Hogyan kell használni valójában? 8.

A telefonzsinór, avagy megint palitta:

Klimpír

Operaénekes lakik a házban. Tudom, hogy ez elég vészjóslóan hangzik, de igazából nem az. Mások fizetnek az ilyesmiért, mi - kulturált időbeosztásban - ingyen kapjuk ezt. Ráadásul alakul a jószomszédi viszony is. Ma pl. kulcsot adtam kalapácsért. Mivel épp egy Szirka is volt nálam, együtt mentünk a kalapácsért. Ennek eredményeképpen szaladgáltunk egy jót egy gyönyörűen felújított lakásban, ahol elszórva néhány zongora is hever. Na ezek egyikét célozta meg Szirka. utólag összerakva, egyszer már ült néhány percet zongora mellett (Sanyiéknál), mégis jó volt látni, hogy úgy nyúlt a billentyűkhöz, hogy látszott, hogy hangszernek tekinti, nem valami akármilyen játéknak. És dúdolt is hozzá, amire operaénekesnő házigazdánk azt mondta, hogy ilyesmivel felvételiztetik a 6 éveseket (a nemtudomhová, valami zenés-énekes helyre, biztos zeneiskolába), hogy mennyire ügyesen adja vissza a hangot, amit leütött. Szóval szerinte Szirka elég ügyesen adja vissza. El is határoztuk, hogy szorosabbra fűzzük a szálakat, és kitalálunk valami konstrukciót, hogy Szirka alaposabban, értő kezek közt merülhessen el a zene világában.

Szombat, vasárnap, oszt' vége!

Ma, meg holnap még ...téged vár, a kesztyűgyár... azután egy évig megint nem kap ilyen figyelmet a hordozás. Menjetek (gyertek) el, és hallgassátok meg (vagy mondjátok el), miért olyan jó, ha folyton rajtatok lóg a gyerek. Ide kell menni.

én is szeretlek

Esti fürdés, mindenki fáradt, nyűgös. Ármin már végzett, pisilni hozom vissza, Szirka a kádban, Andris borotválkozni próbál. Szirka kifelé igyekszik a kádból, fel akar mászni a mellette levő mosógép tetejére, mert Ármin ott fürdött a kiskádban. Andris lekapja a kiskádat, Szirkát visszaküldi a nagy kádba, én állok a csap mellett Árminnal, de mire szólnék Andrisnak, hogy álljon félre egy kicsit, a pisi már a kőre csorog. Bosszankodok, egyezkedünk Andrissal azon, hogy az zavar, hogy béna voltam, közben Szirka még kétszer elindul a mosógép felé. Mire feltörlöm a pisit, már ott ül a tetején és vizesen csúszkál rajta. Attól tartva, hogy becsúszik mögé, gyorsan lerakom Ármint és elindulok Szirka felé a törölközővel, valószínűleg kissé gondterhelt arccal. Szirka ölelésre tárja a karját és széles mosollyal az arcán közli:
- Ceetek én isz!

Hogyan kell használni valójában? 7.

Az "etető"cumi

Újszülött kistestvérünk fejére alkalmas vicceskalap (ezt anno nem sikerült lekapnom) illetve vákuum-hatással mellkasunkra rögzíthető műcici készülhet belőle:




Éppen fogzó kisbabák a szélét is rágcsálhatják.





Enni semmiképpen ne próbáljunk belőle; hiábavaló próbálkozás.

Felüdülésképpen

a sok szöveg után (és az előtt, ami még be van készítve ;) ) végre egy pár Szirkavideó:

Itt azt akartam felvenni, milyen aranyosan mondja, hogy Árminka. Remélem, hallatszik (én hallom, mert tudom, hogy ott van). Néha becézi is, hogy Ármicska meg vmi Ármituska-féle is volt már.




Hintáznak a babák. Aztán mind pórul járnak:




Egyike a számos alkalomnak, amikor az egyik babája Árminka lesz, ő pedig a szülő (mire felvettem, Ármin már kicsit unta, de Szirka még nem):

A legutóbbi EC-s

bejegyzés után kialakult egy vita-féleség (bár nekem nem teljesen világos, hogy mi is a vita pontos tárgya) és szeretnék valamit azoknak is elmondani, akik az ottani megjegyzéseket nem követik.

