"A felnőttek jobban tennék, ha ahelyett, hogy rajzolni tanítják a gyerekeket, inkább tanulnának tőlük. Amiért a nagy művészek izzadnak, azt a gyerekek természetesen, maguktól létrehozzák."
Pablo Picasso
Régebben azt gondoltam, hogy az iskola és az iskolás szemlélet veszi el a gyerekek kedvét a rajzolástól és az alkotástól, hiszen kis korunkban majdnem mindnyájan örömünket leljük az ilyesmiben, ami aztán elillan, amikor megszabják, hogy mit és hogyan kell ábrázolni és "értékelni" kezdik a munkánkat, de az elnevezés csalóka: nem az értékét látják, hanem egy számjegyet sütnek rá, ami megmondja, hogy mennyire hasonlít ahhoz, amit mások elképzeltek. Egyes rajzok jók lesznek, mások rosszak, valaki ügyes lesz, valaki ügyetlen (az a legügyesebb, aki a legjobban tudja utánozni, ahogy mások rajzolnak). Pedig a többség még lelkesen rajzolta a krix-kraxokat, spirálokat, sokan még a napocskákat, embereket, autókat is. A probléma pedig nem az, hogy nem lesz mindenkiből festő vagy szobrász, hanem hogy az alkotás örömének elvesztésével és a kreativitás feladásával a gyerekek (későbbi felnőttek) egy hatékony öngyógyító, önregeneráló eszköztől esnek el, miközben sérül az önmagukba vetett hitük és az alkotókészségük, originalitásuk fejlődése is, amelyet az élet más területein is használhatnának.
Még mindig úgy hiszem, hogy ez a rendkívül káros folyamat így zajlik, de Susan Striker ráirányította a figyelmemet, hogy sokkal korábban elkezdődhet, mint az iskolai rajzórák. A (többnyire lelkes és jó szándékú) szülői, gondozói hozzáállás gyakorlatilag az első pillanattól azt közvetítheti a gyerek számára, hogy rajzolni csak a felnőttek (a nagyok) tudnak, hogy az alkotás, mint folyamat értéktelen, csak a produktum számít, és természetesen nem mindegy, hogy az milyen. Ezek mind a kreativitást és az alkotókedvet visszaszorító hatások.
Hogyan követjük ezt el?
Például azzal, hogy
• nem hagyjuk, hogy maga fedezze fel az anyagokat, eszközöket ("Nézd csak, így kell!")
• rárajzolunk, ráírunk a papírjára (mintha mi jobbat tudnánk és az övé nem számítana - belerajzolnánk egy "nagy művész" rajzába? Ha a gyerekébe belerajzolunk, őt nem tartjuk nagy művésznek. Pedig az; egyelőre sokkal kreatívabban látja a világot, mint mi valaha fogjuk.)
• elvonjuk a figyelmét az alkotás folyamatáról (és alkotással járó mozgás élvezetéről) és a produktumot hangsúlyozzuk ("Hű, ez olyan, mint egy halacska!" "Mit készítesz?" "Mit rajzoltál?" - Magától 3 éves kora körül kezdi el hasonlítgatni a rajzát más dolgokhoz, akkor is utólag és gyakran nem is egy állandó tárgyat lát bele, hanem hol ezt, hol azt.)
• mintákat adunk neki, amivel azt sugalljuk, hogy mi/mások/rajta kívül mindenki jobban tudjuk, hogyan kell rajzolni, a mi alkotásunk értékesebb, ő csak firkál, amit legjobb esetben is megadott vonalak közé kell szorítani ("Rajzolok neked egy nyuszit!" "Színezd ki ezt!" "Kösd össze a pontokat!" "Nézd csak, így rajzolunk házikót!")
Még mindig úgy hiszem, hogy ez a rendkívül káros folyamat így zajlik, de Susan Striker ráirányította a figyelmemet, hogy sokkal korábban elkezdődhet, mint az iskolai rajzórák. A (többnyire lelkes és jó szándékú) szülői, gondozói hozzáállás gyakorlatilag az első pillanattól azt közvetítheti a gyerek számára, hogy rajzolni csak a felnőttek (a nagyok) tudnak, hogy az alkotás, mint folyamat értéktelen, csak a produktum számít, és természetesen nem mindegy, hogy az milyen. Ezek mind a kreativitást és az alkotókedvet visszaszorító hatások.
