rencertani besorolás: Babus Árminus

talponállóak törzse

pipiskedőek altörzse, rámolóak osztálya

kirakóak alosztálya

Márkus-alkatúak rendje


tökfödöttek családja

gatyafejűek* alcsaládja

*egy igazi férfi rózsaszínben is férfi

"Tündérek pedig vannak"

Sokan közülük a blogot is olvassák, megszerették Szirkát, és a maguk életében, a maguk eszközeivel tesznek - teljes természetességgel - azért, hogy a Szirkához hasonló gyerekekben mások is meglássák a tündért.

Így került Szirka az Élelmezés c. lapba, ami közintézményekbe eljutva törheti a jeget, erősítheti a pozitív oldalt a DS gyerekekkel kapcsolatban.

Köszönjük szépen!

off: háttér

Valaki nemrég kérdezte, hogy milyen könyvek hatottak rám gyerekneveléssel kapcsolatban (és régebben is kérték, hogy ajánljak könyveket).

Elég nehéz erre értelmesen válaszolni, mert az elmúlt negyven évben elég sok minden hatott rám. Kb. 12 éves lehettem, amikor a könyvtárban eljutottam a pszichológia polchoz és már gyerekként is olvastam gyerekpszichológiát. A tévében a Családi kört ki nem hagytam volna sosem, legalább olyan izgalmas volt, mint a Szombat esti filmkoktél a Meghökkentő mesékkel (amiket ma már igen nehéz végignézni). 18 évesen csecsemőotthonba mentem dolgozni és bár a gyakorlatban iszonyú ügyetlen voltam (a pelenkakötözés a halálom volt), azon (nagyon) kevesek közé tartoztam, akik komolyan vették a gondozói munkához készített pszichológiai oktatófüzetek olvasgatását. (A többiek azok nélkül is tudták, mit csináljanak - fura is volt, amikor arról beszéltek, hogy milyen hülyeség ez, ki ismer olyan szavakat, mint "frusztráció", mi a nyavalya az. Én tudtam, mi a frusztráció, ők meg tudták, hogy lehet 10 db éhes-nyűgös 0-3 évesből pillanatok alatt 10 db jóllakottan alvó 0-3 évest csinálni.)

Szóval elolvastam és komolyan vettem mindent, amihez hozzáfértem (akkoriban /vagy ott?/ még nem volt olyan sokféleség, mint ma és itt). Név szerint mégis csak Miriam Stoppardot tudom említeni, akinek a könyvei Márkusék születése körül jelentek meg. Akkor nagyon szerettem, ma senkinek nem ajánlanám :) Vekerdy is tetszett, de valahogy még sem érzem, hogy igen, az ő gondolatai komolyan befolyásoltak.

A csecsemőgondozáson túlra is elérő gyereknevelős dolgokban pedig lehetetlen volna felsorolni, mi minden hatott rám. Pl. voltam elszánt (túlontúl is elszánt) keresztény, majdnem hogy ellenpontként utána a Dethlefsen-Dahlke-féle nemistudomhogyhívjam állt legközelebb hozzám (nem mondanám, hogy ezoterikus gondolkodás, mert az ma már egész mást jelent, lényegében oximoronná vált, nem a "belső kör" misztikus tudományát értjük alatta), tetszett a Peter Orban-féle, kíméletlen asztrológia, lelkesen olvastam Castanedát és körét.

Közben nyelvészeti oldalról a feminizmushoz is eljutottam és fontosnak érzem, hogy sok mindenben megfordította a szemléletemet. Egy időben sokat jelentett a tánc is (a Shámi-féle lélek-test tánc), mint önismereti és nőiségemben erősítő eszköz.

A korábban nagyra becsült majd megunt Freud után sokáig "normális" pszichológiát alig olvastam. Jung sokáig állt a polcon, de meg kellett várnia, míg sok mindenre magamtól rá nem jöttem. A megfelelő időben aztán mindent olvastam tőle, amit lehetett, plusz ami ezzel jár (jungiánusok, pl. Marie Louise von Franz vagy mítoszok). Azt gondoltam, hogy ha ő belefért a pszichológiába, lehet, hogy még én is beleférek és jelentkeztem az ELTE-re. Innen megint vettem egy fordulatot és magával ragadott a tudományos gondolkodás.

Szirka születése előtt olvastam Ingrid Bauer Diaper Free: The Gentle Wisdom of Natural Infant Hygiene c. könyvét, ami nem csak az EC felé indított el, de bevezetett a kötődő nevelésbe is. (Mi pl. az éjjeli EC miatt kezdtünk együtt aludni.) Ez találkozik össze bennem az evolúciós pszichológiával, és ha most kellene egy könyvet ajánlanom, az Meredith F. Small antropológus Our Babies, Ourselves c. műve lenne.