Olvasok olyan blogokat, ahol a gyerekek Waldorf iskolába járnak. Érdekel a Waldorf is, meg azok az emberek is, akik írják, akikről írják. Valószínű, hogy mi sosem leszünk waldorfosok (kicsit ezt sajnálom is). Sok mindent nagyon jónak tartok benne, néhány dolgot nem annyira, de összességében asszem, el tudnám fogadni a hibáival együtt. Azért valószínűbb mégis, hogy nem leszünk waldorfosok (már ami az én szavazatomat illeti itthon az ügyben), mert nem tudnám vállalni azt az elköteleződést, amivel jár, még akkor sem, ha a gyerekeknek jobb lenne.

Azzal együtt tehát, hogy én nem csinálom azt és nem is fogom azt csinálni, amit ők, teljesen természetesnek tartom, hogy a blogokban hol nyíltabban, hol csak minden mögött ott érezni, hogy ők ezt az életformát tartják a legjobbnak a világon. Naná, ezért választották. Nem várom tőlük, hogy minden bejegyzés végére odaírják, hogy nem nézik le a hozzám hasonlóakat. Azt várom tőlük, hogy osszák meg velem az örömeiket, bánataikat, amiket megosztásra érdemesnek tartanak és én együtt örülhessek meg bánkódhassak velük és elgondolkozhassak azon, amiket írnak.

Namost. Tőlem szintén nem érdemes elvárni, hogy mindig beszúrjam, hogy nem nézem le azokat, akik nem szoptatnak akármeddig, nem alszanak együtt a gyerekeikkel, pelenkát adnak rájuk és nem ugranak minden nyiffanásukra. Tőlem azt lehet (reálisan) várni, hogy elmeséljem, hogy milyen úgy élni, ahogy mi élünk, mit szeretek benne, mi a nehéz, mi működik jól, mi nem, mire jöttem rá közben, mit ad az egész nekem. Én ezeket jónak tartom, a választható legjobbaknak, de tisztában vagyok a korlátokkal, amit a valóság rak körénk - mindenki köré másakat. A hüvelyi szülést is jobbnak tartom, mint a császárt, mégis 2:1-re győztek nálam a császárok.

Nem kell eldönteni, hogy ki csinálja jól. Azt kell csak eldönteni - mindenkinek magának - hogy ő mit csináljon. Ha nekem működik, az nem jelenti azt, hogy azt hiszem, hogy mindenkinek másnak is ugyanazt kéne csinálnia. Nem is hiszem, hogy lehet "ugyanazt" csinálni. Ha az EC-nél maradunk, láttam olyan anyukát, aki az EC eszköztárával lényegében csak korán akarta szobatisztának tudni a gyerekét. Ő tuti nem ugyanazt csinálja, mint én, pedig ugyanúgy azt mondja magáról, hogy EC-zik.

Tőlem eddig sem olvashattatok olyat és ezután sem fogtok, hogy milyen elvetemült vagy szánnivaló, aki másképp él, mint mi. (A barátaink többsége egyébként másképp él.) De a burkolt gúnyt és megvetést is fölösleges keresgélni a soraimban, mert ott nincsenek. A Porontyra írt cikkek arra tanítottak meg, hogy csak a szövegeimért vállalhatok felelősséget - azokért vállalok is, minden hibájukkal együtt, - de hogy az olvasók fejében mi keletkezik, az nem az én hatásköröm. Aki előre tudja, hogy mit fog olvasni, akinek a jelszavakra bekattannak a sémák, akinek egy érzékeny pontját találom el vagy akinek egyszerűen csak rossz napja van és inkább bennem lát ellenséget, mint a családjában (jól teszi) - annak lábujjhegyen sem tudnék elég óvatosan fogalmazni.