Hogyan követjük ezt el?
Például azzal, hogy
• nem hagyjuk, hogy maga fedezze fel az anyagokat, eszközöket ("Nézd csak, így kell!")
• rárajzolunk, ráírunk a papírjára (mintha mi jobbat tudnánk és az övé nem számítana - belerajzolnánk egy "nagy művész" rajzába? Ha a gyerekébe belerajzolunk, őt nem tartjuk nagy művésznek. Pedig az; egyelőre sokkal kreatívabban látja a világot, mint mi valaha fogjuk.)
• elvonjuk a figyelmét az alkotás folyamatáról (és alkotással járó mozgás élvezetéről) és a produktumot hangsúlyozzuk ("Hű, ez olyan, mint egy halacska!" "Mit készítesz?" "Mit rajzoltál?" - Magától 3 éves kora körül kezdi el hasonlítgatni a rajzát más dolgokhoz, akkor is utólag és gyakran nem is egy állandó tárgyat lát bele, hanem hol ezt, hol azt.)
• mintákat adunk neki, amivel azt sugalljuk, hogy mi/mások/rajta kívül mindenki jobban tudjuk, hogyan kell rajzolni, a mi alkotásunk értékesebb, ő csak firkál, amit legjobb esetben is megadott vonalak közé kell szorítani ("Rajzolok neked egy nyuszit!" "Színezd ki ezt!" "Kösd össze a pontokat!" "Nézd csak, így rajzolunk házikót!")
(a) így rajzolt madarat egy gyerek magától(b) ilyen madarak másolására kérték
(c) így rajzolt madarat később
(Susan Striker: Please Touch)
• összemérjük másokkal (rajzversenyek, "Nézd csak, Peti milyen szép autót rajzolt! Rajzolj egyet te is!")
• nem becsüljük azt a szintet, ahol tart és forszírozzuk, hogy a következőkre jusson el. (Rhoda Kellogg a firkálásnak 20 alapelemét különbözteti meg, amelyeken a gyerekek kb. 2 évig dolgoznak.)
• a rajzokról értékítéletet mondunk. (Annyit mondunk, hogy "Szép!" vagy "Ügyes vagy!", ahelyett, hogy igazán megnéznénk az alkotást és releváns megjegyzéseket fűznénk hozzá, pl. ilyeneket: "Milyen élénk és vidám színeket választottál!" vagy "Nézd csak, itt egy görbe, itt meg egy egyenes!" Értékítélet az is, hogy az "igazi" műalkotások bekeretezve lógnak a falon, a gyerekrajzokat pedig kidobjuk vagy maximum a hűtőre mágnesezzük.)
És még valami, amire talán még a fentieknél is ritkábban gondolunk. A gyerekeink nem csak abból tanulják meg, mit gondoljanak magukról, hogy mit mondunk rájuk/nekik, hogyan viselkedünk velük és mit gondolunk róluk, hanem abból is, hogy magunkról hogyan vélekedünk, magunkkal hogyan bánunk. Hiába mondjuk a gyereknek ezerszer, hogy "Jaj, de szép vagy!", ha azt is ugyanennyiszer hallja tőlünk, hogy "Atyavilág, úgy nézek ki, mint egy tehén!" - megtanulja tőlünk csúnyának látni magát. És hiába mondjuk neki, hogy "Ügyes vagy!" ha magunkat idétlennek tartjuk, aki még egy egyenes vonalat sem tud meghúzni. Megtanulja ügyetlennek tartani magát és nem lesz kedve alkotni, hiszen az nem jár sikerélménnyel. Ha mi elkezdjük élvezni az alkotás folyamatát (bármit alkossunk is), azzal közvetítjük leginkább, hogy alkotni, eredetit létrehozni érdemes.
• nem becsüljük azt a szintet, ahol tart és forszírozzuk, hogy a következőkre jusson el. (Rhoda Kellogg a firkálásnak 20 alapelemét különbözteti meg, amelyeken a gyerekek kb. 2 évig dolgoznak.)