Biztosan vannak olyan fontos hatások, amiket most kihagytam, de már ez is elég ahhoz, hogy mindenki találjon benne valamit, ami kiveri nála a biztosítékot :)

Ezek a fordulatok nálam nem jelentettek igazán hátat fordításokat, valahogy egymásra épültek bennem a dolgok (pl. az istenképem ma is eléggé keresztényes, kb. mint a Jungé). Valójában mindig egy saját fonalat kellett sodornom ezekből a szálakból, soha nem tehettem meg, hogy csatlakozom valamelyik iskolához vagy áramlathoz. Még akkor sem, amikor nagyon szerettem volna. Valahogy az a dolgom, hogy a határokat feszegessem, saját utat tapossak magamnak, ennek minden izgalmával és nehézségével együtt.

Van azonban még egy hatás, ami egész életemben végig kísért és kísérni is fog, és most talán ezt érzem mind közül a legfontosabbnak: ahogyan anyukám nevelt. Úgy vett körül, mint a levegő, nagyon sokáig nem is tudtam, mi az, amit innen hozok. Először csak azokon a pontokon tudatosult bennem, amiket nem akartam továbbvinni. Fiatalon ez szerintem természetes is és jó, hogy emlékszem erre, mert így másképp esik, ha Márkus azt mondja 19 évesen, hogy ő másképp akar élni, mint én. Néhány sarkalatos pontban tartom is magam ehhez.

Amikor Szirkát vártam, a varázslat része volt, hogy rég hurcolt fontos dolgok a helyükre kerültek bennem. Akkor kezdtem megérteni azt is, hogy mi volt az, amit anyukám értünk tett és mára eljutottam addig, hogy nagyon is sokra becsülöm, amit átadott nekem (különösen azt a részét, amiről biztosan tudom, hogy ő maga nem kapta meg, hanem felépítette magában - ahogy én is továbbépítettem az ő örökségét és ahogy remélhetőleg az én gyerekeim is többet adnak majd, mint én tudok). Konkrétan olyasmikre gondolok, hogy a kisbabát nem hagyjuk sírni, hanem megpróbáljuk kideríteni, mi baja van és segítünk rajta. Hogy hogyan lehet gondoskodó életet élni, örömöt lelni abban, hogy másokért létezünk. (Én nem tudok csak másokért élni, de az életem másokért élt részét élvezem, és nagyrészt anyukámnak köszönhetem, hogy ez így van.) Hogy a szeretetet nem lehet túlzásba vinni. Hogy mindent meg lehet oldani valahogy, kreatívan, ügyesen. Hogy ha nem érted a gyereked, még mindig hagyhatod, hogy a maga útját járja.

És hogy mindig, de mindig változhatunk.

szombat apával

méltatlanul mellőzött fejlesztőeszközök

Annak idején Szirka első lépéseit is annak a ritkán emlegetett mozgásfejlesztő készüléknek köszönhettük, amit mások mosogatógépnek hívnak. Most Ármin első, támaszkodós felállásában is kulcsszerepet játszott: Kénytelen volt kinyújtani a lábát, hogy elérje a kanalakat.




És ha már eszközök, kitalált egy járművet, amivel a mászási sebesség növelhető:



Ezt minden lapos és csúszós dologgal eljátssza, könyvvel, doboztetővel stb. Ha elakad, persze nyűszít, hogy segítsek újra pályára helyezni a csusziját.

őszi kép

Szirkáék az oviban őszi faleveleket ragasztgattak egy előre rajzolt fatörzsre. Andris kicsit szomorúan mesélte, hogy Szirka fáján egyetlen levélke árválkodott. Gondoltam, hogy akkor van még potenciál ebben a játékban és míg Ármin aludt, előszedtem pár színes papírt, ollót, ragasztót, filcet, és ezt alkottuk:

A leveleket én vágtam ki, közben ő is ollózott. Érdekli a dolog, de még nagyon nem tudja működtetni. Magától egy bevágást tudott ejteni a papíron. A fát viszont nagyon ügyesen rajzolta meg és szépen ragasztgatta a leveleket is. Sokszor megpróbálta úgy is, hogy a ragasztós oldalt nyomta az ujjához, ilyenkor segítettem neki, de alapjában véve ő ragasztott. Mikor mondtam neki, hogy ezt a képet elteszem és elküldjük Mamának, visszakérte, hogy rajzoljon a hátoldalára:

Ez kérem egy baba. Feje, hasa, szeme, szája, keze lába, haja.

Mi lehet jobb móka, mint a fürdés?

Az együttfürdés!