Amikor Ármin született, a szobatársam egy elsőszülő nő volt. Egy-két nappal úszták meg, hogy koraszülött nem lett a gyereke, picike is volt, kétezerkevés gramm. Be is sárgult, már egy hete ott dekkoltak, mikor még császár után is hazaengednek a 3. napon. A két közös napunk alatt kb. 70-szer hallgattam végig, míg minden látogatónak és telefonon elérhető ismerősnek elmesélte, hogy milyen csodálatos volt a kádban szülése, csak úgy kicsusszant belőle szépen a baba és minden olyan békés és gyönyörűséges volt. És annak ellenére, hogy nekem ott fájt a 21 öltéses seb a hasamon és a lelkemen, őszintén együtt örültem vele és csodáltam a szép pici babáját - egészen addig, míg azt el nem kezdte ecsetelni, hogy mindenkinek így kéne szülnie, el kellene mondani az asszonyoknak, hogy csak engedjék, hogy megtörténjen velük, aminek meg kell történnie. Akkor pedig már neheztelni is kezdtem, amikor az Ármin sírására megjegyezte, hogy az ő gyereke milyen nyugodt, mert ilyen csodálatosan született (nem a sárgaságtól). Csinált még mást is, de most nem azon dolgozom, hogy kiadhassam a vele kapcsolatos haragomat, csak azért mesélem ezt, hogy egy példát mutassak arra, tudom, milyen érzés, amikor valaki annyira túlzásba viszi a saját szerepének hangsúlyozását abban, hogy jól alakultak a dolgai, hogy elkezdi azt hinni, ha mások is olyan ügyesen csinálnák, mint ő, nem lenne ez a sok baj a világban (lásd még: passzát szél keletkezése).

Én nem hiszem ezt, és remélem, hogy nem kell ezt még sokszor bizonygatnom, és nyugodtan örülhetek annak, amiben hiszek, elég ha tartózkodom attól, hogy megmondjam, kinek mit kellene csinálnia.

Elsőszülöttemet több, mint 2,5 évig pelenkáztam. Szerettem, mint addig még senkit és a legjobb tudásom szerint gondoskodtam róla. Hogy tudnám azt képzelni, hogy én voltam az egyetlen anya a világtörténelemben, aki nem szívtelenségből pelenkázott, a többiek máglyára való gonosz némberek?

Az EC-ről még mindig keveset hallani, kevés infót lehet elérni. Én beszélek róla annak, aki még nem hallotta és megpróbálok segíteni annak, aki csinálni akarja. Aki már hallotta és nem akarja csinálni, azt nem akarom ebből az állapotából kirángatni. Ha érdekli, hogy nekem milyen, elolvashatja, ha nem, átugorja. A legjobb barátnőm is kihagyja azokat a bejegyzéseket, amik nem érdeklik és jól teszi.



Mindez pedig nem azért fontos, mert engem mindenkinek jó fejnek kell tartania, ha beledöglik is, hanem mert ez a Szirka blogja és nem szeretném, ha a félreértések miatti keserűség valahogyan hozzá kapcsolódna.

emberhordozó hét

Elkezdődött.

Nem tudom, hogy csinálják, de ezek a hordozóhetes lányok mind olyan kedvesek, még a szokásos "itt vagyok az idegenek között, micsináljak, micsináljak, kikapcsolt az agyam, biztos nagyon béna vagyok"-jellegű lefagyásom sem jelenik meg köztük (Andris szerint csak felnőttem és gratulált).

Első nap a XV. kerületben kértek meg, hogy a pelenkátlankodásról beszéljek. Nem voltam túl ügyes (a rövid időből szerintem pazaroltam el olyanokra, amik nem lettek volna ott és akkor fontosak), de a közönség a kérdéseivel valamennyire helyrehozta az egyensúlyt. A kedves lelkesedésük pedig annyira rám ragadt, hogy hazaérve én vetettem fel, hogy menjünk el a délutáni flash mobra. Szirka már úgyis unja, hogy itthon kell lennie a megfázás miatt, szabadtéren biztos nem fertőzünk. Azt hittem, kevesen lesznek majd, ott álldogál majd egy tucat ember a kis kendőjével - menjünk el mi is, legyen velünk is hosszabb a lánc.


