2009. december 10., csütörtök

Ovi van, Kenobi!


Ovi van. Már szeptember óta jár, tehát mondhatnám hogy több, mint 3 hónapja, de igazság szerint a Katicák, a Bárányok, és más Meselények miatt ez azért sokkal kevesebb volt. Nem is szívesen adtuk volna több időre kölcsön!
Általában én hoztam-vittem - bár Nagyapó is sokat segített, és még fog is - tehát nagyjából én tartom a kapcsolatot az ovival. Arról már írtunk korábban, hogy hogy került pont ebbe az oviba, és azt is említettük, hogy kevés olyan dolog van az ovin kívül, ami ennyire egyértelműen szívesen csinál. Ha reggel megyünk az oviba, akkor megyünk az oviba. Vidáman és szívesen. Mindig.
Előre bocsájtok: tudomásom szerint senki nem tud az oviban erről a blogról, nem olvassák, tehát nem kell dicsérnem őket. :)
Azt eddig is tudtam, hogy szívesen fogadják, és örömmel várják Szirkát, mind a stáb, mind a gyerekek. Egy nagyobb csoportos Kislánnyal (miszerint Csenge) láthatólag komoly barátság is kialakult köztük. Ezt onnan tudom, hogy - bár itthon nem mesél az oviról - egyszer csak elkezdte mondogatni itthon, hogy Csen-ge, Csen-ge. Mivel ilyen nevű csoporttársa nincs, utánajártam, hogy ki is ő, és láttam is őket nagyon örülni egymásnak.

A minap szülői volt, és megnéztünk egy több, mint egy órás filmecskét. A reggeli érkezéstől a déli alvásig tartó kb. 4 órás időszakból voltak felvéve a fontosabb epizódok. Igazából én is most láttam alaposabban, hogy mi is történik odabent, mert általában láthatólag a szülők zavaró tényezők odabent. Szívesen és kedvesen mesélnek és válaszolnak az ovónénik, de nyilván nem szeretnék, ha a 17 gyerek felmenői állandóan ott sertepertélnének. 17, merthogy kis létszámú csoportba sikerült bejutnunk.

Picit attól féltem, hogy Szirka állandóan ki fog lógni a csoportból. Igazából úgy tűnik nem így van. Több odafigyelést, segítséget igényel, mint a többiek, de úgy láttam, hogy azért nem olyan rettenetesen. Jobban oda kell figyelni rá, amikor esznek, fogat mosnak, vagy más speciális dolgot csinálnak, és ezt a többletgondoskodást olyan magától értetődően adják meg neki, hogy egész meghatódtam.
Szirka szívesen elolvasgat ott is egyedül, ahogy itthon is, de ha előkerülnek a mesemondó bábok, akkor a többiekkel együtt ő is odatelepül. És igazából semmi olyat nem láttam (a kötelező gyakorlatokon kívül), amit mindenki csinált volna egyszerre. A csoport nagyobbik fele általában közösen csinált valamit, de néhányan mindig máshol játsz'tak. Nem érződött, hogy Szirka nagyon kilógna közülük. Talán az egyetlen, amit nem csinált meg (a videón), hogy nem mászott fel a bordásfalra, amikor a többiek igen.
Én elégedett vagyok ezzel az egésszel. Lehet, hogy később nehezebb lesz, de az ovi egyelőre rendben van. Egyik "célunk" az ovival az volt, hogy majd szívesen csinálja, amit sok más gyerek csinál mellette, és ez így is van. Az állandó nyüzsi és zaj ellenére nyugodtan eleszeget a többiekkel (itthon azért általában közben lefut(na) egy maratont) fogat mos velük (itthon ez is elég macerás), stb.
Mindig is problémás volt nekem, hogy mennyire szeretném, ha Szirka beleszokna egy mások által diktált rendszerbe, de úgy látom ez még belefér. Még az olyan tevékenységekben is részt vesz, ami egyébként nehezen megy neki. Pl. van egy Csendjáték nevű dolog. A gyerekek körbeülnek, és valaki körbesétál valami tárggyal (a felvételen egy zenélő dobozzal), odaadja valakinek, leül a helyére, és a másik megy tovább. Szóval ez nem egy pörgős dolog (megdöbbentő volt hallani a csendet a többi elfoglaltsághoz képest). Szirka láthatólag szívesen csinálta. Mondjuk közben összepuszilkózott a mellette ülővel, és ment egy kört, hogy mindenkit megsimogasson, de hát ettől Szirka a Szirka.

Eddig is nyugodt szívvel hagytam ott Szirkát reggelente (bár örömmel hoztam el ;), de most tényleg úgy látom, hogy jó helyen van azokon a délelőttökön.

Oknyomozó riporterünk hamarosan annak jár utána, hogy mi történik a heti négy ovis fejlesztésen.

5 megjegyzés:

Pelikán írta...

Nagyon jó volt ezt olvasni, kicsit aggódtam, mert nagy volt a csend az oviról. Egyébként tényleg döbbenetes, hogy gyerektársaságban mennyire máshogy viselkednek, és persze, hogy idegen helyen, hogy érzik, hogy itt más rezsim van, máshogy kell viselkedni.

Blacktulip írta...

Örülök én is, hogy így megtalálták egymást, az ovi meg a Szirka.
És csodaszép a fényképeken.

fkriszti írta...

Sziasztok!
Szirka gyönyörű a képeken!!!!
Gratulálunk!!!

Puszi:
Franci és szülei

Alexandra írta...

Szirka gyönyörű kislány :)

Cserfescsillag írta...

Juj... a puszilkodós, simogatós résznél szinte láttam magam előtt Szirkát! Nagyon drága! :)

 
Clicky Web Analytics