Szirka: 2009/08

2009. augusztus 31., hétfő

"gyógyító ölelés"

Remek interjú a Nők Lapjában Csóka Szilvivel!

Az utóbbi napokban Szirka szemmel láthatóan felkapaszkodott egy újabb lépcsőfok tetejére.

Hirtelen sokkal ügyesebb lett a kirakókban, meglepően jól összerakja a figurás montessori tornyot, jobban érti és teljesíti a kéréseimet és az aktív beszédben is nagyot lépett: Egyre több két- vagy többszótagos szót használ (pl. a szemüveg a régi me helyett már cemege vagy cemegem, attól függően, hogy kié /időnként inkáb cümegem/), gyarapodnak a ragok (pl. a ba /lába/ már bamat formában is megjelent; a mai legfrissebb, szívemet melengető ragozás az esti puszilkózás közbeni anyam volt), sokkal több szót mond utánunk, jószerivel mindent utánozni próbál (korábban sosem ejtett dződek és lilák röpködnek) és egyre inkább szavakkal kommunikál (megmondja, ha a víz meleg vagy hideg /nem csak deg!/, szól, ha szomjas/bíz/, és néha víz helyett kávét kér). Sőt, ami eddig alig fordult elő, elmeséli, ami korábban történt, megmutatja, hol látta a kutyát, kitől kapta a könyvet (Zsanett, ha ezt olvasod, tegnaptól már nem Nett vagy, hanem Dzsinett :) ) Egész nap folyamatosan lep meg újra és újra valamivel. Olyannyira, hogy estére, másnapra el is felejtem őket és nem tudom lejegyezni, pedig nagyon-nagyon örülök nekik.

2009. augusztus 30., vasárnap

ovi előtt

Voltunk szülőin, később beszélgettünk a két óvónénivel meg a vezetőhelyettessel, és találkoztunk a dadussal is, aki a megbeszélés közben Szirkára vigyázott.

Szirkának a lepke lesz a jele.

Először csak napi 2 órát lesz oviban. A gasztroenterológus egy hónapos szabadsága szept. elején telik le, akkor tudunk tőle kérni olyan papírt, amire spec. kaját kaphat, addig reggeli után érkezik és ebéd előtt hazajön. Így még azt is megússza, amikor reggel a többiek esetleg sírdogálnak a szüleik után. Ő nem fog, az tuti, alig lehetett hazahozni most is.

Az óvónők meg a dadus nagyon aranyosak és lelkesek, izgatottan várják Szirkát és komolyan készülnek, hogy a különlegesebb igényeinek is megfeleljenek. Még a nyár elején adtam egy példányt az óvoda vezetőjének abból az anyagból, ami a DS gyerekek tanításához és az integrációhoz ad tippeket (tulképp egy használati utasítás DS gyerekekhez), de most vittem magammal egy másikat, hogy az óvónőknek is odaadjam, hátha nem jutott el hozzájuk - aztán vagy elolvassák, vagy nem. Ehhez képest már alaposan átnézték, sokszorosították, megköszönték szépen, hogy milyen sokat tanultak belőle máris és még biztos fognak is.

Mivel a szakértői véleményben olvasták, hogy a játékokat a szájába veszi, már kitalálták, hogy oldják meg, hogy a többiek tudjanak legózni és ő se legyen életveszélyben, de nagyon megkönnyebültek, mikor megmondtuk nekik, hogy ez a szájbavevős dolog valami tévedés és nem kell félniük ilyesmitől. Igazából ez volt az egyetlen, ami miatt izgultak. A többi dologhoz (is) úgy állnak hozzá, mint izgalmas kihíváshoz, amit meg fognak oldani és amiben együtt fogunk működni. Szemmel láthatóan készek tanulni, hogy megfeleljenek az új helyzetnek és vannak ötleteik, hogyan lehet kezelni a nehézségeket.