• a rajzokról értékítéletet mondunk. (Annyit mondunk, hogy "Szép!" vagy "Ügyes vagy!", ahelyett, hogy igazán megnéznénk az alkotást és releváns megjegyzéseket fűznénk hozzá, pl. ilyeneket: "Milyen élénk és vidám színeket választottál!" vagy "Nézd csak, itt egy görbe, itt meg egy egyenes!" Értékítélet az is, hogy az "igazi" műalkotások bekeretezve lógnak a falon, a gyerekrajzokat pedig kidobjuk vagy maximum a hűtőre mágnesezzük.)
És még valami, amire talán még a fentieknél is ritkábban gondolunk. A gyerekeink nem csak abból tanulják meg, mit gondoljanak magukról, hogy mit mondunk rájuk/nekik, hogyan viselkedünk velük és mit gondolunk róluk, hanem abból is, hogy magunkról hogyan vélekedünk, magunkkal hogyan bánunk. Hiába mondjuk a gyereknek ezerszer, hogy "Jaj, de szép vagy!", ha azt is ugyanennyiszer hallja tőlünk, hogy "Atyavilág, úgy nézek ki, mint egy tehén!" - megtanulja tőlünk csúnyának látni magát. És hiába mondjuk neki, hogy "Ügyes vagy!" ha magunkat idétlennek tartjuk, aki még egy egyenes vonalat sem tud meghúzni. Megtanulja ügyetlennek tartani magát és nem lesz kedve alkotni, hiszen az nem jár sikerélménnyel. Ha mi elkezdjük élvezni az alkotás folyamatát (bármit alkossunk is), azzal közvetítjük leginkább, hogy alkotni, eredetit létrehozni érdemes.
összefirkált kifestő - kifestővel megnyomorított firka
(Susan Striker: Please Touch)
szabad, kreatív (Szirka-)firka
bejegyzés
37 megjegyzés:
Es ehhez hozzajott (esetleg jon meg most is?) a balkezes gyerekek "megteritese". Volt szerencsem megelni, kb 22 eves koromig nem rajzoltam semmit.A rajzhazikat apukam keszitette mindig, kvazi az altalanos iskolai rajzjegyek apukame :)
Kedvenc kerdesem volt: miert nem a szep kezeddel irsz/rajzolsz? Valasz: nekem mind a ketto szep, csak ezzel ugyesebb vagyok :-) De sajnos igy is kaptam hideget meleget es kapok a mai napig is, pedig csak annyi a bunom, hogy kilogok a jobbosok sorabol.
Es nem tudok rajzolni.
De két-három éves kor után már kaphat színezőt, vagy azt teljesen el kell felejteni?
G.
Ez a madaras példa ijesztő...
A harmadik nem madár, hanem V betű. Tök gáz:(
katt., Márkus is balkezes :) Mi mindig a különlegessége egyik tartozékaként néztünk erre. Szerencsére sehol sem erőltették, hogy ne használja, bár amikor számítógép elé ült, nem jutott eszünkbe bal oldalra rakni az egeret, úgyhogy azt jobb kézzel kezeli (és persze jobban rajzol vele, mint én jobb kézzel :) )
G., legjobb teljesen elfelejteni (végül is mi haszna is van?), de 2-3 éves korban még tuti nem való senkinek. Elvileg 4 éves korig nyugodtan firkálgathatnak, 3 éves kor körül kezdik csak összezárni a vonalakat, szóval van mit felfedezni. Ha többféle rajzos élményt akarunk nekik adni vagy költeni akarjuk a pénzt :) hasznosabb, ha többféle eszközt szerzünk be (pl. porpasztellt ritkán adnak a kisgyerekeknek, mert maszatol, de semmi sem pont olyan, mint az).
Ha színezni akarnak, saját rajzaikat színezhetik.
Titkos olvasó,
ezért tettem fel :) örülök, hogy üt (engem is ütött).
Valahol azt olvastam, hogy a színezés azért jó, mert az írás tanuláshoz rengeteg sok egyenes vonalat kell(ene) rajzolni a gyerekekne, ami ugye unalmas. Viszont, ha színez, akkor autómatikusan húzgálja az egyenes vonalakat, észre sem veszi.
