Márkus egyáltalán nem szerette a pépeset, ő egy éves koráig csak anyatejen élt, akkor anyukám adott neki nokedlit pörkölttel és onnan rendes kajákat evett velünk. Szirka 9 hónapos volt, amikor elkezdett eszegetni (pépeket), addig csak nyalogatott. Ármin viszont teljesen más, mint ők. Mikor betöltötte a 4 hónapot, másnap meg harmadnap kinőtt két foga, a kaját jószerivel születésétől fogva sasolja, ha csak lehet, megszerzi, panaszkodik, ha más eszik és ő nem kap (6 hónapig nem kapott). Korábban ült, mint a többiek és a kezével is roppant ügyes. Már pár naposan megcsapdosta, ami érdekelte és hat hónaposan két ujjal csippentette fel a morzsákat a szőnyegről. A szájába került, de lenyeléshez túl nagy dolgokat viszont bámulatos ügyességgel köpte ki mindig. Már hátonfekvő korában úgy lőtte ki a magasba a kukoricát, amit Szirka a szájába tett, mint egy szökőkút. 6 hónaposan minden jel szerint érettnek látszott az evésre, sőt szerintem még el is ejtette volna magának az ebédre valót, olyan fürgén meg tudta fogni két oldalt a hajamat vagy a fülemet, hogy gyorsan beleharapjon az orromba.
Ahogy 6 hónapos lett, meg is kínáltam krumpli péppel, úgy falta, mintha csak erre várt volna hónapok óta - nem is adtam neki annyit, amennyit kért, mert féltem, hogy az nagyon sok lesz (a többiek hónapok alatt nem ettek annyit, mit ő egy ültő helyében). Elvette a kanalat, dugta a szájába, nagyon benne akart lenni az események sodrában. Két pépes nap után hallottam arról, hogy a babák száj- és kézmozgása párhuzamosan fejlődik, vagyis nagyjából amekkora dolgot már meg tud fogni és a szájába betenni, azzal elboldogul odabenn is, a nyelvével az ínyei közé tolja és elnyamnyogja. Erre alapozva nem is ad mindenki pépet a babának, hanem rögtön puhára párolt, de darabos dolgokkal indítanak a szopás után, ha megvannak a feltételek, hogy (legalább támasztva) jól ül, kicsi dolgot is meg tud fogni és érdekli az evés.
Az egyik iskola szerint pépeset egyáltalán nem adnak, hogy ne azt szokja meg, hogy a kaját rögtön le kell nyelni, hanem azt, hogy első a rágás. Így biztonságosabban boldogul aztán minden étellel, mint a péppel indulók. Vannak aztán, akik kezdettől vegyesen adnak pépeset és darabosat, de engem nem győztek meg, hogy ez miért jó. Elvileg pl. azért, hogy jusson is valami a gyerek hasába, ha egyébként nem eszik sokat. De ennek a módszernek (igen, neve is van: baby led weaning, BLW, igény szerinti hozzátáplálás) épp az a lényege, hogy csak annyit eszik, amennyit maga kér és tud, egyébként meg szopik tovább, sokat és sokáig.
Nem én lennék, ha nem próbáltam volna ki.
Rágcsálta, szépen pépesítette, de többször is öklendezett tőle. (Rosszabb volt, mint az almával, amit reszelve nem kért, de egészben már a BLW-s próbálkozások előtt szívesen szopogatott és elrágcsált, csak figyelni kellett, nehogy nagyobb darabot harapjon le belőle.) Nekem ez így nem tetszett.
