Tévhitek a pelenkátlankodásról 1.

Nemrégiben a porontyon a pelenka nélküli babákról írtak. Alapjában jó, ha minél többen megismerik a módszert - csak kár, hogy a cikket olyan valaki írta, aki nem próbálta még, csak szimpatikus neki, a kommenteket meg olyanok, akik nem próbálták még és nem szimpatikus nekik. Vagyis a hozzám hasonló infománok jól ki lettek vele fizetve. Az ő kedvükért én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe, ahogy azt akkor jeleztem is.

Mivel bámulatba ejtően sok tévhittel találkoztam, azt gondoltam, az ott leírtakat kicsit kiegészítve itt is összefoglalom (a tévhiteket általában szó szerint idézem, de nem jelölöm, kitől, mert nem akarok senkit kicikizni vele - ha valakinek hiányzik a neve, szóljon és odabiggyesztem), hátha a mi olvasóinkban is felmerül(t) néhány ezek közül. Utólag belegondolva az lenne a furcsa, ha nem lennének tévhitek, hiszen a pelenkátlankodás annyira más szemléletet jelent a pelenkázáshoz és az arról való leszoktatáshoz képest, hogy abból a rendszerből nézve szinte szükségszerű, hogy téves összefüggéseket feltételezzünk. Akár egymásnak teljesen ellentmondóakat is.


A babák ezzel a módszerrel hipp-hopp szobatiszták lesznek. / "Minek siettetni, előbb-utóbb magától leszokik"

Előfordulhat, hogy az ilyen babák pár hét alatt szobatiszták lesznek, de azt hiszem, ez nem jellemző, és nem is ez a cél. Talán ez a leginkább idegen a pelenkára - majd arról le - szoktató módszerhez képest: a szobatisztaság nem központi kérdés. Ingrid Bauer szerint a természetes csecsemőhigiéniának éppúgy nem célja, bár végpontja a szobatisztaság, mint a szoptatásnak az elválasztás.

Persze nem ártana tisztázni, mit is értünk szobatisztaság alatt. Azt tényleg hamar megszokják, hogy segítséget kapnak az ürítési szükségleteik kielégítéséhez és ezt a segítséget általában el is fogadják: akkor pisilnek/kakálnak, amikor a szokott testhelyzetben "észlelik a kulcsingert" pl. meghallják a psss hangot. Sokszor pedig "leolvasható" róluk, hogy most éppen igénylik a megszokott segítséget, vagyis hogy most kakálnának, pisilnének (főleg az előbbit). Így az ürítés iránti szükségletük jóval azelőtt kielégíthető "szobatisztán", hogy ők maguk szólni tudnának.

Nem lesznek azonban pikk-pakk szobatiszták abban az értelemben, hogy minden alkalommal egy minden kétséget kizáró egyértelmű jelzéssel hoznák a tudtunkra, hogy pisilniük kell, vagyis nem veszik át teljesen az ürítés menedzselését, az megmarad a szülő (gondozó) és a gyerek közös ügyének. Persze ezt a fajta szobatisztaságot is elérik, és tényleg hamarabb, mint az eldobható pelenkát hordók, de ez egy mellékhatás, nem a közvetlen cél.


Akkor mégis mire jó az egész?

Ez a módszer nem cél-, hanem folyamat-orientált, vagyis nem az a célja, hogy az ürítés kikerüljön a szülő hatásköréből, hanem az, hogy a szülő és a gyerek - mint minden másban - ebben is kezdettől fogva együttműködjön. Az ezt a módszert választó szülők általában is komolyan veszik a gyerekük igényeit, pl. jellemzően igény szerint szoptatnak, testükön hordozzák a gyereket és együtt alszanak vele - miért pont az ürítés lenne kivétel? (Félreértések elkerülése végett: nem kizárólag ezzel a kombóval lehet pelenkátlankodni és nem csak az ilyen szülők veszik komolyan a gyerekeik igényeit.)

Itt a módszer 75 (!) előnyét sorolják fel a bőr- és emésztési problémák ill. a fertőzésveszély csökkenésétől a pszichológiai előnyökön és kényelmi szempontokon át a gazdasági és természetvédelmi megfontolásokig.


Ezek a babák sosem látnak pelenkát. Ha mégis pelenkát kapnak, lassabban lesznek szobatiszták / ha néha úgyis pelenkát kapnak, mi értelme az egésznek?