Színes könyvek

Freemam kérésére újra utánanéztünk a színes könyveknek. Márkus megtalált a gépén hármat (ő készítette mindet), és volt olyan kedves, hogy összerakta .pdf-be, hogy le tudjátok tölteni (a képek alatti címekre kattintva) és kinyomtatni. Lehet laminálva összefűzetni, átlátszó öntapadós tapétával bevonva spiráloztatni vagy A4-es műanyag, lefűzhető tasakokba tenni, a tasakok tetejét levágni és leragasztani, majd zsineggel, szalaggal összekötni. Az elveszett kéket igyekszünk minél hamarabb újra összerakni, hogy karácsonyra akár mind a négyet megcsinálhassátok.

zöld könyvem

sárga könyvem

piros könyvem

Update: itt a kék is.

- Dződet!

- kiáltotta Szirka Árminra mutatva, aki valóban zöldet evett.

Egy zöld undilabdát.

Ármin burkol

Márkus egyáltalán nem szerette a pépeset, ő egy éves koráig csak anyatejen élt, akkor anyukám adott neki nokedlit pörkölttel és onnan rendes kajákat evett velünk. Szirka 9 hónapos volt, amikor elkezdett eszegetni (pépeket), addig csak nyalogatott. Ármin viszont teljesen más, mint ők. Mikor betöltötte a 4 hónapot, másnap meg harmadnap kinőtt két foga, a kaját jószerivel születésétől fogva sasolja, ha csak lehet, megszerzi, panaszkodik, ha más eszik és ő nem kap (6 hónapig nem kapott). Korábban ült, mint a többiek és a kezével is roppant ügyes. Már pár naposan megcsapdosta, ami érdekelte és hat hónaposan két ujjal csippentette fel a morzsákat a szőnyegről. A szájába került, de lenyeléshez túl nagy dolgokat viszont bámulatos ügyességgel köpte ki mindig. Már hátonfekvő korában úgy lőtte ki a magasba a kukoricát, amit Szirka a szájába tett, mint egy szökőkút. 6 hónaposan minden jel szerint érettnek látszott az evésre, sőt szerintem még el is ejtette volna magának az ebédre valót, olyan fürgén meg tudta fogni két oldalt a hajamat vagy a fülemet, hogy gyorsan beleharapjon az orromba.

Ahogy 6 hónapos lett, meg is kínáltam krumpli péppel, úgy falta, mintha csak erre várt volna hónapok óta - nem is adtam neki annyit, amennyit kért, mert féltem, hogy az nagyon sok lesz (a többiek hónapok alatt nem ettek annyit, mit ő egy ültő helyében). Elvette a kanalat, dugta a szájába, nagyon benne akart lenni az események sodrában. Két pépes nap után hallottam arról, hogy a babák száj- és kézmozgása párhuzamosan fejlődik, vagyis nagyjából amekkora dolgot már meg tud fogni és a szájába betenni, azzal elboldogul odabenn is, a nyelvével az ínyei közé tolja és elnyamnyogja. Erre alapozva nem is ad mindenki pépet a babának, hanem rögtön puhára párolt, de darabos dolgokkal indítanak a szopás után, ha megvannak a feltételek, hogy (legalább támasztva) jól ül, kicsi dolgot is meg tud fogni és érdekli az evés.

Az egyik iskola szerint pépeset egyáltalán nem adnak, hogy ne azt szokja meg, hogy a kaját rögtön le kell nyelni, hanem azt, hogy első a rágás. Így biztonságosabban boldogul aztán minden étellel, mint a péppel indulók. Vannak aztán, akik kezdettől vegyesen adnak pépeset és darabosat, de engem nem győztek meg, hogy ez miért jó. Elvileg pl. azért, hogy jusson is valami a gyerek hasába, ha egyébként nem eszik sokat. De ennek a módszernek (igen, neve is van: baby led weaning, BLW, igény szerinti hozzátáplálás) épp az a lényege, hogy csak annyit eszik, amennyit maga kér és tud, egyébként meg szopik tovább, sokat és sokáig.

Nem én lennék, ha nem próbáltam volna ki.

Egy darab főtt krumplit kapott.

Rágcsálta, szépen pépesítette, de többször is öklendezett tőle. (Rosszabb volt, mint az almával, amit reszelve nem kért, de egészben már a BLW-s próbálkozások előtt szívesen szopogatott és elrágcsált, csak figyelni kellett, nehogy nagyobb darabot harapjon le belőle.) Nekem ez így nem tetszett.

