idill

Ármin még abban az

ártatlan

korszakban van, amikor nem veszi el a Szirka játékait, nem ugrál előtte, ha mesét néz és az abajgatást nem csak békésen tűri, de esetenként hangos röhögcséléssel jutalmazza (van egy ilyen röhögős videó, de a szereplők öltözéke miatt sajnos nem publikus).

Valóságos kis békegalamb.
(Akiről csak tulajdon édesanyja tudja, hogy két éles fogával milyen marcangolásra képes - és megint más, mint a tankönyvi gyerek, mert ha feljajdulok és komor ábrázattal rászólok, hogy nem szabad harapni, csak nevet rajta.)

Szirka el is kezdte jobban élvezni az Árminozást. Már nem egyszer ő volt az, aki szórakoztatta, míg nekem sürgős dolgom akadt.

Reggeli köszöntési ceremónia (simogatással, kézfogással, pózolással)


Szereti elölről (igen, rá is ült)


biztatja hátulról.

Elmagyarázza neki a kis, piros labdáról, hogy az (paradi)csom

és a babáról, hogy az tulajdonképpen virág, amit szagolgatni kell - és aztán mindet odaadja neki (ez jellemző, sokszor azt adja neki oda, amit ő is éppen a legérdekesebbnek lát és ha el is vesz valamit Ármintól, visszaadja, ha kérjük, pedig 99%-ban minden az ő régi vagy mostani játéka),


kánilukában betakargatja (Andris szerint felnyergeli)


valamint gondosan feldíszíti hajgumikkal (azt mondta, szemüveget csinál neki) és karkötővel,


ami mindenkinek remek móka,


beleértve Ármint is.