Egyelőre még nem vagyunk a színezős korszakban, de Zsombor előszeretettel használja a bal kezét. Nekünk pl. eszükbe sem jutott, hogy ha az lesz, akkor majd a "szép kezét" használtatjuk vele.
G.
Ez nyilván a saját rajzainak a színezésére is áll, nem kell hozzá kifestőkönyv.
Strikerék szerint egyébként épp a firkálás készíti elő megfelelően az írást. A Kellogg linken, amit a posztban megadtam, meg lehet nézni azt a 20 firka elemet, amiből aztán majd a betűk is összeállnak.
Még valami: ha elshisszük, hogy a Striker módszereivel fokozható az alkotókedv, akkor azt várhatjuk, hogy a firkáló gyerek többet használja a kezét, jobban ügyesedik, mint akinek elveszik a kedvét az egésztől.
Szerintem ez reszben liberalis marhasag. Az eszme persze tiszteletremelto, fontos a gyerek szabadsaga nem vitas. De ennyi erovel semmit nem szabad neki megtanitani es foleg nem szabad semmit elvárni tole, mert azzal a szabadsagat korlatozzuk.
Ha a gyereket hagyják szabadon, mindenfele iranymutatas nelkul firkalni annak az lesz a vege, hogy mikor iskolaba kerulne nem lesz kepes megfelelni semmifele tarsadalmi elvarasoknak, nem lesz kepes egy turheto madarat lefirkantani, es mindenki azt fogja hinni, hogy ez a gyerek gyogyós. Azt hogy hulyenek tartjak majd jelzik is neki a rajzai leminositesevel, es idovel elmegy a kedve az egesztol. Utalni fogja az iskolat, a tanarait es a tarsait is mert senki nem erti meg ot. Igy idovel lemarad es valoban hulye lesz. Ez a hozzallas figyelmen kivul hagyja, hogy egyszer majd a felnottek kozott, az emberi kozosseg reszekent kell hogy eljen, ahol vannak elvarasok akar tetszik akar nem.
nem tudom, hogy ezt mennyire szántad poénnak, paródiának. részben azt gondolom, hogy annyira túlzó, hogy nem gondolhatod komolyan, részben meg azt, hogy ha paródia lenne, akkor nem változott volna meg az irány, hanem mondjuk olyanokat írnál, hogy ha egyszer kifestőt kap a kezébe vagy véletlenül kicsúszik a szülő száján, hogy "jaj, de de szép bicikli" akkor a gyereknek soha többé nem lesz egy önálló gondolata sem és egy futószalag mellett fogja leélni az életét, szürke munkásruhában.
ha nem poén, akkor bocs és üdvözlet a markáns ellenvéleménynek. válaszolok rá szívesen, ha ez a helyzet.
Andrea, ez nagyon elgondolkodtató, köszönöm, hogy leírtad ezt ide. Élénken él bennem az emlék, amint ötévesen anyám szabályosan leszidott, amiért csúnyán színeztem a kifestőbe. Kilógtam a vonalból...
Nem állítom, hogy csak ezért, de én már úgy kezdtem az iskolát, hogy TUDTAM magamról, hogy én nem tudok rajzolni, amit én csinálok az ronda.
(Úgy látom a jövő havi Kismama magazinban lesz egy kis meglepetés a Szirka-rajongóknak... :-) )
A.
:-) természetesen nem ugyanaz a két "névtelen"...
A.
valami olyasmi jutott eszembe, hogy attól még lehet a társadalommal szemben konform az, akit egyébként hagytak kreatívnak lenni.
csak úgy nem mentem a gondolat mélyére.
Mi van akkor, ha épp az a kedvenc időtöltése, hogy én rajzolok neki valamit és ő abba beleszínez, ahhoz hozzáilleszt a maga módján? Akkor az is "összefirkált kifestő - kifestővel megnyomorított firka"?
Sztem egy ilyen szemléletbeli különbségből (mert hogy mi mind kifestőkkel nőttünk fel, ezért idegen lehet a gondolat, hogy ez árthat) úgy lehet a legtöbbet tanulni, ha magát a szemléletet próbáljuk megérteni és abból a folyományait, nem a folyományokat a szemlélet nélkül.