Van nekünk ez a remek egyesületünk, a Perinatális Közhasznú Egyesület, ahol rajtam kívül mindenki nagy dolgok tudója, úgyhogy megkérdeztem a többieket. Nem csalódtam, nagyon jókat mondtak. Pl. azt, hogy a fulladásveszély az valós dolog és csak azért, mert a kisbabáknak vannak önvédelmi reflexei, még nem kell ezeket forszírozni (az öklendezés ilyen védekező reflex). Meg azt, hogy a BLW annak való, aki olyan jól ismeri a babáját, mint a kötődően nevelők. Bármelyik babánál megmaradhatnak olyan reflexek még 6 hónaposan, amik gátolják az evés hatékonyságát (BLW-s babák ritkán is kezdenek 6 hónaposan enni). Nem is mindig jó a babára bízni, hogy mennyit eszik, mert lehet, hogy túl gyorsan elválasztja magát (leginkább olyankor, ha a szopás is csak evés volt neki). Az embergyerek ráadásul fiziológiásan koraszülött (1 éves korig szokás így számon tartani), úgyhogy nem feltétlenül érett még a felnőtt ételre.

Ezeket mind jól megfontoltam, benéztem egy pár BLW fórumba, blogba, honlapra (megmondom őszintén, ezek együtt nem adtak feleannyit sem, mint a perinatálos beszélgetés), aztán úgy döntöttem, hogy nagyon odafigyelve - Árminra is és az érzéseimre is - próbálkozom még.

elsőre kicsit maszatolt

Más ételeket adtam neki, pl. banánt, amiből egy morzsát sem hagyott és nem is öklendezett tőle. Később újra adtam krumplit is, de más alakúra vágtam (szeletekre), hogy ne tudjon olyan nagyot harapni. Kiderült, hogy az volt a baj, hogy a krumpli nagy mennyiségben túl száraz, fojtós volt. Semmi mással nem volt gond azóta sem. A körtére kellett még ügyelni, csak az igazán puha alkalmas erre. Az almát megpárolva adtam neki, 2-3x nyersen, reszelve is kapta, amikor már biztos voltam benne, hogy jól megtanulta, hogy első a rágás.

Ezeken kívül evett már sütőtököt, cukkinit, brokkolit, répát, petrezselymet, zellert, karalábét, szőlőt (kimagvalva), céklát, húst, csirkemájat (ezeket a tesómék saját termésű pipijéből, boltit még nem). Örömmel és ügyesen eszik, a legjobb, hogy részt tud venni a közös étkezéseken és nem esik ki egy családtag azzal, hogyaz ő szájába lapátolja a dolgokat. Nem lettem igazán hardcore BLW-s, talán mert nem tudok az étkezésnek olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, hogy ez külön érdekeljen. A videón is látható, hogy amikor nagyon szétkeni a dolgot, segítek neki összeszedni és a szájába teszem. (Ha nem kéri, kézzel ki szokta venni magának.)




(3 perc, nem volt szívem kivágni a huncutkodást.)

mérgesgomba

mérges

- Gomba - mondta Szirka és Dzsepettó bácsi kopasz fejére mutatott.
(Pinokkiót pedig következetesen manónak hívja)

fülbemászó dallamok

Kis hajó az álmok tengerén,

benne ül egy lány

és én

kaka a dobogón, ismét

Annak idején Szirka első szavai az Apa és a kaka voltak. Ármin a hamm-mal indított, nagyjából akkortól, hogy enni adtam neki. A múlt hónapban hozzájött a nem. Ezeket adekvátan, bár persze még ritkán használja. Nála harmadik helyezett lett a kaka, de ez még csak egyszer hangzott el, amikor kivételesen Andrissal kakált és nem lehetett benne biztos, hogy az apja tudja, mit is állítottak elő most ketten.

Közben Szirka is mondogatja a kis dolgait, pl. becézget: cemegecske, Anyika (ez én vagyok), Ármus vagy pssz, alszikocska (ezzel jött oda hozzám, mikor lerogytam a babzsákra, kb. mint itt Andris). Nem tudni, hogy full becézés-e vagy részben tényközlés a banánka édes, de nagyon jól hangzik a Szirka szájából. Csakúgy, mint a hoppá csánat, ha elejt vmit vagy nekimegy vminek.

Apa vasárnap délutáni pihenője

hullámvölgy-hullámhegy

2 db csúcspontja volt számomra a mai napnak. (Már Szirkailag. Egyébként az is ütős volt, amikor Andris felfedezte, hogy a pincében a fagyasztószekrény ajtaja nyitva van - pár hete vagy hónapja? - és felsétált egy ikeás szatyornyi rothadt mirelittel.)

A negatív csúcs az volt, amikor a kicsikkel sétálni mentem. Akkor még nevettem, amikor a "Ne dugd a kesztyűdet a vízbe!" után az ujját a csordogáló vízsugár alá tartotta, majd "rosszat csináltam"-pillantást vetettem rám és lázas keresgélés után felkapott egy lehullott levelet a földről, hogy "megtörölje" vele a vizes ujját.