Szirka pedig, mintha sejtené, hogy nagy feladatok várnak rá, az utóbbi időben feltűnően nagylányosan viselkedik és a beszédfejlődése is nagyobb lépésekben halad.

Hajrá, kicsi pillangó!

2009. augusztus 29., szombat

Bíz, bíz!

Szirka imádja a vizet. Már elsőre kiderült, amikor a Balatonnál nyaraltunk.

Reggel, amikor a víz még olyan hideg volt, hogy senki sem merészkedett bele, Szirka már belegázolt - és nem lehetett kihozni, akárhogy vacogott meg lilult. Még enni sem. (Andris persze fel tudta kapni és kihozni, de ahogy a lába földet ért, szaladt vissza a vízbe.)

Azért ha lehetett, keresett magának játszópajtást. Volt, aki díjazta és volt, aki nem. Sze la víz.

Első nap még két-háromszor belebukott a Balatonba és megízlelte, de hamar megtanult biztonságosan közlekedni, mi több, szaladgálni a vízben.

Azzal együtt, hogy öröm volt látni Szirka örömét, az a tény, hogy egy pillanatra sem lehetett mellette lazítani mert csak olyan dolgokat csinált, ami nekünk is folyamatos fizikai igénybevétellel és koncentrálással jártak (főleg Andris vigyázott rá), iszonyúan fárasztóvá tették a strandolást, különösen az elején, amikor Szirka még nem értette, hogy a Balaton később is ott lesz, sőt mi is ott leszünk.

Lazításképpen ezért kicsit otthon strandoltunk:

Mondjuk ott is állandóan ment az

Apaaa!

Apa pedig mindig frissen készen állt.

Hacsak nem Árminozott.

Egyszer még egy finomat bográcsozott is, csak arra meg

odagyűltek a Pomogácsok.

Utolsó nap viszont a strandon már egy lángossal meg lehetett győzni Szirkát, hogy 5 percig üljön meg.

Andris ekkor megkapta Ármint, hogy nehogy elkanászkodjon. De ahhoz képest, hogy az állandóan rohangáló Szirkáról még a vizes fürdőruhát is művészet volt levarázsolni (nem is mindig sikerült), az Árminozás egy kiadós ebéd utáni hortyogós sziesztának tűnt.

Ármin épp egy nagyobb mennyiségű DNS-mintát helyezett el édesapja szájában.

És mit csinál még egy baba, ha nyaral a család?

Amikor nem a testvérével szeretgetik egymást,

Akkor például a fűben tapickol.

Harmatos fűben, mint az ínyencek.

Amitől aztán ilyen lesz a talpa, de nem bánja.

Tapickol még vízben

és parti homokban.

Apájával olvasgat.

(így koncentrál a szájával)

És masszívan italozik.

2009. augusztus 27., csütörtök

Barbi

is velünk nyaralt 2 napig.

A kicsikkel nagyon jól megtalálta a hangot.

Vigyázott Szirkára,

játszott vele (itt virágokat keresnek az udvaron).

Ármin először csak nevetett rá (gyakorlatilag szünet nélkül), aztán már a karját is nyújtogatta felé, pedig egyébként ezt nem is csinálja. Abszolút bejött neki.

Szirkának is.

2009. augusztus 24., hétfő

játék

az árnyékkal

borneói

vad kutyabéka

és szelíd kislánya

2009. augusztus 23., vasárnap

a nyaraló udvarán

állt egy nagy diófa.

Szirka mindennap megszeretgette. Eszembe jutott róla, hogy régen én is szerettem a fákat simogatni, erőt meríteni belőlük.

Persze lehet, hogy csak fel akart rá mászni.

a kutyák feltehetőleg

olvasták a tegnap esti segélykiáltást, mert ma Szirka csak 6 után kelt.

Lehet, hogy az is rásegített a dologra, hogy tegnap előtt fél éjszaka nem aludt és rettentő fáradtan feküdt le. Mindenesetre nagy megkönnyebbülés volt, mert mire ágyba kerültem, Szirka már keresztben pucsított az ágyban, vagyis ha mellé feküdtünk volna, arrébb kellett volna tenni, amire felébred. Ármin pedig már akkor énekelt és egész éjjel folytatta, tuti felkeltette volna Szirkát, úgyhogy a kockázatosabb különalvást választottuk.

Még 4 éjszaka leszünk egyedül. Kutyulik, kitartás!
És ha addig megszokjátok, már úgy is maradhattok ;)

2009. augusztus 22., szombat

most meg azt képzelem, hogy budai polgár vagyok

itt élek a gyönyörű hegyek között és szeretnék egy kutyát. Nagyon szeretnék. Nem, nem létszükséglet, nem csatangol el a nyáj, nem lopják ki a kertből a fáradságosan kapálgatott krumplimat, látni is látok, csak szeretnék egy kutyát. Kis szőrös, lihegős, lábhozjövős, bolond jószágot. Ekkor azonban arra gondolok, hogy hallótávolon belül lakik minimum 150-200 ember és a kutyának az a természete, hogy ugat. Én pedig nem fogom megtanítani, hogy ne ugasson. Még arra se, hogy éjjel és hajnalban maradjon csendben. És megszületik a döntés: Egyszerűen nem tehetem meg ennyi emberrel, hogy elvegyem a nyugalmukat csak azért, hogy nekem valami a bokámnál liheghessen.

Na most, nekem azért jó, mert igazából nem is szeretnék kutyát és azért rossz, mert a környékünkön néhány budai polgár nem így gondolkodik. Szirka minden áldott hajnalban kutyaugatásra kel és nem tud tőle aludni (kánikulában is csukva van az ablaka, inkább az ajtón át szellőztetünk), nap közben egész nap, de tényleg egész nap a "nembánt" varázsigével próbálja a félelmét eloszlatni (sikertelenül), minden vakkantásra. Ármin éjjel jól bírja a strapát, neki a nappali alvásait ugatják szét.

Szirka személyesen már megbarátkozott a két házunkbeli kutyával, élőben nem fél tőlük, csak ha ugatnak. De gyanúnk szerint a hajnalban ugatós kutya nem a házban van, hanem valamelyik környékbeli kertes házban.

Pár napig Andris nélkül vagyunk itthon, aki máskor védi Szirkát az éjjeli és hajnali kutyakoncertek alatt, de hármasban nem alhatunk, mert a két kicsi felkelti egymást. Így hát érdeklődéssel tekintek az éjszaka elébe, hogy vajon mit fogunk csinálni. Egyik lehetőség, hogy ha Szirka hajnalban felriad és Andris híján megkeres minket, fogom Ármint és vele együtt befekszünk mind a nagy ágyba és megpróbálom úgy altatni a picit, hogy közben Szirka mantrázza a nembántot.

Egy másik lehetőség, hogy most, mikor lefekszem, átviszem Ármint (aki erre kipróbáltan felébred) és eleve ott leszünk a hajnali riadókor, talán így Szirka nem ébred fel annyira, mint ha kimászna az ágyból és körbekóvályogná a lakást. Éjszaka meg valami módon megpróbálom megakadályozni, hogy Ármin pisszenjen, ha ébred ill. hogy Szirka, aki akkorákat rúg, mint egy egy sportkenguru, ne kerüljön fenyegető közelségbe hozzá. (Jó lenne, ha engem se rugdosna, de ez irreális.)

Egy biztos pont van, hogy holnap (meg holnap után, az után és így tovább) mindannyian fáradtan kelünk.

Tudom, szerencsések vagyunk, hogy nem légóriadó és szőnyegbombázás hangjára kell altatni a gyerekeket. Megyek, megnézem, gyártanak-e füldugót kicsiknek.

(Lesznek majd kedves, nyaralós bejegyzések is, de most nagyon rám szakadt ez a kutyásdi.)