családi lelkisegély szolgálat szamuráj-módra

Mondom sorban.

Lejárt az összes félév, amit kihagyhatok az egyetemen. Egy hónapja beadtam egy kérelmet, hogy kapjak még egy kis időt és tegnap felhívtak, hogy az elbíráláshoz sürgősen közölnöm kell, pontosan mennyi haladék kellene még és utána melyik programot akarom elvégezni és mennyi idő alatt. Innen bonyolódik a dolog, mert a rendelkezésemre álló másfél nap alatt nem sikerült kiderítenem még azt sem, hogy jelenleg létezik-e még az a program, amit választanék, nem hogy azt, hogy meddig fog létezni, ha egyáltalán. Lehet, hogy összevonták egy másikkal és a kettőt egyben kell elvégezni, ami nyilván nem annyi idő, mint az egyik egymagában. Ha mondjuk egy év múlva még lesz magában, két év múlva meg nem, akkor esetleg mégis megérné kicsit hamarabb visszamenni stb. Szóval nem eccerű.

Az egyetlen ember, aki esetleg szolgálhatott volna valami infóval, elég durván rázott le és nagyon rossz kedvem lett az egésztől. A bőgés határán mászkáltam Árminnal az oldalamon, dörzsölgettem az orromat és rám telepedett az egész nyomasztó gond: szeretnék igazi pszichológus lenni, szeretnék tanulni, szeretném befejezni az egyetemet. De akármikor folytatnám is, az a család számára mindig megterhelő lenne és az az igazság, hogy attól is félek, hogy nem leszek képes megcsinálni. Eddig is mindig isteni csodák kellettek hozzá, hogy meglegyenek a vizsgák, a dolgozatok és mióta itthon vagyok, mintha smirlgivel radíroztak volna ki az agyamból minden adatot, évszámot, nevet, fogalmat. Államvizsgázni, ééén?

Pillanatok alatt eljutottam, oda, hogy feladom az egészet, de itthon volt Márkus és beszélgettünk egy kicsit. Önző vagyok, tudom, hogy kihasználom a gyerekem, de tudtam, hogy nagyon jókat tud mondani. (Amikor az angol nyelvészet phd felvételimtől paráztam a végletekig, ő nyugtatott meg, hogy ha én kellek nekik, akkor felvesznek, ha nem én kellek, akkor úgy sem érezném ott jól magam. 9 éves volt ekkor. És még én akarok pszichológus lenni.)

Elmondtam neki, hogy rosszul esett a lerázás, mikor olyan óvatoskodva közeledtem és hogy nem is tudom, mit csináljak.

- Te nem olvastad a szamurájkódexet, ugye?
(Mi tagadás, ez kimaradt.)
- Van egy olyan szabály, hogy a nagy dolgokat intézd el röviden, az apróságokkal meg legyél alapos.
Az őrült ötletek mindig is tetszettek, úgyhogy máris kezdtem magam jobban érezni.
- Mivel ez fontos, dobj fel egy pénzt.
- Nem két oldala van ám a problémának...
- Hát mennyi? Valahol még megvan a 12 oldalú dobókockám.

Megírtam az adatokat az alapján, amit szeretnék, majd ők kiderítik és eldöntik, hogy lehet-e. Elküldtem, nem idegesít, hogy jobban kellett volna kérni.

És nagyon odafigyelek a krumplihámozásnál.