Ott rontottam el, hogy Szirkára bíztam a döntést, hogy az erdőbe menjünk vagy a lépcsőn. Utóbbit választotta. A lépcsőn még nem is volt vele semmi baj, de ez az út egy normál, utcai sétát jelent, Szirkával meg azt - be kell látnom - nem lehet. Nem mászunk be a kerítésen, nem megyünk be minden udvarra, nem fogdossuk a mások autóját, nem, nem mászunk be a bezárt kukatároló rácsain, de tényleg nem megyünk be oda, nem állunk meg az úttest közepén, most már induljunk tovább, nem is csinálunk semmit, csak állunk a kerítés előtt, Ármin meg unja az álldogálást (csípőmön), miközben minden lépésnél rántott egyet rajtam oldalra - ha éppen meg tudtam fogni a kezét. És ezeket hiába mondtam el akárhányszor is (berekedtem, mire hazaértünk), csak nekem kellett kirángatni a rácsok közül, a kerítésből, az autók alól. (Természetesen hagytam időt leveleket nézegetni, megállni a kutyánál stb., nem ez volt a gond.) Alaposan megbántam, hogy a kutya hetet kölkedzett, na. És nyilván ő sem sokat élvezett a dologból. Legközelebb az erdőbe megyünk és remélem, hogy el tudom kapni minden lejtőn és haza tudom könyörögni, ha menni kell.

Nade.

A pozitív csúcsot nézzétek meg, aztán elmondom a körítést:



Ez a régi könyvecskéje az "elszakadt és megjavítjuk sohanapján" polcon állt meglehetős régóta, míg ma le nem vettem neki. Olyan régen nem látta, hogy nem akarta elhinni, hogy nem Ármin van a képeken, hanem ő. Még oda is ment vele Árminhoz (aki épp a konyha asztal alatt vadászott morzsákra), összehasonlította a képekkel és úgy is döntött, hogy azokon bizony Árminkocska van. Aztán leült vele és anélkül, hogy én bármit mondtam vagy mutattam volna neki, elkezdte olvasni azt a két szót, ami a felvételen is látszik.

Előzmény még, hogy tegnap nézegettük a színes könyveit és abban valóban mutogattam neki a szavakat, természetesen teljesen más szavakat, mint ezek (elsősorban a színeket, ugye).

Vagyis amit megértett, az az, hogy a szavak azt jelentik, amiket a képen lát. És ez óriási. Még óriásibb, hogy így alkalmazni tudta a tegnapi tanulságot ma, egy másik helyzetre. Mindez ilyen elvont dolgokkal, mint leírt szavak meg jelentés. Ami külön elgondolkodtató, hogy a két szó közül arra mutat, amire kell, véletlenül sem a másikra. (A színes könyvekben az első szót mutattam többször.) Azon kívül pedig 10 mp körül elbizonytalanodik, hogy mi van a képen, ásítás vagy nevetés, aztán megnézi a feliratot és "eszébe jut", hogy nevet. (Majd el is játssza, mert ő Szirka.)


Remélem, hamarosan azt is megérti majd, hogy ha a rácsok között bepréseli magát egy bezárt kukatárolóba, akkor nem tudom majd kiszedni.

férfiak munka közben

megjött az eredmény

A tanképvizsgbiz ezúttal még furább értékelést hozott össze, mint a múltkor. Az már előre kiderült, hogy ugyan Andris kérése ellenére sem lehetett Szirkával a vizsgálat alatt (ami elindítja bennem a gondolatot, hogy ha nem tartják be a saját szabályaikat, minek az egész cirkusz, beírhatnak, amit akarnak - és sajnos az derült ki, hogy ez pontosan így is van, tényleg azt írnak, amit akarnak), de az egyik kedves nőci elmondta, hogy a számokat kicsit össze-vissza sorolta és a színeknél is volt egy kis kavarodás - amiből nekem az volt a fő hír, hogy szóba állt velük. Arra számítottam, hogy akkor nyilván jobban teljesített, mint amikor meg sem szólalt.

Na most vagy az történt, hogy Szirka az elmúlt félévben bámulatos hanyatlást produkált (pl. SZQ 80-ról 55-re esett /ugyanazon a skálán/, FQ 16 ponttal csökkent) - amit nem magyarázhat az, hogy mondjuk ő ugyanott maradt, a többiek meg elzúztak mellette, így a lemaradás nőtt, mert az a kor is csökkent, aminek megfelel a teljesítménye - vagy az, hogy valamit nagyon nem jól csináltak. Amikor azt olvasom, hogy "közös mondókázásra nem vehető rá" vagy "megnevezni még csak a kéket tudja", akkor én megjelölném a B-t. De én egy elfogult szülő vagyok, akire bárki rámondhatja, hogy nyilván azért vitatja az eredményt, mert nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy a gyereke értelmi fogyatékos. (A 22-es meg az ő csapdája: én tudom, milyen, de nekem nem lehet hinni.)