Abból, hogy a módszer lényege a szülő és a gyerek együttműködése, az is következik, hogy nincsenek szigorú szabályok - nem kívülről mondják meg, hogy mit hogyan kell, hanem a szülő és a gyerek intim magánügye, hogy konkrétan hogyan működnek együtt.

Az újszülöttek alá szokás textilpelenkát vagy más nedvszívó anyagot tenni, de nem a pelenkára bízzuk, hogy kezelje a pisibizniszt, míg elérkezettnek nem látjuk az időt, csak belátjuk, hogy nem 2 nap alatt szokjuk meg egy újszülött (változó) ritmusát, ő meg a mienket. 2-3 hónapig aláteríteni vmit (és gyorsan kicserélni, ha kell) vagy 2-3 évig eldobható pelenkába csomagolni nem ugyanaz.

Később is "lehet" pelenkát használni, különösen textilt szokás (műanyag borítás nélkül), amin rögtön látszik, ha cserélni kell. Előfordul, hogy nincs más lehetőség, mint az eldobható pelenka. Ilyenkor is lehet a babát figyelni, és ha alkalom adódik, pisiltetni stb. (Szirkára is eldobhatót adtunk utazáshoz és ugyanúgy pisiltettük, mintha nem is lett volna rajta. Túlnyomó részt szárazon is maradt.) Ha huzamosabb ideig folyamatosan visel eldobható pelenkát, akkor előfordulhat, hogy utána újra vissza kell szokni neki is és a szülőnek is a dolgok normális menetébe - és ez időbe telik.

Mindezektől nem sérül az alapelv, hogy a szülő a többivel egyenrangú szükségletnek tekinti az ürítés igényét és ugyanúgy segít a kielégítésében, mint a többiében. A pelenka itt csak eszköz, nem elkerülhetetlen szükséglet (ahogy itt fogalmaznak).


"Ha a természet úgy akarta volna hogy egy kisbaba születésétől kezdve szobatiszta legyen, úgy alakult volna az evolúció, vagy úgy teremtette volna a Jóisten." /

Bár a felvetés elsőre fura, hiszen épp az evolúció nem hozott létre pelenkát, azt pedig, hogy a baba "szobatiszta-e" (a maga szintjén, pl. szívesebben pisil-e akkor, ha épp nincs rajta ruha), csak akkor tudjuk meg, ha erre lehetőséget adunk neki - mégis jó ötlet utánajárni, hogy vajon mi lehet a "természetes" módja az ürítésnek.

Az állatok ösztönösen kerülik, hogy magukra ürítsenek, nincs ez másképp az embereknél sem (sok újszülött még igyekszik akkor pisilni/kakálni, amikor éppen kibontják). A főemlősök többségénél az anya "eltartja magától" éppen ürítő kicsinyét (kivéve a gorillákat, akik minden este új fészket építenek /lásd: Hermann Imre: Az ember ősi ösztönei/). Nagyon hasonló történik a természetes csecsemőhigiénia művelőinél is: kezükben tartják a babát úgy, hogy a pisi/kaka egyikükre se csorogjon.

Ingrid Bauer könyve szerint a világ nagyobbik részén a természetes csecsemőhigiéniát gyakorolják, különféle változatokban (pl. más-más életkorokban kezdik: újszülötten, 2 vagy 6 hetes korban esetleg 6 hónaposan), csak a nyugati típusú civilizáció terméke a hosszas pelenkázás (máshol ellenben a szoptatás tart hosszú ideig).


"Azt hittem, "csak" a szopira, anyára, apára, alvásra, és tiszta pelusban tiszta popsira van szüksége (stb - ami kimaradt). De hogy igénye legyen a kulturált ürítésre... Hát ezt most is kétlem."

Igénye van-e a gyereknek a kulturált étkezésre? Igénye van az étkezésre és mi azt szeretnénk, ha azt tanulná meg, hogy ez kulturáltan történik. Hogy mi a kulturáltabb, a végtermékektől egy elkülönített helyen megszabadulni vagy a lábunk között tartani, míg valaki onnan el nem veszi, arról nyilván eltérőek a vélemények.

Meggyőződésem, hogy sok baba szívesebben ürít szabad altesttel, mint becsomagolva és felöltözve (lásd fent a magunkra ürítés ösztönös kerülését) - míg meg nem tanulja, hogy ebben a kultúrában nem így szokás. Arról a babáról, akinek erre nem adnak lehetőséget, nem lehet megtudni, hogy így szeretné. Annak a pelenka lesz az igénye.


"Egy csecsemőnek annyi mindent meg kell tanulnia, ezzel ráér, mert nem természetes,hogy jelzi a pisit-kakit."