Hát jó kis tömeg várt már minket, mire megérkeztünk. Nem hogy a hidat átértük, de még vissza is fordult a lánc. Tartottuk a szép, színes kendőket, a Duna fölötti szél dagasztotta a vitorláinkat, az elhaladó autókból, buszokból ki-kinézett ránk egy-egy mosolygó arc, mellettem angolul érdeklődtek, mit csinálunk, "Yeah, I got it", kettővel mellettem Csörgő Andi tartotta a kendőt, valahol a sor elején Évuska, mögöttem Nati, Szilvi, meg a többiek, csupa olyan ember, akikkel nem félnék egy lakatlan szigetre vetődni. És ahogy a kendők lobogtak, átragadt rám a lobogás, gyömöcköltem visszafelé a könnyeimet, boldog voltam, hogy ennek részese lehetek és arra gondoltam, hogy na, ezért szeretek én ebben a városban lakni.




A remek programok egész héten várják az érdeklődőket. Szombaton Szirka is ott fog szaladgálni és rámolja majd ki a táskákat, vasárnap pedig ismét Árminnal mesélünk a pelenkátlankodásról. Tessék, csak tessék!

fél év

alatt kb. 75 cm-esre és 8,7 kg-osra cseperedett a kicsi Mi. Tud már támaszkodva ülni, kúszni, krumplit enni, énekelni, babanyelven beszélgetni, heherészni, tesóknak örülni, rámolni, rágcsálni, fogat növeszteni (szerintem napokon belül rengeteg foga lesz), erőteljesen tiltakozni bármi és minden ellen, nevetni az orrsprézésen, felébredve csendes felfedezőútra indulni a szobában és felfalni a talált papírokat, nagy fiúnak lenni, Árminkodni.

az EC esszenciája

Az elmúlt 4 évben sok mindent megtudtam az EC-ről, de az igazi lényeget mégis csak most értettem meg, ahogy másodjára csinálom (lehet, hogy egy harmadik alkalommal megint így érezném). Óriási biztonságot ad, hogy egyszer már átéltem, hogy működik az egész - és hogy egyáltalán lehetséges. Már nem csak tudom, hanem érzem is: a szobatisztaság ebben a történetben tényleg egy mellékes dolog. Az EC sikere nem az, hogy nem megy félre a pisi, hanem az, hogy EC-zünk.

Kérdezték már, hogy ha még csak nem is az a cél, hogy a gyerekek korán szobatiszták legyenek, akkor mégis mi értelme van az egésznek?

Tudom, hogy mennyi pozitív hatása van az anyatejnek és a szoptatásnak, de amikor mellre teszem Ármint, nem gondolok ezekre. Azért szoptatom meg, mert éhes, álmos, nyűge van, kéri. Tudom, milyen sokat számít egy babának a testközelség, de nem azért veszem fel Ármint, hogy az idegrendszere optimálisan fejlődjön, hanem hogy megnyugodjon és jól érezze magát. Meggyőződésem, hogy jobb, ha egy baba azt tanulja meg, hogy figyeljen a testére és kommunikáljon az érzeteiről, mint ha azt, hogy amit érez, az nem fontos, de nem azért viszem ki Ármint, hogy tudatosabb és magabiztosabb legyen vagy hogy bensőségesebb legyen a viszonyunk, hanem mert pisilnie kell.

Azért csináljuk, mert mindenben segíteni akarunk a gyerekünknek - miért pont ezt hagynánk ki? Ránk van utalva és mi ott akarunk lenni, ha szüksége van ránk. Azt akarjuk, hogy amennyire lehet, jó legyen mindkettőnknek és a szeretetet érezze a viselkedésünkből. Vagyis az EC célja és értelme sem több, sem kevesebb, mint amit az összes többi “anyai viselkedésünk” közvetít.

Az EC nem praktikák sora, hanem egy szemlélet.

