olyan jó Mamája volt és sír a felnőtt is, mert mire megértettem, milyen értékes a tudása, már nem volt itt, hogy engem is megtanítson rá.

Nagyon "babonás" volt (=sok népszokást és hagyományt ismert). Ő mondta, hogy egész évben azt fogjuk csinálni, amit január elsején. Ma ezért egy olyan napot szeretnék, amikor mintát adok magamnak az évre. Nincs konkrét tervem, de egy biztos: Andris és a gyerekek ma sok puszit és ölelést kapnak.

Boldog január elsejét mindenkinek! ;)