Van nekünk ez a remek egyesületünk, a Perinatális Közhasznú Egyesület, ahol rajtam kívül mindenki nagy dolgok tudója, úgyhogy megkérdeztem a többieket. Nem csalódtam, nagyon jókat mondtak. Pl. azt, hogy a fulladásveszély az valós dolog és csak azért, mert a kisbabáknak vannak önvédelmi reflexei, még nem kell ezeket forszírozni (az öklendezés ilyen védekező reflex). Meg azt, hogy a BLW annak való, aki olyan jól ismeri a babáját, mint a kötődően nevelők. Bármelyik babánál megmaradhatnak olyan reflexek még 6 hónaposan, amik gátolják az evés hatékonyságát (BLW-s babák ritkán is kezdenek 6 hónaposan enni). Nem is mindig jó a babára bízni, hogy mennyit eszik, mert lehet, hogy túl gyorsan elválasztja magát (leginkább olyankor, ha a szopás is csak evés volt neki). Az embergyerek ráadásul fiziológiásan koraszülött (1 éves korig szokás így számon tartani), úgyhogy nem feltétlenül érett még a felnőtt ételre.
Ezeket mind jól megfontoltam, benéztem egy pár BLW fórumba, blogba, honlapra (megmondom őszintén, ezek együtt nem adtak feleannyit sem, mint a perinatálos beszélgetés), aztán úgy döntöttem, hogy nagyon odafigyelve - Árminra is és az érzéseimre is - próbálkozom még.
Más ételeket adtam neki, pl. banánt, amiből egy morzsát sem hagyott és nem is öklendezett tőle. Később újra adtam krumplit is, de más alakúra vágtam (szeletekre), hogy ne tudjon olyan nagyot harapni. Kiderült, hogy az volt a baj, hogy a krumpli nagy mennyiségben túl száraz, fojtós volt. Semmi mással nem volt gond azóta sem. A körtére kellett még ügyelni, csak az igazán puha alkalmas erre. Az almát megpárolva adtam neki, 2-3x nyersen, reszelve is kapta, amikor már biztos voltam benne, hogy jól megtanulta, hogy első a rágás.
Ezeken kívül evett már sütőtököt, cukkinit, brokkolit, répát, petrezselymet, zellert, karalábét, szőlőt (kimagvalva), céklát, húst, csirkemájat (ezeket a tesómék saját termésű pipijéből, boltit még nem). Örömmel és ügyesen eszik, a legjobb, hogy részt tud venni a közös étkezéseken és nem esik ki egy családtag azzal, hogyaz ő szájába lapátolja a dolgokat. Nem lettem igazán hardcore BLW-s, talán mert nem tudok az étkezésnek olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, hogy ez külön érdekeljen. A videón is látható, hogy amikor nagyon szétkeni a dolgot, segítek neki összeszedni és a szájába teszem. (Ha nem kéri, kézzel ki szokta venni magának.)
(3 perc, nem volt szívem kivágni a huncutkodást.)


4 megjegyzés:
Köszi szépen ezt a posztot, érdekes volt a link, nekem is szimpatikus ez a BLW.
Amúgy nálunk is anyatej lesz az első 6 hónapban, bár többen csodálkoznak, miért nem adok már pépeket...de az én lányom tán még a fél év betöltése után sem lesz rá kész, mivel nem ül, foga sincs és más kaja nem érdekli. Na, majd decemberben...
Jól tetted, hogy nem vágtad meg a felvételt:)) Ármin nagyobbnak tűnik a korától - és nem elsősorban a mérete miatt.
Szerintem is, jóval iődsebbnek tűnik Ármin. Nekem nem is babás, inkább egy kis mini professzor, kedves kis ifjú okoska (jó értelemben!).:-)
Remélem, ezt sikerül majd a tanulás során is kiaknázni és tehetséges, de boldog gyerek/ember lesz belőle(nem is olyan könnyű ez a mai világban! De szerintem Ti ezt is majd ügyesen megoldjátok)!:-)
Nagyon edes es ugyes az Armin,joval fejlettebb es hamarabb tud mindent mint a tobbiek es jol evett akkor mar 6 hosan.Nekunk is ajanlotta a doktorno hogy Julianak mar adjunk reszelt almat es zoldseg levest stb pedig meg 2 honapos es 3 hetes .DE en meg nem adok mert szerintem nagyon kicsi.Nagyon edes ez a kis gyerek a videon es hogy tudd zabalni olyan kis enni valo es ugyesen iszik is.Nagyoon helkyes kis fiu.puszika
Megjegyzés küldése