emberhordozó hét

Elkezdődött.

Nem tudom, hogy csinálják, de ezek a hordozóhetes lányok mind olyan kedvesek, még a szokásos "itt vagyok az idegenek között, micsináljak, micsináljak, kikapcsolt az agyam, biztos nagyon béna vagyok"-jellegű lefagyásom sem jelenik meg köztük (Andris szerint csak felnőttem és gratulált).

Első nap a XV. kerületben kértek meg, hogy a pelenkátlankodásról beszéljek. Nem voltam túl ügyes (a rövid időből szerintem pazaroltam el olyanokra, amik nem lettek volna ott és akkor fontosak), de a közönség a kérdéseivel valamennyire helyrehozta az egyensúlyt. A kedves lelkesedésük pedig annyira rám ragadt, hogy hazaérve én vetettem fel, hogy menjünk el a délutáni flash mobra. Szirka már úgyis unja, hogy itthon kell lennie a megfázás miatt, szabadtéren biztos nem fertőzünk. Azt hittem, kevesen lesznek majd, ott álldogál majd egy tucat ember a kis kendőjével - menjünk el mi is, legyen velünk is hosszabb a lánc.


Hát jó kis tömeg várt már minket, mire megérkeztünk. Nem hogy a hidat átértük, de még vissza is fordult a lánc. Tartottuk a szép, színes kendőket, a Duna fölötti szél dagasztotta a vitorláinkat, az elhaladó autókból, buszokból ki-kinézett ránk egy-egy mosolygó arc, mellettem angolul érdeklődtek, mit csinálunk, "Yeah, I got it", kettővel mellettem Csörgő Andi tartotta a kendőt, valahol a sor elején Évuska, mögöttem Nati, Szilvi, meg a többiek, csupa olyan ember, akikkel nem félnék egy lakatlan szigetre vetődni. És ahogy a kendők lobogtak, átragadt rám a lobogás, gyömöcköltem visszafelé a könnyeimet, boldog voltam, hogy ennek részese lehetek és arra gondoltam, hogy na, ezért szeretek én ebben a városban lakni.




A remek programok egész héten várják az érdeklődőket. Szombaton Szirka is ott fog szaladgálni és rámolja majd ki a táskákat, vasárnap pedig ismét Árminnal mesélünk a pelenkátlankodásról. Tessék, csak tessék!