fehér pöttyökön

Valaki nemrég felvetette, hogy hiányoznak a blogból a kudarcokról, elakadásokról, kétségekről szóló beszámolók. Azóta gondolkoztam ezen sokat és bár arról pl. már írtam, hogy a korábbi gagyogást abbahagyta és régóta csak kurjongat (de van egy újdonság is, csak még nem volt idő a felvételt felrakni), napok kellettek hozzá, míg összeszedtem magamban, mik is azok, amik nem mennek:

Az előre nyúlással mindig is gondja volt, néha jól megy, sokszor meg nem - feszíti hátra a vállát. Azt is írtam már, hogy volt idő, amikor hasról hátra fordult, most 2-3 naponta egyszer látom tőle. Kezdetben hason fekve szépen emelte a kezét és nyúlt a játékért, most két kézzel támaszt és két kézzel nyúlna, az a vége, hogy a könyöke lenn van és az ujjait próbálja nyújtogatni a játék felé, hátha úgy is meg tudja kaparintani. Mióta megint gyötri a foga, már a tornában a felüléseknél sem tartja a nyakát, illetve nagyon kell trükközni, hogy megcsinálja, pedig ez teljesen rutin volt már. Néha megint befeszíti a karját is a karlazító gyakorlatnál.
Ezen kívül jobban lógatja a nyelvét és előfordul, hogy a száján át lélegzik.

Lehet, hogy valamit kihagytam, mert az az igazság, hogy nálam ezek tényleg nincsenek fókuszban. Ha nem nyúl előre magától, segítek neki százötvenedjére is és ezredjére is megdicsérem, ha legalább segítséggel sikerül. Közben meg már az izgat, hogy amikor a halas mobil alá tettem, vajon véletlenül cuppantott egyet, vagy már kezdené megtanulni, hogy csinál a halacska? Egyszerűen arra vagyok hangolva, hogy a jókat figyeljem.
Elkeseredni jószerivel csak akkor szoktam, ha nagyon elfáradok, olyankor meg nincs kedvem írni sem, mert én az elkeseredést is nagyon csinálom...

Teljesen bízom Szirkában, tudom, hogy mindent meg fog tanulni. A sikerei lelkesítenek, azokat elújságolom, a visszaesések meg semmi különöset nem váltanak ki belőlem, legfeljebb emlékeztetnek, hogy Downos és hogy kicsi - de még inkább, hogy hogyan kell segíteni neki, és amilyen vagyok, arra, hogy eddig milyen ügyes volt és milyen ügyes lesz ezután. Szóval tőlem ne várjatok realizmust, én optimista vagyok :)

Már gyerekkoromban rájöttem, hogy az élet olyan, mintha egy fekete-fehér pöttyös mezőn sétálnánk (akkor a szürkét még nem nagyon tudtam átérezni :) ), hol a feketén, hol a fehéren haladunk át. Van, aki azt gondolja, hogy fehér alapon fekete pöttyös az egész és van, aki szerint a fekete a több, csak néha van egy-egy fehér folt. Amikor éppen feketén állunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egész fekete, pedig csak el kell nézni távolabbra, gyorsan áthaladni a sötéten és minden érzékünkkel belemerülni a fehérekbe, amikor azokon járunk. Mert eljutunk oda is. És ha intenzívebben létezünk a fehérben, nekünk nagyobb lesz a fehér mező. (Miket nem gondol egy gyerek!)

Egy siket kisfiúról szóló blogban olvastam egy nagyon érdekes cikket a fogyatékosok integrációjáról (érdemes elolvasni!). Eszerint azoknak van jó esélye beilleszkedni a társadalomba, akiknek az anyukája győztes típus és nincs "szüksége" egy fogyatékos gyerekre. Szirkának ezek szerint nyert ügye van, mert én a győzelmekre figyelek és ahogy ők értik a szükséget, úgy nincs szükségem a fogyatékosságra (pl. nem akarok erre támaszkodni, e köré szervezni az életünket, ezt tenni központi vonássá Szirkában stb.).

Egy másik értelemben persze nagyon is szükségem van rá. Azt sokszor gondoltam már, hogy azért választott minket, mert mi vagyunk azok, akiktől a legjobban megkaphatja, amire szüksége van, de nekem is nagyon fontos szükségletemet teljesíti be - azon túl, hogy az anyukája lehetek. Világéletemben elszántan vágytam a tudásra, tanultam, figyeltem a világot és magamat, tágítani akartam a korlátaimat. Nemrég értünk a végére egy DVD-nek, amiben azt mondták, hogy a DS szülők arról számolnak be, hogy rengeteget tanultak, leginkább a szeretetről és korábbi korlátolt felfogásuk az életről mennyire kiszélesedett.

Azt is mondták benne, hogy egy DS gyerek születése olyan, mintha új növényke nőne a kertben, ahol a kinyílt apavirág és anyavirág áll, a rájuk hasonlító gyerek virágokkal. A bimbón látszik, hogy ez más lesz, mint a többiek, és nem lehet tudni, milyen lesz az a más. De azt lehet tudni, hogy ha jó helyre ültetik, kap elég napot és nedvességet, gyönyörködhetünk majd a virágában.