Többször törtem a fejem már nyilvánosan is, hogy miért akarhat az ember gyereket, főleg, hogy én miért akartam. Nem, nem azzal a hangsúllyal, mint amikor felváltva feszegetem le A gyereket B gyerek nyakáról és a husángként használt játékpartvist B gyerek kezéből, amivel A gyerek fejét ütlegeli, miközben nekem valahonnan ebédet kellene varázsolnom - hanem őszinte megfejteniakarással.
Az egyik fejlődéspszichó kurzusunk is azzal kezdődött, hogy mindenkinek le kellett írnia, miért szeretne gyereket (ha szeretne persze). Én azt hittem, olyan már nincs, hogy "továbbvigye a nevemet", de még olyan is van - és bizonyára lehet magyarázatokat találni, hogy racionálisan ennek mi az értelme és a jelentése, de én most nem megyek el erre.
Van még "idős koromban gondoskodjon rólam" is, pedig a mi társadalmunkban nem az a gazdag (anyagilag) és nem annak könnyű az anyagi biztonságáról előre gondoskodnia, akinek (sok) gyereke van. A mi "nyugati" életmódunk mellett a gyerek már nem befektetés, hanem biztos ráfizetés (anyagilag), szemben mondjuk egy éppen letelepedett, földművelés alapú gazdaságban élő társadalommal.
A "gazdagítja az életemet" kicsit kétélű dolog. A gyerektelen pároknak ugyanis nem csak anyagilag jobb a helyzete, de egymásra és magukra is több idejük, energiájuk van, felmérések szerint "boldogabbak", mint a gyermek(ek)et nevelők.
A "tovább örökítse a génjeimet", akármilyen igaz is végső soron, azért nem az a fajta válasz, amire megdobban az ember szíve és felébred benne a vágy, hogy pár hónap hányás után Zeppelinné puffadva vonszolja be magát egy kórházba, hogy onnan kimerülten vigye haza új kis problémaforrását és mondjon le az átaludt éjszakákról, nyugodt beszélgetésekről, végigült étkezésekről (hogy az ellenkezőjét már ne is említsem - és nem, nem a végigállt étkezésekre gondolok) - miközben mindezt úgy éli meg, hogy Most Történik a Csoda: két pici sejtből egy mérhetetlenül apró tervrajz alapján igazi ember formálódik, világra jön és a gondoskodásunkra vágyik, ami ugyan fárasztó, de ha végre lehunyja a szemét, mi nem alszunk, mert őt csodáljuk és még egy B gyerekkel végigműszakozott éjszaka után sem könnyű eldönteni, hogy az alvás hiányzik jobban vagy A gyerek.
Minek hát az embernek a gyerek?
Az én válaszom - Szirkával épp boldog terhesen - kb. olyasmi volt, hogy a gyerekemmel együtt tanulva egy új világ nyílik meg előttem, olyanokat tudhatok meg a világról és magamról, amit egyébként nem és olyan készségekre teszek szert, amiket másképp így együtt nem kellene használnom semmihez. Különleges, komplex kihívás, nagy jutalommal. Emellett a gyerekeddel olyan a viszonyod, mint a világon senki mással: senki mást nem szeretsz úgy, mint őt. (Az jut eszembe, amikor még Márkus kicsi volt és valamit játszottunk, Andris meg azt mondta, hogy ez nem ér, mert én akkor is örülök, ha én nyerek, meg akkor is, ha Márkus.)
De most, amikor a madonnai átszellemültséggel, nyugodt mámorban mosolygás állapotából a két kis szipoly már alaposan kirángatott, végre rájöttem az igazi válaszra is (nem, nem 42):
A gyerekekre nyilvánvalóan azért van szükség, mert viccesek!
Ráadásul puhák és jószagúak!
(Jóllehet utóbbi kettőt a tapasztalat szerint kinövik, az első években mégis mindenképpen a létjogosultságuk másik pillérét képezi.)
Akarnak Önök vicces, puha és jószagú dolgot? Ugye hogy hogyne akarnának!
Ezzel a titkot megfejtettnek nyilvánítom.
