2010. február 21., vasárnap

imposztóriumban

a dolgokat nem lehet elég magasra tenni


és nem lehet elég mélyre dugni




Ez az a játékos szekrény, amivel eddig a játékcserét oldottuk meg: itt pihent néhány hétig a játékok egy része, hogy aztán előkerülve hirtelen nagyon érdekes legyen és átadja helyét egy másik adagnak. Az ajtaját az előtérben látható ládával torlaszoltuk el, de kiderült, hogy lefedve ellenállhatatlanul felmászódik rá és nem csak az alacsonyabban levő erősítő gombjai tűnnek el, hanem az összes többi multimédiakütyü is megszerelődik, miközben az elhanyagolt kapaszkodásból kifolyólag leesődik róla. A teteje nélkül pedig belemászódik (hogy az erősítő és egyéb multimédiakütyük megközelítődjenek) és a játék edények közé szorulódva kiabálódik. A láda tehát arrébb vándorolt, mire a szekrény persze kinyitódott. Volt még itthon egy (egyébként wc-re való) gyerekzár, amit hip-hopp felragasztottam az ajtajára és roppant okosnak hittem magam.

Aztán kíváncsian néztem, hogy meddig fogja bírni.

Tovább bírta, mint én hallgatni, hogy eee! eee!

Szabadfogású játékcsere

Aztán megszámoltam és árminmagasságban 10 db olyan szekrény van, ami kulcsra nem zárható és - tessenek leülni! - 34!!! db fiók. Ennyi gyerekzár a világban nincs. Veresen más bútoraink voltak, alig volt egy pár ajtó, amire vigyázni kellett, de itt vajon jó esetben meg fogok-e őrülni, míg Ármin megtanulja, hogy mit lehet, mit nem, vagy rosszabb esetben mind leszeleteli az ujjait az ajtókkal/fiókokkal?


Ezt a szekrényt kizárólag kora reggel szabad kipakolni, mert akkor csengenek legszebben a fedők, amikor mások még alszanak és nem zavarják motoszkálásukkal a műélvezetet.

8 megjegyzés:

mamacs írta...

Tessék mondani megzabálhatom???:):):)

andrea írta...

végül is az egyfajta megoldást jelentene a gondokra... ;)

fora írta...

Így jár, akinek érdeklődő, mozgékony és kreatív gyerekei vannak! Úgy kell neki!

:)

B. írta...

a dupla ajtós szekrényeknél összecsomózhatnátok a fogantyúkat egy szalaggal, már ha "átbújtatósok".
vagy valami erős mágneszáras megoldást is ki lehet találni.
Mondjuk ezt 10x megcsinálni elég macerás:)

Anna írta...

Kaján: nagyon jól szórakoztam. Igen, meg fogsz őrülni, amíg igen, leteszteli mind.
Segítőkész: ez nem gyerekmagasságba való gyerekzár, de vvannak másfajták is, amiket tényleg nem lehett kinyitni. Persze azt lehet mondani, hogy eee!.....

(Kicsit - nem is, baromira - megkönnyebbültem, hogy ez nálatok is probléma, mert eddig rosszul éreztem magam, amiért nálatok minden gyerekbarát, és nincsenek ilyen korlátozások, míg az én 14 hónaposom állandóan tiltásokba ütközik, és nem tudom megoldani, hogy ne kelljen minden pillanatban a nyomában lenni...)

Andi írta...

Veresen azért voltak ugye a lépcsők. Azért kitartás, Áronnal már túl vagyunk ezen a korszakon, ha belógott a fürdőszobába 1O mp alatt kihúzott egy egész fogselymet és beletuszkolta a wcbe majd utánaküldött egy tekercs wc papírt is. Most amikor wczik, szól, hogy tegyük arrébb a wc papírt, hogy ne kísértse.

andus írta...

Az én Borcsim második nap megtanulta kinyitni a külső rögzítésű fiókzárat... Az így bezárt fiókot csak saját jószántából hagyja békén valamiért... :)

Mák írta...

:D:D:D:D:D:DMIntha csak a kisfiamat látnám:D:D:D..Említettem neked a múltkor, hogy én az enyémet néha duracell nyuszinak hívom?:)Olyan mintha lemerülhetetlen elemmel működne a rosszalkodás, számára veszélyes helyzet teremtés terén...persze néha elfárad csicsikál 30 percet és hajrá újra:D.

 
Clicky Web Analytics