A csecsemőnek nem azért kell tanulnia, mert mi úgy döntünk, hanem mert a túléléshez szükséges, így van összerakva, mindenképpen tanul. Ha pl. pelenkázod, akkor azt, hogy az ürítéssel kapcsolatos testi érzetek nem fontosak; hogy ha érzi, hogy kell (mert érzi, ez is egy szükséglet, mint az éhség), akkor az senkit sem érdekel és a pisit-kakát egyszerűen a gatyába kell engedni, ahonnan az eltűnik, nem az ő dolguk, hogyan.

A pisit-kakit ugyanolyan "természetesen" jelzi, mint azt, hogy éhes, fázik, melege van, emberi közelségre vágyik stb. - vagyis mint minden más szükségletet. Ahogy nem tanulja külön, hogy sírni kell ha éhes, ugyanúgy nem tanulja külön, hogy nyögni és vörös fejjel grimaszolni kell, ha jön a kaka. Azt már tanulja, hogy milyen hangosan vagy mennyit kell sírni, hogy enni kapjon és azt is tanulja, hogy fontos érzet-e, hogy jön a kaka, reagálnak-e rá valahogy, vagy magának kell megoldania, ahogy tudja.


"Mindig vannak új és új módszerek, de ezek az újítások azért túlnyomó részt butaságok,csak frusztrálják a kismamákat."

A természetes csecsemőhigiénia nem tartozik az új módszerek közé. Évszázadok, sőt évezredek óta gyakorolják a világ minden táján. (Maradtak fenn ábrázolások róla, egy kínai metszetet és egy görög vázát láttam eddig, ha visszakapom a kölcsönadott könyvemet, szkennelek be képet.) Lehet, hogy a hír frusztráló, hogy másképp is lehet bánni a babákkal és vannak, akiknek úgy jobb - de erről nem a hír tehet. Maga a pelenkátlankodás, vagy gyakran emlegetett nevén az EC (elimination communication, az ürítéssel kapcsolatos kommunikáció) nem frusztráló az anyák, gondozók számára, hiszen nincs benne teljesítménykényszer - ez kommunikáció, lehetőség a kifinomultabb kommunikációra, nem pedig extra feladat. Vannak nehéz napok, ezekről itt, a blogban is beszámoltam, összességében mégis nagyon pozitív, felszabadító élmény.


"Az idő előtti bilire szoktatás (ti. mielőtt a húgyhólyag anatómiailag és a szervezet neurológiailag megérett volna a vizelet megtartására) KÁROS a gyerek pszichés fejlődésére, vizelési-székelési, stb. problémákat okozhat."

Visszatérő felvetés a szobatisztaság korai erőltetésének káros volta. Messzemenőkig egyetértek. A "korai" és az "erőltetés" azonban nem elválaszthatatlanok. Ez a pelenkátlankodás maximálisan gyengéd, a babára figyelő módszer, ez az egyik alappillére, fő indítéka és módszere. Nincs benne semmiféle erőltetés. A baba jelzi, ha nem akar pisilni és akkor nem pisiltetjük. Nem ül hosszan a bilin (vagy nem tartják "pozícióban"), épp csak amíg elvégzi a dolgát. A nagyokkal mi zökkenőmentesen hagytuk el a pelust annak idején, abszolút nem volt semmi gond a bili elfogadásával, mégis, ahhoz képest, ahogy Szirka intézi a dolgot, azt kell mondjam, hogy ők ücsörögtek a bilin, míg sikerült elengedni a dolgokat, Szirka meg ül, csorgat, feláll, mint pl. én.

Ezen kívül a visszatartás és az elengedés nem ugyanaz, utóbbi könnyen kondicionálható. (A hólyag egyébként már újszülöttnél is tartja a vizeletet, különben folyamatosan csorogna.) A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a gyerekek gond nélkül megtanulják tartani is egy kis ideig (ez épp elég, hogy eljusson a vécére) korábban is, mint a könyvek szerint "kell" - ha ezt tanulják és nem azt, hogy nem érdemes sem tartani, sem figyelni, hogy jön-e, sem "szólni", ha igen.

Ha a módszer tényleg ilyen károkat okozna, Kínában, Indiában, Pakisztánban, Dél-Amerikában, Afrikában vagy a hagyományőrző északi néptörzseknél csupa neurotikus és szorulásos ember élne. Valójában épp az ellenkezője történik, a pelenkátlankodással csökken az ilyen természetű problémák száma.

(Folytatás: további tévhitek és valódi nehézségek.)