2010. május 30., vasárnap
gyereknapi titok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
bejegyzés
13 megjegyzés:
Tudom, hogy ez a te blogod, de azért leírom, nálam ez hogy van :) nekem az a "továbbviszi a génjeimet" ütött be nagyon *miután* megszületett a gyerek. fura, de előtte cseppet sem számoltam azzal, hogy hasonlítani fog rám bármennyire, valamiért eszembe sem jutott. viszont így már értem ezt az indokot, mert tényleg nagyon jó érzés, hogy ha egyszer meghalok, akkor a folytonosságom azért megmarad, egy csomó jó dolog belőlem megmarad. valószínűleg a név továbbvitele is erről szól.
amúgy meg tényleg nagyon vicces egy gyerek, a felkészítő könyvekből meg minden csak az derül ki, hogy nagy felelősség, meg korán kell kelni, meg minden, azt nem írja senki, hogy tök vicces, meg olyan szeretnivaló, meg igazából sokkal inkább jó, mint amennyire korán kell kelni :)
tényleg, Szirkán látjátok, hogy melyikőtökre miben hasonlít?
Külsőleg én mindig Andrist látom benne. Régebben azt mondogattam, hogy az akaratos természetét meg tőlem örökölte, de Árminhoz képest fel sem merül, hogy Szirka akaratos lenne :) Inkább valami kitartás-félének hívnám most. Szerintem a találékonysága is Andristól van.
so true! én csak emiatt szeretnék gyerekeket. szerintem az, hogy mennyit lehet nevetni rajtuk, vagy inkább velük, nagyon sok mindent meg tud szépíteni. a nagy kétségbeeséseket, meg a durva fáradtságot is.
meg hát a puhaság, nagy előny:)
Ahogy olvastam a kérdésfelvetét, rögtön beugrott a gyerekeim mosolygós arca és a tejillat! Szóval nálam ugyanaz a helyzet :-).
M.
Egy egyetemi szociológia órán is ez volt a kérdés. 90 perc vita és beszélgetés után a konklúzió így hangzott: "Azért, mert a gyerekek cukik."
Ezeket én is átgondoltam, nekem teljesen más konklúzióm lett. Igazából a Children of Men c. film volt rám ilyen szempontból nagy hatással, ami arról szólt, hogy az emberiség valami miatt nem tud tovább szaporodni, nincs több gyerek.
Mindig erre az apokaliptikus képre gondolok, amikor undok emberek azt éreztetik velem, hogy a gyerekeim hangosak és idegesítőek (egyébként nagyon jól neveltek, de sajnos sok embert baromira idegesítenek a gyerekek, csak mert izgágák, stb.), vajon szívesebben élnének egy steril, csupa felnőtt világban? Ha két napot ott lehúznának, biztos vagyok benne, hogy nem bánnák még ők sem, hogy a gyerekek hangosak és izgágák.
Nem tudok elképzelni egy gyerekek nélküli világot. Jövő nélküli társadalom lenne. Nem működne semmi egy idő után, öreg emberek haldokolnának egymás mellett kb., mármint a legvégén. De egyébként addig is, míg mondjuk a legfiatalabbak is középkorúak lennének, valahogy sivár és élhetetlen lenne a világ.
Miért van az, hogy ha megszületik egy gyerek, szinte nincs olyan, aki ne hatódna meg valamilyen szinten? Ők a jövőnk, ez nagyon mélyen belénk van épülve. Szerintem nem tudnánk nem szülni, természetellenes lenne.
Hogy én miért szeretnék négyet? Személy szerint ennyit tartok vállalhatónak (ha sok pénzem és segítségem lenne, akkor akár hatot is bevállalnék), és igen, nem leszek tőlük anyagilag gazdagabb, de emberileg leírhatatlan! Az életem összehasonlíthatatlanabbul gazdagabb, izgalmasabb és szebb velük! És igen, most nagyon nehéz, amikor 1,5 és 3,5 évesek, mégis minden hónapban, amikor nem lesz kétcsíkos a teszt, szomorkodom, mert tudom, hogy nehéz, nehéz, de hihetetlenül szép és pótolhatatlan, és 5-6 év múlva hol fog számítani, hogy a fiam az első 1,5 évében egyetlen éjszakát nem aludt át, két-három óránként kelt? Vagy hogy beleőszültem, annyi energiája volt minden félpercben újabb életveszélyes dolgot kitalálni? Ki fog erre emlékezni, amikor majd csináljuk együtt azt a sok-sok vicces és izgalmas, érdekes dolgot. És igen, akkor is biztos nehéz lesz, de igazad van, Lucia, a pluszok mellett eltörpülnek a nehézségek.
