mi olyan bohókás család vagyunk,

hogy minden évben megünnepeljük az április 1.-jét. Egy csomó kívánságom teljesült. Elsőnek mindjárt a legfontosabb:

finomat kaptunk enni.

Márkus olyan remek kis keleties ebédet rittyentett, pakorával és citromos kuszkusszal, hogy egy jobb étteremben is büszkék lehettek volna rá.

Andris még egy kis meglepetés mentessütiről is gondoskodott.

Ezután birtokbavettük az erkélyt.

Először ki kellett takarítani.

Alaposan.

Aztán kitettünk egy kanapét.

Márkus még a babzsákfotelt is kihozta.

Aztán kaptam egy csodálatos anyás mandalát

és egy kütyüt, amit én kértem: egy olyan órát, amivel a plafonra lehet kivetíteni az időt (közben rötyögök is magamon, hogy tényleg úgy éreztem, nekem erre szükségem van, de azóta is örülök neki és az éjszakai számos ébredés alkalmával mindig tudom, hogy most még előző nap van, vagy már másnap, ami a lelki egyensúly szempontjából nagyon fontos).

Szirka majdnem az egész napot az erkélyen töltötte és azóta is nagyon szeret kinn lenni. A legédesebb, amikor a babáit nyugtatgatja, hogy nem kell félni a távoli kutyaugatástól, mert nem bát. A legkevésbé édes, amikor az erkélyládából markolássza ki a földet meg az elvetett magokat és szórja szanaszét, pedig ott vagyok mellette és kérem, hogy ne csinálja. De lehet, hogy a hangyák arra szavaznának, amikor őket kergeti és próbálja meg összeszedni, amit azok a legritkább esetben élnek túl. Így aztán persze szavazni sem tudnak.