Nyilván nem arról van szó, hogy ha más rajzába belerajzol, akkor tönkremegy a lelkivilága, hanem arról, hogy más eszközökkel jobban lehet segíteni a kreativitását és ha ez a cél (a kreativitás kibontakoztatása), akkor nem érdemes olyanokra rászoktatni, amik ez ellen hatnak. Rá lehet szoktatni a kifestőzésre is és akkor abban próbál sikert elérni.
Vannak, akikből szívlapáttal se lehet kiverni a kreativitást és a kifestőzésen kívül sok minden más is történik még egy gyerekkel. Megeshet, hogy a kifestőzésen kívül minden mással a kreativitását bátorítják és akkor előbb-utóbb maga fogja unalmasnak tartani a mások rajzát színezgetni, mikor sokkal izgalmasabbakat csinálhat maga.
Márkussal mi is játszottunk olyat, hogy felváltva rajzoltunk egy papírra és a másik rajzát folytattuk, de ekkor már le tudta rajzolni, amit akart, nem a firka-korszakban voltunk.
Egyébként Márkusék kiskorában még nem ismertem Strikert, volt is kifestőjük, de annyi minden mást csináltunk, hogy nem nagyon érdekelte őket, sokkal többre értékelte körülöttük mindenki, amit maguk csináltak. Én is sok mindent "alkottam" akkoriban és inkább abba kapcsolódtak be. Márkust meg lehet nézni a blogjában, hogy mivé lett :) Barbiról meg csak elmondom, hogy jószerivel egyetlen hobbija volt egész eddigi életében, a rajzolás. És mondom, velük nem ismertem expilicite ezeket a "folyományokat", csak az elveim voltak nagyon hasonlóak.
Andrea: NAgyon jó volt olvasni ezt a postot! Köszi! :-)
Nekem mindig az jut az eszembe az efféle elméletekről, hogy mind nagyon ide vagy oda húznak. Nem értek azzal egyet, hogy ha a gyerek csak firkálgat, abból tehetség fejlődik. Kell egyfajta irányítás, de nem teljesen direkt, dirigálós módon. Természetes, hogy nem szabad elvenni a kedvét, de azért terelgetni kell afelé az ábrázolás felé, amely valamely társadalmi normához igazodik. Jó ugyanis, ha tud autót rajzolni, és nem csak ő látha autónak a firkáját.
És kell a kifestő is, éppúgy, mint az ujjal festés. Miért nem lehet egyszer ezt és egyszer azt? Nem kell CSAK a kifestőzés, de LEHET az is, mint ahogyan LEHET betűt tanítani, ha a gyerek kéri, hogy írjuk le a nevét, és LEHET kérni tőle, hogy rajzoljon egy cicát és LEHEt kérni tőle, hogy másolja le azt, hogy mi milyen cicát rajzoltunk. Nem értem, miért lenne ez baj. Az igazi liberalizmus és kibontakozni hagyás az, ha minél több dolgot kipróbálHAT.
Zsú
Először is: köszi Andrea a bejegyzést, nagyon elgondolkodtató.
Másodszor: én nem ragadnék le ezen a kifestő dolgon, mert ne feledjük, nem egy ősi találmány. Régen is megtanultak a szegény szántó-vető gyerekei írni (már akit taníttattak), rajzolni is tudtak, meg művész is lett közülük nem egy, pedig nem sűrűn találkoztak kifestővel. Ahogy nem találkoztak tévével, vagy diavetítővel sem. (A TV és a diavetítő sem az ördögtől származik, de megvan az ideje, mikortól nem olyan káros a gyerek képzeletére, kreativitására, önálló gondolkodására.)
GG
Most akkor a nekik rajzolás pont olyan rossz, mint a kifestő? Úgy értem, ha szereti hogy rajzolok neki, és kéri, de ő maga magának firkál és abba nem rajzolunk bele?
??
Most jutott eszembe:
N. baratnom 2 eves kisfia M. autot rajzolt nekem. Harom bazi nagy krumpli athuzva ket vonallal, es kozben mondja, hogy ez a kejeke, ez meg a zablak, idejul ana esz vezeti.
Mondom, harom krumpli+ket vonal es olyan sztori hozza, hogy csak na.
Es majd kesobb fog o is igazi autot rajzolni, mert fog.
