Voltunk szülőin, később beszélgettünk a két óvónénivel meg a vezetőhelyettessel, és találkoztunk a dadussal is, aki a megbeszélés közben Szirkára vigyázott.
Először csak napi 2 órát lesz oviban. A gasztroenterológus egy hónapos szabadsága szept. elején telik le, akkor tudunk tőle kérni olyan papírt, amire spec. kaját kaphat, addig reggeli után érkezik és ebéd előtt hazajön. Így még azt is megússza, amikor reggel a többiek esetleg sírdogálnak a szüleik után. Ő nem fog, az tuti, alig lehetett hazahozni most is.
Az óvónők meg a dadus nagyon aranyosak és lelkesek, izgatottan várják Szirkát és komolyan készülnek, hogy a különlegesebb igényeinek is megfeleljenek. Még a nyár elején adtam egy példányt az óvoda vezetőjének abból az anyagból, ami a DS gyerekek tanításához és az integrációhoz ad tippeket (tulképp egy használati utasítás DS gyerekekhez), de most vittem magammal egy másikat, hogy az óvónőknek is odaadjam, hátha nem jutott el hozzájuk - aztán vagy elolvassák, vagy nem. Ehhez képest már alaposan átnézték, sokszorosították, megköszönték szépen, hogy milyen sokat tanultak belőle máris és még biztos fognak is.
Mivel a szakértői véleményben olvasták, hogy a játékokat a szájába veszi, már kitalálták, hogy oldják meg, hogy a többiek tudjanak legózni és ő se legyen életveszélyben, de nagyon megkönnyebültek, mikor megmondtuk nekik, hogy ez a szájbavevős dolog valami tévedés és nem kell félniük ilyesmitől. Igazából ez volt az egyetlen, ami miatt izgultak. A többi dologhoz (is) úgy állnak hozzá, mint izgalmas kihíváshoz, amit meg fognak oldani és amiben együtt fogunk működni. Szemmel láthatóan készek tanulni, hogy megfeleljenek az új helyzetnek és vannak ötleteik, hogyan lehet kezelni a nehézségeket.
Szirka pedig, mintha sejtené, hogy nagy feladatok várnak rá, az utóbbi időben feltűnően nagylányosan viselkedik és a beszédfejlődése is nagyobb lépésekben halad.


13 megjegyzés:
Örülök, hogy az óvónők ilyen pozitívan és tettrekészen állnak Szirkához! Nagyon ritka az olyan óvoda/iskola, ahol a pedagógus meg akar felelni a gyermek igényeinek. Inkább szeretnék a gyerekeket a maguk képére formálni, hogy minél kevesebb gondjuk legyen...
Nálunk a nagyobbik lányzó most kezdi a sulit, járt bölcsibe 8 hónapot, imádta, még most is emlegeti, de a 4 év óvodát (évvesztes)nem igazán szerette. Sokat harcolt az óvónőkkel, mivel nagyon határozott személyiség, tudja mit akar és ezt az óvónők nehezen tolerálták. A legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy alvás közben nem hitték el neki, hogy pisilnie kell (állítólag azért, mert a többi gyerek hobbiból járt wc-re alvás helyett), így sokszor sírdogált az ágyban, mire végre felkeltek és kimehetett.
Pedig ebben soha nem füllent, csak ő ilyen sokszor pisilni járó gyerek. Hiába beszéltem az óvónőkkel, tök hülyének néztek és bizonygatták, hogy Viki csak meg akar lógni az alvás elől... A következmény azért meglett, az első két évben nagyon sokszor bepisilt alváskor...:) Nem baj, legalább tudtak sűrűn ágyneműt cserélni, arra biztos ráértek...:)))
Szóval belegondoltam, hogy ha ebbe az oviba kéne egy down gyerkőcöt felvenniük, akkor nem hiszem, hogy ilyen jól állnának a dologhoz, sőt azt hiszem, hogy kihívás helyett problémaként néznének rá- mint ahogy teszik ezt olyan gyerekekkel, akik beszédproblémákkal, viselkedési gondokkal kerülnek ide.
A kis Pillangónak élménydús, szép napokat kívánok az oviban!
Örülök a jó hírnek:)
Nekünk pozitív élményeink voltak az óvodával kapcsolatban, pedig ún. vegyes csoportba jártak a lányaim, mégis sikerült odafigyelniük mindenkire, az eltérő igényekre, fejlesztésre stb. Szirkának is hasonlóan kedves, jólelkű és hozzáértő óvónéniket kívánok, mint amilyenekkel mi találkoztunk!
Szorítok Nektek!:)))))
Akkor most már megy a visszaszámlálás, itt az idő, Szirkát várja az óvoda.
Első nekifutásra nagyon biztató az óvónők hozzáállása.
Szuper! Annyira szoritottam, hogy megtalaljatok Szirka ovijat, ahol nem felesleges koloncot, eltavolitani valo selejtet latnak benne, hanem azt, ami: kis pillangot, akivel kihivas es moka lesz az elet.
Nagy kalappal, hogy ilyen is maradjon.
A beszédfejlődés felgyorsulásában én is meg vagyok győződve. A gyerekek egymástól egészen különösen tanulnak kommunikálni. És tuti jó lesz, nagyon!
bokor, most a nyár végi fejlődés még nem az ovi hatása :) de mi is azt reméljük, hogy Szirka sokat tanul majd a többi gyerektől
jó kívánságokat köszi!
Szurkolok, örülök a jó ovinak.
Sziasztok!
Gratulálok Szirkának és nektek, és kívánom, hogy legalább olyan jó óvónénijei legyenek, mint anno nekem voltak :D
Andi
Hat hajra az ovisnak!!!Kivanom hogy erezze jol magat a kozossegben es fejlodjon ugyesedjen sokat!!!CSak igy tovabb!
Teljem örömmel az óvoda élet a kispillangónak.
Nagyon aranyosak a nyaralós képek.
Puszi az egész családnak,jó egészséget.
Istenem, de jó ilyet olvasni, komolyan mondom, repes a szívem. Értetek és másokért is.
De jó!
Mint egy valóra vált álom!
Nagyon jó volt olvasni, drukk Nektek!
Megjegyzés küldése