az tesztekrül

Az emberrajzos bejegyzés utáni kommentekből megint az derül ki, hogy kicsit többet kell elmondanom a háttérről.

Először is a tanulási képességet vizsgáló bizottságok munkájáról (a teljes nevük még hosszabb). Ezekben a bizottságokban hozzáértő szakemberek ülnek, akiknek elvileg az a feladata, hogy megállapítsák az eléjük kerülő gyerekekről, hogy van-e szükségük fejlesztésre, ha igen, milyenre illetve milyen oktatási-nevelési forma lenne számukra megfelelő (integrált elhelyezés, speciális oktatás, otthoni fejlesztés). Ennek sajnos nincs más módja, mint hogy bevált tesztekkel próbálják belőni a gyerekek képességeit. Rendszerint figyelembe veszik azt is, amit a szülő mond a gyerekről ill. amit más szakemberek (pl. neurológus, gyógypedagógus) írásba adnak róla - hogy melyik bizottságnál melyik összetevő mekkora súllyal esik latba, az változó. A lényeg, hogy egy ítéletet kell mondani a gyerekről, ami nem áll túl messze az igazságtól és lehetőleg még a család igényeinek is megfelel. Pl. ha van egy tuti spec ovi a szomszédban, akikkel megbeszélték, hogy felveszik a gyereket és ahova egyébként középsúlyosakat fogadhatnak, akkor a bizottság kiállítja a papírt a középsúlyos értelmi fogyatékosságról és spec nevelést javasol, nem kezd azon izmozni, hogy de anyuka, két ponttal beleesik a gyerek az enyhébe, válasszon neki inkább a számos remek, enyhe ért fogy gyerkeket fogadó, integrált intézményből.

Szóval egy DS vagy más fogyatékkal élő gyereknek - jobb megoldás nem lévén - intézménybe kerülés vagy a korai fejlesztés megkezdése előtt meg kell jelennie a szakemberek előtt, akiknek meg kell próbálniuk megállapítani, hogy hol tart a fejlődésben. Mégse lenne szerencsés, ha a(z államilag finanszírozott) fejlesztés önkéntes alapon folyna.


A másik, hogy hogyan "kellett" Szirkának embert rajzolnia. Most nem voltam ott, de emlékszem, hogyan mérte fel tavaly év végén Éva néni, hogy meddig jutottak a tanév során (van olyan bizottság, amely elfogadja az ő szakvéleményét és nem kell külön menni, ezért volt az, hogy Szirka csak most látott bizottságot, mégis kapott fejlesztést). Nála ez nyilván nem egy alkalommal derül ki, de van egy pár dolog, amit év közben nem gyakorolnak, és ha valamelyik teszt ilyet kérdez, megnézi, hogy Szirka tudja-e. Ez jelentősen nem különbözik attól, mint amikor a foglalkozásokon új játékot vezet be (és ez elég gyakori), szerintem nem is vesszük észre mindegyiken, hogy ez most "teszt". Szirkának nincs benne sem stressz, sem kényszer. Ha akarja, teljesíti a kérést, ha pedig nem tetszik a feladat, továbbáll. Ha megcsinálja, örülünk, ha nem, majd máskor visszatérünk rá.

És egy jó pedagógus nem csak előveszi a feladatokat és végigpasszírozza rajtuk a gyereket, hanem úgy hívogatja játszani, hogy mindig csak egy hajszállal ösztönzi nagyobb teljesítményre, mint amit magától nyújt, finoman feszegetve a határait. Ha túl könnyű feladatot adna, nem tartogatna tanulnivalót, ha túl nehezet, elmaradna a sikerélmény. És Éva néni káprázatosan ráhangolódik a gyerekekre. Tavaly olyat is kért Szirkától, amit igazából csak most kéne tudnia - és igaza volt, megcsinálta akkor is, minden előzmény nélkül.


Szóval nem kell a spanyol inkvizícióra számítani. Éva néni ösztönzésére Szirka embert rajzolt és ennek mindannyian örülünk, beleértve Szirkát is. Az én dilemmámban, hogy nem rontom-e el Szirkát, ez egy megnyugtató és biztató pont, még akkor is, ha a kérdésre választ sosem kaphatok.