:-)
Zsú,
én ezt nem nevezném elméletnek. Striker művészeti foglalkozásokat vezet kicsiknek, saját gyerekén is kipróbált mindent, sok-sok könyvet írt (gyakorlatokkal, nem elméletet). Nem kitalálta, hanem megfigyelte.
Nem attól lesz egy gyerek "tehetség", hogy "csak firkálgat" magára hagyva. Arról van szó, hogy _másképp_ (fogok majd arról is írni, hogy hogyan) lehet segíteni az alkotókedvét kibontakozni, mint ahogy sokan korábban gondoltuk - és amit jónak hittünk, az alaposabban átgondolva nem is olyan jó, no meg a tapasztalat is azt mutatja, hogy nem válik be, mert pl. igen kevés gyerek van, aki ugyanolyan szenvedéllyel rajzol 10 évesen, mint 2 évesen (vagyis valószínűleg vmit elrontunk).
A gyerekek megtanulnak autót rajzolni akkor is, ha soha senki nem mutatja nekik, hogy "így kell" és soha senki nem kéri, hogy másoljanak le egy autót. Nem marad meg a firka-korszakban, hanem egy idő után magától törekszik arra, hogy valamit ábrázoljon. És fog is ábrázolni, egyre felismerhetőbben. Emlékszem, egyszer Márkus állatokat rajzolt, mindenféle állatot, ami csak eszünkbe jutott és sok olyan volt, amit akkor rajzolt először - és amiket én nem is tudtam volna neki lerajzolni, ha akartam volna sem. Olyan fantasztikus lett, hogy aztán pólókat is nyomattunk magunknak azzal a mintával :)
Persze, hogy lehet mindent - és jó tudni, hogy mi milyen irányba visz. Striker egyébként nem állítja magáról, hogy liberális akarna lenni. Azt sem mondja, hogy tiltani kell a kifestőt. Azt mondja, hogy a gyereknek nincs rá szüksége, mert magától jobbat tud, mert elveheti a kedvét az önálló alkotástól és mert azt az üzenetet közvetíti, hogy az igazán értékes rajz a felnőttrajz, nem az övé.
Ha vki úgy gondolja, hogy tényleg az az igazi autó, amit ő rajzol (vagy a kifestő rajzolója), annak nyilván semmi értelme nincs arra törekednie, hogy ezt a véleményét a gyereke elől eltitkolja. Lehet ezt újragondolni, de nem lehet rá kötelezni senkit, hogy ukmukfukk változtassa meg a meggyőződéseit.
vero, mit kezd a rajzoddal?
nem is gondoltam, hogy ilyen érzékeny pont ez a kifestőzés - és abba még nem is mentem bele, hogy Striker szerint nem helyes összeszidni a gyereket, ha mondjuk a falra vagy a szekrényre rajzol :)))
Még talán az is egy érdekes szempont lehet, amikor ezeken gondolkozunk, hogy vajon minden szülő ki tud-e jönni harmonikusan egy igazán kreatív gyerekkel. Én azt gyanítom, hogy nem.
A kimondatlan elvárás az, hogy neveljünk kreatív gyerekeket mert az jó, de nem vagyunk egyformák, nem egyforma világot szeretnénk magunknak és van, akinek sok lenne egy ízig-vérig kreatív gyerek, nem tudna vele mit kezdeni és csak ütköznének. Mondjuk nem túl valószínű, hogy vki akarata ellenére véletlenül kreatívnak neveli a gyerekét, pedig ő nem az és nem is bír belőle túl sokat elviselni. De hát születünk is az adottságainkkal és előfordul, hogy a gyerek meg a szülő nem illik olyan jól egymáshoz (nekik nehezebb) - innen lehet tudni, hogy nem jó szülő meg jó gyerek van, hanem összeillés.
Szóval sztem nem érdemes vakon hajszolni ezt a kreativitás dolgot sem, de arra talán jó ez az egész kérdésfeltevés, hogy átgondoljuk magunkban, mit is szeretnénk, milyenek is vagyunk stb. (vagy lehet, h azért ehhez kevés, oké :) )
A rajzzal semmit, hanem a kezembe adja a ceruát és: Akkor mit rajzolunk? = rajzolj nekem. Mondja, hogy mondjuk: csigát. Lerajozolom, akkor mást kér. Most ezt-azt-amazt.
