Szirkával sétálni

én még mindig csak akkor tudok, ha jön velünk még valaki, aki vele marad, amikor nekem Árminnal futnom kell haza. Ilyenkor nekem mindig meglepetés, milyen kis ügyes-okosan fedezi fel a világot. Barátkozik

kutyával,

macskával,

a zoknijára ragadt bogáncsot póknak titulálja, kergeti a lepkéket (ke! tutás! tutás!),

hasonlóan biztatja a kutyát is, hogy szaladjon (ja, tutás! - a "ja" az a "kutya")

és ami azt illeti, Andrist is így próbálja rávenni, hogy hozza vissza az elgurult labdát (ott, ott! tutás! tutás!) megnézi az üres csigaházakat (ga), megszagol minden virágot (jág), méltatlankodik, hogy leguggolva a levelek becsilkandoznak a nadrágja alá (jaj, kem! - biztos tudja, hogy a "fene" csúnya szó, ezért hagyja ki) vagy botocskákat, fadarabokat gyűjtöget és lepasszolja Andrisnak:




Mellette a világ tényleg tele van csodával.