Ez a szemlélet pedig szervesen illeszkedik a kötődő nevelés gyakorlatába, amit nem véletlenül neveznek még válaszkész gondozásnak ill. természetes vagy ösztönös nevelésnek/gondozásnak is. Természetes viselkedésről van szó (ahol a természetes nem feltétlenül "megszokottat", hanem inkább biológiai lényünknek és pszichénknek megfelelőt jelent), a baba igényeire, viselkedésére történő adekvát reakciókról, olyan szülői magatartásról, amely összhangban van az ösztöneinkkel. Lehet, hogy az ismereteinkkel és elvárásainkkal nem, de ez csak annyit jelent, hogy a szívünk mélyén eddig is mást hordtunk, mint a gondolatainkban. A kötődő nevelés - és az EC - arra is remek lehetőség, hogy magunkban összhangba hozzuk ezeket az ellentéteket.


Ha kérdésed van vagy szeretnél még hallani a pelenkátlankodásról, gyere el a Nemzetközi Babahordozó Hét rendezvényeire:

20-án, vasárnap 10:00-kor a Pestújhelyi Közösségi Házba (XV. ker. Szűcs I. u. 45.)

27-én, vasárnap 14:00-kor a Kesztyűgyár Közösségi Házba (VIII. kerület, Mátyás tér 15)

kire ütött

A család taknyosainak

aránya immáron elérte a 80%-ot.
20% pedig még fogzik is, "gz" helyett időnként "s"-sel, hektónyi nyállal, eszelős rágcsálással, visítva ébredésekkel.
Ugyanez a 20% viszont kúszik is. Wimbledonban még nem lehetne labdaszedő és a nappaliból sem jött még ki, de a "játszószőnyeg" kifejezés értelmét vesztette és a legalsó polcról el kell pakolni a nem bababiztos dolgokat.

helyszínelők (18+)

Miért jó, ha két kicsi gyerekünk van?

Mert amíg a kisebbikkel csendben lefekve szoptatni és altatni próbálunk, a nagyobb harsány hejó, hejó! (hello, hello) kiáltásokkal bejön, mire a kicsi röhincsélve felé fordul, a nagy pedig a szíves fogadtatást látva a párnánk mellé telepszik és két perc múlva már hármasban énekeljük nevetve a Hungáriától, hogy je-je, je-jeje, jeje-jejeje - mert ennek a szövegét a kicsi is tudja.

Különleges babáink hordozása

A testen hordozás minden gyermek és szülő számára előnyös, egy különleges babának és szüleinek pedig pontosan azokat az ajándékokat kínálhatja, amelyekre a legnagyobb szükségük van.

Amikor egy rendkívüli baba születik, gyakran külsejében és viselkedésében is eltér a többiektől. Mivel az alapfelszereltség, amellyel egy normál baba útnak indul, azt szolgálja, hogy életben maradjon, fejlődjön és túlélése érdekében a gondozóit maga mellett tartsa, az ettől való eltérések azt is jelentik, hogy az ilyen babák eleve kevésbé tudják kiváltani szüleikből azt a gondoskodó magatartást, amely kötődésük alapját jelentheti. A kötődés minősége pedig nem csak a köztük levő érzelmi kapocs erősségét határozza meg, hanem a gyereknek minden további kapcsolatát, elfogadottságát, az élethez való hozzáállását, egészségi állapotát, szellemi teljesítményét is befolyásolja.

Egy hagyományos baba vonásai (arcának arányai, szeme nagysága stb.) ösztönösen gondoskodó magatartást váltanak ki (ezt használják ki pl. a "cuki" mesefigurák létrehozásánál). Számos genetikai rendellenességnél azonban ezek a vonások eltérhetnek a sztenderdtől, ami hátrányosan befolyásolhatja a gondoskodó viselkedés megjelenését. Egy egészséges baba korán elkezdi az emberi arcokat keresni, figyelni, amitől a felnőttnek az a jóleső érzése támad, hogy gyermeke érdeklődik iránta. Pici kezével a felnőtt ujját szorítja, amire akkor is megdobban a szívünk, hogy nicsak, hogy ragaszkodik hozzánk, ha az eszünk tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez csak egy veleszületett reflex, semmi köze az érzelmekhez. Egy sérült baba látásával, vizuális figyelmével is lehetnek gondok, reflexei, izomzata gyengébbek lehetnek a megszokottnál, így a gondozóban ezek a lényegében megalapozatlan, de rendkívül hasznos és fontos érzések nem váltódnak ki.