Valójában ettől nem is függ semmi, marad az oviban, kapja a fejlesztést (napi 2 órát írtak elő neki, de továbbra is egyet kap, elég is az, még 4 órát sem tölt az oviban), járunk Éva nénihez, semmi nem változik, iskola előtt meg lesz újabb vizsgálat.

De most már komolyan felmerül bennem, hogy egy ilyen vizsgálatnak mi a fittyfene értelme van. Reméljük, hogy ezt az eredményt soha senki nem veszi komolyan (főleg nem az iskolák), de engem megijeszt pl., hogy az óvoda vezetője azt mondta, hogy a koraiban kapott éves értékelés "csak egy szép leírás a szülőknek" (ez Éva néni nevében is rosszul esik, sőt inkább nem is értem), ami alapján nem lehet fejleszteni, csak az alapján tudnak a szakemberek dolgozni, amit a bizottság megállapít. Ez pedig zsákutca, mert ha a szintje alatt foglalkoznak vele, marhára nem fogja érdekelni és nem csinál semmit, amit meg úgy fognak értelmezni, hogy még nem tudja és ott állnak majd egyhelyben.

pfff


Bízom én azért a dolgokban, elsősorban Szirkában, aztán abban, hogy lehet az emberekkel beszélni, meg hogy jól alakul majd minden, csak ezt most nem tudtam vidámabban elmesélni.

A világ legaranyosabb* CD-olvasói

* legalább is aranyosabbak, mint a legtöbb fehérdobozos CD-olvasó

Tudta-e Ön...

hogy a csigabúgatás hatékonyságát növeli, ha csak a jobb lábán visel zoknit?

aprók még

Tökmagot szárítottunk. Andris meg Szirka együtt bontogatták, eszegették.
- Mag. Mag. Tök. Mag.
- Igen, tökmag. Te is tökmag vagy, ilyen picike.
- Mag vagyok.

Andris ebéd után viccelődve kérte Szirkát, hogy főzzön neki kávét. Szirka egy végtelenített kávé, kávé, kávé looppal nekiállt edényfélét keresni a játékok között, majd egy kanállal a "kávét" megkeverte és apja hasára ülve szervírozta.



A tévében egy manós mese ment, de valahogy átkapcsolódott egy menüoldalra. Csak arra lettem figyelmes, hogy Szirka áll a kék képernyő előtt és a két távkapcsolót (egyik a tv, másik a műholdvevő) két oldalról a füléhez szorítva telefonál:
- Halló, halló! Manó elment haza!

Jókat játszanak kettesben és ez főleg azon múlik, hogy Szirka alkalmazkodik Árminhoz. Ha Ármin kúszik, mászik, Szirka beáll mellé kúszni, mászni és együtt röhincsélve rongyolnak fel-alá és a kanapé alá.

Ármin mindent megrág, ezért Szirka műanyag gyümölcsöket oszt neki és magának, majd egymással szembe ülve rágcsálnak.


Szirka néhány dologért rendkívül tud lelkesedni. Ilyen pl. a kolbász.
Ma Márkus azt vacsorázott. Először nem jutott eszébe rendesen a neve és ombásznak titulálta. Aztán beindult:
- Kérsz kolbász! Kapok kolbászat!

hétvégi hosszú

Szirka nem szokott kérdezni, legalább is nem hagyományos módon. Nem hallani tőle, hogy "mi ez?", főleg nem, hogy "miért?". A maga módján azért a "mi ez?" fázist már rég elérte: Rámutat valamire, mond rá valamit és rám néz vagy csak néz, hogy mondjam meg, igazából hogy hívják azt a dolgot.
Pl. kezébe akadt a cumi, de elfelejtette a nevét. Felemelte, és kijelentő hangsúllyal, de kérdő tekintettel azt mondta:
- Tuci.
- Cumi.
- Cumi. Cumi.

Talán az első igazi, kérdő hangsúlyos kérdést ma reggel hallottam tőle:
- Árminka, kérsz kekszet?


Más 3,5 éves gyereknél ezek biztosan nem olyan nagy csodák, de nálunk olyan sokáig tartott a szótagolós korszak, hogy minden hosszabb szó vagy mondatocska káprázatosnak tűnik. Pl. ami pár hónapja még csak annyi lett volna, hogy "ma" vagy maximum "aama", az most így hangzott, amikor egy könyvben almát látott:

- Alma. Almát!
- Te is kérsz almát?
- Én is almádat! Kapok almát is!

(A "Kérsz?"-re egyébként gyakran mondja, hogy kapok vagy én is kapok.)

A hagyományos kérdésekre pedig nem nagyon válaszol. Pl. a "Milyen volt az oviban? Játszottál a gyerekekkel?" - féle érdeklődésre nem mond semmit. Ezért is volt meglepő, amikor valamire válaszolt:
- Na, milyen az ebéd? - kérdeztük és vártuk, a dicséretet, hogy (fi)nom.
- Csípős.