A kész rajzokkal nem kezd semmit :D
Jujj, bocs az elírásokért...
hm. nekem azért az az érzésem, hogy maga a téma nem is egy téma, de mindenképpen túlmegy egy poszt meg egy kommentdoboz határán, ha alapos.
pl mi lenne, ha írnál egy könyvet, és ez is benne lenne? :)
Én meg azon gondolkodtam, hogy kár, hogy nincs angol változata a blognak (tudom-tudom, mennyi meló lenne), annyira lelkesítő és pozitív az egész, mutattam meg már én is, de kár, hogy sokan nem tudják olvasni a nyelv miatt. Van egy olyan érzésem, hogy Szirka néhány (jó sok) határt át fog lépni felnőtt korára, és de jó lenne ha minél több emberhez eljutna a példája. Már most is :).
Vagy ha nem is a teljesítményt veszem, pl milyen szép lenne egy Szirka játékbaba az ő bájos vonásaival, de most száz példát előhozhatnék. Nem véletlen, hogy ilyen népszerű, sztem ő nagy dolgok véghezvivője lesz, hogy "szépen" fogalmazzak és magyarosan. ;)
vero, sztem te látod, hogy mi jön le neki belőle. Ha az, hogy csigát te tudsz rajzolni, ő meg nem, akkor az nem olyan szerencsés. Vagy ha azt gondolja, hogy az a rajzolás, amit te csinálsz, amit ő az meg nem, akkor szintén kérdéses, hogy ezt akarod-e neki tanítani. De ismétlem, annyi minden van még ezen kívül, amiből látja, hogy értékes-e, amit ő csinál, hogy én innen nem tudom megmondani, hogy ez "jó"-e vagy "rossz".
a másik kommentedre:
nagyon kedves vagy és köszönöm a biztatást meg hogy hiszel Szirkában!
Nekem is eszembe jutott már az angolul blogolás, de arra jutottam, hogy magyarul sokkal nagyobb szükség van erre, mert angolul annyi minden elérhető, annyi fejlesztő könyv, film, központ stb. van, talán a szemlélet is más a fogyatékosokkal szemben.
Biztos, hogy több emberhez eljutnánk, de talán nem azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
andalgo, :)))
vero, a Szirkababa is nagyon aranyos ötlet :)
Köszönöm a választ!
:))
Szia Andrea, nem tudom, látod-e, ha valami régebbi bejegyzéshez érkezik komment, mindenesetre remélem:) Ez (is) egy elgondolkodtató poszt volt, sokmindenben magamra ismertem (pl. frigóra tűzött gyerekrajzok), amit ugyan teljesen jószándékkal teszek, mégis lehetne talán másképpen is. Ma mindenesetre szép keretet kerestünk a legnagyobbik (3,5 éves) fiam egyik rajzának, és már megvan a helye is, ahová kitesszük. Nagy volt az öröme:)
Ami kicsit OFF: Annak idején DS, WS és autista gyerekek beszédfejlődéséből írtam a diplomamunkámat (németül, mert Berlinben volt). Még ebből az időből maradt egy vaskos irattartónyi szinte kizárólag angolul íródott szakirodalom a témáról. Én már nem nagyon használom ezeket, és nagyon szívesen átadnám neked, hátha érdekelnek a cikkek. (persze ezek mind a kilencvenes években íródtak, lehet, hogy már rég túlhaladott minden...) Ha igen, írj egy mailt ide: erdoesb@freemail.hu és egyeztetünk valami átadás-átvételt.
Minden jót nektek, nagyon szeretem olvasni a blogot. Bori
Kedves Andrea,
nagyon tetszik a blogod, alig győzömolvasni a sok jó dolgot. Pont a napokban gondolkodtam azon,hogy kellene írjak a rajzolásról az én blogomon, de nem volt időm alaposan körbejárni a témát. Te pont úgy fogalmaztad meg a témával kapcsolatos gondolatokat, ahogy én szerettem volna. Megengeded, hogy feltegyem az írásodat a blogomra? Nagyon hálás lennék. Köszönöm!További jó írást!
