Szeretném Ármint többet hordani kendőben.
Szirkához képest is keveset hordozom és egyáltalán is alig van kendőben, inkább kézben vagy letéve a babzsákfotelben vagy néha egyenes felületen, a változatosság kedvéért. Tekintve, hogy Andrisnak dolgoznia kell, a (néha elég távolinak tűnő) törekvés az, hogy Szirkát és a háztartást minél inkább én lássam el, és ez minél jobban sikerül, Ármin annál többet van letéve. Azon túl, hogy számomra nem kétséges, hogy a babák szociális igényei épp olyan jogosak, mint a fizikálisak, a testközelség igénye ráadásul nem is csak társaság utáni vágy, hanem elég erősen biológiai késztetés is: a baba élettanilag is összehangolódik a felnőttel a hőszabályozástól a szívritmusig jószerivel mindenben, amit csinál és átél: fejlődő idegrendszere számára a szülő szervezetének működése a metronóm, amihez igazodhat.
Csakhogy Ármin a jelek szerint nem nagyon csipázza a kendőzést. Kis időre beteszem, de már nyifog is. Néha még letéve is jobban elvan, de kézben meg főleg, hiszen úgy megkapja a testközelséget - csak én nem haladok semmivel. És mivel Ármin is a nehezen elalvós fajtából való, jó lenne "a zsibbadásig és tovább"-típusú kézben ringatást egy kis kényelmes kendőzéssel kiváltani.
Segítséget kértem, hogy valaki nálam hozzáértőbb nézze meg, nem csinálok-e valamit rosszul. A hordozo.hu-n olyan kedvesek a népek, hogy egyikük el is jött segíteni (a másikuktól meg kaptunk ajándékba egy csodálatosan sugárzó, káprázatos, sárga kendőt, piros napocskákkal), pedig épp akkora kisbabája van, mint Ármin és hasonlóan igényes is. (Különbejáratú kendőkorrepetítorom, Évus hívta el, aki a neki a tanítványa, nekünk pedig Juli leánykájával együtt gyakori vendégünk.) Megnézte, hogy kötöm a hasamra és azt mondta, öröm nézni.
Megegyeztünk, hogy még olyan kicsik ezek a babák, hogy nem igazán szeretnek hosszan csinálni semmit sem, gyakran kell nekik a cici, jön a pisi stb. Ahogy nőnek, majd kendőben is hosszabban lesznek el. Addig is tanulok még új kötéseket, hogy lehessen többfélével kínálni, hátha valamelyik jobban bejön neki. Roppant praktikus pl. a hátra kötés:
Itt egymást nézzük a tükörben.Persze, Szirka is kendőzik.
Itt a lefekvés előtti utolsó perceket kihasználva altatja a macit a kendőben.Érdemes a videót is megnézni róla (az lemaradt a felvételről, amikor a macit Árminnak szólítja, de maradt azért elég érdekesség így is).
16 megjegyzés:
Andrea, nekem Domi nem szerette a kendőt, bár én később hallottam a kendőzésről, nem születése után közvetlenül. Lehet, hogy ez volt az egyik ok, de van egy gyanúm, hogy éppen inkább a testmeleg volt a probléma. Ugyanis utálta a meleget, májusi születésű, meleg volt a nyár is, sokat meztelenkedett már picurka korától. Üvöltött legtöbbször, ha felkötöttem. Nem is nagyon erőltettem. Kézben még jobban elvolt.
Lehet, hogy nálatok is ez lehet?
Tunderi ez a leanyzo!Armi biztso belejon majd a kendozes oromeibe!!Tovabbi szep hetet nektek!
Jól hallom, hogy Szirka 0:14-nél azt mondja: Tutankhamon?? :D
Sok sikert a projekthez.
Andrea, szuper, hogy vannak segitségeid, én a youtubról tanultam meg kötni...ill. (ez itt a reklám helye:) a mamami oldalról!! De elnézve a képeket neked már nem kell tanulnod, mert gyönyörüek a kötések :) A meleg az lehet az oka a nyafinak, meg a szokás dolga is, az én lányom is kezdetben nyüglődött (1 hetesen kezdtem vele) de pár hét alatt megszokta. A hátonlevést mindig jobban szerette. hajrá nektek, illetve kendőrá... hú megyek aludni, ez már nekem is fárasztó...
Fantasztikus látni, hogy Szirka milyen boldog, amikor énekel!
