a hétvégi sétákat

azért szeretem, mert olyankor együtt vagyunk mind a négyen és nem a szokásos "amíg te megfogod az egyiket én lerendezem a másikat" módon (pedig de), hanem csak elindulunk

és megyünk arra, amerre Szirka akarja. És nevetünk, amikor lepkét látunk és kiabál neki, hogy Ámeg, (lep)ke, ámeg! és vele örülünk, amikor lépcsőt találunk, mert az egy nagyszerű dolog, amin fel lehet menni,

és még harangvirág is nő mellette.


Fára mászni is egyszerű.
Fogunk egy kidőlt fatörzset és 90 fokkal elforgatjuk a képet.

Szókincsbővítés Budapesten: kátyú.

Minden fénykép azért homályos, mert nem vettem észre, hogy Szirka még indulás előtt megnyalogatta a lencsét.