Rég nem mutattam már, miket rajzol Szirka mostanában, úgyhogy most egyszerre teszek fel ízelítőt az elmúlt bő félév terméséből. Új eszközöket próbált ki, pl. az ecsetvégű filcet (ki is dobtuk, mert folyt belőle a festék, de a lapra alig lehetett vele rajzolni - nagyobbak talán jobban boldogulnak vele, vagy más márkát kell venni) vagy az extra puha zsírkrétát, ami viszont egészen kicsiknek is jó, mert szép élénk színei vannak már nagyon gyenge nyomással is (erősebb nyomásnál göbökben marad a lapon, vagyis nagyobbaknak meg ez nem nagyon való). Kapott még vastagabb filceket is ugyanabból a kimosható márkából, amit már annyira megszerettünk. (A Tescoban vagy a Corában is lehet ezeket kapni, igazából nem extra dolgok.)
Az új eszközökkel kicsit mindig egyszerűbbeket rajzolt, mint a jól bevált vékony filccel, de változatlanul szépségeseket. Az alábbi firkák mindegyikét minden instrukció nélkül alkotta, senki sem mondta neki, hogy ide rajzolj még egy karikát, mégis olyanokat hozott létre, mint a "lila ritmus" című. A "pontokból vonalak, vonalakból foltok" című rajzot pedig pontosan így hozta létre: pontokat rajzolt, míg azok vonalakká nem álltak össze, aztán vonalakat húzgált először magukban, aztán szorosan egymás mellé, hogy foltot adjanak ki - gyönyörűség volt nézni a felfedezést. A címeket nem ő adta, de hát nyilván ezek vannak a képen (párat meghagytam cím nélkül, működjön a ti fantáziátok is).
Angyali történet
2 napja
3 megjegyzés:
Ó, a Gettómilliomos zenéje. :) Nagyon ügyes Szirka!! Kedvencem a strandolók felülről, és az összebújó egérkék...
Tényleg nagyon ügyes! Simán fel lehet ismerni a figurákat bennük:-)
a zenei aláfestés is szuper!
Az oroszlán a szavannán a kedvencem!
Szirka nagyon nagyon ügyes!
Megjegyzés küldése