A "másmilyen" babák (pl. a koraszülöttek vagy a cri du chat szindrómások) hangja más, mint az időre született, egészséges gyerekeké, ami megzavarhatja a sírás hívó funkciójának betöltését. A szociális mosoly, amely arra szolgál, hogy a baba a gondozóját maga mellett tartsa, bizonyos esetekben később jelenik meg a szokásosnál, így a szülők nem kapják meg időben ezt a megerősítő visszajelzést. Szintén a szülői feladatok megfelelő ellátásáról jelez vissza a gyerek egészséges fejlődése, amire a szülő a gondoskodást tovább folytatja, a gyerek pedig tovább fejlődik. Egy megkésett fejlődésű babánál ez a kör megtörhet és szülei ösztönösen azt érezhetik (akár az érzés tudatosulása nélkül is), hogy feladatukat nem jól látják el és nincs miért törni magukat, mert a gyerek úgy sem fejlődik - az alacsonyabb hőfokú gondoskodástól persze a gyerek aztán még kevésbé fejlődik és így tovább.

A kötődés korai kialakulását tehát számos ponton áshatja alá, ha a baba eltér az átlagostól, ezért minden olyan lehetőséget, ami ezt a sérült kötődést gyógyíthatja, érdemes megragadni. Egy ilyen lehetőség, ha a testkontaktust próbáljuk minél gyakoribbá tenni: sokat tartjuk a babát ölben, masszírozgatjuk, simogatjuk - és testünkön hordozzuk. A kendőben hozzánk simuló, szívhangunkat hallgató, kis kezével-lábával bennünket átölelő baba olyan intim közelségbe kerülhet hozzánk, amelyhez hasonlót csak a szoptatással élhetünk át. Azoknál a babáknál, akiknél a kötődést szintén nagy mértékben elősegítő szoptatás is nehézségekbe ütközik, még fontosabb lehet ez az intimitás. A hordozó személy azt érzi, hogy az a szorosan rátapadó kicsi csomag hozzá tartozik, az övé.

A hordozott baba megnyugszik, idegrendszere könnyebben alkalmazkodik a világ kihívásaihoz, testének önszabályozó rendszere a felnőtt testére támaszkodik és azt metronómul használja, rendezettebb agyi tevékenységet mutat, szabályosabban lélegzik, hatékonyabb a hőháztartása - vagyis testileg-lelkileg jobban működik. Ez a "jól működés" pedig, mint láttuk, megerősíti a szülőt, hogy a gondoskodó magatartást tovább folytassa, és azzal a kompetencia-érzéssel töltheti el, aminek a sérült babák szülei egyébként gyakran híján vannak.

A hordozással a kisgyermeket jobban be lehet vonni a mindennapi életbe: A kendőbe kötve a felnőttekkel egy szintre kerül és mindenben részt vesz, ami szimbolikusan is fontos üzenet lehet egy sérült gyerek szülője számára, hiszen így átélheti, hogy a baba nem szakítja ki a "normális" életből, és olyan valaki, akivel együtt lehet élni, aki integrálható a világába, sőt természetesen része annak. A felszabaduló időt/kezeket pedig a családra lehet fordítani, egyszerre gondozva a kicsit és a nagyobbakat, úgy látni el a baba szükségleteit, hogy közben a többi családtaggal is kapcsolatban maradunk - mi is és ő is. Ezzel a sérült babák gondozásával általában együtt járó nagyobb megterhelés is csökkenthető.


Folytatás, benne többek között a kommunikációról, a testi és mentális előnyökről, a speciális problémák "elkendőzéséről" és a kendőről, mint fejlesztő eszközről:

Nemzetközi Babahordozó Hét, 2009. 09. 26. szombat, 11.30

Őket is hordozzák, ők is hordoznak: ikrek, örökbefogadott, fogyatékkal élő hordozott babák és fogyatékkal élő hordozó szülők személyes élményei

Kesztyűgyár Közösségi Ház, Bp., VIII. kerület, Mátyás tér 15.

ha útra kelünk,

Öltsünk magunkra lábbelit, az irányokat kreatívan értelmezve.