És Ármin milyen nagy baba már!!:o))
nagyon edesek:)
a kendo KisCsigusznak sem jott be
pedig adtam eselyt a dolognak...
tunderi a dalolaszasa...sose szedul el?:)
Hatszor néztem végig Vincével az ölemben ezt az örömtáncot...aztán Vince lemászott és onnan mutogatott, hogy megint: és ő is táncra perdült
Csodálatos ez a kiscsaj!
Szirka kendős tánca viszi a prímet! :))) Annyira édes, a lányzóim is végignézték és utána táncoltak ők is! :DDD
Kendő: én a bonyolultsága miatt nem használtam, a Mei-Tai-ra esküszöm :) kisebbik lányom, Lili (16 hónapos) a mai napig imádja. Ha előveszem a kendőt, az a nap fénypontja számára. Mióta megy, azért hanyagolja, viszont ha nyűgös, szinte követeli. De leginkább elöl szeret lenni, mert úgy cici-közelben lehet...:DDD
De pl. nagyobbik lányom sosem szeretett semmilyen hordozóban lenni, mert még azt is nehezen viseli, ha úgy bújunk össze, hogy az arcunk összeér, állítása szerint "elszívom előle a levegőt...", pedig amúgy bújós, csak máshogy. :)
A "tükrös"kép nagyon jó rólatok! Tetszik, M.M.
Andrea:
Én is azt hittem, hogy a lánykám utálja a kendőt, végül le is tettem róla, mígnem biztattak, hogy menjek el Ónodi Ági tanfolyamára. Már olyan nagy volt (7kg), hogy nekünk az elölhordozás ki is maradt, de onnantól kezdve 13 hónapos koráig (míg megtanult járni) üvöltve utasította el a babkocsit, kendőben pedig ( a felvevési macerát kivéve, de azt is csak az első ügyetlenebb napokban) soha, értsd soha nem sírt sem éhség sem fáradtság okán, maximum bealudt. Ma már (25 hónapos) ritkán kendőzünk, főleg csak itthon, ha nyűgös. Igaz, a babakocsi is teljesen kihasználatlanul áll.
Áginál megtanultam: ha nem szereti, pedig jól van megkötve, akkor a te bizonytalankodásodat, kétségeidet veszi át. Ajánlom, hogy menj el Ágihoz akkor is, ha egyébként ügyesen kötöd, mert önbizalomból is feltöltekezel, ami már fél siker a kendőzésnél. Viheted nyugodtan Szirkát is.
Ja, Ági anyukájához, aki kineziológus pedig stresszoldásra járok, csodálatos hölgy.
Ági volt nálam a hordozo.hu-ról :)
Sziasztok!
Ezennel egy régi olvasó aktiválja magát. Köszönöm a sok örömteli percet amit szereztek nekem a bloggal, az élettel amit és ahogy éltek.
Tegnap már 2x megírtam amit most fogok, de vmiért nem ment el.
A hordozással kapcsolatban annyi a tapasztalatom, hogy a februári szüleétsű lányom még nyáron is nagyon szívesen izzadt hozzám tapadva egy babaerszényben. Magzatpózszerűen összekucorodott elől, cicizéshez is közel volt, és a popóját is könnyes szabaddá lehet tenni (bár én csak szoptatáskor tettem alá tálkát), aludni is szeretett bene, hazaérve is könnyű volt letenni, semmi csomózásra nincs szükség. Ebben a korban sokkal könnyebb ebbe betenni, kivenni, a kezeid így is szabadon maradnak.
Aztán használtuk a mei tait, azt is nagyon szerettük!
És amikor már járna a baba, de mégsem, és sokszeor felkéredzkedik, akkor megint elő a babaerszényt, mert csípőn ülve hordozáshoz is nagyon jó.
Én innen szereztem be erszényt is és megkötős kengurut is: www.babakozelben.hu
Ajánlom figyelmetekbe!
Elkelt a ház? Hurrá!! :-))
Szia!
Az én kisfiam imádta a kendőt, de az elején csak félig fekvő pozícióban viselte el, még a fejére is ráhúztam a kendőt. Olyan volt mint egy kis batyu. :-) http://picasaweb.google.com/polanyipeter/2007Prilis#5124613534151405842
Itt meg egy kendőlakó anyukája beszél, bár Tessza még csak 7 hetes, és szinte egész nap alszik a kendőben. A háti hordozás nekünk is nagy segítség a hőségben, sokkal jobban el lehet viselni a meleget, no és persze sokkal kényelmesebben lehet a háztartással haladni.
A sárga kendő nagyon szépséges! Reméljük Árminnak is úgy megtetszik, hogy ki sem akar szállni belőle :)
Megjegyzés küldése