Pontosítok: a teljesen máson azt értettem, hogy nekem nem egyéni, hanem inkább társadalmi szempontú válasz született a fejemben.
Jó kérdés.
És biztos senkiben nem csak ez vagy csak az, hanem összetett érvek sokasága, legfeljebb valamelyik ok dominánsabb.
A legtávolságtartóbban és okosan persze mondhatnám azt, hogy lehetőséget akartam adni valakinek az életre, mert ez is igaz.
De ennél sokkal önzőbb okaim is voltak.
Volt valamiféle hiányérzetem amig nem volt gyerekem.
Nem tudom megfogalmazni pontosan, de valami olyasmi áll hozzá legközelebb, hogy kimaradok valami nagyon emberi és fontos tapasztalatból.
És gondoltam még arra is, hogy felnőttfejjel szeretném újra a gyermeki rácsodálkozással felfedezni a világot, felnőttként újraélni a gyerekkort együtt.
Érzelmileg meg igen, a szeretet, a bújás, a kis, puha jószagú test... :o)
Jókat mosolyogtam téged olvasva :))
Amióta az eszemet tudom (na jó, ez túlzás, kb. 12-13 éves korom óta) nekem valahogy természetes dolog volt, hogy ha felnövök, lesznek gyerekeim. Akkor még nem igazán gondolkodtam indokon :) Később pedig az én konklúzióm az lett, hogy a gyermek(ek) életünk értelmei. Az én szerény olvasatomban ez azt jelenti, hogy a gyereke(i)dnek adod át mindazt a tudást, és tapasztalatot, amit te magad megéltél már. Mai viszonylatban "korán", jött az első gyermekem (épphogy betöltöttem a 19.-et), de valahogy eszembe sem jutott, hogy "élni szeretnék, utazgatni, bulikba járni", sőt. :)Igazából nem sok energiám maradt estére, hogy holmi bulikra gondoljak :)) Ma már 30 éves fejjel kezd újra "kinyílni a világ" e téren, de ritka alkalom ha ilyenkor nem a gyerekekkel megyünk el hazulról. És öröm minden egyes nap, mert új csodákat adnak (persze nem csak azt, de épp ezért gyerek a gyerek)
Izé...bocsánat a hosszóságomért :)
Csak néha riasztó, hogy ezek a kis vicces, puha és jószagú dolgok olyan gyorsan elkezdenek borotválkozni! :)
De igazad van, nekem is a sok nevetés és az ölelések jutnak eszembe!
Szép napot nektek!
hja, a pszichon meg azt tanulja az ember, h igy van kitalalva, h cukik meg joszaguak, h megszeresse oket az ember, mert ha nem igy lenne, nem lenne konnyu 16-20 evig utana gondoskodni roluk just for fun
páromnak volt egy kollégája, aki állítólag kiszámolta(?) mennyibe kerül egy gyerek (pelenka, kaja, ruha, suli, minden...) és úgy döntött nem éri meg! reméljük az ilyennek nem is lesz soha gyereke...
anyósom kérdezte a múltkor,ahogy együtt néztük az ő fiát az én/mi 3 évesünkkel elmélyülten játszani, hogy szerintem van-e ennél jobb. engem is meglepett mennyire gyorsan és egyértelműen vágtam rá, hogy: nincs!
most így hirtelen asszem ha csak ez az egy (na jó: kettő - mármint gyerek) dolog történt volna velem életemben, már megérte volna!
pont az a lényege, hogy nem lehet megmagyarázni, mert nem ész, hanem szív kell hozzá.
Megjegyzés küldése