Vegyük hátunkra a dzsákot.

A dzsákban helyezzük el a pajtásainkat.


Sziatok!

Egyébiránt rovat: Ármin nagyon kicsit jobban van, vagyis ölben/kendőben egy jóravaló, békés húsgombóc benyomását kelti, viszont Szirka sokkal rosszabbul lett, mivel neki eddig semmi baja sem volt (a tegnapi nyűgösséget álmosságnak hittük), de ma éjjel arra kelt, hogy nem kap levegőt, azóta is folyamatosan megy az orrszívás/fújás, határozottan beteg, nem megy holnap oviba sem.

Nyár végi

kalapdivat

Egyébiránt jól lennénk, csak az idő kevés, mert Árminkát gyötri a foga. Hordozóval és kendővel igyekszünk átvészelni a zűrös napokat és szabad perceinkben pl. olyanoknak örülünk, hogy milyen szépen ül már kis támaszkodással, vagy hogy Szirka milyen ügyeseket beszél és csinál. Pl. a hajkefét süninek nevezi, Ármint Árminkának, elmondja, hogy Csss, Ármin alszik! vagy bemászik mellénk az ágyba, amikor szoptatni próbálok és azt kiabálja: Alszik! Alszik! Alszok én is! (persze aludni esze ágában sincs) vagy megmutatja, hogy a víz a pocakjába kerül, ha megissza, még a pólóját is felhúzza, hogy jobban lássuk (emlékezetünk szerint nem tanítottunk neki ilyesmit) valamint az olyan "öröm az ürömben" típusú eseteknek, amikor a lábámra ejt egy tortaformát és a jajgatásomra megjegyzi, hogy fáj vagy hogy milyen ügyesen tudja egyensúlyozni a feje tetején a vizes-szutykos mosogatószivacsot.

"Vihar a bili körül"

címmel jelent meg a Mindennapi Pszichológia 2. számában a cikkpályázatuk holtversenyben legjobbnak ítélt pályaműve, a csecsemőkori segített szobatisztaságról írt dolgozatom.

babafuksz

(magának rakta oda)

a zoknifülűség

genetikai eredetére

utal

a családon

belüli

halmozódás

babázás alapfokon

Szirka nagyon jól tudja, hogyan lehet valakinek a játékába bekapcsolódni.

Első lépés, hogy utánozzuk, amit csinál.
(A babát ő osztotta ki Árminnak, az is jó pont, ha adakozással indítunk.)

Szirka vezető típus, azaz a bekapcsolódás után újításai vannak, amit mások követhetnek. Árminnak többször is megmutatta ezt a "használjuk a babát kispárnának"-figurát.

Aztán kicsrélte az eszközeiket, hogy Ármin utánozhassa.

De Ármin még a maga feje után megy.

A babázás viszont megtetszett neki. Hogy azért a fiúbabakollégák előtt se maradjon szégyenben, a kedélyes csacsogást egy kis püföléssel fűszerezi.

csom

Az erkélyládában kezd beérni a szendvicsparadicsom. Ma ettünk róla először.

- csom!
- Paradicsom. Bemegyünk, megmossuk.
- ossuk
- Megmossuk és akkor megeheted.
- tem
Megeszi, még le se nyeli:
- nom!

Még tettek egy pár ilyen kört, mi Árminnal ültünk kint. Egyszer hallom bentről, hogy Andris kéri, hozzon egyet nekem is. Kijön, tartom elé a kezem, mire egy pár csepp levet kicsorgat a szájából - mire odaért, megette azt is.

Elfogytak a pirosak, elkezdte markolászni az egyik tövet. Még virágok is vannak rajta, mondtuk, hogy azt nem szabad, innentől óvatosan, alulról kukucskálgatott a tövek alá - és nem szedett le egyetlen zöldet sem! Tavaly Veresen még annyira lelkes paradicsomvadász volt, hogy egyszerűen nem bírta megállni, míg minden zöld bogyót le nem tépett, aztán hozta nekem, hogy valahogy csináljak belőlük ehető paradicsomot.