Még a szótagolós stílus maradványa volt, amikor a minap hosszan mondogatta, hogy:
- Gót, gót! Anya, gót! - és egy műanyag tállal a konyhában toporgott. Egy idő után leesett, hogy abban a tálban szoktam neki adni a pattogót, amit nagyon szeret és amit mindig én csinálok. Próbáltam a teljes névre rávezetni:
- Pattog.
- Pattog - ismételte, majd kezét a füléhez téve hozzátette:
- Hallod.

Ezt nagyon szeretem, amikor így kiegészíti, amit tőlem hall.
A réten találtunk egy virágzó bogáncsot:
- Nézd csak, itt egy virág! Bogáncs.
- (Vi)rág. Szúrós.

Aztán ő is talált egy kis fehér virágot. A virágokat meg szokta szagolni, amolyan Szirkásan, hogy inkább fújja a levegőt, mint szívja, aztán az ujjával megsimogatja, beporozza őket, mint egy kis tündérke.
- Nahát, látod, még ilyen hideg időben is nyílnak virágok - mondom neki mosolyogva.
Vidáman táncolva, karjával csapkodva, huncut mosollyal tréfálkozik:
- Elrepülnek, csip-csip!


Amikor hazajön az oviból, rögtön Ármint keresi:
- Áminka! Áminka! Szíjja! Puszit!
Nekem nem is köszön.


A Jim Jamen a mesék között szokott lenni egy-egy rövid feladat, pl. meg kell számolni valamit. Pár műsorajánló után felteszik mégegyszer a kérdést és megmondják a választ. A számolósaknál néha bekiabál ezt-azt, időnként még el is találja. Tegnap azt kellett megmondani, milyen alakú a hajó vitorlája. Szirka ezt nagyon jól tudja, megkérdeztem én is.
Boldogan felelte, hogy cög. Így hívja a háromszöget. Szokta a kezével is mutatni és mondja, hogy cög. Amikor a válaszért jöttek vissza, meg sem várta a kérdést, emlékezett magától a feladványra és mondta a választ.

a híres egyfejű

és híres fogazata

ügyeskéim

Szirka észrevétlenül megtanult teljesen egyedül gyöngyöt fűzni (még a himlő előtti időkben készült a felvétel):




Egy fürdés utáni békázás szintén a békeidőkből (a versek között a ka természetesen a béka):

Az én kedvencem a "papucsot".

Ármin is ügyes. Itt egy spontán problémamegoldás látható (a többit is ugyanígy szedte le). Időnként csinálunk ilyet, hogy valami olyat teszek elé, ami kínálja magát a megszerzésre, de valamit tenni kell érte. (Először csak kicsit távolabb tettem le a játékot, mint ahol elérte, hosszú távú cél, hogy bármilyen páncélszekrényt fel tudjon törni.) Ő ügyesen meg is kaparintja a dolgokat én meg örülök, hogy milyen jó csapat vagyunk. (És míg ő ügyködik, megcsinálok vmi dolgomat.)

Bizoccság megin'

Elmentünk újra a Tanulási és Képességi és Felmérési és Bizoccság-hoz. Most az volt a cél, hogy a Bizoccság kijelölje Szirka oviját, mint azt a helyet, ahová Szirka mostantól (hivatalosan is) járni fog, és ahol fejlesztést kap. Tehát kicsit inkább bürokráciázni mentünk. Talán ezért is volt, hogy igazából nem izgultam-izgultunk, sőt szinte egyáltalán nem vártam semmit az egésztől. A múltkori odamenés sem hozott nekünk új információt Szirkáról, mint azt gondoltam előtte, ez a mostani meg aztán tényleg nem.

