alakul

Szerintem ugyan elsősorban a puha babahajjal való szenzoros ismerkedésről volt szó, de azért nagyon örülök, hogy megtört a jég és Szirka alaposan megsimogatta Ármin kobakját. Lassan a kíváncsiság csak közelebb hozza a tesóhoz...

Mit lehet kezdeni egy újszülöttel

miután kiszórakoztuk magunkat azon, hogyan utánozza a cuppogást/csámcsogást, oroszlánszájtátást, ó-ó-ó-tündérkaszinó-akire-jut-tizenhárom-az-lesz-a-fogót és hasonlókat?

Indítsuk el a pelenkátlanság felé vezető úton!
(Nem kell aggódni, mindene szépen megvan, csak diszkrécióból homályoztuk ki.)

Mivel Ármin nagyon soványka, ezért roppant fázós is, így nála még nem jöhet szóba a pucérkodás. (Örülök, hogy már az eldobhatóból kibontásokat átvészeli; a kórházban minden tisztábatevést végigsírt.) Amikor viszont jó kedve van, pelenkacserék alkalmával felkínáljuk neki az "alternatív módszert", azaz a csap fölé tartjuk. Meglepően gyakran (gyakorlatilag mindig) ki is használja a helyzetet. Ha pedig kibontáskor pisil a pelenkára, ugyanúgy mondom neki a pis-pis-pisst és megdicsérem, mintha én kezdeményeztem volna. (Különben a pelenkázás most meglepően macerásnak tűnt az EC-hez képest. Biztos ezt is szokni kell és Szirkával is messze van már a macerás EC korszak.)

És igen, másodszor is teljességgel hihetetlen, hogy a 10 napos töpszli száraz pelussal várja meg, míg kiviszik pisilni-kakálni. Szerintem rájött, hogy kevesebbet piszkálom az utálatos nedvestörlővel, ha nem a pelusba rottyant, mert most zsinórban a negyedik kaka landol a kijelölt helyen. Rém büszke vagyok - megint.

(jól vagyok)

ennyire
(csak mert kérdeztétek)

Postás bácsi

Ármin remek ajándékot hozott Szirkának:


egy postásbácsis duplót.

Én azt hittem, a motor lesz benne a szenzáció, amire ketten is fel tudnak ülni (hiszen a szirkauniverzumban senki sem szeret egyedül lenni),

de sokkal izgalmasabbnak bizonyult a feladat, hogy a postásbácsi személyesen tegye be a csomagot a postaládába,

illetve a fél délelőttöt kitevő próbálkozás, hogy a postásbácsit begyömöszöljük a postaládába.
(Sikerült.)

Amikor szerencsésen alakul az este

akkor Ármin már akkor elkezdi az éjszakáját és elalszik az első 2-3 órára, mielőtt Szirka lefeküdne. Ilyenkor én tudom elringatni Szirkát, mint a preármin időkben mindig. Ez mindkettőnknek öröm.


A szülés előtt a kolosztrum megérkezésével Szirka visszatért az esti szopihoz, bár azon a két cseppen inkább csak cumizgatott. Most eléggé meglepődött, hogy tej jön a ciciből, először fel is ült köhögve. Ma este már kettőt-hármat belekortyolt, de asszem, nem ezen fog meghízni.

Frissítés: Az altatásnak mégegyszer neki kellett futni, mert elsőre félt a kutyáktól (azt hittem, hogy a költözéssel ugyan elveszítjük a kertet meg a kertes környéket, de legalább a kutyaugatást is elfelejthetjük - hát nem) és kicsit megbicsaklott rutinnal ugyan, de rendesen szopizott. Lehet, hogy mégis lesz tandem szoptatás?

Kicsi Ármin vagyok

babzsákfotelban horpasztok a kis világoskék takaróm alatt

most én

Köszönöm szépen a sok kedves ránkgondolást, gratulációt, jó kívánságot, érdeklődést!

A kórházról inkább nem nagyon írok, csak a tanulságot, hogy hiába kedves velem mindenki én akkor is utálok ott lenni és a világ legrendesebb emberére is tudnék haragudni, ha egy kórteremben kellene laknom vele. A műtét borzalmas volt, jobb lenne, ha azt is inkább elfelejteni igyekeznék, bár a fájdalom ennek erősen ellene dolgozik (az egész belsejemet szétszedték és újra összevarrták, a hányás után komolyan elbizonytalanodtam pár percre, hogy túlélem-e ezt a dolgot és az egész olyan sokáig tartott, hogy az összevarrás végén már éreztem az öltéseket). A testi fájdalomhoz képest most még nem is tűnik olyan nagynak a lelki, hogy nem szülhettem. Az orvos, akinek a tudásában bízom, nem tartotta biztonságosnak, hogy tovább várjunk vagy most indítsuk a szülést, én pedig nagyon akartam vigyázni a babára (aki a szülés idejére éppen farral fordult lefelé és családi divat szerint a nyakán viselte a köldökzsinórt).

Itthon minden összehasonlíthatatlanul könnyebb, a fájdalom is lassan-lassan enyhül (közben begyulladt a sebem, de már sokkal jobban van, bár 2 napja meg a fejem fáj) hasonló sebességgel helyükre kerülnek a dolgok is az új világunkban.

Szirka először nagyon örült nekünk.



Egész addig, míg Ármin egyet nem nyekkent. Azóta hozzá sem ért, többnyire a közelünkbe sem jön. Ha Andrisnál van Ármin, akkor meg őket kerüli. Tanakodtunk, hogy mit érezhet. Először azt hittük, hogy a nyekkenés/sírás hangja ijeszti meg (Ármin meglehetősen erős orgánummal bír), de az éppen békésen nézelődő babától is tart. Nem egyszerűen "zavarja", hanem olyan szinten készen van tőle, hogy éjjel felriad, hogy "baba, baba". Gondoltunk arra is, hogy nem is fél tőle, hanem épp hogy túlságosan együtt érez vele - vagy a kettőnek a keveréke. Jelenleg, ha Ármin sír, egyikünk vele foglalkozik, másikunk Szirka könnyeit törölgeti. Mivel Ármin 24 órás testkontaktust igényel, ez azt jelenti, hogy vele a karomon eszek, Szirkával a sarkamban pisilek és ott tévézik az üvegparaván mögül, ha zuhanyzom (legalább van, aki lelkesen biztasson) - amikor a körülmények egyáltalán engednek ilyen luxushobbikat.

állandó programunk

Éjszaka Ármin már egész jólnevelten viselkedik (de külön alszunk Szirkától, mert első éjjel felsírt és Szirka nagyon megrémült, át is ment Andrishoz - azóta nem is próbáltunk újra hármasban aludni), 2-3 óránként ébred, szopizik és visszaalszik, ezért remélem, hogy lassan nappal is felvesz egy ritmust, nem lóg majd egész nap a cicin. Egyelőre az az eredmény nála, hogy nem sírja végig, míg wc-re megyek. Persze, jogos, hogy egy újszülött az anyjával akar lenni, de Szirka nagyon hiányzik. És a Szirka nyugalma is.

Brúszvilisz

A címben nevezett úriemberhez* leginkább abban hasonlít, hogy 1, azaz egy arca van mindkettőjüknek. Mondjuk az ismert színész ezzel dollárcsilliókat keres, viszont gyakran elagyabugyálják, tehát a fene se tudja megéri-e. Mi nem keresünk vele sokat, viszont ajánlottam Andreának, hogy fotózzunk róla vagy 100-at, és a következő hetekben apránként felteszegetjük, ha tényleg ennyire egyformán fog kinézni.

Abban viszont feltétlen különböznek, hogy Ármin folyamatosan jólfésült. El nem tudom képzelni, hogy csinálja, de ez a helyzet. Még a brillantin is ott ragyog okos kis manó arca fölött.

Egyébként Ő a legöregebb Manó, akivel valaha találkozni volt szerencsém. Szerintem Yoda évekkel alatta járt a Dzsediképzőben.

*kinek ezúton kívánok boldog házasságot, személyesen - Ármin érkezése miatt - még nem volt alkalmam

Kedves unszolástokra

Andrea a körülményekhez képest jól van. Remélem hamarosan személyesen számol be a történtekről.

Ma varratszedés volt, úgyhogy a nehezén talán már túl vagyunk.

Éva magazin

A Szirkasztori immár olvasható az Éva magazin honlapján, itt.

És felkel a nap...

de csak akkor, amikor Szirka összeakadó lábakkal "hangos" Áááááááááh kiáltással odateper hozzám, és a nyakamba ugrik. Ezután (már a bilin ülve) elénekeljük saját szerzeményű népdalunkat:
Én vagyok a Szirka baba apája/Szirka baba az apája babája.

Ezután megbeszéljük, hogy kakálni azt "neeeeeeem" fogunk.

Ha mindezzel megvagyunk, akkor népviseletbe öltözünk, és kezdődhet a nap.



Szirka láthatólag elégedett az eredménnyel.

Ármin nálunk, babám!

Hazahoztuk, hogyan tovább?

Egyelőre annyit tudunk, hogy szeret enni-inni-aludni, és hogy leginkább egy (gyönyörű) teknősre hasonlít. Tudja valaki, hol lehet teknőstejet kapni?
Mikor hosszabb ideig (több percig) nem jut tejcsihez/alváshoz, akkor jelzi az aggodalmait. Ezt hangosan teszi. Sajnos ez Szirkát (remélem csak egyelőre) nagyon megviseli. Régebben is hajlamos volt biggyeszteni a száját, ha síró gyereket látott valamilyen könyvében, de ez most sokkal intenzívebb. Először azt gondoltam, hogy fél tőle (illetve az erős hangjától), mint Bogitól a szomszéd kutyától, de azt hiszem nem ez a helyzet. Most inkább úgy látom, hogy az együttérzés mozgatja. Olyan szinten rápörög az élményre, hogy sírógörcsöt vagy mit kap, és negyedórákig kell vigasztalni.
Ebből kifolyólag napokig csak kerülgette Ármint (és az őt tartó Anyát), de most már azért javulgat a helyzet. Minél többet látja Ármint nem-sírva, annál jobb lesz. Nem is akarok még tanulságokat levonni, annyira más most megint minden, hogy újra ennyire pici baba van itthon. Szerintem 1-2 hét múlva jobban látjuk, hogy mi a helyzet.



Akinek még nem tettem meg, annak itt is most: Nagyon szépen köszönjük a rengeteg segítséget, felajánlást! Apránként élünk majd velük.

haza?

frissítés: igen, ma jönnek! :)

Többen érdeklődtetek, hogy megyünk-e Down Világnapra.
Lélekben természetesen már ott is vagyunk. Testben? Az akkor derül ki, ha a sok okos orvos kiokoskodja, hogy mikor jönnek haza Árminék. Valószínűleg ma, akkor nem nagyon hiszem, hogy megyünk, legfeljebb ha valahogy nagyon szerencsésen jönnek össze a dolgok.

Frissítek, ha kiderül valami.

Ti menjetek!

Kettesben itthon

Szirkával kapcsolatban néha eszembe jut, hogy a tibetiek által - valószínűleg más okokból - (állítólag) preferált matriarchátus nem is olyan eszement ötlet. Egyikem kísérgetné Szirkát végtelen útjain lépcsőre fel, lépcsőről le a kórház folyosóin, míg másikam csendesen kávézolna (Sz.B.) az automatánál. Persze 5-10 körönként cserélnénk.
De most azt kell mondanom: le a kalappal, ismételten. Nemcsak hogy tudunk együtt aludni (soxor felváltva, de akkor is ;) hanem még dolgozni is tudok Szirka mellett. Persze gyakran meglátogat, de nagyon sokat játszik egyedül is. És nem csak olyan teljen-múljon az idő módra, hanem tényleg. Olvasgat, rajzolgat, bábozgat, táncikál.
Nem hittem volna, hogy ennyire önálló. Egyébként Kartsi sem, aki tegnap este a vendégünk volt.
Van külön szék az asztalomnál, és néha még az egeret is ideadja. (Nem Kartsi, hanem Szirka.)

Nem voltunk még kettesben ennyit soha, valószínűleg sokáig nem is leszünk. Sokkal gördülékenyebb, mint gondoltam. Szerintem azért is megy ilyen jól, mert születésétől fogva elég sok időt töltünk együtt, még ha nem is ilyen töményen.

Ma együtt ebédeltünk. Kedves unszolására hajlandó voltam ebédet rittyenteni magunknak. Mondjuk mire megsült a krumpli, már nagyjából jóllaktunk kenyér-körettel. :)



Háttérben andalítóan szólt a reggae zene.

Villámlátogatás

Tegnap meglátogattuk a friss gyermeket. Megfogadtam, hogy nem puffogok, de annyit azért igen, hogy azt is el tudnám képzelni, hogy ilyenkor az ember egy csendes szobában megsimogathatja a gyermekét.

A valóság persze nem ez, de legalább én is, Szirka is láthattuk a kis Morzsástojást*, még ha csak percekre is, üvegablakon keresztül. Sokaknak ez biztos ismerős helyzet, mi Szirkával kivételezettek voltunk, én szinte folyamatosan együtt voltam velük, amíg bent voltak.

Most abban bízunk, hogy hamar (akár már 7végén) itthon egyesítjük erőinket.

Fotó sajnos nincs (a Teknika Ördöge letörölte a telómról), ahogy tudjuk pótoljuk.

*Ezt szót megjelölte a helyesírás ellenőrző, valami nem kóser a programmal...

Ha vérzik, nézik

Még egy nap van hátra a down világnapig. Link kicsit jobbra (0321.hu). Itt van egy kis videó, ami mutatja, hogy Szirka (sok szempontból) egyáltalán nem kivétel, sokan mások is boldogan élnek DS kisgyerekkel.

Hogy mindennek miért kell a "Minden harmadik Down-szindrómás gyermeket elhagynak" címet adni, azt nem tudom. Olyan, mintha az országos matekverseny első helyezettjéről szóló dokumentumfilmnek az lenne a címe, hogy "Sok szülő nem bánik jól gyermekével, akkor bünteti, amikor tulajdonképpen neki vannak munkahelyi problémái", vagy mittomén. Szóval nem értem, de aki a cím ellenére megnézi a filmet, az meleg, emberi dolgokat láthat-hallhat. Vagy - nem bánom - akár nézze meg a bulvárcím miatt, és lepődjön meg, hogy mást kap, mint amit vár.

Hasonló témában már kiértetlenkedtem magam vagy 2 éve itt.

Mindeközben a hősnő...

...üldögél az asztalon, és boldogan pakolja a montessori toronyra a karikákat. A saját stílusában, a neki tetsző sorrendben.

Természetesen a szemüveg csak a fotózás kedvéért került re róla, nem pedig elfelejtettem feladni rá reggel!

A piszkos részletek

Császár lett a vége, mint ezt már egy ideje sejteni lehetett. Bevittem Andreát kedden este, aztán hazajöttem, és én aludtam Szirkával. Reggel fél hétkor megérkezett Pí, akit boldogan üdvözöltünk. Márkuska és Pí vállalta magára a szirkapásztorságot, míg haza nem érek. Köszönjük nekik, de nagyon!


Ez a kép egyben Where's Willy? sorozatunk következő eleme is

Végül fél 9 körül tolták Andreát a műtőbe, és 9 óra 1 perckor már lehetett örülni a babának.
Andreát még kb. egy órán át toldozgatták-foldozgatták, és szerintem szép lett a végeredmény.

Szirkával már bevált, ezért most eleve úgy terveztük, hogy amint kiemelik a babát, én kimegyek hozzá. Most is ott kuksoltam a sarokban, míg Andreát műtötték, de a mosdatásra, leszívásra már kint voltam.

Sajnos Andrea csak megnézhette Ármint, meg nem kaphatta míg ki nem tolták. Addig nálam volt, én vigyázhattam rá. A "Megy a hajó a dunán"-t láthatólag szerette. Szirka is megnyugodott nálam, Ármin is így tett. Pedig féltem kicsit, Árminhoz kevesebbet beszéltem a pociban, mint Szirkához annak idején, de szerintem így is megismerte a hangom.

Ez itt nem team-tag, ez én vagyok bohócruhában:



Mikor végre kitolták Andreát - én teljesen előírás ellenesen és tudománytalanul kézben hoztam Ármint, nem kocsiban toltam - hagytak órákig babázni minket. Köszönet a kórháznak, a dokiknak, és Zsuzsának, aki most is sokat segített.



A célszemély amúgy 3130 grammos, 56 centiméteres, és izibe rácuppant a cicire, és álomba szopizta magát.
Valószínűleg az Andrea delfinhomlokát (a delfin az egy okos hal!) és az én turcsi orromat örökölte. Jó szeműek esetleg a másik védjegyemet, az úgynevezett "plombás fület" is megfigyelhetik. Ez nem nagyon látszik ezeken a képeken, egyszerűbb, ha elhiszitek. Szirkán is jól látható.

MInden kedves

blogolvasónak boldog Sándor napot kívánunk!

Andrea, Andris, Márkus, Barbi, Szirka... ÁrMIn.

hasznos okosság

Szirkát időnként nem könnyű megfékezni, különösen ha egy kicsit is fáradt (Andrisnak az esti fürdetésekért, utána a testápolózásért és öltöztetésért már most életműdíj járna). Ha nem akar megülni, nem igen lehet rábeszélni. Sokszor sétánál is nehéz megakadályozni, hogy elszaladjon, akár az úttesten is. Ilyenkor mindig elmondjuk neki, hogy ott fogni kell a kezünket, mert autók járnak és veszélyes eléjük szaladni. Szerencsére azt látja, hogy egy nagy, zajos gép tényleg veszélyes, csak amikor épp nem jön semmi, akkor gondolom, nehezebb elképzelni, hogy bármikor jöhet.

Legutóbb, ahogy kiléptünk a kapun (előttünk nincs járda), szokás szerint tépte volna ki a kezét és rohant volna az úttestre, amikor elkezdtem a mondókámat, hogy itt fogni kell a kezemet, mert...
- Tó! (=autó) - vágta rá és újra rendesen megfogta a kezem.

Hétvégén, amikor már nem kell óránként a blogot nézni ;)

érdemes lehet ellátogatni a Millenáris parkba, a "Gyermekeink jövője" képességfejlesztési kiállításra. Részletek itt.

viszi a pálmát

nálam, akinek a Down világnapról és az ezzel kapcsolatos cikkről ez jut eszébe:

"Valóban tragédia, ha csak a megszületett gyerekről derül ki, hogy beteg. De ha valaki tudja, hogy beteg lesz, és mégis megtartja, az egyszerűen bűncselekmény. Milyen jogon ítél valaki egy másik embert arra, hogy nyomorékon élje le az életét? Perverz hobbiból, mert akar magának egy örökre gyereknek megmaradó játszótársat, aki jobban szereti őt mindenki másnál? És még azt is elvárja, hogy az adófizetők támogassák ebben a hobbijában, mert ő a hős? Ahelyett, hogy elgondolkodna, vajon önként miért nem ragaszkodik hozzá senki? Talán mert száz százalékosan önző? Istennek képzeli magát? Téved."

Mit mondhatnék erre? Örülök, hogy nem az én fejemben vannak ilyen gondolatok.

koszorúslány

(48 cm-es fejkörfogattal, míg megint el nem felejtem ;) )

nem igaz mindig,

hogy minden rendben lesz. Szeretnénk hinni, de tudjuk, hogy nem így van. Az emberek meg tudnak sérülni, betegedni, el tudják veszíteni a hitüket, tenni akarásukat, le tudnak mondani a kapcsolataikról és a legrosszabb nem az, hogy meg tudnak halni.

Sőt, nem csak hogy nem mindig igaz, hogy nem lesz baj; mindig igaz, hogy bármi lehet, akár baj is. Egy pici baba nagyon sérülékeny. Egy műtétnek kockázatai vannak. Semmi biztosíték arra, hogy holnap ilyenkor egy egészséges kisbabával leszünk többek egy egészséges kismama karjaiban.

Mégsem szeretünk úgy élni, hogy ezekre a lehetőségekre figyelünk - kivéve a depressziósokat: ők tényleg reálisabban látják a világot. Én nem tudok abban hinni, hogy velem nem történhet semmi rossz, de abban tudok hinni, hogy egy fontos dolog van, ami meg tud tartani, bármi rossz történik: aki szeretni tud, az bármikor boldog lehet. (Lásd még: "Az Isten szeretet", "a szeretet legyőzi a félelmet", "Ha Ő velünk, kicsoda ellenünk" stb.)

És ha elfelejteném, hogy kell szeretni, van, aki emlékeztessen rá:

(csörgött a távkapcsoló)

libegés

A szépséges koratavaszi napsütést és tűnékeny mobilitásomat kihasználva fellibegőztünk a János-hegyre. A kb. 15 perces út Szirkának egyelőre kicsit hosszúnak bizonyult, de szerencsére Andris megakadályozta, hogy a levegőben próbáljon meg elszaladni (én pont aznap éjjel álmodtam egy jó kis tériszonyosat, úgyhogy eleve nem csak a csodás látvány miatt voltam izgatott).

A fenti játszin nagyon jól mulattunk. Szirkát azért is jó elvinni valahova (bárhova), mert az ismert módon örül az élményeknek és az embernek sosincs az az érzése, hogy na, a lelkem kiteszem, a büdös kölkének meg semmi se jó. Olyan, mintha mi lennénk ügyesek, hogy ilyen jó programokat találunk neki (holott nekünk is attól lesz jó, hogy hozzá csatlakozhatunk az örülésben). Ha futókat lát, kacagva fut utánuk, ha a gyerekek felmásznak, lecsúsznak, drukkol nekik és jobban örül, hogy sikerült, mint ők maguk.

A házikó tetején talált egy lyukat,

amin kitekitentve félelmetes yetiket lehetett látni.

A mászóka működésére gyorsabban ráérzett, mint ahogy Andris utána bírt pattanni (neki ugye nem maradt keze kapaszkodni, mert Szirkát kellett elkapnia).

Szintén nagyon jellemző, hogy a teljesen egyenetlen, avaros, puha terepen nagyobb kihívás volt neki a séta meg a szaladgálás, ezért következetesen ott közlekedett,

akárhányszor esett is el.

Egy kis manóuzsonna elköltése után

még libikókáztunk egyet,

aztán hazalibegtünk.

ezerszám

A "kém" c. bejegyzéssel észrevétlenül elértük az ezredik bejegyzést. Azt reméltem, hogy ez majd nagy csinnadrattás bejelentése lesz annak, hogy kicsi Mi megszületett, de a jelek szerint ez esze ágában sincs. Nem baj, az ünnepi üzenet így is jó lett és legalább Szirkáról szól, ahogy én továbbra is szeretném a blog folyását.

A napi látogatószám átlaga szintén most emelkedett ezer körülire. Emlékszem, amikor kb. két és fél éve azon törtük a fejünket, hogy honnan jöhet naponta a blogra az a 30-40-es tömeg, ki a csodák lehetnek ezek, hogy éppen a mi családunk érdekli őket.

Köszönjük a sok-sok kedves kommentet és levelet, az érdeklődést és a biztatást, amit ez alatt kaptunk tőletek (és elnézést, hogy ezeknek kb. a felére nem is győzök válaszolni) és azt kívánjuk, hogy továbbra is találjátok meg itt, amit kerestek!

elegáns délutáni kiegészítők

félig szétszedett hajráf "csak megálljon" technikával a fejre illesztve, műanyag mérőkanál nyéllel a szájba ("pipa"), egy játékbabáról lehámozott cipő a lábujjakra és játékpartvis a kézbe

kém

Ha valami baj van Szirkával vagy velünk, akkor átöleljük egymást, meglapogatja a hátunkat a kis ujjaival és helyreáll a világ rendje. Sokszor mondta már ilyenkor, hogy kém és nem értettem, mire gondol. Leginkább a "kérem"-re hasonlított, de annak ott nem nagyon volt értelme. Tegnap este éppen engem kellett vigasztalni. Átölelt és egyszerre felvidított és megvilágosított, amikor azt mondta: kicsikém.

Az a pulya meg az apuja

Szirka az óvodában

Elmentünk az első nyílt napra. Szirka betoppant az öltözőbe és tok! tok! (miszerint "Sziasztok!") felkiáltással üdvözölte a szintén látogatóba érkezett gyerekeket, megsimogatta őket és ment tovább, felfedezni a többi helyiséget.

Először megnéztük a nagycsoportot. Éppen matematika foglalkozásuk volt. Ültek a kis asztalaiknál fegyelmezetten, számolták a korongokat, csendben jelentkeztek. Megdöbbentem. Az én gyerekkoromban - ami ugyan fölötte régen volt - az általános iskoláig nem kellett így viselkedni. Az oviban a "foglalkozás" nagyjából az volt, hogy az óvónéni olvasott fel a Pöttyös Panniból meg nézegettük az állatokat, hogy melyiket hogy hívják. Észre se vettem, hogy "tanulunk". Vajon a mai óvodásoknak is természetes, hogy már nagycsoportban iskolások? Rajtuk úgy látszott, hogy igen.

A látogató gyerekek fogták az anyukájuk kezét és figyeltek. Kivéve Szirkát, aki az ajtó kinyitásakor betódult, roppant örült a gyerekeknek (kek! úúú!), emelte a kezét, amikor ők jelentkeztek, és sétált közöttük lelkendezve.

Bementünk a többi csoportszobába is, ahol Szirka a játékoknak is úgy örült, mintha életében nem látott volna még játékmozdonyt meg műanyag gyümölcsöt (úúú, cép!). Ő volt az egyetlen, aki aktívan és a rá jellemző lelkesedéssel kihasznált minden kínálkozó lehetőséget a játékra és a barátkozásra. Az egész óvodát végigsimogatta, minden gyereket egyenként. Volt, aki először nem tudta mire vélni (valószínűleg bizonytalanok voltak, hogy nem lökdösődni akar-e), de a legtöbben csak meglepetten visszamosolyogtak. Az egyik szobában a gyerekek el is kezdték neki odahordani a játékokat, mert tetszett nekik, ahogy mindennek örül.

Az udvaron is maradtunk egy kicsit, ahol együtt szaladgált az óvodásokkal (a nagycsoportosok mellett olyan kicsikének látszott!), bement a házikóba, a mászóka belsejébe, mindenhova, ahova a többiek, és közben végig úgy örült, mint a sétálós videókon. Volt az udvaron is egy kislány, akinek nagyon tetszett és aki végig kísérgette a vidám törpit.


Végül egy naranccsal csaltuk haza, de szerintem csak azért jött velünk, mert a folyamatos örülésben már kezdett elfáradni.

A vezetőnő, a helyettese és az óvónők is mind nagyon kedvesek voltak, nem hökkentek meg rajta, hogy Szirka teljesen másképp viselkedett, mint a többiek, sőt kifejezetten jól kezelték, figyeltek rá, reagáltak a kezdeményezéseire, játszottak, beszélgettek vele. (És kiderült, hogy még a spéci kaját is meg lehet majd oldani neki.)

Nekem azóta is furcsa, kettős érzés, hogy amikor így sokan veszik körül, mennyire szembeötlően más, mint a többi gyerek, közben mégis teljesen kereknek látom a világát, ahol szabadon árad a szeretet mindenkire és mindenre és ahol egy kisgyerek dolga, hogy kíváncsian felfedezze a világot és az örömöket, amiket kínál. Valahogy úgy érzem, hogy nem neki kellene hozzánk "savanyodnia", hanem a világnak kellene olyannak lennie, ahol van helye ennek az örömnek és lelkesedésnek, ahol nem ciki szeretni a másikat és ezt kimutatni. Ha nem az én gyerekem lenne, nem tudom, mit gondolnék, de szerencsére az én gyerekem :)

A negatív oldalon mindössze annyi volt, hogy így elsőre minden olyan kicsinek és zsúfoltnak látszott, különösen az udvar tűnt parányinak (és csupa beton) - meg a valószínűleg minden óvodára (kivéve a gyevi waldorf) jellemző dolgokat is szokni kell: pl. egyetlen spontán rajzot sem láttunk, csak kifestett sablonokat meg színező lapokat.

A végösszeg mindenképpen pozitív, elsősorban az ott dolgozók kedvessége, nyitottsága - és az alacsonyabb csoportlétszám miatt. Na meg a Szirka örömét látva nem lehet mást gondolni, mint hogy ez az ovi a világ legnagyszerűbb helye.

Where's Willy? 10

A down világnap

nemzetközi oldalán találtam ezt a tündéri plakátot:

titkon azt reméltem,

hogy amikor a doki ma megvizsgál a kórházban, azt mondja majd: "nahát, már ne is menjen sehova, mindjárt jön a baba". Ehhez képest azt mondta, hogy "ez a baba egyáltalán nem akar még megszületni". Most még van egy hetünk együtt, jövő szerdán pedig császár, ha addig meg nem gondolja magát.

Már többször is azt hittem, hogy na, kezdődik, de aztán sose lett belőle semmi, csak elfáradtam. Rövid távon a keményedésektől (fájásnak még ritkán nevezhetőek), hosszú távon a mindig azt hivéstől. Egyébként is türelmetlen, feszült és fáradt vagyok. Még magamra sem tudok ráhangolódni. A legjobb kedvem mostanában akkor volt, amikor rendbe raktam, kitakarítottam az erkélyt és vetettem pár magot a virágládákba. Akkor nagyon örültem a tavasznak. Azóta esik az eső.

Szirka is megtaknyosodott, megnyűgösödött. Ha úgy csinálja, ahogy szokta, pár nap alatt túl lesz rajta, csak megmutatja, hogy érzi a feszkót.

De max. egy hét és megváltozik a világ.

nagy öröm,

ha az ember Apával és Anyával sétálhat:



de még nagyobb, ha a szél a faleveleket kavarja:

pajtikák

Szirkának sok öröme van; az egyik legnagyobb, ha gyerekekkel lehet. Az érkező vendégpajtikat megölelgeti és lelkesen tanulja, hogyan kell velük bánni. Nekem a legjobban az tetszik, ahogy figyel, hogy nehogy túl sok legyen. Aki nem fogadja túl lelkesen a nagy rajongását, azt nem terheli vele.

Normál esetben nem feltétlenül lesi árgus szemekkel, hogy éppen mire kérem és előfordul, hogy elengedi a füle mellett. De amikor pl.

Juli itt volt,

roppantmód igyekezett mindent úgy csinálni, hogy a "babának" jó legyen. Igyekezett bevonni a játékokba, ráadta a virágos kalapját, szórakoztatták egymást. A konkrétumok már kihullottak a terhes agyamból, de a puha-meleg hangulat, ahogy a két kicsi lány szerette egymást, még mindig itt ragyog bennem.

A minap pedig Samuék látogattak el hozzánk. Eredetileg a sajátkezű ajándékukért jöttek, de olyan jól elvoltunk, hogy ez nekem csak akkor jutott eszembe, amikor már indultak haza.

(Nekünk a Zimonyi klán még karácsony előtt elküldte csodás virágfüzéreinket. Zsuzsa és Csöre újra jelentkezését még mindig várom.)

Ők is sorra megkapták a kalapot (nemre és korra való tekintet nélkül), és meg is lettek dicsérve, hogy milyen szépek benne.

Szirka kedvesen és kiváló pedagógiai érzékkel megmutatta Samunak, hogyan működik a tologatós játék, odaadta neki, majd megünnepelte, hogy milyen jól tologatja.

Samunak nagyon tetszettek a Montessori tornyok. (Van egy nehezebb változat, amikor több rúdra kell egyszerre felfűzni a korongokat meghatározott sorrendben.) Szirka drukkolt neki: ha sikerült feltenni egy korongot, "Úgy ni!"-val lelkendezett, ha nem az következett, együttérzően ingatta a fejét: "Nem, nem." Samunak bejöhetett a dolog, mert hazaindulás előtt megkérdezte, hogy Szirkát is viszik-e.

A kedves vendégek ráadásul még ajándékokat is hoznak. Elnézést, hogy most nem sorolok fel mindent, csak egy különlegességet mutatok meg:

a szemüveges babát, Orsiéktól (a képen bal szélen ;) ).

Különben ők azok a vendégek, akik rendszeresen azért jönnek, hogy dolgozzanak nálunk valamit.

Szóval Szirka nagyon szereti a gyerekeket és ügyesen is bánik velük, még ha van is mit tanulnia még (melyikünknek nincs?), pl. hogy a kicsik fejére lehetőleg ne ejtsünk fém dobozt, mert attól nagyon hangosak lesznek.

Kócos a labda

meg kell fésülni

receptblog

Az eddigi tej-, tojás és szójamentes receptjeinket kigyűjtöttem egy külön blogba és megtoldottam még három további finomsággal (fánk, pogácsa, torta/süti). Valószínűleg nem fogok túl gyakran posztolni oda, de így a szirkablog a Szirkáé marad és az allergiás kollégák talán könnyebben megtalálják, amit keresnek.

vakondágy

Elkészültem a szivacsokkal, amik a két kicsit védik majd az ágykorlátba koppanástól. A nagyok régi ágyneműjéből varrtam rájuk a huzatot. Szirka, a nagy kisvakondbarát, lelkesen bújt be az "új ágyba", nyitott szemmel "aludni".


Remélem, hogy jól elférünk majd és tudnak egymástól aludni. (Bárcsak már itt tartanánk!) A biztonság kedvéért még megvan a (sosem használt) kiságy is, de ki akarna abba feküdni? Esetleg majd én...

Átlényegülve Kisvakonddá

Ön dönt

iszik vagy bukósisakot visel