Hiába, már nagylány.

ujjé, az oviban

Egyelőre csak a délelőtti, udvari játékban vesz részt és azt nagyon élvezi. Az óvónők kedvesek, figyelnek rá. Első nap a vizet letakaró konyharuhát ki akarta dobni a kukába, amikor pedig nem engedték, elszaladt vele és örült neki, hogy kergetik. Ha itthon emlegetjük az óvodát, "Menjünk!" a válasz. Remélem, ha komolyabbra fordulnak a dolgok és a rutinokban is részt kell majd vennie, akkor is szeretni fogja.

Közös étkezésre még legalább 2 hétig nincs remény, akkor lehet a gasztrós dokihoz menni, utána kérvényezni a diétás kaját és remélni, hogy vállalják a szállítást. Andris már találkozott a gyógypedagógussal is, de a fejlesztésről konkrétumokat még nem tudunk. Holnap reggel lesz a csúcstalálkozó, akkor többet fogunk tudni.

Az itthoni életünknek is jót tesz az ovi, mert a reggeli és az ebéd időpontját megszabja, a kettő között pedig megakadályozza a falatozást. (Ha valamelyik könyvében ehető dolgot lát, jön és reklamál, hogy ő olyat akar enni. Ma az oviban is lépre mentek; az ovi logója egy süni, kezében(?) egy alma. Mikor ma mentem Szirkáért, éppen almát evett ezokból;) Puszival köszön el, homokkal töltött zoknikkal, fáradtan és éhesen jön haza. Míg nincs itthon, Ármin alszik egy nyugodtat én pedig felfedezem, milyen az élet vele kettesben. Fura, mert nem hiányzott, hogy csak vele legyek, de most jó, mert jobban figyelek rá és nyugodtan tudok vele játszani. Nekem az ő fejlődése is olyan csoda, mint a Szirkáé, úgyhogy roppant tudok örülni, ahogy a Szirka pancsolós edénykéit rakosgatja egymásba, kolompol velük, eldobálja őket vagy ahogy a fűzős almából ügyesen kipiszkálja, kihúzza a kukacot, valahányszor visszahúzom. Nem beszélve arról, hogy milyen ügyesen evickél felém, valósággal odajön hozzám (még nem tud rendesen kúszni, csak odatornázza magát úgy, hogy forog, kicsiket dob magán meg próbálja a lábával tolni magát). Ezeket mind abban az időben fedeztem fel, míg Szirka 2 délelőtt oviban volt.

Amikor hazajön, nagy az örvendezés. Délután próbálja behozni az elmaradt babázást és korán fekszik.

apa folytatja:
A gyerekek és a felnőttek is megszerették Szirkát. Fél 10 körülre viszem, mert addigra befejezik a reggelit a többiek, és már kint játszanak az udvaron. Ez azért is jó, mert addigra azok, akik reggel sírdogálnak hogy anya/apa nélkül maradtak, már abbahagyják a hüppögést.
Ma mondták az óvónénik, hogy reggel már keresik a gyerekek Szirkát. Ilyen hosszú (2 napos) barátság után ez persze nem csoda.
Sejtettük, hogy elhozni nehezebb lesz, mint otthagyni, de ez utóbbi még annál is gördülékenyebben megy, mint gondoltam. Szemmel láthatólag otthon érzi magát. Elhozás előtt kb. 10 percig kell játszani még vele, utána lehet búcsúzkodni a 'kektől, és menni haza anyához és á'minhoz, akik biztos megint valami finom ebédet főztek neki...

a rejtvények

mindig túl könnyűek szoktak lenni, de most azt gondoltam, talán gondolkodóba esik a nagyérdemű, ha megkérdezem, vajon mit jelenthet, ha egy okos, 3 éves kislány azt mondja: katum.

Ha mégis nehéz lenne, itt egy kis könnyítés a szövegkörnyezettel kapcsolatban: