Nagyon jó, hogy egyre több helyen téma az integráció...de az elég elrugaszkodott látásmód, hogy Magyarországon 5 éven belül úgy meg lehet valósítani mindezt, mint az USA-ban.
Nagyon fontosnak tartanám, hogy ilyen megszólalásokkor mindig mondják el, hogy az integráció nem csak az érintettek számára fontos, hanem az egészségesek számára is. Rengeteget fejlődhetnek így érzelmileg, habitusban a gyerekek, teljesen más egy "integrált". Az "egészségesek" magukhoz és társaikhoz való viszonya is megváltozik.
Na igen, mindig úgy jön le, mintha az egészséges társadalom gyakorolna kegyet. Holott ez teljesen természetes dolog, és közös érdek. Nem is értem, hogy merülhetett fel a szeparáció. Mondjuk nem ez az egyetlen ökörség kies tájainkon.
milyen jó is lenne, ha legalább a médiában képesek lennének a megfelelő szóhasználatra. ez az egész sérült-ép, egészséges-beteg ellentét felháborít. ismerek jó néhány "normális" embert, aki messze alatta áll az úgynevezett sérülteknek, nem csak erkölcsileg, de szellemileg is.
Tök igazad van! Az is igaz viszont, hogy éles helyzetben magam is néha el vagyok veszve, és nem a megfelelő szavakat használom. Valahogy nagyon mélyen bennünk vannak ezek a megnevezések, meg persze az egész ép-sérült szembeállítás.
8 megjegyzés:
Szirka a leggyönyörűbb. :)
Nagyon jó, hogy egyre több helyen téma az integráció...de az elég elrugaszkodott látásmód, hogy Magyarországon 5 éven belül úgy meg lehet valósítani mindezt, mint az USA-ban.
Nekem ezt öröm volt látni - főleg a Szirkás részeket:))))
Nagyon fontosnak tartanám, hogy ilyen megszólalásokkor mindig mondják el, hogy az integráció nem csak az érintettek számára fontos, hanem az egészségesek számára is. Rengeteget fejlődhetnek így érzelmileg, habitusban a gyerekek, teljesen más egy "integrált". Az "egészségesek" magukhoz és társaikhoz való viszonya is megváltozik.
kisari karcsi említette ezt is. lehet, hogy nem kapott akkora hangsúlyt, mint az, hogy mennyi ráfordítással jár az integráció ;)
Na igen, mindig úgy jön le, mintha az egészséges társadalom gyakorolna kegyet. Holott ez teljesen természetes dolog, és közös érdek. Nem is értem, hogy merülhetett fel a szeparáció. Mondjuk nem ez az egyetlen ökörség kies tájainkon.
milyen jó is lenne, ha legalább a médiában képesek lennének a megfelelő szóhasználatra. ez az egész sérült-ép, egészséges-beteg ellentét felháborít. ismerek jó néhány "normális" embert, aki messze alatta áll az úgynevezett sérülteknek, nem csak erkölcsileg, de szellemileg is.
Tök igazad van! Az is igaz viszont, hogy éles helyzetben magam is néha el vagyok veszve, és nem a megfelelő szavakat használom. Valahogy nagyon mélyen bennünk vannak ezek a megnevezések, meg persze az egész ép-sérült szembeállítás.
Megjegyzés küldése