hullámvölgy-hullámhegy

2 db csúcspontja volt számomra a mai napnak. (Már Szirkailag. Egyébként az is ütős volt, amikor Andris felfedezte, hogy a pincében a fagyasztószekrény ajtaja nyitva van - pár hete vagy hónapja? - és felsétált egy ikeás szatyornyi rothadt mirelittel.)

A negatív csúcs az volt, amikor a kicsikkel sétálni mentem. Akkor még nevettem, amikor a "Ne dugd a kesztyűdet a vízbe!" után az ujját a csordogáló vízsugár alá tartotta, majd "rosszat csináltam"-pillantást vetettem rám és lázas keresgélés után felkapott egy lehullott levelet a földről, hogy "megtörölje" vele a vizes ujját.

Ott rontottam el, hogy Szirkára bíztam a döntést, hogy az erdőbe menjünk vagy a lépcsőn. Utóbbit választotta. A lépcsőn még nem is volt vele semmi baj, de ez az út egy normál, utcai sétát jelent, Szirkával meg azt - be kell látnom - nem lehet. Nem mászunk be a kerítésen, nem megyünk be minden udvarra, nem fogdossuk a mások autóját, nem, nem mászunk be a bezárt kukatároló rácsain, de tényleg nem megyünk be oda, nem állunk meg az úttest közepén, most már induljunk tovább, nem is csinálunk semmit, csak állunk a kerítés előtt, Ármin meg unja az álldogálást (csípőmön), miközben minden lépésnél rántott egyet rajtam oldalra - ha éppen meg tudtam fogni a kezét. És ezeket hiába mondtam el akárhányszor is (berekedtem, mire hazaértünk), csak nekem kellett kirángatni a rácsok közül, a kerítésből, az autók alól. (Természetesen hagytam időt leveleket nézegetni, megállni a kutyánál stb., nem ez volt a gond.) Alaposan megbántam, hogy a kutya hetet kölkedzett, na. És nyilván ő sem sokat élvezett a dologból. Legközelebb az erdőbe megyünk és remélem, hogy el tudom kapni minden lejtőn és haza tudom könyörögni, ha menni kell.

Nade.

A pozitív csúcsot nézzétek meg, aztán elmondom a körítést:



Ez a régi könyvecskéje az "elszakadt és megjavítjuk sohanapján" polcon állt meglehetős régóta, míg ma le nem vettem neki. Olyan régen nem látta, hogy nem akarta elhinni, hogy nem Ármin van a képeken, hanem ő. Még oda is ment vele Árminhoz (aki épp a konyha asztal alatt vadászott morzsákra), összehasonlította a képekkel és úgy is döntött, hogy azokon bizony Árminkocska van. Aztán leült vele és anélkül, hogy én bármit mondtam vagy mutattam volna neki, elkezdte olvasni azt a két szót, ami a felvételen is látszik.

Előzmény még, hogy tegnap nézegettük a színes könyveit és abban valóban mutogattam neki a szavakat, természetesen teljesen más szavakat, mint ezek (elsősorban a színeket, ugye).

Vagyis amit megértett, az az, hogy a szavak azt jelentik, amiket a képen lát. És ez óriási. Még óriásibb, hogy így alkalmazni tudta a tegnapi tanulságot ma, egy másik helyzetre. Mindez ilyen elvont dolgokkal, mint leírt szavak meg jelentés. Ami külön elgondolkodtató, hogy a két szó közül arra mutat, amire kell, véletlenül sem a másikra. (A színes könyvekben az első szót mutattam többször.) Azon kívül pedig 10 mp körül elbizonytalanodik, hogy mi van a képen, ásítás vagy nevetés, aztán megnézi a feliratot és "eszébe jut", hogy nevet. (Majd el is játssza, mert ő Szirka.)


Remélem, hamarosan azt is megérti majd, hogy ha a rácsok között bepréseli magát egy bezárt kukatárolóba, akkor nem tudom majd kiszedni.