beszélős aprók

1. Szirka

Annyira örülök neki, hogy Szirka beszél, hogy szegény bármit mond, csak nevetek. Különösen akkor kellemetlen, ha pl. azt mondja, hogy jaj, fáj nekem! De ha egyszer rendesen beszél, olyanokat mond, amiket nem tanítottunk neki, hanem használja a nyelvet, amire akarja, hát tehetek mást, mint hogy nevetek? Bolond szülőként még akkor is mosolygunk, hogy milyen aranyos, amikor azt halljuk, amitől rendes szülők falra másznak: Nemmákájok!

A jaj meg a jajaj eddig is megvolt, hiszen szörnyű katasztrófákkal teli az élet, de mostanra inkább jaj, ne! lett, ami a kis egérhangján elég viccesen hangzik. Pl. amikor a káposztás tésztán káposztát talál. KÁPOSZTÁT! Jaj, ne!

Ujjbábokkal játszunk, azt akarja, hogy húzzam az ujjaira.
- Kezemet! - mondja, majd helyesbít:
- Ujjacskáimat!

Egy nyakláncot rám akar adni, de rájön, hogy túl nagy hozzá a fejem. Tapintatosan fogalmaz:
- Nem. Kicsi.

Reggel a gyerekek kedvence a franciaágyon hancúrozás. Ha bemegyünk Árminnal, Szirka már mondja:
- Árminkácska, be, hozzám!
Aztán vég nélkül szeretgeti, csiklandozza, beszél neki:
- Hamm, megeszem!
Alig lehet lehámozni róla, hogy a pici is tudjon mocorogni.

Folyik a szülők becézgetése is: apacika, anyácska.

Meg a viccelés is. Először arra lettem figyelmes, hogy a beszéd nélküli mesékben érti a képi poénokat és akkor nevet, amikor kell. Ezt odáig vitte, hogy amikor Márkus elejtette a megybefőttes tányért, szája elé tett kézzel rákezdett a "tudom, hogy ilyenkor nevetni kell"-műnevetésére és még hozzá is tette: viccelt.

Azt is viccnek veszem (bár van igazságtartalma), hogy Andris orrára azt mondta: krumpli.

A krumpli hajdan pi volt, csakúgy, mint Pali. Amikor a családtagos könyvet nézegettük, zavarba jött, hogy Palit hogy is hívják, hiszen már ki tudja mondani a Palit, de ugye a hagyomány pit diktál, végül bizonytalanul rám nézve azt mondta:
- Krumpli.

Kitárt karokkal szalad felém:
- Anyaaa! Vagyok hozzád!

Táncolgat és énekel*: néni, bácsi, dződet, sárgát, aztán átölel engem, majd megpuszilgatja Ármin etetőszékből kikandikáló lábacskáit és azt mondja neki: édes vagy!

* valahogy így:



2. Ármin

Amikor legutóbb az Ármin szavairól írtam, nem vettem bele az Anyát, mert hátha csak az elfogult anyai fülem hallja bele a nyenyenyékbe. Krumpli irányba viszont nem vagyok elfogult és azt is többször mondta már (nem így, persze, de felismerhető volt). Nem is ő lenne, ha a kaják nem állnának a fontossági sorrend elején, mert azóta van "szava" már a banánra is. De nem is mi lennénk, ha a leggyakrabban nem a vavavát hangoztatná (néha veve), a számos környékbeli kutyával társalogva.

Emellett alkalomszerűen utánozgatja, amiket mondunk neki (pl. elment, pisi, cici, maci).

3. Andris

Amikor egy hónapja Árminról elhittük, hogy tényleg kimondja az első szavakat, Andris mindjárt sokkal jobban megérttette magát vele. Ármin valami illegálisat vett a szájába, de az apukája elmagyarázta:
- Nem hamm, kaka!
Azóta kiderült, hogy Árminnál a hamm és a kaka egyáltalán nem zárják ki egymást.

A csengőnk elég hangos és párszor fel is verte Ármint, ezért ki akartuk írni az ajtóra, hogy először inkább kopogjanak, hátha épp alszik, csak akkor csengessenek, ha erre nem jövünk ki. Napokon át fogalmazgattam magamban, hogy hogy tudnám ezt röviden és udvariasan kiírni, de nem jutott eszembe semmi (igen, ez jellemző az utóbbi hónapokban). Aztán úgy adódott, hogy Andrist kellett megkérnem, hogy írja ki, mert valaki szólt, hogy jön, de Árminnal már mennem kellett aludni.
Az ajtóra fel is került a frappáns felirat:
Ne csengess, kopogj!