Adri
blog.erdely.ma/ottholtanya
szia,
ezen a címen sajnos nem találok semmit, nem írtál el vmit?
elvileg nincs kifogásom, hogy idézz, csak tegyél lécci egy linket, hogy itt a forrás.
köszönöm!!! Természetesen megjelölöm a forrást,nem is kérdés.
a link ujra: http://blog.erdely.ma/ottholtanya/
elég régi bejegyzés, de én csak most jutottam el ide...
szóval kérdésem: ha a nagyobbik fiam (5,5éves) nagyon nem szivesen rajzol egy jó ideje, akkor mi a teendő?
én is kifestőztem anno, de mégis nagyon szerettem rajzolni, biztos hogy kockásitottak az oviban, mégis megmaradt a művészi kedvem. Képzőre is felvételiztem stb (nem sikerült).
De a fiam waldorfos, fantáziája remek, kreativ is, csak nem a papiron.
lehetséges hogy ennek nála most nincs jelentősége? eljöhet még az idő hogy szivesen fog krétát, ceruzát és alkot, rajzol?
festeni még csak-csak, de nem tudom teremtsek-e neki egyáltalán lehetőséget vagy hagyjam hogy ő maga kérje a papirt. (szerintem nem kérné egyáltalán).
Hozzáteszem, neki még rajzoltunk kicsi korában, de elég hamar rájöttem hogy ez nagyon nem jó és kb két éves korától semmit nem szólunk bele a rajozlásába.
voltak termékenyebb időszakai, de úgy általában nem egy művészi, alkotó beállitottságú.
baj ez vajon?
én nagoyn remélem hogy iskolában majd szivesebben fog rajzolni, festeni mert én fontosnak tartom ezt és biztosan neki is nagyon jót tenne ha igy is ki tudná fejezni a kreativitását.
kisebbik fiam sokkal szivesebben fog krétát, csudákat firkál, neki nem is rajzoltunk semmit.
(persze a nagyszülők elrontják folyton, mert jól meg szokták mutatni hogy kell házat, autót stb rajzolni :(), de azt hiszem talán Daniban több az ambició.
mit gondolsz erről Andrea? segitsek a gyerekeimnek hogy többször jussanak rajzoláshoz, vagy várjam meg mig ők maguk kérik?
köszönöm
kriszti
Azt tudom mondani, hogy én mit csinálnék a helyedben.
Először is nem aggódnék :)
Ha fontos neked, hogy alkosson (vagy hogy kiderüljön, hogy akar-e alkotni), akkor nagyon jó ötlet állandóan elérhetővé tenni az alkotóeszközöket, pl. mindig legyen egy kis asztalon rajzeszköz és tiszta papír is. Az eszközöket érdemes cserélgetni, hol filc, hol zsírkréta, stb.
Az eszközök, technikák variálása külön is jó ötlet, mindennap más lehet: járdára krétával, kőre vizes ecsettel, a híg festéket fújni is lehet, ha a festéket egyébként szereti, akkor azt lehet ujjal, ecsettel, szivaccsal, vattával, fültisztító pálcikával, lehet vele tenyér-, talp-, krumplinyomda lenyomatot készíteni stb. Biztosan te is nagyon sok ilyet ki tudsz találni, de a boltban is sokféle érdekességet lehet kapni az ecsetvégű filctől kezdve a fürdés közben használható vízikrétán át a gyerek arcfestékekig.
Elég, ha te a testvérével leülsz alkotni, nem kell agitálni, valószínűleg kíváncsi lesz, mi folyik :)
Nagyon egyetértek a látásmódoddal, ami kísértetiesen hasonlít az enyémre:) Mi az építésben, érdekes alkotások összerakásában vagyunk jók (lego, egyebek), mármint a fiam már kb. 2 éves kora óta - én meg csodálom az alkotásait, amelyek fantáziadúsak, eredetiek és kreatívak, és eszünkbe sem jut ilyeneket mondani, hogy 'szép, de egy repülő nem így néz ki', stb.- éljen a gyermeki kreativitás, ne ártsuk bele magunkat az alkotási folyamatba!!! :))) Nézd meg a blogunkat, ráismersz az 'ars poeticára': http://kreativfigura.blogspot.com
Megjegyzés küldése