Mint minden komolyabb dologban, itt is különböző stílusok vannak. A mi Bizoccságunk úgy hiszi, hogy Szirkát és kommunikációját úgy a legjobb vizsgálni, ha egyedül van, hisz az az életszerű, oviban/suliban is így lesz. Legyen. Mondjuk nem kérdezték; mondták.
Szóval míg mi az egyik (kedves) hölggyel beszélgettünk az egyik szobában Szirkáról, a másik szobában egy másik (kedves) hölgy vizsgálta őtet. Mi már olyanok vagyunk, mint az eszkimók, akiknek egy urban legend szerint nemtomhány szavuk van a hó-ra, ezért nekünk nem okoz gondot legtöbbször, hogy egy adott "KA" az róKA vagy éppen Márkuska. De nekünk több év gyakorlatunk van ebben, és elég elszántak is vagyunk, valamint nem is próbálunk teljesen objektíven tekinteni az alanyra. Nem tudom ők hogy abszolválták az akadályt. Arra kíváncsi vagyok, hogy észrevették-e, hogy mekkorát lépett március óta.
Az idén is probléma volt, hogy sok mindent a szájába vesz. Idén azért utánajártam, mert a mostani óvodai fejlesztőnk pl. ezt - az előző írásos vélemény miatt - kiindulási alapnak tekintette. Nos, játék gyümölcsöket tett a szájához, eljátszván hogy eszi azokat. Nálam ez azért inkább plusz pont lett volna.
Nem tudom mi lesz a papíron végül. Kedves hölgy kérdez, én válaszolok, ő jegyzetel. Majd meglátjuk. Igazából szerintem csak az fog zavarni, ha olyan dolog lesz írásba foglalva, ami nem (vagy nem úgy) igaz, és valaki mégis igaznak hiszi majd egyszer, hiszen le lesz írva.
Most azt mondták, hogy nem is igazán próbálják belőni Szirkát, azt majd a következő (egyelőre távoli) lépés, a suli előtt kell. Állítólag.
Nem tudom, hogy én hogy csinálnám, de azt látom, hogy Szirka messze nem a legjobb formáját hozza ebben a helyzetben. Szerintem más, hasonló korú gyerek sem. Azt meg remélem, hogy ha legközelebb új közösségbe megy, akkor legfeljebb csak az első néhány nap hasonlít majd az ilyen felmérésekre, és minél hamarabb olyanná válik a közeg, amiben Szirka (und a többi felmért) jobban kinyílik. Mert tetszett nekik így is, de azt szerintem nem látták, hogy milyen.


Képünk csak illusztráció

A képmás magazin

novemberi számában

az EC-ről beszélgetek Marillai Andreával.
Feat. Ármin
(Szirka ekkor volt a leghimlősebb, legnyomorúságosabb állapotában, azért nincs a képeken.)

így ül

meg így:

és dobol

a homályos fényképek napján

Szirka már jóllakott, de mi még ebédeltünk, ezért műebéddel csatlakozott hozzánk: játék szűrőből ecsettel gyöngysort evett, jóízűen (nom).

Ármin megtanult felkapaszkodni az asztalok szélén (és lerámolni róluk),

de aztán leereszkedett széket enni.

amit Szirka is kipróbált.

Valamint fény derült az élet egyik nagy titkára:

az etetőköpeny zsebének tartalmára

tanképvizsgbiz, ügyességek, vidámságok

Amikor Szirka kicsike volt, úgy gondoltam a majdani tanulási képesség vizsgálatra, mint ahol majd én is vizsgázom, ahol kiderül majd, hogy jól csináljuk-e a dolgokat és ahol Szirka élete eldől. Mire tavasszal megtörtént az első vizsgálat, már nem egészen így gondoltam, de voltak, amik megleptek.

Holnap ismét a bizottság elé áll (és ismét nem tudok ott lenni). Kíváncsi vagyok, hogy most másképp látják-e, mint fél éve, amikor pl. lengőfirkákat produkált nekik (ember helyett, amit egyébként tud) vagy hogy szóba áll-e velük, kiderül-e, hogy ismeri a színeket, meg tudja nevezni, mit lát a képen stb. Kíváncsi vagyok, hogy valójában mennyi lehet az FQ-ja, valójában hol tart. (De már attól is tartok, hogy ha esetleg túl jó besorolást kap, akkor gondok lesznek a fejlesztéssel, emelt családi pótlékkal.) Valójában most nem számít túl sokat, hogy mi kerül a lapjára, inkább azért szurkolok, hogy jó élmény legyen neki (feltételezem, hogy amikor nem értették, az nem volt neki olyan kellemes). És örülök, hogy igazából milyen nagyon ügyes.

Attól még mindig fogom a padlót, ahogy első hallásra énekelte ezt a számot. Állt a hangszóróval szemben és a sorok végét énekelgette Charlie Winston után. A refrénnél (love-smile) az egy oktávváltást jelent!

Tegnap megint rajzolt embert:

felfelé és lefelé a keze lóg ki

Egy nagyobbaknak való füzetet lapozgatva, erre a képre azt mondta:

szeme

Nem beszélve arról, ahogy a babák érintkeznek egymással:
- Szia!
- Szia!
- Úság?

Vagy a baba felmászik egy játékra és hívja maga után a Pilakó nevű bocit (ő nevezte el):
- Mássz, Pilakócska, mássz!
Amikor felmászik, köszönnek egymásnak és együtt örülnek. Ami így elmesélve lehet, hogy nem olyan nagy pláne, de a Szirka hangsúlyaival és gesztusaival az ilyenek valóságos színdarabok. (Eddig a babák halandzsául beszéltek egymással.)

Tegnap még nagy röhincsélés volt a másik szobában, erre mentem be:



Aztán ebből is másztatás lett.